Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-22 / 141. szám

22 DELBAGYARORSZAG 1911 junius 21 ajánlattevése akkor jut a versenyzés, a kormány részéről való mérlegelés komoly stádiumába, amikor falai között a kormány emberei megjelennek, hogy a fölajánlott áldozatok lehetőségéről, egyéb dologi megajánlások megfelelő voltáról meggyőződjenek. Az egyetemért való versengésben a mai napig tehát Szeged ós Debrecen a legkomolyabb futtatók. Ez a kormány nem jelszavas politikával akar híveket toborozni táborába. A koalíciós rezsim alatt nyilvánították •ki először a kormányhatóság részéről, hogy az egyetemi mizériákon segíteni kell, hogy a harmadik egyetem fölállítása továbbra nem ódázható, hogy a szükséges előmunkálatokat meg kell kezdeni. Négy évi kormányzás után a koalíciósok nem tudták vagy inkább nem akarták ezt a kezdést tovább juttatni annál, liogy az Apponyi minisztériumának egyik szobájában terveket dolgoztak ki, amelyekben nem lüktetett az élet ereje, amelyeknek nem adott jogosultságot az ilyen kérdések megoldásához szükséges gyakorlatiasság. Ugy látszik, a koalíciós kormány resak föl akarta ébreszteni a városok féltékenységét és félelmét és a politikai életen sávként vonultatta át azt a memento-t, bogy jó lesz vigyázni nagy magyar városok, jó lesz nem nagyon kuruckodni, mert én, az ekszkuruc vagyok az ur, a mindenek ura, 'és aki nem engedelmeskedik, azt hetediziglen is megbüntetem azzal, liogy jtem adom neki a harmadik egyetemet-. Sőt a negyediket sem. Ez a kormány tartózkodik az ilyen vészes politikától, a közhangulatoknak ilyen káros megfertőzésétől. Nem ő doftfca a közérdeklődés fókuszába a harmadik egyetem ügyét, de mert átlátja, hogy szükség van a kérdés bátor, erős, jó meggyőződéstől vezérelt szabályszerű időközben csökönyösen ismétlődő hangot, mintha valami óvatosan közeledő fenevad talpa alatt málíana a kő. A ködfátyoí mögött egy óriás körvonalban szétfolyó, fantasztikus alak bukkan föl. Fól-melt fővel, két lábán jár: a ragadozók legfélclmetesebbike, az ember. És amint ruganyos, erőteljes léptekkel haladt iöl a lejtőn, egyenesen Ádámnak turf va, aki párja oldalán pihent a sziklák közt. Ádámnak egy különös hallucinációja támadt. Ö maga az ősember, saját fajának dédapja: a harcias, barna barlanglakó. Az ott, aki közeledik, a szőke ellenség, idegen, ravasz nemzetség szülötte. Hetek óta érzi már a közellétét. Hetek előtt felbukkant az ertőben, azóta folyton a nyomában van és egvre szükülö ivben környékezi. Esténkirit, ha künn ül párjával a viz partján, látja a szőke ellenséget, amint fantomként oson el a túlsó parton. És olyankor is látja, mikor visszatér a vadászatról, látja meglapulni a távoli fatörzsek mögött. Öklében kőbaltáját szorongatja, nesz nélkül surran el a bokrok mögött. izzó pillantása pedig egyre az aszszonyt keresi, a barna ember asszonyát . . . És az asszony? Hallgat, a lelke pedig egyszerre bezáródik férje elől is, mint a mimóza kelyhe ... A szőke most egyenesen feléje jön. Vállát és csípőjét állatbőr borítja, hosszú karján és lábán vasizmok feszülnek, irtóztató kőbaltáját vállán viszi. Fölemelt fővel, barátságot színlelve közeledik. A barna ember körülnéz, a szeme megakad egy hatalés országos érdekeket kielégítő megoldására, teljes energiával és körültekintéssel lát a munkához, az emlékiratok készítésének sablonos útjáról a gyakorlatiasság egyedül üdvözítő útjára lép, tárgyalásokat "kezd a városokkal, velük megegyezni iparkodik, hogy azután tárgyilagos és pontos mérlegelés alá vehesse, hogy melyik város igényeinek kielégítésével nyer leginkább kielégülést az a sok országos érdek, amely az uj egyetem, vagy egyetemek fölállításához fűződik. Ép azért teljes bizalommal nézzük akormány akcióját, megnyugvással fogjuk fogadniadöntést, amelyet ebben a nagyjelentőségű kérdésben hozni fog. Tudjuk, hogy az uj egyetem évtizedekre kihatólag eldönti annak a városnak a sorsát, amelyik megkapja. De ismerjük saját erőnket és azt a finom, elfogulatlan és mindig jő utakra vezető érzéket, ajnelylyel a kormány sokkal kisebb jelentőségű kulturális ügyben rendet csinált, mint a harmadik egyetem. Lueger bukott pártja. (Bécsi tudósítónktól.) Megtörtént a nagy leszámolás napja. Csúnya dolog a káröröm, de mi magyarok még sem haladhatunk el bizonyos diadalérzet és öröm nélkül amellett a szenzáció mellett, amely most az osztrák birodalomban megesett. A keresztényszocialista párt teljes vereséget szenvedett, megsemmisült és megtizedelve, letörve, szégyenletes kisebbségben kerül be az uj Reichsrathba. Meghalt ez a párt, elvesztette a talaját. A kersztényszociálista párt annyira sajátos cs csak Ausztriában létezhető politikai kreáció volt, hogy semmiféle más párttal, vagy más párt programjáva! nem tür öszszehasonlitást. Ennek a pártnak a programja csak Bécsben születhetett meg és a minmas kődarabon. Ha ezt most hirtelen felragadná és szóhoz nem juttatva ellenségét, szétlocscsantaná az agyvelejét . . . A szőke megállott előtte és megszólalt. — Ah, tehát ez a rengeteg mégsem anynyira elhagyott, mint gondoltam? Azt hittem, csak magam vagyok szenvdélyes hegymászó . . . Aztán mosolyogva Ádám felé nyújtotta a kezét. — Engedje meg, hogy hasznomra fonlitsum ezt a szerencsés véletlent és bemutassam magamat: Reinard báró vagyok . . . Látásból már jól ismerte Ádám a kalandos hirii fiatal bárót, a személyes ösmeretséget máig sikerült elkerülnie. Most nem védekezhetett ellene többé és mikor kelletlen arccal elfogadta a feléje nyújtott kezet, egy gyors, gyanakodó pillantást vetett a feleségére . . . Vájjon tudott-e a báró idejöveteléről? Előre kicsinált dolog volt? Ki tudná? Az asszony arca nyugodt és kifürkészhetetlen maradt, mint a bezárt ablak. Ilyen maradt akkor is, mikor a báró udvarias kérdéseire válaszolt. Mind a hárman ott álltak a mélység előtt. A felhők foszladozni kezdtek és egy résen at látni lehetett a fürdőt, a vasutat és egy darabot a kéklő rónaságból. Tehát mégsem volt álom, — gondolta Ádám magában — a világ, az élet, az emberek, az illem és a divat nem álom, hanem valóság. Minden való, — álom csak a nyugalom. den izében romlott, beteg pártszervezet folytán csak itt válhatott az ebek martalékává. Most vált csak bizonyossá, hogy ennek a pártnak az élete Lueger életéhez volt kötve és amint a nagy bécsi demagóg lehunyta szemét, szétesett a párt, mint egy rosszul összekötözött mák virágbokréta. Mert ennek a pártnak eredendő bűnei voltak. Nem a magyaríalás, a Gross-österreich hóbortjának a kergetése, ami talán minden osztrák szivet liangosabban dobogtat meg --pártkülönbség nélkül, hanem az a hihetetlen pártönzés, a korrupció s a szabad mozgást, a szabad gondolatot, a szabad versenyt lenyűgöző, népbutitó klerikálizmus: ezek voltak a bűnei, amelyet az öntudatra ébredt bécsi lakosság, Luegernek egykoron hü \azallusa immár tovább tűrni nem akart. A derék, jó bécsiek, akik a „szép Károly"-' ban megváltójukat bálványozták, szomorú valóságra ébredtek. Az a rút marakodás, a mely a halott vezér öröke körül lefolyt, az a visszataszító stréberkedés a gazdátlanna vált koncért s az a sok leleplezés, amely az alvezérek aljas üzérkedéseire vetett világot, kiábrándították a bécsieket, akk ezenfelül alaposan ráuntak a kereszíényszociálisták panamáira s a megélhetést minden megdrágító sötét uralmukra. A klerikális reakció fojtó fertőjéből friss levegőre vágytak szomszédaink s az általános, egyenlő és titkos választói jog segítségével érvényt is szereztek ennek a legvitálisabb létérdeküknek. Most megmutatta Ausztria kijózanodott közvéleménye, hogy minden paktum és kompromisszum ellenére elsöpri a népakarat mindazokat, akik „a kis ember" jóhiszeműségével galádul visszaéltek hosszú, keserves éveken át s akik a „keresztényi szeletet" nevében kizsákmányolták, megsarcolták híveiket, de a javukra tenni a legkevesebbet sem próbálták. A pótválasztások meghozták a várva-várt eredményt: Wien rakoncátlan, nagyhangú bitorlói, a .szabadelvű polgárság elnyomói, Lueger tehetségtelen epigónjai elbuktak menthetetlenül és véglegesen! Politikai hatalmasságokat, jelenlegi és volt minisztereket, polgármestereket, mindenható urakat söpört el a nép akarata és ezzel együtt elsöpörte azt a politikai jendszert, amely a keresztényszociálisták u'-almával Ausztriában valóságos orgiákat ii.lt. Gessman, Liechtenstein herceg, Wittek volt miniszter, Pattai volt képviselőházi elnök, Hirhammer alpolgármester, Neumayer polgármester, Weisskirchner kereskedelmi miniszter mind megbuktak a mai bécsi pótválasztáson. A fejetetejére állított osztrák helyzetben még nem látni tisztán a következmény ekek De fontos és talán fájdalmas tanulságokat merit ebből a bukásból a magyar parlame \'l| pártok egynéinelyik klerikális árnyalata isSoha még politikai párt bukása után ilyen örömujjongás nem támadt, mint a pótválasztási nap estéjén. A klerikális keresztém"szociálista párt frissen hantolt sirját letiporva győzelmesen vonultak fel Ausztriában a haladó pártok. Egy nagy országon keresztül száguldott a szélvész, a liberálLmus tisztító vihara és most Ausztria, a reakciósnak, elmaradottnak, kivénhedtnek csúfolt Ausztria megifjodva léphet ismét a nyü* gati kulturnemzetekkel a küzdő térre.