Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-14 / 135. szám

Í911 junius 14 OELMAÖYÁRORSZÁÖ 3 vetel liberalitást, hogy annál szabadabban phessen föl a nemzetet alkotó más élelmekkel szemben. Az a szabadelviiség, melyet a miniszterelnök hirdet, nem szabadelvüsóg a doktrína kedvéért, sem a népszerűségért, sem a hatalomért, sem a pillanatnyi taktikai érdekekért: ez a szabadelvüség a haza és a nemzet szolgálatáért való, mert az egyetlen politikai alap, mely [lehetőséget ad Magyarország békés fejlődésére. A politikai fórumon folyó kietlen torzsalkodás közepett minden magyar ember jóleső érzéssel és elégtétellel olvashatja a miniszterelnök politikai hitvallásának ezt a kifejtését. Mintha uj, konkréttebb fogalmazásban szólalna meg a Deák Ferenc hires jelmondata : a hazáért mindent, csak a hasát semmiért. Prohászka Ottokár munkái indekszen. i — A püspök nyilatkozata. — [Saját tudósítónktól.) Itt véres könyeket sirnak isten háta mögé eldugott vidéki tanárocskák, hogy őket legyűri, elnyomja, tönkreteszi és gondolataik minden szabad kifejezésében megakadályozza. Itt fölfortyan a liberális közvélemény a munkapárt többsége ellen, mert nem tudja, vagy nem akarja torkára forrasztani a kis néppártnak ultramontán, haladásgyilkos kirohanásait. Itt | bunkókat irnak, prédikálnak és szavalnak a | fekete sereg ellen, mely Magyarország kulturvonatát meg akarja állitani, a szabad gondolat csirájában el akarja fojtani, a tudomány szemét ki akarja szúrni, a megismerés nyelvét ki akarja vágni és terjeszteni csak azt engedné, ami a szegények és tudatlanok millióit a jövőben is odaragaszthatja a szenvedéshez, butasághoz és nyomorusághoz. De hát micsoda halovány pontocska az a pár néppárti ekszaltádó, aki miatt is siránkoznak ós jajgatnak! Micsoda bábellenség a sok nyilt ós alattomos ultramontán politikus! Mint ahogy el kellene halványulnia ezer meggyújtott kónesgyufa lángjának, ba egyszerre tüzet kezdene okádni a leghatalmasabb vulkán: ugy halványodnak el a magyar szabadelvüség apró-cseprő ellenségei, mikor most egyszerre megszólal a Vatikán és Ítéletet mond. Mert nem tör a Vatikán pálcát szabadkőművesek, szociológusok vagy Galileisták fölött: — Vatikán menyköve egy katolikus papra, egy katolikus püspökre, eh mit? — az összes magyar püspökök legpüspökibb püspökére, Prohászka Ottokárra csap le. Egy mai római telegram szerint az indeksz-kongregáció dekrétuma alapján indekszre került a szókesfejérvári püspök három munkája. A Vatikán azt mondja a híveknek, hogy „a ti lelki atyátok szavait pedig tilos nektek elolvasnotok, mert azokban a szavakban métely vagyon ós lólekrontás." Mit jelent a fekete zivatarban a fűszálak millióinak borzongása, mikor a menykő magába a templomba csapott le? A szókesfejérvári püspök nem ami ideálunk. Nem egyszer éreztük, kivált első tudományos munkáinak olvasása közben, hogy született valahára Magyarországon egy lucidus fej, mely többet gondol, mint amennyit elárulhat, többet tud, mint amennyit hitével összeegyeztetni tud. Éreztük akkoriban nem egyszer, hogy ez a fiatal katolikus pap az lehetne magyar földön a reform-katolicizmus számára, ami Loisy volt a francia katolikusoknak. De azt is láttuk, hogy ez a magyar reform-katolikus szordinót tart a hegedűjén s lelkéből hiányzik az elhatározásnak az az utolsó szikrája, mely a megérett gondolatból tetteket tud kiváltani. Egy nagy ember halványult benne egyszerűen egy érdekes emberré. S mikor a jósziinatu katolikusok abból az emberből, akit az esetleges mellőztetós keserűsége veszedelmes emberré tehetett volna, nagyon hamar szókesfejérvári püskököt csináltak: akkor meg épen leszámoltunk vele. Nem lesz Prohászkából a reform-katolicizmus magyar hőse sohasem ! Vannak az egyháznak gyémántos, aranyos kantárai, amikkel a leglelkesebb paripát is meg tudja fékezni. S aki fiatal fővel már püspök, deres fővel aligha lesz forradalmár. Igy gondoltuk ós igy álltunk Prohászka Ottokárral szemben. De Róma csak tórdhajtó szolgákat tür meg. A repülőgépet könnyes szemmel bámulta meg a Vatikán foglya, de a repülő lelket lerántja a magasból. Rómának még az elcsititott Prohászka is modernista és forradalmár. Az a szent Prokrusztesz-ágy, melyben meg kellett rövidülnie Zola Emiltől Fogazzaróig minden eszmeutasnak, tulnagynak találja a szókesfejérvári püspök elméleti nyújtózkodását is. Róma tehát a maga türelmetlenségében eljutott egészen a saját püspökeinek fejvételóig. Ez Róma, ilyennek ismertük és ilyen is fog maradni, noha az ő nagyságára is ráillik már, amit a spanyolok mondtak, mikor Fülöp király fölvette a „nagy" melléknevet: „mentül többet vészit országából, annál többet rak a címei mellé". Róma átváltozott az abszolút tagadássá. S ez minket, magyarokat, azért érdekel jobban, mint az egész egyéb világot, mert Rómának jóformán csak itt van még korlátlan hatalma és felsőbbsóge. Nem hiába menekül ide minden máshonnan elűzött szerzet és kongregáció. A katolikus Magyarországnak Róma a fővárosa. És ami a római veszedelmet Magyarország szempontjából a végsőkig fokozza, az Róma magyar szolgáinak titkos vetélkedése. Itt ugyanis vannak Rómának nemcsak hűséges, hanem mindenre kész szolgái is. Itt a katolikus főpapság tiszteletét túllicitálja valaki, akinek a mi püspökeink nem eléggé alázatosak felfelé és nem eléggé milltánsak lefelé, a szabadgondolattal és a szabadelvüséggel szemben. Ez a valairi, aki jellemrajzokat küld Rómának a magyar püspökökről: Tomcsányi páter, a jezsuiták^ feje, a néppárt glóriája és csatakiáltása, ő volt az, aki előbb itthon próbálta kikezdeni Prohászka Ottokárt s ő volt az, aki most nem sajnálta a fáradságot, hogy Prohászka munkáit fordításban megküldje a róma indeksz-kongregációnak. Tomcsányi lelket lehelt a magyar reakció világi és egyházi vezéreibe. Tomcsányi legyőzött mindenkit, legyőzte most Prohászka Ottokárt is. Tomcsányi uralkodik itt mindenen: Tomcsányi omnipotens. Magyarország az ő szolgája ós ő Róma szolgája. (Titkos kezek manővere.) Prohászka Ottokár, avagy a püspöki hivatal sem Rómából, sem a hercegprimási irodából semmi előzetes értesítést, idézést és a mai napig semmi utólagos értesitést sem kapott arról, hogy mi készül, illetve mi történt már meg az indeksz-kongregáció ülésében? Még kisebb jelentőségű emberekkel is megteszik, hogy mielőtt valamely müvüket az Indeksz Librorum Prohibitorum listáján megbélyegezcsodálkozik majd az eljáráson. A férfiaknak többnyire jó az Ízlésük, tette hozzá kacéran ós rávillogtatta sötét szemeinek tüzét a szegény kapitányra, ugy, hogyannak amúgy is lobbanékony szive, lángba kapott. Szerencséjére pont akkor jelentették neki, hogy a vacsorája elkészült és ő sietve, hállás kézcsókok közben búcsúzott el a szép asszonytól. Másnap délben Dörfler, a kapitány szolgálati helyén kereste fel a dadajelöltet. Nagyon csinos nyaralószerii épület kapuján csengetett be. A kaput nő nyitotta ki és a kapitány, amikor ránézett, rögtön megkérdezt? — Maga itt a dada? — Igenis nagyságos ur! — Virág Rózsi Debrecenből? — Az! — mondta csodálkozva a nő. Egészen csúnya volt szegény. A tatár fajra emlékeztető csontos arcból, apró szemek barátságosan mosolyogtak a kapitányra. A cselédségen kivül nem volt otthon senki, ezért Dörfler kapitány rátért jövetelének céljára. — Értesültem, hogy maga, ha jó helye akadna, kimenne New-Yorkba? Virág Rózsi meglepődött és bizalmatlanul hézett rá. —• Elmennék, — mondta röviden. — Istvánffy Károlynó New-Yorkban magyar dadát keres a gyermekei mellé, megjegyzem, előkelő, gazdag család, akik nagyon jól bánnak a személyzettel — Szivesen megyek Amerikába, már régóta vágyódom oda. — Magának férje van? Erre mély sóhajjal válaszolt az asszony. — Az ura hűtlenül elhagyta? — Szép ember volt kérem és tessék elhinni, nem volt rossz, de engem már csak a csekélyke pénzemért vett el feleségül. Akkor mind azt mondták: Rózsi fiam, ne menj hozzá és most benne vagyok a bajban, nekem már csak keserűség az egész életem! A Virág Rózsi apró szemeiben könnyek csillogtak, a kapitány meg elgondolta: milyen becsületes, jóságos nő lehet ez a Virág Rózsi, ha móg most is jót tud mondani arról a semmirekelő uráról, aki oly csúnyán itthagyta, de móg meg is siratja. — Ezt felfogadjuk, — határozta el magát a kapitány, amit rögtön meg is cselekedett. Móg aznap délután hűségesen referált Margit asszonynak, akinek a később jelentkező Virág Rózsi mindenkép tetszett; este pedig pezsgővel ünnepelték Istvánffyék a szolgálatra kész Dörfler kapitányt. Két héttel később Virág Rózsi vígan át hajókázott New-Yorkba és egy távirat vitte hirül a boldogító eredményt Istvánffy Károlyéknak. * Margit asszony levelett kapott Newyorkból, amely a dada szerencsés megérkezését jelentette és hogy a gyermekek, rettentő rútsága dacára, nagyon megszerették. Végződött pedig a levél a következőképp: „Hálásan köszönjük Dörfler kapitány urnák, hogy e Virághoz juttatott bennünket, akit — balsorsánál fogva, — merész férfi kérő, hála Istennek! nem ültetthet át a saját kertjébe!" E köszönetet Dörfler kapitány csak elkésve, hónapok után kapta meg, amikor hosszabb távollét után felkereste újra Istvánffyékat. Sugárzó arccal fogadta a tengeren túlról jött hálálkodást és Margit asszony dicséretét. — Ma is vártunk levelet New-Yorkból, az iroda cimére küldik a leveleket, talán Jenő már elhozza megával. ha hazajön. Ebédeljen ma velünk kapitány ur, tudja, hogy milyen szivesen látjuk; azután meg bizonyára megint dicshimnuszt zengenek Önnek, onnan átról, talán még a védence is küld egy hálás üdvözletet. E sok szépért csak érdemes itt maradni ?! — Köszönettel ós gyönyörrel fogadom el a kedves meghívását a sok testi nélkülözések után én is megérdemlek egy kis napsütést, el se hiszi Nagyságos asszonyom, mennyire vágyódom ide vissza! A belépő Istvánffy doktor már az ajtóban lobogtatott egy terjedelmes l,evelet. A kölcsönös üdvözlések után Istvánffy dr a feleségének adta át a levelet,fakijfölvágta a boritékotjós abból egy furcsa, kacskaringós ós ismeretlen irásu levelet vett ki. Átfutotta a tartalmát ós szó nélkül elkezdett kacagni, leült ós folyton kacagott. Az ura türelmetlenül vette ki kezéből a levelet és hangosan fölolvasta: