Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-14 / 135. szám

2 DÉLMAGYARORSZAG 1911 junius 11 hogy a politikai hatalmat egy, a felekezetekről tudomást nem vevő politikai testülettől magához vadja és ezzel az országban az első nyilt és heves ostromot intézze a liberálizmus vára ellen. Igy nőtt ki ez a harc országos érdekűvé, amelynek csatározásait és döntő ütközetét egykép az a hangulat uralja, hogy az egyik vagy másik párt győzelmével vagy bukásával uralmon maradnak vagy buknak azok a legszentebb szabadságjogok, amelyekhez a törvénybe iktatott polgári alapjogokon keresztül mindazok a föltételek tartoznak, amelyek az emberek békés együttdolgozását, vállási és társadalmi különbségek nélkül való boldogulását biztosítják. Rosszakaratú ámítás vagy botor hazugság ép azért, hogy a két, egymással küzdő táborba vallásfelekezetek szerint csoportosulnak az emberek. Nem igaz. A haladók és visszafelé menni akarók, akiknek példája alapján teljes anarchia teremne meg ebben az országban, vívják meg első döntő csatájukat. Mi bizunk a győzelemben, mert tudjuk, hogy amikor a vezér a döntő küzdelembemenés előtt még egyszer szemlét tart lelkes csapata fölött, ott találja vallás- és vagyoni különbség nélkül ennek a válásztó kerületnek zömét, amely szabadelvüségével, józanságával, okos higgadtságával és megmételyezhetetlen megfontoltságával az ország első választó kerületévé avatta ezt a kerületet. Magyar szabadelvüség. (Saját tudósítónktól.) Politikai irányok nem önmagukért valók, hanem a köznek, az összeségnek érdekóért. Politikai irány, mint öncél, magában való képtelenség s olyan doktrinarizmushoz vezet, amely vagy nevetségessé válik, vagy ha hatalommal párosul, végzetessé válhat országok és nemzetek sorsára. Az igazi államférfiú mindennemű irányelvet csak eszköznek tekint a nemzeti boldogulás eléréséhez, csak útnak, amelyen az összeség közcéljai felé a legkönnyebben és legbiztosabban lehet haladni. Mihelyt valamely irányelv megszűnt a nemzeti boldogulás eszköze lenni, mihelyt tőle a végcélok elérése nem várható: oktalanság a puszta jelszóhoz, mely gyakorlati, szóval politikai értékét elvesztette, vakon ragaszkodni. Bárha könyvekből sok világosság hatott már a politikára és sugárzott bele a gyakorlati életbe, a politika nem kötheti magát könyvigazságokhoz, amelyek az élet hihetetlenül változó jelenségeit nem állithatják meg. Amit a politikában ehmek szokás nevezni, azt az elv szó révén össze szokták téveszteni és egy rangba helyezni a tudományos elvvel. Holott a kettő közt mérhetetlen a külömbség. A tudományos elv körülményektől és föltételektől független, mert természeti törvény megfogalmazása. S a mennyiben a természeti rendet helyesen ölti szóba, változtatásnak ép oly kevéssé van alávetve, mint a természeti erők törvénye. A politikai elv azonban, vagyis inkább az, amit a politikában elvnek szokás nevezni, nem ilyetén természetű. A politikai elv tulaj donképen nem egy ilyen, a körülményektől független igazság, hanem a nemzeti célok gyakorlati megvalósítási módszerének elméleti megfogalmazása. A politikai elv tehát nem önmagáért való igazság, hanem alá van rendelve egy felsőbbrendű elvnek, melyet a nemzeti erők és képességek teljes kifejtésének szokás nevezni. A kettő az állandó ós változó viszonyában áll egymáshoz. Állandó és változhatatlan az össznemzeti érdek; a politikai módszereknek és irányoknak változniok lehet, sőt változniok kell aszerint, amint a nemzeti elv érvényesítésére alkalmasok, vagy alkalmatlanok. Ezt az igazságot fejezi ki a maga vei ősségében Khuen-Hédervdry Károly gróf rövid, de annál tömörebb nyilatkozata, amelyet a szabadelvüség kérdésében a napokban mondott. Magyar meggyőződésből vallja politikai elvül a szabadelvüséget, mert csak ezzel a világfölfogással tartható össze egy nyelvileg ós felekezetileg olyannyira széttagolt nemzet, mintamagyar. A szabadelvüség a kölcsönös türelemnek ós elnézésnek politikája: szertehuzó erőket csak ez alapon lehet egymás mellett megtartani és közös célok szolgálatában irányitani. A szabadelvüség tcliát türelem és megbecsülés mindenkivel szemben, nemzeti és állami érdekből. S ez a türelem épen csak egy esetben szűnik meg : akkor, amikor az összeség céljait és érdekeit fenyegeti a külön csoportok vagy irányok valamelyike. íme, bölcs, szabatos ós gyakorlati megfogalmazása a magyar szabadelvüségnek ; annak a magyar szabadelvüségnek, amely nem a tizenkilencedik századbeli nemzetközi szabadelvüség forrásából ered; amely az emberi türelmessógnek, a faji, felekezeti, nyelvi különbség nélkül való kölcsönös megbecsülésnek gondolatát ősi hagyományképen vett át nemzedókről-nemzedókre s amely a nyugati eszmeáramlatoktól legfölebb uj lendületét, de nem eredetét nyerte, lévén az egyik legjellemzőbb éslegszobb tulajdonsága a magyarnak ós egyik uralkodóvonása történelmünknek. Ennek a szabadelvüségnek semmi köze a jelszavas, doktrinér liberalizmushoz, mely — csakhogy az elméleti álláspontnak érvényt szerezzen — hajlandó minden érdeket föláldozni; de ép oly távol áll attól az álszabadelvüségtöl, mely csak magának köVirág Rózsi. Irta : Dóra. A látogatóba jött Dörfler kapitány a képeket nézegette a szalonban; amikor a szomszéd szobából vitatkozás hangzott be hozzá. — Megmondtam, hogy ez ügyben egy ujjat se mozgatok többé. Alaposan ráuntam. — Jenő, kórlek, csak nem mondod komolyan ? — De komolyan mondom, sőt a te részedről is kikérek magamnak minden további kísérletezést. — Kegyetlen zsarnok! — mondta panaszosan az előbbi kellemes női hang és Dörfler kapitány, nehogy a folytatást is kihallgassa, kopogtatás után gyorsan benyitott a szomszéd szobába. — Szervusz pajtás ! — üdvözölte Istvánffy dr, a házigazda — Károly majd eldönti, hogy melyikünknek van igaza. — Mindenesetre és feltétlenül a Nagyságos asszonynak ! — mondta a kapitány és kezet csókolt Margit asszonynak. Lovagias, kifogástalan, de főleg pártatlan biró ! — de a felesége közbevágott: — Üljön le ide kapitány, majd elmondom magának a veszekedés okát. Maga is hallott már bizonyára a cselédmizériáról? — De hiszen Önnél e fajnak valóságos gyöngyei vannak alkalmazásban? — Igaz, de ez a cselédtragédia, — amely csaknem megzavarta békés családi életünket, Amerikában, Ne^YOfkban történt — Newyorkban?? — Majd én elmagyarázom, lehetőleg rövidesen, — mondta Istvánffy dr. Már évek óta magyar cselédekkel látjuk el Newyorkban élő testvérbátyámat. Hálátlan hivatás, mondhatom, mert minden nőcseléd, alighogy megmelegedett odaát, menten férjhez megy. E váratlan kijelentés mulattatta Dörfler kapitányt. — Magának könnyű nevetni, — mondta szemrehányóan Margit asszony — de szegény sógornőm bánkódik és már meg is siratta a hütelen leányokat. — Gyerekes vagy drágám, hogy ily tra* gikusan kezeled ezt az ügyet. Igaz, meg* tiltottam a feleségemnek, hogy még tovább is fáradjon ebben az áldatlan dologban, — mondta Istvánffy dr. Hidd el kérlek, a cselédszerzők már vihognak, ha meglátnak bennünket. — Tavaly — gondolon — hat leányzót küldtünk ki, — valamennyi férjhez ment odaát. Megelégeltem már ezt a furcsa házasságközvetitést. — Valami nagyon csúnya leányt kellene kiküldeni, — tanácsolta a kapitány. — Csak láttad volna pajtás a díszpéldányokat ! Volt köztük csontos, hórihorgas, kövér, de kicsiny, himlőhelyes, vereshaju, banzsal, stb. De imádója azért mindegyiknek akadt. A hazánk fiai odaát valósággal áhitoznak egy magyar nő főztjére, aki mos reájuk és rendben tartja a holmijukat; ezért S7Jvesen szentet hunynak i», hiányzó szépségek miatt ... De beszéljünk más egyebekről is. Amikor a kapitány este távozott barátjának vendéglátó házából, kényelmetlen érzése volt. Eszébe jutott ugyanis, hogy Istvánffy néhány percnyi távollétté közben könnyelműen megigérte a szép asszonynak, hogy ő szerez majd vállalkozó szellemű dadát Amerikában élő rokonaik számára . . . Őrült igéret! Ő — a szerelmes szivü Dörfler kapitány — csak szép nőket ismert. Rosszkedvűen ment estebédre. A szállodás jó barátja volt és még nem is lévén vacsora ideje, egy üveg bor mellett beszélte el neki, hogy mit igért Margit asszonynak ós kikérte a segítségét. — Súlyos ügy, — mondta a szállodás, de reménylem, a feleségem segithet rajtad és, ha jó kedvben van, megteszi! Téged különben is a kegyeibe fogadott, — lássuk hát, hogy mit mond. A szállodás felesége — feketehajú tüzesszemü szép asszony — nagyon kedvesen fogadta a daliás kapitányt, aki csakhamar előállott a kérdésével. Az asszony rövid gondolkodás után egy cimet irt fel neki, megjegyezvén, hogy a nevezett nő biztos garanciát nyújt a házasság ellen, minthogy férjes asszony, de a férje, hat évvel ezelőtt, házasságuk negyedik hetében — hűtlenül elhagyta, — Azóta nem is hallatott, magáról a gaz* ember, folytatta az asszony, de ha ön meg* isnterj a fejpségét kapitány ur, npij] is pa^yoil