Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-06 / 103. szám

1911 27 DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 4 vesztei beköve sziteni ménk Ragy pességi földolg gazdag akarat korral kitartá ran ti dag ki rószesi tett r sokat. A n mek s; a sorsi szóivá] küzdő sebzeti Csak i ket b szivnnl az ő h Meg házban munká tikai ( sel ha; zásait, felelek ronym mai ü próbál; véiiral lyeslós Indii jeléül rendjé ülésre Indii nak rt délutá csarno gyünk A m Khu T. kép Károly a gyás gyobb sujtotl társa forrási táreaii (Igaz! az érz érzem, lönöse volt, í Ielkiisi tette érzelm adva ( nak n köszöi magan ványo! kérést elhatá történ Eln, szólan App juk! I hez ta jelenti tikai harcot mélye: nemze ségnei zetet lyólag hozzá „ minis; lyeslé Eln szólni Szét hivat? fölism előme van n más. Jut nisztc jót lá küzdc mint aktiv miniszter korában halt meg. Álljunk meg annál a nagyobb ritkaságnál hogy hetvenöt éve és miniszteri állása dacára még mindig Deák Perence lehetett pártjának. Nem a korát becsülték meg, hanem a kora dacára: azt a nagy tudást, mely föl tudta szívni a tudomány legmodernebb tanításait is, azt a hatalmas agyvelőt, mely a kormányzás egész rengetegében minden fát és minden cserjét jól ismert, azt a munkaerőt, melyről szinte el se lehet hinni, hogy a halál elállíthatta volna. Ha van karrier, mely ezt a magyar földet minden vád, minden rosszindulat és minden őszinte sopánkodás ellen is mentheti: a Hieronymi Károly karriérje az. Félszázad, mely munkában telt el. E félszázad látta őt a közélet számos helyén, de seholsem tétlenül, seholsem nyomtalanul. Erős egyénisége, mint fáklyát a lángja, mindenütt elárulta. Mint mérnök, mint vizszabályozó, mint vasutigazgató, mint államtitkár, mint belügyminiszter, mint kereskedelmi miniszter és mint magánember: egyaránt egy fejjel vált ki környezetéből. Ahol ő akarhatott, ott az ő akaratát föl is lehetett ismerni. Ahol ő cselekedhetett, ott a keze nyomára rá kellett ismerni. Ő volt az, aki legelői járt a harcban, mikor harcot indítottak az összeomló hazugság ellen, — s a harc elesettjei és legyőzöttjei nem tudták gyülölpi, a hogy gyűlölték diadalmas társait, akik pedig kevesebbet ártottak nekik, mint ő. Harcban erős, sőt kegyetlen volt, liarc után barátilag mutogatta tiszta kezét, mely nem önzésből sújtott fegyverrel. Most pedig a ravatala felé fordul az ország. Most a kereskedelmi minisztérium specifikus munkái megakadtak nagyhirtelen. Élete büszkesége talán megvalósul ugy, ahogy ő tervezte: a Duna—Tisza-csatorna, de szintén nem oly gyorsan, mint ő befejezte volna. Csupa nagyszabású terv maradt munkaasztalán, korszakos alkotásoknak vázlatai és töredékei. Ki csinálja majd meg ugy, ahogy ő csinálta volna, az ipartörvény, a munkásbiztositás reformját, ki váltja be azt a nagy perspektiváju ipari akciót, mely szakítva a szubvencionálás szentimentálizmusával, életerős csirákat természetszerű ápolással akart kiérlelni ? Melyik utódjának lesz meg az a meleg szive és a termény kigondolásokhoz szükséges száz keze, melylyel ő dolgozott ? Magyarország iparának, kereskedelmének tüzes lélekzete elakad most néhány pillanatra: a kereskedelem, ipar apostola ravatalon fekszik. Ami ezután jön, az a kegyeletes háláé s a történelemé. A történelem pedig föl fogja jegyezni, hogy ő volt Magyarország közegészségügyének vaskezii megteremtője belügyminiszter korában, — Magyarország vasutrendszerének egyik létrehozója Baross oldalán, — aki biztos ítéletével és éleslátásával, modern világfölfogásával, s a helyesnek talált ut öntudatos, akaraterős követelésével egyike volt az elsőknek ugy az ország, mint a kormány tanácsában. Azok közül való volt, akikben egy ország nem a minisztert, hanem a nagy embert gyászolja. A trónörökös Budapesten. Csütörtökön délben váratlanul olyan esemény történt, amely érdekességében és izgalmasságában, a mai helyzetben mindent háttérbe szőrit. Ferenc Ferdinánd trónörökös déli egy éra negyven perckor a nyugati pályaudvaron Budapestre érkezett. Kilenc óra öt perckor szállt föl a vonatra a bécsi Staatsbahnhofon, Brosch alezredes szárnysegéde kíséretében. Már régen uton volt, amikor a hivatalos értesítés a trónörökös Pestre utazásáról megérkezett. Itt Budapesten a hir politikai, sőt kormánykörökben is nagy meglepetést keltett. A magas vendég érkezéséről senki sem tudott előre. Természetesen megindultak a kombinációk. Az általános fölfogás az, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg családi ügyekben jön a magyar fővárosba. Beszelik, hogy a király agg korára és könnyen megtörténhető uj gyöngélkedósére való tekintettel akar a trónörökös a király mellett lenni Budapesten is. Bizonyos azonban, hogj bármi is a mellókoka ennek a látogatásnak, a főok föltétlenül politikai. A képviselőház folyosóján, az ülés után együtt maradtak még a képviselők és a trónörökös érkezésének híréről beszéltek. A parlament gyásza. — Hieronymi emlékezete. — {Saját tudósítónktól.) Feketébe öltözött' süni, komor tábor volt pénteken a képvJ seló'ház. Soha még ilyen egyértelmű, mólj és nagy részvét nem nyilatkozott meg a Házban. A pártkeretek ezúttal valóban leomlottak és a megrendítő emberi tragikum, legyőzte mindenkiben a politikai pártszeiv' vedélyeket. A képviselőház pénteki ülése csak Hie-' ronymi emlékezetének volt szentelve. Berz viczy elnök megható búcsúztatója után a mi', niszterelnök Hieronyminek országos költségen való eltemettetését javasolta, amelyből, az összes pártok szónokai hozzájárultak. Az elnöki búcsúztatót az egész Ház állvi hallgatta végig. Csak Justh Gyula és tábora, maradt ülve. Mansdorf Géza báró, Kelemet, Samu és Földes Béla azonban a vezérrel, ellentétben a társadalmi formákban is megt adták a végtisztességet annak, akitől az el ismerést az életben se tagadta meg senki, j Az imponáló gyász ülése egyhangúiig határozta el, hogy Hieronymit az ország her lottjának ismeri él, állami költségen temet' teti, a temetésen testületileg vesz részt és n családhoz részvétiratot intéz. Féltizenegykor Berseviczy Albert elnök meg' nyitotta az ülést a a mult ülés jegyzőkönyvé' nek hitelesítése után az elnök bejelenti Hie-' ronymi Károly halálát. Elnök: Mélyen megrendülve jelentem be » tisztelt Háznak (A jobboldalon és középen ül1; képviselők fölállanak) képviselőtársunk Him ronymi Károly kereskedelemügyi miniszter halálát. Láng Lajos : Egy kolléga halálának bejelentése alkalmával csak föl lehet állani. (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök: Kimúlta nem jött váratlanul, mert hetek óta aggodalommal leste az egész ország betegágyától szárnyrakelő híreket. De vannak 1 A férj (izgatott kíváncsisággal): De fölkel? Az agglegény: Rögtön. Még sohasem kellett neki kétszer mondanom. Egy-kettő, papucsba bujtatja lábait... Ha látná ezeket a cukorfehér, finom lábakat... A másik percben már zizeg a gyorsforraló. Elismerem hogy ennél banálisabb házibutor nincs s a zizegése irodalmi motívumnak elnyűtt, de esküszöm, soha sem vagyok boldogabb, mint mikor igy hajnalban a láng sercegését hallom a hideg szobában. A feleségem fázékonyan egy kendőt kap magára. Egy szót se szólunk. De mindketten érezzük, hogy most szeretjük egymást legjobban. A férj (meredt szemekkel bámul reá): Érdekes. És aztán? Az agglegény: S aztán nincs tovább. (Csettint az ujjával.) En vagyok a legboldogabb ember Budapesten. A férj: Amit elmondott, olyan, mint egy mese. Csak egyetlenegyszer éreztem hasonlót diákkoromban, mikor először voltam szerelmes egy kis leányba. Azután soha.. . sohasem éreztem ... Az agglegény : Házasodjon meg. A férj (dadogó nyelvvel): Soha . . . sohasem éreztem... Az agglegény: De maga álmos. Maga sápadt. Maga könnyezik szentimentális barátom . . . A férj: Csoda-o? Ha elgondolom, hogy most nincs kihez hazamennem. Az agglegény (szivarra gyújt). A férj: A legényszobám üres, az ágy hideg és az egész szoba félelmes, mintha a bútorok, a szekrények között még ott kuksolna a tegnap. De azért látja, én is boldog vagyok. Aki sohasem botorkált igy haza, az nem tudja, mi a boldogság. Mintha nem is hazamennék, hanem abba a virradó kékségbe, amely felülről mosolyog felém. Oly könnyű vagyok . . . Olyan szabad . . . Egy léha operett melódiát fütyülök ós ón köszöntök jó reggelt a szemetes embernek. Az agglegény: (figyelni kezd). A férj: Esküszöm, hogy boldog vagyok. A szobám sem oly rideg, amint maguk házas emberek gondolják. Az ágyam vár. Az öreg éjjeliszekrény is, aminél tegnap egy regényt kezdtem olvasni. A párna, meg a drága jó paplan is. Mintha mindegyik azt mondaná: „Szegény, fáradt, vén legény, dőlj le és aludj, ha akarsz, akár ítéletnapig is". Én meg megköszönöm az ágynak, hogy oly jószivü hozzám ós megcsókolom a paplant ós a párnát ... És Jefekszem és alszom álom nélkül, meredten, bután, mintha egy fehér ravatalon feküdnék. Az agglegény : Szépen beszél . . . Annyira igaz, amit mond. És annyira fáj. Érzem is. De látja, én sohasem tudnók igy beszélni. A férj : Pokolba a gondokkal! Pokolba a buta, unalmas ábrándokkal! . . . Holnap újra nap lesz ós este újra kigyuladnak a villamoslángok ... A ligetben fiatal leányok sétálnak ... Zene szól... és az egész világ olyan fiatal... Olyan fiatal . . . Sokszor sirni szeretnék aí örömtől. Semmi sem vagyok, de minden le hetek. Az egész világ az enyém. Az összeí leányok, az összes asszonyok, mind, mind Mind az ón menyasszonyom az éi arám ... az ón feleségem ... az ón szere tőm . . . Az én . . . Eh, részeg vagyok . Az agglegény : Igyunk. Ezt a poharat a! agglegények egészségére! A férj: Ezt meg a férjekére! Az agglegény: Éljenek! Most pedig . most pedig megyek haza és lefekszem. Ál mos vagyok. Az ágy vár ós a párnát . . . párnát. A férj (dühöngve hebeg): Megcsókolja párnát ? Az agglegény: Igen. És a paplant is. (Güf nyosan mosolyog.) A gyertyát pedig meg? gyújtom és tovább olvasom a regényt, amii tegnap elkezdtem. A férj (ravaszul): Hát igy vagyunk jó' madár ? (Hahotázva.) Most már értem . • ] egészen értem . . . Mindjárt gondoltán*'; maga kópé, maga bolondos, maga ross'j csont. De tudja meg, nemcsak maga ülte' tett föl. (Nyelve már alig tud forogni-l Tudja meg, hogy . . . tudja, hogy ón . . én meg . . . Az agglegény (kaján kacagással): Igen1 (Egészen a füléhez hajol s élesen, hidegei* szinte belósziszegi): Mióta ? A férj (szomorúan, egyszerre kijózanodva)' Ivót éve!