Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-06 / 103. szám

május 5 n alapján n>' ,lban. Levéli álasiolnnk, ive van. ánynyal is lel ; könnyen el] kladóhivaO :a is. szil ifélékj jízeiizáct i „Else Jel t Skarabei a. Megjel 1 kézi L4 4 korona hl részletfizQ íató ifj. Art lyvkereske' • ed, Kári kák alap téivel egyi nexin-nel« A Cimeí az élö pol' eték is nyö ilnak. A I piszkit, folt hagy. M ili biztos sí t minden raktár: M< esváry Józ* rak és V»í sriájában S er gyógys '. J csü mind és disztár ntos időh zer- és ól sárolunk. 1 yyen és t beiner Sí íed, Kári nők, flj'1 jetegség n erőre kap féle „Chi Ára 2 40 fi rer-gyógysl jed. nieztete gyes iroda ros könyvel ;ész könyt agasabb á' szintén a 1' árban mily köny' sések cimz' Gyula Bu' örösmarthí | íek és Ii»' ó hegedii-t' os-utca 18. 1911 II. évfolyam, 103. szám Szombat, május 6 RSZAG Központi szerkesztősét! és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám c=J Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., «==a Városház-utca 3. szám ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 2*-— félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6 — egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN egész évre . R 28'— félévre . . . R negyedévre. R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 14-— 2-40 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 ra Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Hieronymi rav/ataiánál. Havatalon fekszik Magyarország nagy halottja s milliók fordulnak Hieronymi Károly koporsója felé. Öt évtizednyi merészen emelkedő pálya zuhan hirtelen ivben az elmúlás sötétségébe, olyan körülmények között, amelyek a legmélyebb tragikus megrendülést keltik löl mindenekben. A nagy államférfi, a rendkívüli ember és a polihisztor tudásu elme összeomlásánál is talán megrendítőbb az az emberi katasztrófa, amely Hieronymi Károlyt és családját sújtja. A balvégzet gyászt gyászra halmoz a zaklatott családban s az embernek tragédiája majd hogy háttérbe tolja elmúlását annak a po itikai erősségnek, amelyet ez a nagy ember képviselt. Pedig, amit az ország vesztett: óriási. Elvesztette a messzelátó reálpolitikának egyik legjelentősebb, legsokoldalúbb és legélesebb itéletii képviselőjét. Egy volt ő abból a nagy generációból, mely a hatvanhetes reneszánsz hatása alatt támadt nemzetünkből s a tudománynak, művészetnek, politikának elsőrendű tehetségeket adott szolgálatába. Egyike volt ő a kiegyezési korszak ama kiválóságainak, akik a Deák-megszerezte alkotmányosság tág keretei között a mai Magyarországot megteremteni segítettek. Egyike azoknak a keveseknek, akik minden összeköttetés nélkül kizárólag egyéniségük varázsa, elméjük ereje és munkássága által hódítottak teret és polcot a magyar közéletben. Most látjuk csak, hogy milyen nagy, erős és kemény férfiú volt, még hetvenöt esztendejével is. Olyan korban, melyben mások már a nyugalom párnáját sem találják elég puhának, ő nemcsak beállott egy politikai élet halálharc küzdősorába, hanem ennek a harcnak esze, tervezője, zászlója és első harcosa is volt. Másfél esztendővel ezelőtt az ő tüze fűtötte a Khuenkabinet vonatának mozdonyát, az ő esze vezette meredélyek fölött és örvények mentén is biztosan, az ő energiája s az 5 szeme vitte elsősorban cülhoz. A Khuen-koimány uralkodása óta őt tekintették mindenkor a kabinet eszének s nemcsak azért, mert ő volt a legöregebb, hanem azért, mert az ő generális tudása előtt mindenkinek meg kellett hajolnia. És ez a hetvenöt éves bölcs, aki fizikai erejében sem vallott a hetvenöt esztendős emberre, egy hosszú, munkás és csudálatosan gazdag élet után egy olyan sorstragédia hőse és áldozata lett, mely megdöbbentene akkor is, ha nem egy aktív miniszter házát, hanem egy színtelen és névtelen munkás hajlékát éri. Mert ki no érezné szivét összeszorulni, ha azt hallja egy boldogtalan családról, hogy betegen fekszik a férj is, a feleség is, aztán egyszerre bombaként csap közéjük viruló fiatal leányuknak halála s erre a hírre elszáll a lélek a beteg apából is ? Tegnapelőtt temették Hieronymi Blankát s tegnap utána költözött Hieronymi Károly is. Az emberi részvét minden virága rákivánkozik a sorstragédia áldozataira. És mégis van Hieronymi életében és halálában valami, ami fölemelő. Megadatott neki, hogy példa legyen minden küzdő, dolgozó magyar ember számára. Mégsem elátkozott föld ez a Magyarország. íme valaki, akit nem jelölt meg kiválasztottnak a születés, akit nem tolt följebb és följebb a családi érdek, aki nem volt kottériák faltörőnek kiállított ekszponense, aki fiatalon|tanult s ezt a jó szokását öregkorában is megtartotta, aki egész életében dolgozott s a halál is jóformán a munka asztalánál találta, akinek érdeklődése mindenre kiterjedt s ennélfogva mindenhez is értett, aki az okulásban épen ugy nem akart ínegállani, mint a munkában: és ez a valaki, nem mágnás, nem elődök érdemeinek learatója, nem könyöklő és nem csúszómászó, Magyarországon nemcsak miniszterré lehetett, hanem megbecsült esze az egész országnak és hetvenöt éves korában még mindig faktor, sőt a faktorok faktora. Fölemelő, ahogyan emelkedhetett és fölemelő, ahogyan soha nem kellett lezuhannia, még a pihenés hivatalos esztendőiben, tul a hetvenen sem. S ne álljunk meg annál az akármilyen szines külsőségnél, hogy \ÁJN TCA 1 mába íáló-, alonetés11. = : IMVUtí iyéres M' :onnál mellett. mm*1 Hajnali párbeszéd. Irta Kosztolányi Dezső. (Az agglegény és a férj beszélget. Az agglegény kecskeszakállas, sovány, negyven felé járó férfi, a férj majdnem fiatalember, de az idő ráncokat vésett homlokára s fejét elefántcsontszerűre borotválta. A kávéházi asztal tele van üres borosüvegekkel és likőrös poharakkal. Mind a ketten kissé kapatosak. Reggel négy óra). Az agglegény (végigásit egy skálát): Álmosak vagyunk már. Menjünk haza. A férj-. Nem megyünk háza. Várjuk meg a hajnalt. Mig rám nem kékül a kávéház ablaka, mig kék nem lesz az ég ... a föld . . . minden . . . addig nem tudok elaludni. Sokszor próbáltam már. Az agglegény (újra ásit): Én nem szeretem a hajnalt. Ha csak lehet, ágyba bújok előle. Ilyenkor mindig izgatottan lopódzom haza, mintha valaki állna a hátam mögött. Ismeri ezt az érzést? Dobogó szívvel csengetünk. A házmestert sietségünkben majdnem fölökleljük a lépcsőházban. Édes érzés sötét hajnalban hazamenni. (Gyorsan fölhajtja a likőrt. Hosszú csend.) A feleségem... A férj: Hogyan, maga házas? Az agglegény (gúnyosan mosolyogva bólint): Nem tudta? A férj : Nem. A feleAz agglegény: Házas vagyok . ségem ilyenkor vár reám. A férj (közönyösen): Szeretik egymást? Az agglegény (ábrándozva): Nagyon . . . Már két órakor fölébredt. Most félig kinyitja a szemét a félig sötét szobában. Hallja, ami körülötte történik, de még nem beszél. Hallja azt is, amikor hazajövök s színleli az alvást. Édes uram, maga sohasem tudta, mi az egy asszony . . . egy hajnali asszony . . . A férj: Pincér! Még két maraszkinót! Az agglegény (maga elé méláz): Az asztalon az éjjeli mécs. A kis ellenzőre rávetődik a lámpa árnyéka. Gondolja el, hogy milyen csöndes ez a szoba. Milyen istenien csöndes a levegő, amelyet az édes, meleg asszony nyugodt lélekzése szűrt át egy magányos éjszakán . . . Olyan ez a hazaérkezés, mint egy álom. Még a levegő fülledtségében is valami megnyugtató, otthonos boldogság. A férj: Érdekes. (Mélyet szippant, szinte egészen fölsóhajtja a cigarettát.) Ezt sohasem éreztem. Az agglegény: Meg kell házasodnia, barátom! A férj (hirtelen): És az asszony fölkel? Az agglegény (mosolyog): Dehogy. Ehez érteni kell. Először is lassan leteszem a kalapom, a botom meg az őszi kabátom. Aztán az ágyhoz lopódzom. Halkan, végtelenül halkan, hogy föl ne riadjon. Hogy engem is álomalakban gondoljon, ha fölébred. A férj: Maga javíthatatlan ábrándozó. Hozzá veszedelmes ós komikus is. Egy férj, aki saját feleségébe szerelmes. Az agglegény: Várjon csak uracskám. (Mosolyog.) Az asszony, amint mondtam, ilyenkor már nem alszik. Lassan föléje hajolok s a szeme a homályból idegesen derengő boldogsággal ragyog rám. Leülök mellé az ágyra. Megfogom a kezét... A férj: Maga igazán boldog lehet,.. Az agglegény : Megfogom a kezét és megcsókolom egyszer, kétszer, nem tudom, hányszor. Azután megcsókolom a száját, amely forró és nedves, megcsókolom a haját, a karját, a szemeit.. . Erősen ós sokszor, mig könnyes nem lesz a szemem. A szobában most még nagyobb csend van, mind mikor aludt. Hisz tudhatja, hogy az igazi csókok nem lármásak ... A férj (hidegen): Tudom. Az agglegény: Az asszonynak fülébe súgom, hogy kávézni akarok. Mert én mindig otthon ittam meg a reggeli kávémat. Nem tudom, miért Azt hiszem, van benne valami megnyugtató. Mintha összes bűneimet föloldaná a pillés, illatos, komoly kávé. Mintha az átdorbézolt éjszakának álmát adná vissza. Az asszony azonban egy darabig vonakodik. Sajnálja otthagyni a forró ágyat. A száján egy kis durcás mosoly hamiskodik.