Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-16 / 111. szám

4 DELMAGYARORSZÁG 1911 május 16 SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Május 16, kedd „ 17, szerda Színházi műsor. Luxemburg grófja. Operett. JuJuhászné búcsúja. (Páratlan '/») A szabin nök elrablása. Bohózat. Nyáray búcsúja. (Páros */,) „ 18, csütörtök A leányka. Operett. Felhő Rózsi búcsúja. (Páratlan s/s) „ 19, péntek Az egér. Vígjáték. Várnai Janka, (Páros 4/a) „ 20, szombat Anatol. Bemutató. Lugosy Béla búcsúja. (Páratlan */,) „ 21, vasárnap Anatol. Az ó- és az újév. (Saját tudósítónktól.) Szinházi kapuzárás idején a jó vidéken még mindig bizonyos sablonosságok ülik tivornyájukat, amelyeken a legszorgalmasabb szinházbajáró is elmosolyodik, ha átlépte már azt a Rubikont, amelynek határai mögött nyálas, sápadt arcaikkal vigyorognak a legképtelenebb naivitások és mucsai bornirtságok. Nem utolsó ezek között a viaszareu, ósdi limlomok között az, amikor a színház „lelkes" publikuma könnyezve búcsúztatja a színésznőt, aki maga is könnyezik, akinek arca azért szép, mert szépek a szépitőszorek és aki csak addig szép, amig a szoknyája alá nem néznek annyira, hogy a cipője sarkát megnézhessék, amelyet komiszul, izetlenül félretaposott. Ez a beállítás kissé közhelyszerű, nem azért, mert már megírták néhányszor, hanem azért, mert ezt a megkopott divatot ma meglátni a legtávollabbról sem kunszt. Nem régen volt és nem soká lesz. És amint Marosvásárhelyen megtörtént Biró Lajos fantáziája — vagy talán a valóság szerint, ugy megtörténhetik és megtörténik Magyarország száz és néhány városában. A legkomolyabban hisszük, hogy Szeged mérföldekre van már a szeretetnek és lelkesedésnek ezektől az ószeres üzleteitől. Búcsúztatnak a szegedi színházban is úgyszólván hetek óta. De ezeknek búcsúztatásakhoz mi nem vagyunk hajlandók a „vidéki" szó kicsinyes predikátumát fűzni. Sose hittük volna, hogy ennyi önfeláldozás, ennyi önzetlen munkakedv, ennyi szépséges szeretet váltódjék ki ebből a közönségből. Ennyi. Ahány távozó tagja van a társulatnak, annyi estét avatnak egy-egy ünneppé a búcsúzás napján. Régóta vertek vissza a színház falai ilyen rövid időközökben ekkora tapsorkánokat, régóta permeteztek a színház zsinórpadlásáról a színpadra igy virágot, régóta hajtotta meg a szegedi közönség ennyi bőkezűséggel és makacB következetességgel elismerésének zászlaját színészek előtt. Mi ebben az imponáló, folytonos és fokozatos tüntetésben azt látjuk, hogy a megsértett nagy város egész közönsége, amelynek kívánságait az uj színház mellőzte, ezen a ma rendelkezésre álló módon vesz elégtételt magának és ad elégtételt a színészeknek, amint teheti. Almássy Endre ur szervezkedését, működését mi az első pillanattól kezdve bizalmatlanul néztük. Az ö és a közönség érdekében szeretnők, ha ebben a bizalmatlanságunkban csalódnánk. Nem hisszük, féltjük a szegedi szinTiáz jövőjét. Féltjük, mert aggályaink egyik jelentős pontjában mellénk állt az egész közönség. Kezdettői fogva ugy kívántuk, nem a mi érdekünkben, hogy a társulat erősségeit tartsa meg az igazgató. Elsőrangú, kitűnő színészek és nem vagyunk már az a kis város, amelyik virágvasárnapjától virágvasárnapig tud csak szeretui ós megbecsülni egy színészt. Az igazgató ur nem igy tett, a közönség most egész tömegében minden szavazatával a ini véleményünk mellett döntött. Nagy adag aktualitás késztetett bennünket arra, hogy ezzel a ma rikító színnel kezdjük ^nak az ismertetésnek Írását, amelyben ftz elmúlt szinházi év kritikáját adjuk, amelynek alapján következtetést igyekszünk majd vonni a jövö szinházi évre. Ez a mult és jelen oly szorosan egybekapcsolódik, hogy kettéválasztása lehetetlen. Keserves egymásutánban foglalkozunk tehát mindkettővel. * A zseni. Vasárnap este mutatták be és hétfőn este játszották másodszor a szegedi szinpadon Nagy Endre színdarabját, A zseni-1, amelyet szerzője tragikomédiának nevez. Közönség nem volt túlságosan sok a színházban ezen a két estén, de azért a darab jobb, irodalmibb és cime után mélyebb is lehetne, mint amilyen. A zseninek a darabban megfestett tragikuma nem annyira általános ma már, mint ahogyan volt, a téma, a gondolat nem uj annyira, hogy ebben a formájában érdemes lenne drámának földolgozni. A jó színpadi érzék megvan, de ez som invenciózus ós a jelenetek beállításában csak ritkán eredeti. Egyébként rajt van az egész darabon az ügyes, a tehetséges, a jóliró ember kezomunkájának nyoma ós csak ezért nem haragudtunk meg előadás után Nagy Endrére, A zseni-re és a zsenikre. Ezek után illik azt is megmondani, hogy mi történik ebben a darabban. Egy zseni, egy zenezseni szerelmes egy leányba, aki persze nem zseni. És ez a nem zseni-leány szerelmes lesz a szerelmes zseni kevésbé zseniális unokafivóróbe és feleségül megy hozzá. Ezzel párhuzamosan halad a darabban még egy történet, de az nagyon sablonos. Az előadás egész akóra való slendriánságot választott ki, valósággal belerészegedtünk. Ugyan hány próbára ment ez a darab? Nagyon szeretnők tudni. Pedig egyenként milyen kiválót tudnak produkálni ezek a színészek. Oláh egy zsidót játszott. Ezzel megmondtunk mindent. Jó volt. Kende Paula a regénybeli hősnő tűrését és a Marié Marlitt E.-féle alakját igyekezett elfogadhatóvá tenni, mig Várnai Janka (Ágnes) a festő ideálját és az unokafivér menyasszonyát játszotta a művészi közvetlenség tőle megszokott, egyszerű eszközeivel. Nyárai Antalt gyönyörűséggel hallgattuk, Lugosi a címszerepben jót produkált. Játszottak még sokan, több-kevesebb sikerrel. Rendezésről, diszletezésrői szólni sem érdemes. * A Dugonics-Társaságból. A Dugonics-Társaság szépirodalmi osztálya vasárnap délelőtt tizenegy órakor ülést tartott a kultúrpalotában. Az ülésen, amelyen Balassa Ármin dr elnökölt, Kovács János alelnök, Tömérkény István főtitkár, Móra Ferenc osztálytitkár, Balassa József és Kun József rendes tagok jelentek meg, belső ügyeket tárgyaltak. * Juhászné ós Sümegi bucsuestje. Juhászné Pajor Ágnes és Sümegi Ödön, a szegedi színház lelkiismeretes és népszerű tagjai kedden este búcsúznak. Tisztelői fölhasználják ezt az alkalmat arra, hogy ovációban részesítsék a búcsúzókat. Luxemburg grófjá-bran, két kitűnő szerepükben lépnek föl Juhászné és Sümegi. Ma kedden, május 16-án MŰSOR: 1. Albán hegység, látványos. 2. Az első cigaretta, tréfa. 3. Lelkiismeret, drámai jelenetek, 4. Román dinasztia, látványos, 5. A repülő ember, kacagtató mókák, 6; Egy test, egy lélek, szinmü. 7. A megtréfált tanitó, humoros. & Z.siványbecsület, drámai jelenetek, líeiifüis iisle 1 fis ü lirife áj [ifin IéíoüsiIiüü p % Vallomás öt év muiva. — Kitudódott a régi biin. — (Sáját tudósítónktól.) A napokban összeszurkált, eszméletlen cigányt vittek be a mentők a kórházba. Jankovics Mátyás az illető. A veszedelmesen hasbaszurt embert a kórházban ápolás alá vették, eszméletre hozták, aki azután elmondta, hogy ittasan tért haza a lakására, belekötött a feleségébe, meg akarta verni, mire az asszony konyhakést fogott és hasbaszurta őt. Az asszony ellen súlyos testisértés miatt meg is indult az eljárás. Közben Jankovicsné békülni akart. Elment a kórházba, bement az urához, hogy majd ápolja. Jankovics azonban nem volt hajlandó a békülésre. Elkergette magától az asszonyt: — Ne találkozzam többé veled az életben, mert meghalsz — kiáltotta utána. Jankovicsné megijedt az ura halálos fenyegetéseitői és elment a rendőrségre, ahol szenzációs vallomást tett. Elmondta, hogy férje ezelőtt öt évvel meggyilkolt két embert. Csanyteleken gazdálkodtak akkor, Szeged mellett. Jó barátságban állottak a szomszádos tanyabeliekkel. Az ura sokat mulatott, ivott ebben az időben. Különösen a két szomszédtanyabeli gazdálkodóval volt sokszor együtt. Egy alkalommal — éjszaka volt, s be voltak rúgva mind a hárman — összeszólalkoztak. Az ö ura kést vett elö és mielőtt a két ember védekezhetett volna, agyonszúrta őket. — A gyilkossággal — mondotta az aszszony — nem mindjárt gyanúsították a férjemet. Csak lassanként, hetek múlva kezdték suttogni a tanyák között, hogy Jankovics Mátyás a gyilkos. Kijött Csanytelekre egy szegedi vizsgálóbíró és megindította a nyomozást. Az uram vizsgálati fogságba vetették, bevitték a szegedi királyi ügyészség fogházába, de tagadta azt, hogy a gyilkosságot ő követte volna el. Terhelő adatokat nem tudott a vizsgálóbíró megállapítani, sőt Jankovicsnak sikerült valahogy alibit igazolni, mire a további nyomozást abbanhagyták és Jankovicsot szabadlábra helyezték. — Közben elköltöztünk Csanytelekről. Ide jöttünk Szabadkára, most a napnyugati ugarföldeken lakunk. Az uram az utóbbi időben rosszul bánt velem, folyton veszekedett. Nem tűrhettem már tovább. Most, hogy megint nekem jött, kést fogtam rá és megszúrtam. Bánom, hogy ilyet tettem és békülni akartam vele, de ő megfenyegetett, hogy ha a kórházból kikerül, meggyilkol engem. Bánom, hogy eddig is eltitkoltam, hogy ő a gyilkos. Most azonban elmondtam mindent. Ezzel könnyítettem a lelkemen is, de megmenekülök az ő üldözéseitől is. Zárják el az uramat, mert ö a gyilkos. Amint az asszony ezt a szenzációs vallomást tette, a szabadkai rendőrség rögtön táviratot küldött a szegedi királyi ügyészséghez, amelyben pontos adatokat kért erre az ügyre vonatkozólag. A szegedi királyi ügyészségtől megjött a válasz, hogy Jankovicsné vallomása megfelel a volóságnak. Jankovicsot ezelőtt öt esztendővel tényleg vizsgálati fogságba helyezték gyilkosság gyanúja miatt, de mivel terhelő adatokat nem tudtak rábizonyítani, szabadlábra helyezték. A szabadkai rendőrség erre Jankovicsot letartóztatta, de ugy intézkedett, hogy amig föl nem gyógyul, a kórházban maradhat. Ma már annyira jobban lett Jankovics, hogy el lehetett szállítani. Mentőkocsin vitték az ügyészségi fogházba, ahonnan rövidesen Szegedre szállítják. A gyilkos konokul tagadja, hogy a gyilkosságot ő követte el, az asszony csak boszuból tette a vallomást. í)e tagadása hiábavaló, igen sok ellene a terhelő bizonyíték.