Délmagyarország, 1911. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1911-05-04 / 101. szám

í 3 DÉLMAGYARORSZAG 1911 május 4 azt mondj „ .o most már kérem szerkesztő ur, mondja meg nekem, hogy kik azok a bétumenek ? — Justh Gyula is, hónapok óta kötözködvén a választójog mellett, ugy látszik, idejét érezte, hogy átezóljon a választójogi ligásokhoz: „de gyerekek, hadd tudjam végre én is meg, mi az a választójog!" Annyira hangulattalan volt a népgyűlés, annyira különválók az állítólag egybeforrott és szövetségbe ölelkezett érzelmek, hogy a jobb szónokok hírében álló hírességek beszédeit is megviselte. A szónoki eseményeket lesők, Batthyány és Justh beszédeit átszenvedve, érdeklődéssel várták Bakonyi Samu, Jászi Oszkár s a többi jónevüek beszédét. S akik egyébkor bizonyára helyt állanak ezeknek a várakozásoknak, most csak banálitásokat és vastag szavakat mondtak. A szerep volt-e uj, vagy a környezet? Bizonyos, hogy ilyen gyönge hatással ritkán szóltak. A beszédek vége felé egy, amely legalább az eredetiség zománcával dicsekedhetett. így valahogy szólt: „Makó hagymakoszoruzta földjén . . ." Ez a hagyma nem volt az egyedüli zöldség a népgyűlésen, de ugyMllett'ahoz, mint a demokrácia pipacsa, a népjog kokárdája a Justh-párt kabátján, — amelyen még rajta van a bankügy lehervadt szegfűjének nyoma. Az 1911. évi X. törvénycikk szentesítése. A hivatalos lap mai száma hozza az 1911. évi X. törvénycikk szentesítését. A törvénycikk az 1911. évi első négy hónapjában viselendő közterhekről és íödözendő állami kiadásokról szóló 1910. évi XIX. törvénycikk hatályát 1911. év junius végéig kiterjeszti. Az angol-amerikai döntőbíróság. Londonból táviratozzák: György király köszönetet mondott a lordmayornak a GuildHallban mult héten mondott beszédéért, melyet az angol-amerikai döntőbírósági szerződés érdekében tartott. A király ez alkalommal örömét fejezte ki azon, hogy különböző vallási, politikai és szociális fölfogások képviselői egyöntetű fölfogást vallanak ebben a nagy és messzemenő jelentőségű kérdésben. — Washingtonból jelentik: Az Unió kormánya most tárgyalja Taft elnök jelenlétében az angol-amerikai döntőbírósági egyezmény tervezeteit. Taft kijelentette, hogy eddig egyetlen tervezet sem került végleges elfogadásra ós még hetek fognak elmúlni, mig a szerződés ratifikálható lesz. Hadgyakorlatok a dalmát partvidéken. Nagyjelentőségű kombinált tengeri és szárazföldi gyakorlatok lesznek augusztusban a dalmát partvidéken, öt év óta nem volt olyan nagyarányú hadgyakorlat, mint amilyennek ezt a mostanit tervezi a hadvezetőség. Jelen lesz ezen Ferenc Ferdinánd trónörökös is és az egész gyakorlatot maga a vezérkari főnök, Hötzendorf Konrád tábornok vezeti. A hadgyakorlatokon ott lesz az egész osztrák-magyar flotta, több nagy kereskedelmi szállítóhajó, a melyeket csapatszállitásokra fognak fölhasználni s ezeken felül az ötödik zárai hegyi dandár és nagyszámú hegyi tüzérség. Ez a mostani hadgyakorlat összefüggésben áll a legutóbbi, 1906-os dalmáciai hadgyakorlatokkal. Ezeket Beck báró akkori vezérkari főnök vezette szintén a trónöiökös jelenlétében. Ekkor derült ki, hogy azok az intézkedések, melyeket Beck báró annakidején Dalmácia védelmére foganatosított, teljesen haszontalanok és Dalmácia partvidéke egészen védtelenül áll az esetleges támadásokkal szemben. A trónörökös, mikor ezekről a hiányokról tudomást szerzett, rögtön a gyakorlatok lefújása után erélyesen föllépett a vezérkari főnök ellen. Kihallgatáson jelent meg őfelségénél, föltárta előtte a történt mulasztásokat és röviddel ezután Beck báró nyugalomba vonult. A hadvezetőség azóta az elhibázott partvédelmi intézkedéseket jórészt megszüntette ós sok millióért uj erődítési munkálatokat rendelt el. A dalmáciai csapatok gyülekezési pontját és főbb stratégiai helyeit a parttól, beljebb helyezte el. Az idei hadgyakorlatoknak épen az a céljuk, hogy ezeket az uj intézkedéseket kipróbálják. A föltevés az lesz, hogy ellenséges flotta akarja megtámadni az isztriai partvidéket. A flotta egy része lesz a támadó fél, a másik rósz a védő. Katonai körökben nagy érdeklődéssel várják a dalmáciai gyakorlatokat. A képviselőház ülése. — Földügyek, agrárkérdések. — {Saját tudósítónktól.) Folytatódik a földmivelésügyi tárca költségvetésének vitája, mindig szélesebb és szélesebb mederben; itt is, ott is óhajok, reformkivánságok gyűlnek föl s a helyzet szignaturája marad, amilyen volt: hosszú, hosszú vita. Féltizenegykor Kábos Ferenc elnök megnyitotta az ülést. Fölolvasták az interpellációs könyvet, amelyben csak Huszár Károlynak az osztálysorsjáték körül előforduló visszaélések tárgyában beterjesztendő interpellációja volt bejegyezve. Napirenden van a földmivelésügyi tárca költségvetése. (Balaton és egyebek.) Szabó János (munkapárti) a viziutak fejlesztését sürgette, főleg a Sió hajózhatóvá tételét, a Balaton érdekében. Erre nagyobb összeg már az 1912. évi költségvetésbe lenne fölveendő. t;, Kovács Gyula (gazdapárti) kezdett ezután beszélni. Előadta tősgyökeres agrár-panaszait. Elmondta, hogy ez az ország gazdasági ország és épen ezért nem jogos dolog, hogy a mezőgazdasági munkás csak fele akkora keresetre tud szert tenni, mint az ipari munkás. Ennek oka az, hogy csa t féléven át tudjuk foglalkoztatni. Papp Géza előadó: Hiányzik belőle a munkaszeretet ! Kovács Gyula: Ezt kétségbevonom, mert a magyar munkásból nem hiányzik jobban a munkaszeretet, mint más nemzetbeliéből. Egy hang jobbról: Mint a parlamentből! (Derültség.) Kovács Gyula a legelőkérdés szabályozását abban látja, hogy legelőnek csak azok a területek jelöltessenek ki, amelyek fekvésüknél fogva alkalmasok e célra s amelyek eddig is legelőnek használtattak. Nem az a fontos, hogy sok legelő legyen, hanem az, hogy ami van, jó legyen. A lónak elég annyi legelő, hogy a nap rásüssön. Az állatorvosok helyzete javítandó, a lótenyésztés felügyeletével pedig meg lehetne bizni a huszártiszteket, akik úgyis szeretnek a lóval törődni. Egy-egy helyőrség területét a huszártisztek ellenőrizhetnék lótenyésztési szempontból. mik a főelvei, nehéz meghatározni. Vannak, akik a színjátszás ós rendezés realisztikus irányzatával szemben csapongó képzelmü romantikusnak mondják ; ezek állítják, hogy Reinhardt nem a valónak áhítatos utánzását vallja fő-fő princípiumául, hanem szinessóggel, pittoreszk ós diszitő pompázatossággal halmozza el a színpadát, sőt a színészeit is nem egyszer szavaltatja. Hiszen meglehet, hogy ő, az esetről-esetre eljáró, talán egészen tudatlanul egy irányzatnak a hive és egy a lelkében kiképződött rendszer szerint cselekszik. De ez esetben is inkább valószínű, hogy realista és a színpadi képnek és jelenésnek minden teljesebb és rászedőbb valószínűsége neki is célja ; aminthogy hiszem, hogy a színpadi ábrázolásnak és beállításnak minél hiánytalanabb életteljessége nyitja a legszélesebbkörű sikernek is. Azonban a valószínűség nem mindig esik össze az élet szolgaian hü lemásolásával. Mert kétféle darabok vannak: vannak darabok, amelyek az életet vagy annak sűrített mását adják vissza és vannak darabok, amelyeknek bizony édeskevés közük az élethez, amelyeknek a tartalma s hangulata vagy mese vagy monda vagy legalább is ma már helyesen másnak föl nem fogható. És csak látszólag mond ellen a realizmus követelményeinek, ha Reinhardt egy mesét vagy meseszerű regét, eldobva magától az élet mankóit, —igazán mintegy mesét, — amely szuverénül lehet minden és tehet mindent ós amely annál életteljesebb, minél valószerütlenebb, — állit be és játszat el. Az öreg Sganarelle és a kacér Doriméne naiv komédiája csak azóta hihető és élethű, mióta, mint egy bűbájos ós vidám francia népmese, pereg le a tudatosan valószerűtlennek komponált színfalak között; viszont Hamlet atyjának szelleme igazándibb és meghatottabb félelmet ébreszt,, ha a Deutsches Theater elődobogókkal óriásivá növesztett színpadán — az égen csillagok kelnek ós felhők' vonulnak át, a földre és —az őr-állókra csak egy parázsló máglya vet halvány fényt, szél süvölt és hallatszik a dán tenger mormogása. És realizmus az is, ha Don Garlosban a kis infánső ugy illegbilleg a színpadon, mintha Velasquez bécsi képének a rámájából kelt volna életre. A darabok, amelyekből Reinhardt idei magyarországi vendégjátékainak műsorát összeállította, nem adnak hézagtalan képet sem az ő forradalmi művészetéről, sem idei berlini évadjáról. Igaz, elhozta a Shakespeare és Moliére bóhóságok mellett a Sumurunt és ez a pantomimé, ez a véres és érzéki keleti némajáték, remeklő próbája ugy az ő, mint színészei képességeinek (vannak percek, amikor a bámulatosan kifejező gesztusok láttán szinte hajlandók vagyunk hinni, hogy beszéd nélkül is lehetne emberien élni), de nem hozta el Othellot, Hamletet, a Faust második részét és nem hozta el ez évi és talán mindezideig legnagyobb sikerét, az Oedipus királyt sem. Annak idején bejárta a világot a hir, hogy Sophocles-nek ez a monumentális tragédiája, a bűntelen thóbai fejedelemnek ósakitudhatatlan véletlennek szomorú párharca, szinrekerült egy berlini cirkusz porondján és eddig sohanem volt sikert aratott. Hozzáteszem, hogy Reinhardt ennél a darabnál is insztinktiv következetességgel járt el: Sophocles irása nyomán, a mithikus, sötét ós vészes görög előkort nem ugy támasztotta föl, amint azt kétezernégyszáz évvel ezelőtt koklerkedő, álorcás attikai szinószek elevenítek föl; de ugy, amilyen az valóban lehetett, ha egyáltalában volt és mindenesetre ugy, ahogy a mi fantáziánk alkotta képnek megfelel. Novemberben volt ez; azóta kétszázezer ember látta az előadást, de még máig sem hallgattak el azok a viták és tervezgetések, amelyek az Oedipus ezen sikerét nyomon követték. Sőt e hónapban diszkreditáló követője is akadt Reinhardt nagyszerű vállalkozásának. Ferdinánd Bonn, a germán rex-imperator kedvelt, de csöppet sem leleményes színésze eljátszotta egy másik arénában — szereplő lovakkal és statisztáló színészekkel — Shakespeare Richárd tragédiáját. De nem baj. Bonn kísérlete is csak azt bizonyítja, hogy az, aki a színház ós irodalom felemás házasságát nem eltörölni vagy ad absurdum vinni, de megreformálni — ós ha kell, kölcsönös koncessziók árán —- életrevalóbbá akarja tenni, csak akkor szánja erre el magát, ha az izlóse, tudása és zseniálitása sem kisebb, mint Reinhardté.