Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-08 / 81. szám

1911 április 7 DÉLMAGYARORSZAG 5 hitték és ugy is hirdették félhivatalos konstan­tinápolyi híradásaikban, hogy a mozgalom kis, helyi jelentőségű és hogy gyorsan fogják el­fojtani. Viszont Cetinjéből nagyon is fölfujták az eseményeket. A valóság pedig az, hogy a szkutari vilajeti albán mozgalom átharapódzott a szomszédos monasztiri vilajet Debar vidékére ós koszovói vilajet Ipek, Pláv és Guszinye kör­nyékére is. Ha a törököknek nem sikerül hama­rosan győzniük, akkor általános albán fölkelés várható. Én nem hiszek a mai konstantiná­polyi ós cetinjei táviratokban jelzett „nagy al­bán vereségben". Igaz, hogy Boljelinac Iszó és Battns Iszmail albán vezérek Podgoricából, Montenegróból visszatértek Albániába, de nem azért, hogy visszavonuljanak és csöndesek ma­radjanak, hanem azért, hogy tovább agitálja­nak és szervezzék az általános albán föl­kelést. Szegedi szabadkőművesekről a képviselőházban. — Polónyi Gáza belügyi uiíája. — (Saját tudósítónktól.) Polónyi Géza pénte­ken órákig beszélt a szabadkőművesekről. A leghevesebb támadást intézte ellenük. Érde­kes, hogy mellette sokan kiáltottak közbe a szabadkőműveseket sértő kijelentéseket, el­lene pedig kevesen. De ennél is érdekesebb az, hogy Polónyi Géza erős kirohanást inté­zett a szegedi szabadkőműves páholyok ellen. A szegedi Árpádpáholyról beszélt Polónyi Géza. Örömmel konstatálta, hogy a nagyon katolikus Szegeden a szabadkőművesek torzsalkodnak, gyöngülnek és éles ellentéte­ket támasztott a páholy tagjai között a szekularizáció és a választójog kérdése. A konzervativebbek, a többség, arra az állás­pontra helyezkedtek, hogy ez a két kérdés nem kulturális kérdés. Polónyi olyasfélekép fejezte ki magát, hogy ez a konzervatív állásfoglalás érthető is, mert „a progresszív­irányzat és a forradalom, akár véres, akár békés, sohasem a jóllakott vidékről indult ki." UgyJátszik, Polónyi Géza nagyon jól­lakott vidéknek tartja Szegedet és nem fél innen induló forradalmi kezdeményezéstől. Érdekes, hogy a folyosón úgyszólván semmi viszhangja sem támadt a szabad­kőmives-vitának. Általában kényes kérdés­nek tartják s nem szívesen beszélnek róla. Nem csinált azonban most sem titkot a föl­fogásából Justh Gyula, aki Polónyi beszédé­nek egész ideje "alatt az egyébként üres folyosón tartózkodott. Az ujságirók meg­kérdezték tőle, miért nem hallgatja Polónyit? Justh Gyula igy válaszolt: — Hallgattam egy darabig, de mikor azt mondta, hogy most pedig áttér a szabad­kőművesekre, rögtön otthagytam. Az ilyen beszédet nem szeretem még hallani sem. Én nem vagyok szabadkőműves, de az ő hu­mánus jellemüket, jótékonyságukat összetar­tásukat nagyrabecsülöm. Például kellene, hogy szolgáljon az egész magyar társadalom előtt. És most, amikor más, nagy fölada­taink volnának, előáll Polónyi s a szabad­kőműveseket támadja Ezt én nem tudom helyeselni. Nem is sokáig maradt Justh Gyula a Házban: amikor déltájban hallotta, hogy Polónyi még mindig a szabadkőművesekkel foglalkozik, fölvette a télikabátját s eltá­vozott. Csak a néppárt örvendezett Polónyi be­széde után a folyosón. Tagjai azt hangoz­tatták, hogy ideje volt az országot fölvilágo­sítani erről a titkosan szervezett hatalomról. Különben a belügyi költségvetés tár­gyalását ma som fejezte be a képviselő­ház. Héderváry Károly gróf miniszterelnök, aki tárcájának elintézése után tudvalevőleg újra Bécsbe megy a védőjavaslatok dolga­nak végleges elrendezése céljából, ma korán bejött a Házba, hogy kivárja a belügyi vita végét s megtehesse nagy érdeklődéssel vart nyilatkozatát. A mai ölés első szónoka, Polónyi Géza azonban egymaga három óra hosszat beszélt s utána még három uj szónok jelentkezett, ugy, hogy a miniszter­elnök beszédére csak holnap kerülhet rá a sor. Parisban. Irta Brilller Gyula (I.) Hosszú távollét után, nem röstellem be­vallani, szinte szorongatott szívvel vártam a viszontlátást. A francia metropolis, a világ fő­városa, mint azt az ottani idegenek mondják, még mindig a régi, szép asszony módjára kifiir­készhetlen. A világ pénz ós szellemi arisztokrá­ciája csak a Divat királynő őfelsége székhelyé­bon, Párisban van otthon. Mi szegény proletá­rok megelégszünk a fény és pompa sugaraival, de mi is jól vagyunk ott. Mindjárt megérkezésem első napjaiban ugy beleszoktam a párisi életbe, mintha csak napok előtt kerültem volna onnan el, pedig itt sok mindenféle történt azóta. Erről a sok minden­féléről szeretnék egy szerényen körvonalozott vázlatot bemutatni. Már a vonaton Avricourttól—Párisig tapasz­taltam egy igen kellemes ujitást. Avricourtban ugyanis a vámvizsgálat következtében nem tud­tam annyi időhöz jutni, hogy a táviró-hivatalig mehessek, érdeklődtem tehát a jegyet ellenőrző kalauznál, hogy mikor ós hogyan pótolhatnám e mulasztásomat. — Mi som könnyebb, volt a válasz és bekül­dötte a facteur-t, egy jobbképzettségü málha­hordót, aki utóbbi időben végig kisóri az ilyen ós hasonló megbízások elvégzése végett a hosszú útirányú vonatokat, amelyekkel mindenütt harmad osztályú kocsik és étkező kocsik közle­kednek. * Parist csatangolás nélkül alig lehet elkép­zelni. Nekem is első dolgom a csatangolás volt ós utam először a nagy boulovardokra vezetett. Valamikor a trottin-ek és midinette-k ugy ta­nulták meg, a párisi suhancokkal egyetemben, a francia újdonságokat, hogy az utcán előadó vándorénekesek közé gyűlve, az uj chansonette-t az úgynevezett művészekkel együtt énekelték. A vándor truppok egzisztenciáját a tiz centi­mes zenés-szövegek elárusitása biztosította. Az utcai zene türt állapota is megváltozott. A párisi rendőrség sok bolygatásnak tette ki az ilyen vándor zeneművészeket, akik a sok kel­lemetlenség kikerülése végett már nem igen merészkednek többé az utcára és immár csak a julius 14-iki francia nópünnep napján, far­sangkor és egyéb ünnepek alkalmával üthetik föl tanyájukat az utcákon. A népszerű dalok vonzóerejét ismerve talál­kozott vállalkozó szellem, vagy szellemes vál­lalkozó, aki a boulevard Bonnes-Nouvelles egyik tágas helyiségót bérelte ki, ahol — szabad be­menet mellett — állandóan és folytatólagosan ismerteti, minden nap reggeltől estig, egy zon­gorista ós egy énekművész segítségével, télen is nyitott ajtók mellett, a tiz centimes zenés szövegű füzet ellenében, az uj népénekeket. A közönség ebben a helyiségben is, mint hajdan a nyilt utcán, a zene után dúdolja az uj nó­tákat. Ezt az ujitást ugy ismertem meg, hogy az első sétám alkalmával a nagy boulevardon ha­zai nóták kellemes akkordjai hízelgőén érin­tették füleimet. A francia szöveggel előadott Ujjé a ligetben meg a Szabad-e betenni vonták figyelmemet a nótaboltra. * Mikor Szegedről Budapestre érkezünk csodál­kozással tapasztaljuk, hogy mennyire el van­nak terjedve a mozgófénykép vállalatok. Leg­inkább az ötlik szemünkbe, hogy a budapesti moziszinházak, amelyek aránytalanul nagyobb számban működnek, mint az itteniek, mind kivétel nélkül összehasonlíthatatlanul nagyobb látogatottságn ak is örvendenek, mint a sze ­gediek. Ha valaki a budapesti viszonyokat a párisiak­kal akarja összehasonlítani, akkor fokozódott a meglepetés. A párisi kinematográfiát a buda­pestihez viszonyítani úgyszólván nem is lehet. A párisi mozgófónyképószet kiterjedettségérő 1 még csak megközelítőleg sem lehet fogalma t alkotni. A nagy körutakon nom lehet száz lépést tenni, hogy déltől éjfélig elöadásozó bioszkopokkal ne találkozzék az ember. A Parisiana, a fényes kiállitásu revuiről hí­res, a leggyönyörűbb díszletekben bővelkedő nagykörúti Café Concert óriási helyisége, vala­mint az ugyancsak a nagy boulevardok men­tén lévő Cirque. d'Hiver, mozgófénykép-szinhá­zakká vedlettek át. A sok uj mozi-szinház mellett, még az összes párisi kabarék is egy-egy, legalább husz percig tartó mozgóképet adnak le. Hogy jellegzetes fogalmat szerezzünk a pá­risi mozgófónykópészet közkedveltségéről föl­említem, hogy amidőn nemrégiben a Johnson­Jeffries amerikai bokszolok matche-je került Párisban a szinpadot pótló fehér vászonra, ab­ban a bioszkopban, amelyben legelőször adták elő, a legolcsóbb (egyfrankos) helyen, öt frank beléptidijat kellett fizetni. Osztom Molnár Ferenc nézetét, hogy a jövő szinháza — a mozi. (Folytatjuk.) Ferrer szelleme. Madridból jelentik: Ferrer szelleme még mindig kisért a parlamentben. Forró napja volt a Canalejas-kormánynak teg­nap Í3. Leroux fulmináns támadást intézett a konzervatív párt ellen, amelynek lelkiismere­tén szárad a martir Ferrer kiontott vére. — Ne mondják nekünk, —igy kiáltott Maura felé a radikális párt szónoka — hogy törvé­nyesen ítélték el és vitték vesztőhelyre Fer­rert. A vár sáncai között a régi kormány, amelynek szelleme most is ur a sötét lelkeken, a szabad gondolkozást akarta megölni. Ezért volt a veszett sietség. Önök félnek a nép éb­redező öntudatától, most pedig reszkessenek, mert az ártatlanul kiontott vér égre kiált boszuért. Halálsápadtan hallgatta Leroux kegyetlen vádbeszédót a volt miniszterelnök, aki ott ült vele szemközt az első sorban, Canalejas mi­niszterelnök mögött. A Ferrer-vita még sokáig fog tartani. A hatalmak Montenegró ellen. Londonból jelentik: A nagyhatalmak közölték a portával, hogy követeik utján Cettinjében erélyes föl­szólalást tettek. Megintették Montenegrót, hogy szigorúan őrizze meg semlegességét, mert ellen­kező esetben a következményekért magára vessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom