Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-08 / 81. szám

sm pmm* m 2 DELMAGYARORSZÁG 1911 április 8 érdemleges tárgyalását a bizottság vé­gezné, mig a plénumnak a bizottsági eredmény szankciója maradna. Vagy ha rátérnénk arra a józan módra, hogy, amint más parlamentekben szokás, a főlhatalmazási törvényből nem csinál­nánk bizalmi kérdést, miután csak ál­lami szükségletről van szó, mely a tör­vényhozás által egyszer már megálla­pított keretek között kap kielégítést. Az alkotmányos szempont, az ellen­őrzés és a kritika joga a maga érintet­len épségében érvényesülne igy is. De a feleslegesen elpocsékolt és vissza­hozhatatlan időből mennyit takaríthat­nánk meg és értékesíthetnénk a köz javára ! Mindezt csak példaképen emiitjük és minden pretenzió nélkül, de látnivaló e példákból is, hogy sokat igérő az a kilátás, amit parlamenti gyakorlatunk helyesebb és gazdaságosabb irányba te­relésének már a puszta gondolata is elibénk tár. Ez a kilátás megérdemli, hogy miatta Lukács László pénzügymi­niszter eszméjét komolyan megfontoljuk mert Lukácsnak az a kijelentése, amit épen tegnap mondott, hogy tudniillik: valamelyes uton-módon végre-valahára változtatnunk kell parlamenti ökonómi­ánkon, — igazán találó, igazán álta­lános óhajtás. Mert mindenkinek kíván­nunk kell, hogy az eszme valóra vál­tásával megszabadítsuk magunkat attól a haszontalan és kártevő nyűgtől, amely elhibázott gyakorlatunk folytán kezdet­től fogva bénitólag hat egész közéle­tünkre. Ellopott diplomáciai akták. Parisból je­lentik: A külügyminisztérium tolvajai vallottak. Maimon Bernát kereskedelmi attasé tegnap a vizsgálóbiré előtt beismerte, hogy Rouet he­lyettes konzul utján megkapott lemásolás cél­jából a Bagdad-vasut építésére vonatkozó egy és más aktákat, amelyek őt magánüzleti szem­pontjából érdekelték, de kereken tagadta, hogy a lemásoltokmányokatazangol kormány számára szerezte meg. Rouet Renó helyettes konzul, aki szintén vizsgálati fogságban van, egészen meg­törött. A huszonhárom éves diplomáciai hiva­talnok előtt fényes pálya állott ós most minden­nek vége. A vizsgálóbiré előtt majdnem sirva fakadt és azt hozta föl mentségére, hogy Maimontói sem nem kapott, sem nem kért pénzt, az angol attasé azzal biztatta, hogy elő fogja segiteni karrierjében és ő megbotlott. A letartóztatott Palliez, Maimon magántitkára, minden valószínűség szerint ártatlan. Erőskö­dött a tegnapi kihallgatáson, hogy sejtelme sem volt az aktalopásokról, ő csupán közvetitö volt Rouet és Maimon közt, mert a kereske­delmi attasé nem akart sürün mutatkozni a külügyminisztériumban. A képviselőház ülése. — Polónyi a szabadkőművesekről. — (Saját tudósüónktól.) Ismét egy ülés, amely­nek főérdekességévé a szabadkőművesség kér­dése lett. Polónyi Géza, a belügyi költség­vetés során egész előadást tartott a sza­badkőművességről s megujuló néppárti és függetlenségi tapsok, a Justh-párt csöndje és a progresszív elemek ellenmondásai kö­zepette „ütött homlokot" a páholyok ha­talma ellen. Ez ugyan nem vág egészen a belügyi tárca keretébe, de az elnök nem szólalt föl ellene, látva a közérdeklődést. Hogy miket mondott, arról beszámolunk alább. Az ülést Berzeviczy Albert elnök negyed­tizenegykor nyitotta meg. A belügyi költség­vetéshez Polónyi Géza szól, aki elöször a városi és vármegyei tisztviselők helyzetét birálta. Szo­katlannak találta, hogy Tisza István gróf a közigazgatási tisztviselők fizetésrendezósóről nyilatkozott. (Szabadkőművesekről.) Az egyesülési joggal kapcsolatban szó volt a szabadkőművességről is. Az erről szóló fölszóla­lások két véglet közt mozogtak. Az igazság a középütt van. A néppárti fölszólalások az egyetemes szabadkőművességet kárhoztatták, holott annak csak egy szektája az, amely gyát és sajgó tagokkal megszökött. Ugy fu­tott, mintha életéért futna s ahogy egy sze­gény, holtrarémitett smalandi fiúcska csak futni tud, mígnem egyszerre háztenger kö­zepett találta magát és újból fölismerte a várost, melyben a Malmöből elindult gőzös­ből partraszállt. Sirva bolyongott az utcákon. A város ne­vezetességei nem érdekelték, csupán egyet­len barátságos arcot keresett, de az embe­rek oly büszkén néztek le rája s annyira siettek, hogy senkit sem mert megszólítani. De mi ragyog ott fönn a napfényben a pad­lásablakban? Sárgán és kéken lobog s sár­gán és kéken simul rudjához, ha eláll a szél. Oh, az a ránneslátti lobogó! Sven Peter, mint az üldözött vad, bero­hant a házba, fölsietett a lépcsőn, berontott egy pompás szobába, itt átölelte egy finom ur térdét s zokogva igy szólt: — Oh, ha ön Ránnesláttből való, segitsen rajtam, az ég szerelmére! A finom ur nem volt ugyan Ránneslátt­ből való, hanem svéd-norvég főkonzul volt Kopenhágában. A király nevenapja tisztele­tére tűzte ki a svéd lobogót s kicsiny földi­jét, aki ösztönszerűleg a honi lobogó alatt keresett védelmet, a legbarátságosabban fogadta és minden lehető módon támogatta. Ez idő óta imádta Sver Peter a svéd lobo­gót. A kék-sárga szin fölkeltette benne annak tudatát, hogy mit jelent ez a szó: haza s mikor néhány évvel később otthon beállt katonának ós a ránneslátti sikon gyakorlatozott, elment egy hozzá jóindulat­tal viseltető kapitányhoz s megkérdezte tőle, hogy nem szolgálhatna-e a lovasság­nál, mert lovagolni akar a kék-sárga lobogó alatt, hazájáért és a királyért. A dolog nem ment nehezen és Sven Pe­ter a lovasságnál az 57-es számot kapta, továbbá egy lovat és vadonatúj egyenruhát. Hatalmas bajuszával, ragyogó dolmányában és büszke barna paripáján remekül festett. Csakhamar legjobb, legvakmerőbb lovasa lett a csapatnak s egyik paripa a másik után dőlt ki alatta. Harminc évig lovagolt a gyakorlótereken. De a vége felé már mindketten megmere­vedtek kissé. Sven Peter is és utolsó lova is, melynek Kalle volt a neve. — Mi az ördög van veled ? — kérdezte a kapitány már a mult gyakorlaton, — Hisz egész mereven ülsz a gebéden ! Mikor pedig legutóbb ordonáncszolgálatot tett, a zászlós nevetett s igy szólt: — A fickó kezd vénülni! A vén Jhuszár hallgatott, büszkén bele­harapott bajuszába s fájdalmas tekintetet vetett a kék-sárga lobogóra, mely egykor megvédelmezte s most nemsokára el fogja dobni magától, mert már túlságosan vén volt ahoz, hogy tisztességgel szolgálhassa. Mikor a nagy mustra napja elérkezett, Sven Peter megkapta a végelbocsátó-leve­let és a katonai érdemkeresztet. Ajka re­megett, mikor a tábornok néhány meleg szóval megdicsérte a derék, vén katonát, aki oly hűségesen szolgált s akinek neve egyetlen egyszer sem került bele a bünte­téskönyvbe. Aztán orrán csókolta paripáját, vén baj­társát, kiment a mezőre és sirt, mint egy gyermek s nagy, súlyos könycseppjeivel áz­tatta a kék-sárga egyenruhát. kárhoztatandó. A szabadkőművesség egésze minden tiszteletet megérdemel, csak az ellen a szekta ellen kell homlokot ütni. Különbség teendő a bizalmasság és titkosság közt. Az életben sokféle titkot ismerünk, de a szabadkőművesség csak nálunk olyan nagy titok, külföldön nem. Azok a források, melyek­ből a szabadkőművesség úgynevezett titkai megtudhatók, a következők: A svájci nemzet­közi szabadkőmüves-iroda kiadványai; a francia és német szabadkőművesek rendes kiadványai. Nem szükséges tehát a néppártnak az árulás kevéssé honesztus módjához fordulni . . . Huszár Károly: ők maguk küldik be! Polónyi Géza: . . . mert hivatalos példányo­kat a Kelet, Bél és Orient cimü lapokból min­denüvé elküldik a köteles példányokat. Huszár Károly: Álcim alatt könyvelik el őket! Polónyi Géza: A lehetőség tehát megvan, hogy a szabadkőművesség irataival a nyilvá­nosság megismerkedhessók. Ezután a szabadkőmives szervezetet ismer­tette. A magyarországi szabadkőmivességnek vannak szervezetei, melyek nem szabadkömi­vesek ós inkább ártanak a szabadkőmivesség­nek. Hogy az elharapódzó nemzetietlen irány­zat nem a szabadkőmivesség terhére rovandó, azt igen sok alapon be lehet bizonyítani. Már a szabadkőmivesség keletkezése, bármilyen variációban fogadjuk is el, nemzeti alapon állt. A magyar szabadkőmivesség autonóm. A páholyok is teljesen autonóm uton végzik mun­kájukat ós erre befolyással a szövetsógtanács sem lehet, amelynek nagy káptalanja e törek­vések ellen nyilatkozott. Háromféle szabadkőműves szervezet van: az angol, német és francia. Ezek alapszabályai a belügyminiszter által jóváhagyatnak, csak a rituális szertartás ós a munka egy része marad titkos. A tagok neve sem kerül nyilvánosságra, pedig ez helytelen dolog, mert a bíróságokra vonatkozólag a névsor nyilvánosságra jutása nagyon fontos. (Ellenegyház.) 1887-ben a francia szabadkőmivesség detroni­zálta az Istent és uj alapszabályokat hozott, melyek azt mondják, hogy a szabadkőmivesség egyház, a katholikus egyházak ellenegyháza, a szabadgondolat egyháza, amely ellentétben áll a katholikua, az első, a dogmatikus egyházzal. E miatt az angol és német szabadkőmivesség elválakozott a franciától, amelyhez ezidő sze­rint a belga, magyar, olasz, spanyol, portugál és legújabban alakult otomán-páholyok tartoz­nak. A magyar páholyok közül a Szent László­páholy az, amely a francia alapszabályok leg­szélsőbb ekszponense. A magyar parlamentben még nem hangzott el jelszó, amely felekezeti alapon való tömörülésre hivta volna föl a kép­viselőket. A maga részéről épen ugy, mint a hogy ellenezte az antiszemitizmus jelszavait, homlokot fog ütni az antikrisztiánizmus jelszava ellen is. (Zajos helyeslés a baloldalon.) (Szabadkőműves eskü.) Beszéljünk arról is, hogy milyen fogadalmat tesznek a szabadkőművesek? A szabadkőmű­vesek istent a „kötónynélküli nagymesternek" nevezik ós Jászi Oszkár ur mégis irtó harcot in­dít isten ellen. A legrégibb esküforma nagyjából igy hangzik: Esküszöm, hogy szabadkőműves testvéreim­hez mindig hü maradok, ellenük se szóban, se Írásban, se fémbe, se kőbe vésve, soha semmi féle nyilatkozatot nem teszek és ha tennék, ugy parázson égessék el ajkamat, vágják le karjaimat, tépjék ki nyelvemet, zúzzák össze testemet és poraim szórják szét a világegye­temben, hogy annak nyoma se maradjon. Ugy segéljen engem az isten és az evangéliom, Amen ! (Derültség a baloldalon.) A francia páholyok esküje kevésbé borzalmas, de hadat üzen a hazafiasságnak és azt köve­teli híveitől, hogy istent és a lélek halhatatlan­ságát tagadják. Ne követelje Várady Zsigmond, hogy az állam korlátlan szabadságot adjon olyan testületeknek, amelyek azoknak az esz­méknek csináljanak propagandát, amelyek a haza ós vallás szent fogalmai ellen törnek. (A néppárt és Baross János tapsol.) Nevezzék azt bármiféle egyesülési jognak, ebben az országban egyesülési szabadságot csak az követelhet, aki nem tör az állam ellen. Lássuk a szabadkőművességnek azt a részét, akik ellen hazafiságunknak minden porcikáját mozgásba kell hozni. A szimbolikus nagypáholy nagymesterei Joanovics György, Szivák Imre,

Next

/
Oldalképek
Tartalom