Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-30 / 99. szám

1911 április 30 DELMAGYARORSZAG 17 A nők választójogáról. Az asszony — az ó- és középkornak ez a szülő-, főző- és mosogatógépe a századok folyamán önálló gazdasági tényezővé fejlődött, aki nemcsak arra törekszik, hogy a férfivel egyenrangu félnek tekintsék, hanem aki — a szociális küzdelmek porondján — itt-ott már mint győztes ellenfél is bemutatkozott. Természetes, hogy egyhamar még csak reménység sincs a magyar nők szavazójogának a kivivására. A külföld országaiban sem ment ez valami simán, nálunk pedig még sokkal nehezebb és vigasztalanabb a helyzet. Mert a magyar politikai életet teljesen behálózzák az érdekek és ezeket az erős szálakat vajmi nehéz lesz széjjeltépni. Általában pedig abban sem bízom, hogy a magyar választójog reformja, ha előbb-utóbb csakugyan létrejön, európai színvonalú, becsületes választótörvényt eredményezzen. A nők politikai jogainak a kivívása egyelőre — ábránd. De azért kell küzdeni érte, mert a közbeeső siekrek, ha nem is túlságosan jelentőségesek, igen nagy hasznára lehetnek a nők társadalmának s ezzel az egész országnak, mert a nőkérdés a nem kérdése is. A nőkérdés az egész emberiséget foglalkoztató szociális problémának az egyik mellékhajtása. Est a kérdést komolyan kell venni annál inkább, mert az emberiségnek a nagyobbik felét érinti, hiszen a statisztika igazolja, hogy több nő van a földön, mint férfi. De komolyan kell venni ezt a kérdést azért is, mert az emberiség jövendője a — nő s ha igy van, csak természetes, hogy a saját sorsának az irányításához maga a nő. is hozzászólhasson. A nőt, mint önálló gazdasági tényezőt, a XIX], század ismertette meg a világgal. Azelőtt a nő teljesen beleolvadt a családba és gazdasági nézőpontból — kifelé — semmi súlya nem volt. Résztvett a család munkájában, koliektivisztikus alapon végezte a legalsóbbrend ü teendőket s legfeljebb még az volt a föladata, hogy fonalat készítsen, vásznat szőjjön. Elkövetkezett azonban a nagyipar korszaka, amely fölöslegessé tette a háziszőtteket s amely lehetőséget adott a nők millióinak arra, hogy szintén érvényesülhessenek, a a férfiak mellett, esetleg — ellenére is. Természetes, hogy a küzdő, a dolgozó nőt nem valami nagy ?örömmel üdvözölte a világ. Félszázaddal ezelőtt a francia Miclielet azt mondotta, hogy a „munkásnő az egy csúnya szó, amelyet csak ez a mi vaskorszakunk hozhatott létre". Jidés Simon pedig még tovább ment, amikor kijelentette, hogy „Pouvriére n'est plus une feme." A munkásnő már nem is nő. Ma már sokkal kitűnőbb a dolgozó nők helyzete. Ma már nemcsak természetesnek itélik ezt az uj szerepüket a legtöbb müveit országban, hanem már az általános emberi hasznát is látják a nők társadalmi felszabadulásának. Az északi országokban, ahol a munkásnők leginkább szervezve vannak, óriási mértékben csökkent, szinte eltűnt a prostitúció, ami egymagában véve is indokolttá teszi a nők politikai jogaiért való küzdelmet. Egyébként a középkorban, a céhrendszer idején is voltak már jogai a nőnek. Sőt voltak női céhek is, igy a gombkötők és csipkeverők céhe. A gépipar azután meghozta a nők felszabadító forradalmát s ez viszont megérlelte azt a törekvést, amely a nők politikai egyenlőranguságának a kivivását tűzte ki céljául. Sokan — különösen Magyarországon — azt vallják, hogy a dolgozó és politizáló nő lebontja a házasság és a család alapjait. Ez óriási tévedés, mert épen az anyagilag független nő alkalmas a házasságra, mert nem kénytelen érdekből a szivének ós lelkének meg nem felelő házasságra. Angliában, Franciaországban, Norvégiában, Svédországban és Finnországban a nők részint már birnak is az összes politikai jogokkal, részint van már legalább annyi joguk, hogy a nevelésügy, a szegényügy ós a közegészségügy terén ép oly fontos a szavuk, mint a fórfiakÁ Ennek köszönhető, hogy például a Skandináv-félszigeten már jórészt megküzdöttek az alkohol rémével, mert ott a községek lakossága szavazza meg, szabad-e, vagy sem korcsmát nyitni valahol. S az ilyen szavazásban résztvesznek a nagykorú nők is. A modern nő tipusa az angolszász és skandináv nő, aki sokkal szabadabban mozog a társadalmi életben, mint a többi európai nő. Ez, amint már Le Play is észlelte, onnan van, mert az angolszász társadalom hathatós védelmezője a nőnek és a női becsületnek. Az egész társadalom ós törvényhozás gardedamja ott a magánosan álló fiatal nőnek is. Aki azt kívánja és a nő mai szociális föladatai miatt kívánnunk is kell, hogy a nő nálunk hasonló önállósággal birjon, annak a társadalom szellemét kell átalakítani. Ez legyen a mi alapvető munkánk a nőkérdés tárgyában. Alig hiszem, hogy a mi törvényhozásunk hamarosan foglalkozhatnék a nők választójogával. Olyan választáshoz, amilyenek a választásaink, nőt bocsátani nem is lehet. Nekünk először is olyan választói módot kell meghonosítanunk, amely nem kompromittálja az erkölcsöket, ami a férfiak szempontjából is nagyon kívánatos. De Anglia, Franciaország, részben Olaszország példája után nagyon kívánatos, hogy niáris helyet adjunk a nőknek ott, ahova hivatásuk predesztinálja őket: iskolaszékekben, nevelósés oktatásügyi testületeknél, ipartestületekben, szegény- ós gyámügyi hatóságoknál. Ezek révén a községi adminisztrációba is jótékonyan és áldásosán folyhatnak bele, Giesstvein Sándor. ízek a régi pfat átiok... Ezek még a régi platánok Es régiek a lábnyomok, Miket kirajzol a homok És ép azok az emberek, A szótlan ballagó sereg . . . Es igy száguldott még a szél is, És igy surrant a falevél is. A házak: pislogó szemek, Csak néznek és nem értenek, Fehér ünneplő köntösükbe' Mint szűz menyasszony, szemlesütve Állják hideg tekintetem S én csókkal, álommal, virággal Vagy átokkal behinthetem. Ezek még a régi platánok, A sugár-ut hü posztjai. Alattuk éjjel fosztja ki Egy nagyszemü vöröshaju, Forró inyü, fehérkaru, ízes lehelletü leány Az ifjakat.. . Emlékezem . .. Mert valahány, Kit karja kulcsolt át remegve, Eltűnt az életrengetegbe, El messzire, nyomtalanul. Ajkán, szivében láz verése, Testén egy vad perc vakmerése, Örjitő vérhullám agyában, Zuhanó vágygyal, megcibáltan, Uj, uj, uj életért ziháltan . .. Ezek még a régi platánok. S alattuk járva, nem találok Se csókfoszlányt, se vérnyomot. Bégen beitta a homok, Min most közömbösen tipegnek, Örülve a kevés melegnek, A jő, a kedves öregek S ugrándozva a gyerekek. A gyerekek ... Oh lesz-e újra, Öt, tiz vagy husz esztendő múlva Ftjy másik vöröshaju lány, Kit eltakar a vén platán ; Az inye forró, teste rontó, Friss férfivágyakat kibontó? . . . Járok a platánok alatt S gyötör a tüzes gondolat. Egy lomb felém szelíden bólogat, A nap rácsókol nászos csókokat. Molnár Jenő'. Szomorú tavaszi ének. Kék szalaggá keskenyülve kacag az ég boltja szomorú szemem előtt az ódon utcasorba .tavaszéhes, nyitott ablakokon napfény dől be s pajkos kis sugárleányok táncolnak be körbe... Jaj, ma lelkem lobogója szélesen kilebben vérverő tavasz dübörög keserű szivemben, tüzes szikraszilánkjait szerteszéjjel szórja s csalárd ó csodát fakaszt föl minden szikracsókja, de mint kinek szivét arannyá óult boroknak fojtó illatától terhelt bus téli toroknak emlékei szomorú mámorbéklyóba verték, s hazug csodák hosszú sora fojtotta a lelkét, érzem, hogy még ál ta vaszi szellő száll csak erre, s kora még e csalfa idő véres szerelemre ... Bolond tavasz, hiába korbácsolod a vérem : Mea messze van még tőlem, ma utói nem érem, s bármily bíbor áprilisban az alkonyi fátyol, holt iclo még, mikor ajkam az övére ráforr... Ssabó István.