Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-30 / 99. szám

1911 április 30 ________ utolsó három évtizedben mennyit fejlődött az Alföld metropolisa. Az avató-ünnep előkészítő munkálatai serényen folynak. Az egyesület kitűnő vezetősége, élén az agilis elnökkel, Reök Iván országgyűlési képviselővel és Szeged kiváló helyettes főmérnökével, Biró Benővel, aki az egyesület sok és alapos munkával járó igazgatói tisztségét tölti be, már összeállította az avató-ünnep programját. Eszerint május 13-án este a Tisza-szálló kerti helyiségében ismerkedési estély lesz. Május 14-ikón a városháza közgyűlési termében tartják meg az avató-ünnepélyt, amelyet Reök Iván nyit meg. Kajlinger Mihály udvari tanácsos, a Magyar Mérnök- és Épitósz-Egyesület elnöke tartja meg az avató beszédet. Kajlinger Mihály avatta föl eddig a vidéki osztályokat és avató beszédei mindig feltűnést keltettek. Lázár György dr, polgármester, az egyesület tiszteletbeli tagja tartja meg ezután beszédét, amely egyik kiemelkedő mozzanata lesz az ünnepélynek. „ Söpkéz Sándor műegyetemi tanár A mérnök az okonómiában cimmel, Tóth Mihály városi főmérnök pedig Szeged város középitkezésérót tartanak előadásokat, amelyek iránt annál is inkább nagy az érdeklődés, mert mindkét előadó nagy tudását általánosan ismerik. Az ünnepély után a jelenlevők megkoszorúzzák Vásárhelyi Pál, Tisza Lajos és Bertalan Lajos szobrait. Délben díszebéd lesz a Kassban, délután pedig a Tiszán erre a célra kibérelt hajón kirándulást rendeznek. Este a színházban díszelőadás lesz, utána vacsora a Kassban, másnap pedig a Szegeden maradó vendégek megtekintik a város novezetességeit. Kossuth Ferenc a Justh-párt és a szociáldemokraták szövetkezéséről. Kossuth Ferenc, a függetlenségi Kossuth-párt elnöke, egyik ellenzéki lapban igy nyilatkozott a Justhpárt és a szociáldemokraták szövetkezetéhez: — Azt kérdik tőlem, hogy mit szólok ahoz a szövetkezéshez hasonló együttműködési határozathoz, melyet a szociálista-párt ós a függetlenségi 48-as Justh-párt hoztak? E kérdésre váesztendő múlva is csodájára járnak az emberek. — Jól van már — mondta a piszeorru ós kegyetlenül félretolta a szónokot, mert igazán erősen áradt körülötte a sörszag ós mert most már sokan akartak ugyanebben a kitüntetésben rószesülni. — Királyi fenség . . . írjon egyet a legényegyletnek is . . . Fiaink és unokáink is . . . — Királyi fenség . . . írjon egyet az asztaltársaságunknak is : Az öreg fiuknak. A herceget apai érzések fogták el, ezekben az emberekben ragaszkodó gyermekeket látott, a kívánságaikat naivságnak s nem is sejtette, hogy itten csak az ő korlátoltsága volt az egyetlen becsületes ós mólyen gyökerező dolog. Jóságosan megrázta mindazokat a kezeket, amelyeket elébe toltak, a hidegeket és melegeket, a szárazakat és izzadtakat, jólélekkel aláirt mindent ós ott diszlett a neve a töméntelen sokféle Mayeró között, a vidámság jelmondatai között. „Sose halunk meg ... Schanderl Jakab, Xavér királyi herceg.. . Egy, kettő, három, nekem nincsem párom, fogadjunk föl egy pint borba, liogy ez a tizenhárom. Éljenek a korhelyek. Breitzameter Hanz, Leistel Jakab, Xavér királyi herceg." A levelező-lapok szótröppentek az egész ország korcsmáiba és ha a fiakban és unokákban nem is keltenek csodálatot és ragaszkodást, mégis összekötő kapcsok voltak a fejedelem és a törzsasztalok között. Uj kapcsot annak a régi szeretetnek, amely összeköti a népet és a királyi családot. DELMAGYARORSZAG laszom a mult és a jelen minden tónyéből kifolyólag, nem lehet más, mint az, hogy nemzeti és függetlenségi szempontból nagy hibának tartom e lépést. Népvándorlási emlékek a határőrvidéken. (Kiküldött munkatársunktól.) Vasárnapi számában a Délmagyarország megemlékezett arról a nagyérdekessógü leletről, amelyre a torontálmegyei Borcsa község határában akadtak. A Duna és a Száva rengeteg érterületében — amelyért többmilliós pör folyik az állam és az érdekelt két község, Ofcsa ós Borcsa között — a katonai őrvidéket jellemző sajátságos határdombok egyikében tömérdek emberi csontvázra akadtak, amelyek a legnagyobb antropologiai ós történelmi érdeklődés felkeltésére alkalmasak. Borcsa község intelligens és lelkes jegyzője, Zakladik János megbízásából hetek óta folynak kisebbméretü ásatások a {környéken ós a jegyző előadása szerint alig van hely, ahol az ásók hiába mélyedtek volna a pompás termőföldbe. A szerb húsvét előtti szombaton, a borcsai határdomb szegélyén ásott néhány munkás ós két-három méternyi mélységben tökéletes épségben levő hat emberi csontvázra akadtak, amelyek nagysága és sajátos koponya-alkata valósággal rémületbe ejtette az egyszerű embereket. A munkások vezetője sietve újságolta el a hirt Zakladik jegyzőnek, aki telefonon nyomban Gonda Mór dr pancsovai orvoshoz, törvényszéki orvosszakórtőhoz fordult ós vele a leletet közölte. — Nagyon kérem, doktor ur, szíveskedjék a községbe kifáradni, mert mi nem vagyunk tisztában a dologgal és nem szeretnők vaklármát csapni. Mielőtt hivatalos jelentést tennénk, az ön véleményére vagyunk! kíváncsiak. Kedden reggel csónakkal várjuk önt a pancsovai temesi hajó-állomásnál. Addig semmit sem teszünk. (A borosai domb.) Gonda dr szívességéből értesültem e kis község csöndes szenzációjáról ós sietve értesítettem a Délmagyarországot, amelyet területileg is elsősorban érdekel az ország déli részének legérdekesebb pontjára vonatkozó liiradás. — Jöjjön velem kedden, szólott a rokonszenves doktor, legalább fogalmat alkot magának a mi közlekedési nehézségeinkről is. Az óv kétharmad szakában Borcsa község csak csónakon közelíthető meg, mert az egész környék viz alatt áll. De a csónak-ut gyönyörű. Elmúlik tőle a köhögése is. Reggel öt órakor szállottunk csónakba a pancsova-felsövárosi hajóállomásnál, amely szoros szomszédságában fekszik a vörös-templomnak, amelynek törökös tornyában a nagy port felvert katonai lövőgyakorlat zajlott le a minapában. Gyönyörű napsütés volt; a viz tükre ragyogott a buja tavaszi napsugárban és bársonyos hullámok fonódtak a nehéz halászcsónak nyomába. A három szerb jól dolgozott. Egyenletes evezőcsapásaik gyorsan vittek ki'a Temesből és nemsokára künn voltunk a szabad Dunán, amelynek méltóságteljes pompáját csak az ismeri, aki tavaszi áradáskor látta már a belgrád—zimony—pancsovai deltoidban. Jobboldalt a sík magyar partvidék, egyenletes fasoraival, a viz mellett buja fás és bokorerdejóvel; baloldalt a szelíd formájú alacsony szerb hegyek, amelyek sekély nyelveken bújnak a Duna vize alá ós játékházikóhoz hasonló apró, szegényes viskókat hordanak a vállukon, faluknak alig nevezhető községekben. Hátul a káprázó reggeli ég ós a nagyszerű viz csodás színű tükre, amelynek nyugalma csak az Adria vizének napszálltakori csöndjével hasonlítható ,össze ! A doktorral lassú szóba elegyedtünk. — Lássa, ez az én utam minden vasárnap. Évek óta Borcsa község orvosa is vagyok és vasárnap a rendelő napom. Rendes, dolgos, jó nép lakja. A földje pompás, de alig századrésze annak a gazdagságnak, amely őket megilletné. Ha a nagy pör eldől ós az állam árvédelmi munkálatait bevégzi, egy darab nemzeti vagyon bukkanik majd elő a szőke hullámokból. — Mit tart a borcsai leletről, doktor ur? — Látatlanba nehéz volna bármit is mondani. A dolog maga nem lep meg, mert régi feltevés, hogy a határőrvidéken oly gyakori hánytföldek határdombok, jelentenek valamit. Vagy népvándorláskorabeli, vagy török-tatár hédoltságbeli emlékeket takarnak. Torontál-Almás község határában is találtak már egyszer valamit. Hogy mi lett velük, azt nem tudom. Egyébként is, az efajta dolog a mi szakértelmünket alaposan meghaladja — itt országos kutatás volna a helyén. — Hát nem ásatott még ezeken a helyeken az állam, vagy a megye, vagy valamely kulturális szervezetünk? — Tudtommal hivatalos ásatás még egyáltalában nem volt erre. Husz éve, hogy Pancsorán vagyok, nem hallottam ilyenről. Pedig bizonyára érdemes volna itt tudományos szemmel körülnézni. Tetszik tudni, a határőrvidék sok érdekes dolgot rejt még. — Ezt természetesnek tartom. Országhatár, fajok határa ós Európa második legnagyobb folyójának partvidéke ez, Közép-Európa legjelentősebb geográfiai vizvonala. Valóban országos, sőt általános kulturórdek a kutatás erre. — Talán annak is eljön az ideje egyszer. Minket, a gyakorlati népjólét, a közigazgatás embereit, a jelen tapasztalatai sokkal jobban érdekelnek. Mi elégedettek vagyunk, ha fölöttes hatóságainknak a népjólét emelkedéséről, a közegészségügyi ós közbiztonsági állapotok javulásáról tehetünk jelentést. — Pardon, doktor ur, hát erről is lehet szó magyar vidéken ? Az ország hangos jajjal van tele, a kivándorlás mórtéke már óriási, elégedetlenség mindenütt átokhimnuszokban tör ki ós ön a népjólét emelkedéséről, a közegészségügy javulásáról beszél? — Valóban ugy van. A munkabérek ezen a vidéken egyre emelkednek, a kriminalitás csodás degresszióban apad, a betegek és betegségek határozottan csökkenő tendenciát mutatnak. Torontálmegye délvidéke nem ad panaszra okot. De nézze, már itt is leszünk. Alig vettem észre, megérkeztünk. Jobboldalon Borcsa község templomával, korcsmájával, alacsony házaival, baloldalt a félholdnyi száraz terület, amelynek néhány lépésnyi partján Zekladik jegyző ur vár bennünket néhány munkása kíséretében. {A sirok.) A csónakot parthoz kötik és elindulnak a dombnak. Néhány lépés és a nyitott síroknál állunk. Első szavunk a meglepetésé. — Hát ez az egész, jegyző ur? A jegyző ur mosolyog. Türelem, türelem —— mondja ós ujjával tréfásan türelemre int. — Amit az urak itt látnak, az néhány ásócsapás eredménye csupán. De vegyék figyelembe, hogy olyan helyen, ahol nem lehet ásót a földbe ereszteni, anélkül, hogy százados, talán ezredes titkokba ne ütköznénk. Én szombat óta nem ásattam tovább, mert nem volt munkásom. No meg, tovább ez már nem is az ón dolgom. Én csak azt akarom, hogy hozzáértő ember is lássa, amiket eddig találtam. A doktor leguggol a földre ós mérgicsóli a csontokat. A fejét csóválja. — Ekkora koponyákat még muzeumban sem láttam — dörmögi. A medence és lábszárcsontokat is roppant nagynak találja. — Ezek között a kétméteres ember sem lehetett ritka — véleményezi.