Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-29 / 98. szám

12 DELMAGYARORSZÁG 1911 április 25 1911 gladiátor, hanem igazi magyar ur, aki nemcsak jól, de esztétikusan, Ízléssel, szépen forgatja a kardot. Nem „vivótt" 5 ki semmit. Kötelességéhez hiven, érvényt szerzett, — ami nélkül nemzet sem nagy, sem erős, sem jövővel biró nem lehet —: a magyar nyelv felségjogának. Természetesen az ellenzéket ez az uj helyzet egy kicsit zavarba ejtette. Szeretne ugy tenni, ahogy a honvédtüzérség dolgában cselekedett. Amely napon a nemzet e harmincéves, forró óhajtásának a megvalósítását Tisza István akkori miniszterelnök a képviselőháznak bejelentette: abban a percben már közönynyel, kicsinyléssel, gyanakodással néztek rá. Ami után évtizedekig epedtek, mikor elérhették volna, már nem kellett nekik. Meglehet, ezt a taktikát a mi tisztelt politikai ellenfeleink újra kipróbálják. Valószínű, hogy majd a kákán is csomót keresnek s nem örülnek annak, ami méltó volna rá, hogy az egész nép örüljön neki: á magyar államnyelv ily erőteljes érvényesülésének. De nem hangulatok döntik el a politika sorsát. Még csak nem is ellenzéki mesterkedések. Hanem kizárólag reális eredmények. Ahogy e szúrós, összegabalyított kérdést Khuen-Héderváry gróf dűlőre juttatta: igy csak igazi 67-es politikus járhat el. Oly politikus, aki nemzetét lángolva szereti, országa jogait csorbítatlanul megőrzi, jövőjét nem kompromittálja; de erősnek kívánja a monarchia másik államát is. Aki nemzete sorsát előre viszi, anélkül, hogy gyengítené a dualisztikus gondolatot. Aki nobilis tekintettel volt Ausztria jelenlegi helyzetére s ezt a Kipirosodottan, jókedvűen jött be. Skatulyákat hozott, mind a két kezében néhányat. Póterivel összecsókolőzott. — Szervusz Jankó — mondta Rácznak. — Szervusz, — mondta Rácz — természetesen bevásárolni voítál. — Igen. Hoznak még egy kalapot is. Az esküvőn azt fogom viselni. Rácz elhallgatott; a lány járt-kelt az atelierben; azután egyszerre kihivóan odafordult Ráczhoz: — Te nem akarod, — mondta — hogy Feri elvegyen engem. — Dehogy nem akarom — válaszolta Rácz. — Nem látod, hogy ón vagyok az örömapa ? — Igazán? — kérdezte gyanakodva a leány. — Igazán — válaszolta Rácz komolyan. — Örülök, hogy szép családi1 tűzhelyt alapittok. Mindennapos vendégetek leszek. A leány ekkor a nyakába ugrott és megcsókolta. Póteri értelmetlenül hallgatta a beszélgetést. Rácz fölkelt és odament hozzá: — Szervusz Feri, ón most elmegyek. De csakugyan mindennapos vendégetek leszek. Ma már igy van, vigyázni fogok rátok. Póteri hálásan mosolygott rá, kezet fogtak ós Rácz elment. Harmadnap megvolt az esküvő ós Rácz csakugyan mindennapos vendég lett az uj házaspárnál. A második hónapban egy napon fölment hozzájuk. — Feketekávéra jöttem- — mondta. Leült az asztalhoz, megkapta a kávét, kavargatta a kanalával, beszélgetett, azután helyzetet soha, egy percig sem zsákmányolta ki. Aki — egy szóval jellemezve azt, ami történt — nem a maga győzelmével jött haza, hanem a nemzetével. A gyönyörű magyar nyelvével. Túlzsúfolva a jogi pálya. — Fölterjesztés a kultuszminiszterhez. — (Saját tudósítónktól.) Oryan országoknak, amelyek nem produktívek, legtöbbször a tulprodukció, a túltermelés a baja. Egyik-másik pályára, egyik-másik társadalmi osztályba az energiák olyan túlságos mennyisége árad, hogy az ország vérkeringése megzavarodik, erők térjmeg-utcába kerülnek, hasznavehetetlenekké válnak, elposványosodnak. Ha valahol, Magyarországon, a bizonyos részeken való túltermelésnek ós más részeken való terméketlenségnek ebben a végzetesen klasszikus országában, sürgetően jelentkezik annak a szüksége, hogy az erők folyama szabályoződjók, a pályákon való elosztás vigyázatosan kanalizálódjók, mert különben belevész minden a túltermelésbe és az ennek megfelelő atroflába. Ez a sürgetés kiált abból a fölterjesztésből is, amelyet a budapesti ügyvédi kamara intézett a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. Kéri a kamara a minisztert, világosittassa föl a főigazgatók és igazgatók utján a gimnáziumok és reáliskolák érettségi vizsga előtt álló diákjait, hogy saját jól fölfogott érdekükben ne lepjék el oly mértékben a jogi pályát, mint ahogy a leérettségizettek eddig tették. Okfejtések helyett szögesen, imperative, bizonyító statisztikával indokolja meg ezt a kérelmet a budapesti ügyvédi kamara. A statisztikából látjuk, hogy az utolsó tiz évben harmincöt ssázalékkal nőtt az ügyvédek száma, az ügyvédjelölteké pedig százötvenöttel. Ugyanezen idő alatt a birák ós bírói alkalmazottak száma nem is egészen két százalékkal. Ami azért van, mert a jogi pályákra tódulok legnagyobb része kénytelen az ügyvédi pályára lépni, illetve azon maradni. A viszonyok ismerői nagyon jól tudják, mit jelent ez, micsoda versenyt, micsoda struggle for lifet s micsoda ekzisztenciákat teremt. Most azután hirtelen fölnézett és ártatlan arccal kérdezte: — Igaz, Júlia, mit csináltál tegnap estefelé az Őr-utcában? Az asszony elsápadt, kinyitotta a száját, nem tudott szólni, azután gyorsan, elkényszeredetten mosolyogni kezdett és hebegve mondta: — Az Őr-utcában? ... Az Or-utcában... Egy szabóné van ott . . . egy uj szabónó. . . annál voltam . . . Péteri összeráncolt homlokkal ós villogó szemmel állott föl, az asszony elkényszeredetten mosolygott; Rácz gyorsan fölhajtotta a kávéját és elment — Most kirepül! — gondolta és nagy öröme volt. Este találkozott Péterivel. Péteri megfogta a karját ós félrevonta. — Gyere csak, kórlek, akarok neked mondani valamit. — Tessék. Péteri hozzáhajolt és a fülébe súgta: — Te „azt hiszed, ugy-e, hogy Auernól volt az Őr-utcában? — Rácz ránézett ós vállat volt. Póteri komolyan súgta tovább: — Tudom, hogy vele gyanúsították. Még mielőtt hozzám jött. De nem igaz. Rágalmazták. Ma is a szabónónál volt. Csakugyan a szabónénál. Nem az Őr-utcában. Az Őrutcán csak keresztülment. A Dunautcában. Rácz bólintgatott ós nem válaszolt. Péteri nyugtalankodva mondta: — Te nem hiszed ... itt van a jogvégzettsóg elérésének tervbe vett megnehezítése, amely szerint az ügyvédi oklevél elnyerése után is a fiatal ügyvéd nem nyithat azonnal irodát, de kénytelen még két évig gyakornokoskodni vagy biréságnál vagy ügyvédnél. Nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy a doktori fok elnyerésétől fogva veszi kezdetét a joggyakorlati idő, mert sok oldalról követelik a reform ilyen irányú keresztülvitelét. Minden valószínűség szerint egységesíteni fogják a birák és ügyvédek kvalifikációját, aminek meg az lesz a következménye, hogy megnehezedik a birói pályára való* lépés is, mert a birójelöltektől is meg fogják követelni a doktorátus és az ügyvédi vizsga letételét, íme, az egyik oldala az éremnek. A szükségszerűség hatalmának engedve, minden oldalról meg akarják nehezíteni a jogi pályára való lépés föltóteleit. Ezzel aztán valóságos akadályversennyé lett a jogi pályán való előrehaladás, melyben csak a föltétlenül erősek diadalmaskodhatnak. Akik pedig ezt az erőt nem érzik magukban, a vakáció, a hivatás sugallatából és a megfelelő anyagi helyzet adta biztossággal, azoknak igazán halálos vétek időt és munkát hiába elvesztegetni, mikor azt az időt és munkát más pályán sokkal értékesebb módon tudnák fölhasználni a maguk szempontjából is, az országából is. S azután az ügyvédi pálya jövedelmezősége sem olyasvalami, ami sziréndallal csábítaná a fiatalokat erre a pályára. Sokkal konszolidáltabbak lévén a jogállapotok, mint ezelőtt, az ügyvédi kereslet egyre kevesebb. Helyes jogintézmények, létesitése preventív gyógymód a pörlekedés betegsége ellen s ez a gyógymód kezd nagyon beválni. Az ügyvédi pálya tehát egyáltalában nem az a kecsegtető pálya, ami volt régente és minden ujabb rálépő emberrel csak veszít ebből a csöppnyi kecsogtetőségből. További zsúfolása ennek az igazán megtelt jelzésű villamosnak kész veszedelem a fölszállókra is, a fönnlevőkre is. Ugyanakkor azonban vannak még úgyszólván üres villamoskocsijai, alig járt vágányai a magyar kulturfejlődésnek ós ekzisztenciális boldogulásnak: a gyakorlati jellegű pályák. Erre vonatkozólag ezeket mondja a fölterjesztés: — Én? — válaszolta Rácz gúnyosan. — Én esküt teszek le rá. Két hónap múlva találkoztak egy délután a kávéházban. — Hogy tetszik a Gladiátorok? — kérdezte Póteri. — Mázolás — válaszolta Rácz. Péteri elhallgatott. Rácz egyszerre nagy részvétet érzett iránta. Közelebb hajolt hozzá és halkan mondta neki: — Fiam, tönkremegy. Póteri megint nem válaszolt. Rácz ekkor egészen odahajolt hozzá ós gyorsan a fülébe súgta: — Kérdezd csak meg a feleségemtől, mit csinált a mult héten a Szőllősi műtermében. Péteri elsápadt, fölállott és elment. A választ másnap hozta meg: — Jankó ... az a dolog a Szőllősi műtermével egészen jelentéktelen .. . semmiség ... egyszerűen meglátogatta ... egyszerű látogatás . .. — És mért nem tudtál róla te eddig ? — Azért nem mondta mog nekem, hogy ne nyugtalankodjam. Rácz dühbe jött, összeszorította az öklét ; az első kedve szerint nekiment volna ós megverte volna; azután meggondolta a dolgot, intett a fejével, nyugodtan hátradőlt a székén és újságot kezdett olvasni. Másnap délután öt órakor fölment a műterembe. Az asszonyt egyedül találta, Póteri kávéházban volt. — Szervusz, Juliette, — mondta az aszszonynak — hogy vagy ?