Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-01 / 75. szám

1911 április 2 DELMAGYARORSZAG 3 A képviselőház ülése. — Vita a belügyi költségvetésről. — (Saját tudósítónktól.) A belügyi vitát foly­tatták ma a képviselőházban. Hammersberg László a közigazgatás reformjáról, Szterényi József a városi tisztviselők helyzetéről és a szászokról. Horváth Mihály pedig a községi és körorvosok ügyeiről beszélt. Az ülés vé­gén fölszólalt Tisza István gróf is, aki a vármegyei tisztviselők státusrendezése, ille­tőleg fizetésjavitása érdekében szólott. Negyed tizenegykor nyitotta meg az ülést Berzeviczy Albert elnök. Napirend előtt Vio Antal fiumei képviselő S'óvá tette Batthyány Tivadar gróf tegnapi állítását, amely szerint ő, Vio, horvátpárli. Kö­telességemnek tartom kijelenteni, — úgymond — hogy Batthyány Tivadar grófot félrevezették, mert ha igaz volna, amit állit, nem fogadhat­tam volna el a fiumei mandátumot. Reám a horvátok nem szavaztak, amiből az következik, bogy csak a hazafias olaszsAg és a magyarság bizalmával jutottam a parlamentbe. A fiumei hazafias olaszságot illetőleg az a nézetem, hogy Beák, Andrássy és maga a kormány is Fiume belső kormányzatát 1870-ben a hazafias olasz­ig kezébe tette le, amit a hazafias olaszság meg is érdemelt. Mindenkor hü volt a magyar állameszméhez és a zágrábi országgyűlés meg­hívásának eleget sohase tett. Ami a fiumei helyi pártdifferenciákat illeti, ezekre nézve csak azt kívánom hangsúlyozni, bogy épen most fáradozunk azon, hogy a haza­fias olasz ős magyar lakosságot egy párt kere­tében egyesítsük. Egyébiránt nagy örömmel vettem tudomásul, hogy Apponyi gróf tisztelt képviselő ur beszé­déro a tisztelt Ház egyértelműen kifejezto ro­konszenvét a fiumei olaszság mellett és igy biztos vagyok benne, hogy ez a szimpátia meg­felolő tettekbon is kifejezésre fog jutni mielőbb, talán azzal, hogy a törvényhozás elő fogja segí­teni egy régi óhajnak, az olasz nyelvű közép­iskolának a létesítését. Soron van a belügyminisztérium központi igaz­gatásának költségvetése. (Ssterényi az állami tisztviselőkről.) Hammersberg László: A közegészségügyi po­litika intenzivebbé tótelét sürgette. Fölszólalása után Sztercnyi József a városok állami segélyéről, a városi tisztviselők fizetés­rendezéséről ós a szász községek helyzetétől a magyar közigazgatásban, beszélt. Előbb azonban kijelentette, hogy fölszólalása nem folyománya a komáromi városi tisztviselők ismert köriratá­nak a városok állami segélyének elmaradása ügyében. Fölolvasta a köriratot, amelyet a Ház fölháborodással hallgatott végig. Polónyi Gósía: Szivák Imre választói! (Zaj.) Fölkiáltások a jobboldalon: Szép kis anarchia! Szterényi József: Egy ilyen inzultust a Haz csak visszautasíthat és ugy gondolja, hogy a városi képviselők érzelmeinek ad kifejezést, ha ezt kijelenti. (Általános helyeslés.) A magyar állami tisztviselők helótái a varost tisztviselők, akiken segíteni kell, de mas mó­dón, mint ezt a komáromi tisztviselők akarnak a parlamentre oktrojálni. , Szólt ezután a városok anyagi helyzetéről, vagy legalább is további romlásuk megakadályo­zásáról. . Rátért a vármegyei tisztviselők státusrende­zésére. A közigazgatási tisztviselők sokkal nehe­zebben jutnak eiőre, mint az államiak bar ezeknél is nagyon megnehezítette a haladast a sok fizetésnélküli tisztviselő, a kiken egyetlen kormány sem tudott segiteni. . Tisza István gróf: Dehogy nem! Mind ki ken söpörni őket! Sztei ényi József: Figyelmébe ajánlja a mi­niszterelnöknek a vármegyei tisztviselők status­rendezési kérelmét, majd a szászok helyzetet ismertette. A szászok hivei a uemzeti politiKa­dak, mert megvannak győződve, hogy csak igy tarthatják fönn magukat. Külön erdekük egy Van: az, hogy nyelvükhöz ragaszkodnak a költségvetést elfogadja. Az elnök eztán tiz percre felfüggesztette az ülést. (A közegészségügyi kérdések.) Horváth Mihály közegészségügyi kérd^ekról beszól és sürgeti a körorvosokról szóló törvény teljes végrehajtását. A magyar nemzet nagy kötolességot ró le az orvosok iránt, ha nyűg dijintózményüket a törvénynek megWelöen Megalkotja. Határozati javaslatot ad be arra, hogy az 1912-iki költségvetéssel együtt ter­joszsze elő a kormány az orvosok nyugdíjinté­zetének tervezetét is és a költségvetésbe ál­lítsa be a megfelelő összeget. (Tisza István beszéde.) Tisza István gróf vármegyei tisztviselők státusrendezése ügyében szólal föl; a rendezés mellett elégnek tartja azt az egy érvet, hogy a városi rendőrkapitányok jobb helyzetben van­nak, mint a főszolgabirák. A megyei tisztviselők férfiasabb ós méltóságteljesebb magatartást tanú­sítottak ez ügyben, mint általában a tisztviselők nagy zöme. A megyei tisztviselők által kidolgozott tervezet pénzügyi tekintetben elfogadható volna, de nem fogadható el azért, mert az egész or­szág összes megyei tisztviselőit egy státusba loglalja össze. Ennek az volna az eredménye, amit ma udvariasan automatikus előléptetés­nek, régente pedig kevésbé udvariasan eselslei­ter-nek (szamárlétrának) neveztek. Biztosítani kell az érdemnek a honorálását, amit választás utján lehet elérni, nem pedig automatikus elő­léptetéssel. A státus-rendezést tehát várme­gyénkint kell végrehajtani. A városok anyagi helyzeténok javítását szintén óhajtja Tisza, de tiltakozik az ellen, hogy a városok, a megyék ós a közsógok érdekeit egymással szembe­állítsák. Az ülés félháromkor ért véget. A megkárosított román kormány. — Csalás tizenöt esztendeig. — (Saját tudósítónktól.) Több aradi lókereskedő a napokban torjedelmes följelentést küldött Bukarestbe, Radulescu román főállatorvos, a katonai lósorozó bizottság elnöke és Ardeleanu Mihály dúsgazdag temesvári Iószállitó ellen. A följelentés szerint a két ember tizenöt esztendőn keresztül csalta a román hadügyi kormányt azzal, hogy a Románia részére Magyarországon sorozott lóanyag kiválogatásában összeját­szottak. Évenkint többször átjön Magyarországra a román lósorozó bizottság, hogy a délvidéki me­gyékből az évi négyezer darab lószüksógletet fedezze. Ezt a nagy mennyiséget csaknem egyedül Ardeleanu szállitja, aki most egyike a délvidék leggazdagabb lókereskedőinek, holott évekkel ezelőtt egész szegény ember volt. Va­gyonát ugy szerezte, hogy összejátszott Radu­lescuval ós nemcsak a román kormányt káro­sította meg, hanem tönkretett egész sereg ló­kereskedőt. Módszere abból állott, hogy Radulescu csak azokat a lovakat fogadta el megfelelőknek, amelyeket Ardeleanu jónak talált. A lóvizsgá­latnál bizonyos megállapított jel szerint a ló­kereskedő ostorával int a fóállatorvosnak, aki ebből már megérti, hogy melyik lovat kell be­sorozni és melyiket kidobni. Az el nem foga­dott lovakat azután Ardeleanu a sorozás után olcsón megvásárolja, a legközelebbi sorozó vá­rosba hajtja és ott mint a sajátjait — ós ter­mészetesen már alkalmasokat — drága pénzen eladja a román bizottságnak. Ez történt leg­utóbb Aradon is, ahol Katona György lókeres­kedő husz darab lovat hajtott fol, melyeket Radulescu főorvos Ardeleanu mesterkedése folytán rossznak talált. Sorozás utan Ardele­anu olcsón megvette a lovakat Katonatol es gyorsan áthajtotta Temesvárrá, ahol masnap volt a lósorozás. Temesvárott mar jok lettek azok a lovak, amelyek Aradon nem kellettek a főállatorvosnak: Ardeleanutól valamennyit drá­gán megvette mint elsőminosegu arut, holott a lovak Aradtól Temesvárig tobb mint ötven kilométer utat tettek meg. Ez természetesen sok kiskereskedő romlását okozta, mert ezek nincsenek berendezve arra, hogy hosszú ideig tartsák lovaikat es azokat esetleg vásárról-vásárra szállítsak. De elköve­tett még más visszaéléseket is a hirtelen meg­gazdagodott lókereskedő Egyik volt istálló­mester, Zsivi Steva elmondotta, hogy Ardeleanu a sorozásra kerülő kitűnő lovak mindegyike mellett e^v a jó lóhoz teljesen hasonló rosz állatot is tartott az istállóban. Amikor a jó állatot besorozták, az ista lomesterekkel ki­cseréltette őket hasonló szinü _ de roszm.no­A - A sorozó-bizottsag csak akkor ffr íín silánv árut kapott, mikor vissza­tér^Románíába Persze azzal védekeztek, hogy tért Romaniana. r rontotta le az állato­kat°^zeket aztán potom úron el kellett árve­rezni ugy hogy a román kormány sok ezer kTonSkárVsodolt az évek folyamán. Zászlósok fizetésrendezése. — Zsold helyeit száz korona gázsi. — (Saját tudósítónktól.) Április elsejével je­lentős változás történik a hadseregben. Ez a változás annak a sorozatos újításnak egyik jelensége, amelyek az utóbbi időben a had­seregben történtek és amelyek mindegyikén észre lehetett venni, hogy a hadsereg sor­sát intézők nem zárkóznak el a modern áramlatok elől. Ezúttal a zászlósok helyze­tén történik javítás, nagyon is jelentős és lényeges. Eddig a zászlósok olyan átmenetet képez­tek a legénységtől a tisztikarba. Nem olyan nagyon régen még ők is hátizsákkal tartoz­tak kivonulni és hivatalosan nem járt nekik az „nr" megszólítás. Nem fizetést, hanem zsoldot kaptak a monarchia zászlósai, ami nagyon kevés volt: hetven fillér egy napra. Ezenkívül még havi ötven korona zsoldki­egészités járt részükre, az egész járandósá­guk tehát havonkint hetvenegy koronát tett ki. Ebből az összegből bizony nagyon nehéz megélni, j különösen a katonatisztnek, aki köteles társasági életet folytatni. Az utóbbi hónapokban lassan-lassan mind közelebb jutottak a zászlósok a tisztekhez. Azokat a megkülönböztetéseket, amelyek a zászlósnak a legénységhez való tartozását látszottak jelenteni, megszűntek. Először legfelsőbb parancs jelent meg arról, hogy a zászlós is „ur" hivatalosan, a napiparancsok­ban ettől az időtől kezdve a zászlósokat „zászlós wr"-nak nevezték, később fölmen­tették a zászlósokat a hátizsáknak kivonu­lás alatt való viselése alól is, most pedig megszűntek a zászlósok zsoldosok lenni és április elsejétől kezdve rendes havi fizetéses katonatisztek, úgynevezett gázsisták, az egész monarchia területén. A változás abból áll, hogy ezentúl a zász­lós száz korona havi fizetést kap. Eltekintve attól, hogy az ujitás lényegesen javította a zászlósok helyzetét, mert hiszen a különbség évenkint mintegy háromszázötven korona, az egyéb szempontból is nagy jelentőséggel bir. Ugyanis ezzel az intézkedéssel a zászlós teljesen tiszt lett, — mert hiszen a katona­ságnál csak tisztnek jár ki rendes havi fizetés. Szó sincs róla, száz korona sem valami nagy fizetés, megélni abból is csak nehezen lehet, azonban ezért az újításért is a hadve­zetőséget mégis dicséret és elismerés illeti. Néhány esztendővel ezelőtt harminc-negy­ven korona volt egy zászlós — akkor még kadét — fizetése, az emelkedés tehát gyors és rohamos és az ilyen lényeges változta­tások, amelyek — ismételjük — az utóbbi időben gyorsan követik egymást, azt iga­zolják, hogy a hadvezetőségben megszűnt a régi maradi rendszer. Ez az ujitás váratlanul érte a zászlósokat, akik sejtették ugyan már a tervet, Hazai Samu honvédelmi miniszter nyilatkozata után, de nem tudták, hogy mikor lép a változás életbe. Szegeden a negyvenhato­soknál, a honvédségnél és a többi csapat­nemnél pénteken került nyilvánosságra a reform és persze nagy örömet keltett a zászlósok között. Franciaország aktivitása. Párisból jelen­tik: A kereskedelmi kamara bankettjén Gruppi külügyminiszter beszédet mondott, amelyben szükségesnek mondotta a törekvések megket-

Next

/
Oldalképek
Tartalom