Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-04 / 52. szám

II. évfolyam, 52. szám Szombat. március 4 lijsli Wa lőhet eliír. Cl " sí, lüzol hutá-j ' -u. Tnógy május ho ieligéB kö!' Izsó? Elsí óhoz" a lei!' s le g' adó ü«' mely 8 SZ. erei. RBzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, C=1 Rorona-utca 15. szám t=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ^ Városház-utca 3. szám t=> ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28'— félévre . . . R negyedévre. R 7'— egy hónapra R Egyes szám ára 10 fillér 14 — 2'40 TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=a Riadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség teleion-száma 128—12 A nemzeti hadseregért. Elmondta Tisza István gróf. — A hadsereg jelenlegi helyzete nézetem szerint föltétlenül szükségessé teszi az ujoncjutalék fölemelését annyival, hogy fölállithatók legyenek mindazok az alakzatok, amelyet egy, a technika összes vívmányaival fölszerelt modern hadsereg megkíván s amellett helyrepőtoltassék a gyalogságnak hiányzó ujoncjutalék létszáma, biztosittassék a gyalogság számára egy olyan békelétszám, amely a kiképzést lehetővé teszi s amely egyúttal mozgósítás esetére föltétlenül szükséges, hogy a gyalogság a póttartalékosok nélkül, csupa kiképzett rezervistákkai fog rendelkezni. — Ha az ujoncjutalék fölemelésének ezt a pinozuráját állítjuk föl, akkor nem eksztenzive, de intenzive akarjuk fejleszteni a hadsereget, mert itt nem arról van szó, hogy a hadtesteket, a hadosztályokat szaporítsuk, hanem arról, hogy a hadtesteknek és hadosztályoknak belértékét fokozzuk, hogy fölruházzuk azokat mindazokkal az alakzatokkal és ellásuk mindazokkal a segédeszközökkel, amelyeket a modem technika megkíván s amelyeknek jogszerzése által lesz hadseregünk ismét teljesen egyenrangú tényezővé más, a modern technika összes vívmányaival fölruházott hadseregekkel. Ez tehát egyenesen intenzív és nem eksztenziv fejlesztés. De tovább megyek. Ha megcsináljuk a kétévi szolgálatot, amelyet a magain részéről föltétlenül óhajtok, amelynek behozatalára legnagyobb súlyt helyezek és ez által óriásilag fokozzuk a hadsereg ujonclétszámát s emeljük a hadsereg részére rendelkezésre álló kiképzett katonák számát, ezt sem fogjuk az eksztenziv fejlesztés céljaira fölhasználni. Fölhasználhatnék, mert volna elég kiképzett katona, akikkel a hadtesteket lényegesen nagyobbítani lehetne, de ugy tudom, erre nem gondol senki. A magam részéről nem is volnék abban a helyzetben, hogy elősegítsek ilyen fejlesztési törekvést. Ezt igenis intenzív célokra fogjuk fölhasználni, a belérték fokozására és ezáltal is csak azt érjük el, hogy az a sok százezer tartalékos katona, akik ma is rendelkezésére állanak a hadseregnek, de ki nem képzett póttartalékosok alakjában, kevés kivétellel csupa kiképzett rezervistákból fog állani, minélfogva az első mozgósításnál, a hadsereg keretének első megtöltésénél, a tartaléknak csak fiatalabb évjáratai fognak fölhasználtatni, mig az idősebb évjáratok fönmaradnak a hosszabb háborúnál fölmerült fogyaték kitöltésére. — Én ugy gondolom, hogy ebben ismét a hadsereg belértékének óriási fokozása rejlik, oly körülmény tehát ez, amely a két éves szolgálatot kívánatossá és nagy horderejűvé teszi katonai szempontból is. Magyar társadalmi szempontból pedig nagy súlyt helyezek rá, mert az egyenlő teherviselés nagy elvét sokkal jobban valósítja meg a jelenlegi állapotoknál; mert megszünteti azt a tömérdek keserűség forrását képző jelenlegi állapotot, amidőn a véletlen játéka szerint az ujoncjutalék nagy része a póttartalékba jut, mig másik része három évet tartozik szolgálni. — Azt hiszem, senki sem vonja kétségbe, hogy egy hadsereg belértéke a hadsereg morális rugóitól nagy mértékben függ, de nem kizárólag, de nagy mértékben függ attól. Ez igaz. Morális rugók alatt nemcsak a nemzeti érzést és lelkesedést kell érteni, hanem a kötelességérzetet, az önfeláldozást, a bátorságot, mindazon férfias erényeket, amelyek egy hadsereget élő morális tényezővé tesznek, de értenünk kell alatta a nemzeti érzést is. Teljesen Az aviatikus boszuja. Irta André Breteuil. Három héttel a Bayonne-Biarritz közt rendezett repülőverseny kezdete előtt Morván Móric egy kis baskfaluban a Níve-folyö Partján, közel a versenytérhez egy kis haf'kót bérelt magának. És nem egyedül szállott meg benne. ' „ Klára szerette őt ama nap óta, műsor Pilóta-diplomát kapott egy pompás repülésével a chalonsi mezőn. És azóta mindkettőjüket az a szenvedélyes láz bevitette, hogy minél hamarabb meggazdagodjanak. - Az enyém lesz a százezer frankos díj. — mondta Morván egy este, mar talan Huszadszor. — A magassági díj? Igen, azt meg kell nyerned! - mondta rá Klára. Ez a „kell" annyit jelent: „Ruhakat, ékszereket akarok. Azt akarom, hogy a többiek irigyeljenek" Morván szenvedélyesen átölelte Klára karcsú derekát. ~~ !gen ... a mienk lesz a dij. , Nincs is más, mint te, aki megnyer hetné, jegyezte meg a nő. komolyan Du ur is határozottan ezen a nézeten van. Morvannak hízelegtek ezek a szavak s mosolygott, amint kedves barátjanak a ne vét hallotta. , 0 %en, du Bois nagyon büszke lenne ra, ha nyernék . . . Aztán köztünk mondva, szeretném is már visszafizetni a pénzb melyet pályám kezdetén kölcsönzött, bar soha említést sem tesz róla. mit gondolsz. Ilyen gavallér magához szori— Ugyan, ember! Morván szenvedélyesen totta. — Legyünk okosak! Mondta a nő. A verseny előestéje van ! Menj aludni! Másnap reggel Morván még aludt, mikor a korán kelő élénk Klára pongyoláját magára öltve, a kertbe sietett, majd eltűnt az élő sövény mögött. A szekéruton egy fiatal ember sofför-kosztümben nyújtott neki kezet. — Hallottam a jeladást, mondta Klára egészen kipirulva; de minő meggondolatlanság! A fiatalember nem szólt rá semmit, de annál szaporábban magyarázgatott valamit. — Nem, nem, mondta a nő. Az nagyon veszélyes. -- Semmi veszély, szavamra mondom! Amint az idegen eltűnt, Klára fölkeltette a férjét és szenvedő hangon mondta: — Megvirradt... De én nem jól érzem magamat... Az izgatottság ... vagy az áprilisi nap. Szédül a fejem. Nem megyek ki veled. Morván nem próbálta őt rábeszélni. Távozott. A versenytér a nagy nemzetközi mérkőzések képét nyújtotta. Az „egész Európa" üdvözölni készült a lég gladiátorait. Az esetleges halál gondolata soha sem érintette Morván lelkét. Nem gondolt másra, csak a százezer frankra. Mielőtt gépjére ült kezet szorított du Boisval, kinek vörösszegélyü sárga autója ott csillogott a napon. Amint aztán a Morván gépje háromszor körülrepülte a tért, egyre emelkedve és végre a magasba szállt, du Bois megindította autóját ós eltűnt a tribünök mögött, majd a fákkal szegélyezett uton is. Amott a völgyben a kis fehér ház, hol Klára várt rá, valóságos paradicsomnak tünt föl előtte. A légben, már háromszáz méter magasban, az aviatikus szállt fényes elszigeteltségében a hipnotizmus egy nemének hatása alatt, mely az anyaföld érintésétől távol elfogta. Nem gondolt semmire ós senkire. Hirtelen, egy fordulónál egy távoli ut hosszú szalagja ötlött a szemébe, melyen egy sárga autó száguldott tova. — Felebb! felebb! nógatta a motor Csak föl! És az aviatukus egyre felebb szállt. Azonban megváltoztatta az irányát. Eltávozott a versenytér felől, hol az aggódó közönség elolvadni látta őt az égbolt kékségében. Az autó a hegyeknek vette az irányát. Morván nem birta kivenni, hogy kik ülnek benne. Miért száll ő is abba az irányba? Sohasem érezte ekkora hévvel a mámort: szállni a magasban, szárnyakkal birni, uralni a tért. — Felebb, felebb ! parancsolta a moto heves hangja még erősebben. Meg kell nyerned a százezer frankot, a Klára szerelmének ez az ára! Morván egy zöldelni kezdő erdőben látta