Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-25 / 70. szám

1911 március 25 DELMAGYARORSZAG 17 Társadalmi nevelés. Hatezer esztendővel ezelőtt azzal a kérdéssel kereste föl egy pogány ember a zsidó bölcset, hogy meg tudná-e őt tanítani vallása alapelveire annyi idő alatt, mig ő féllábon meg tud állni. A bölcs nagy nyugalommal mondá: „Hogyne! Az egész csak ennyi: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat". Gyönyörű igazság, mely méltó arra, hogy egy vallás alapelve legyen. És amint tudjuk, lett is, azóta is lett és alig van vallás, amely ne hirdetné. Ámde az erkölcsi igazságokat nem elég fölismerni, bánni is kell velük tudni. És a felebaráti szeretet módjait, gyakorlatát, lehetőségeit és feltételeit is meg kell tanulni. Nem lehet márólholnapra elhatározni, hogy szeretni fogom felebarátaimat és kivált nem lehet ezt megkívánni a gyermektői, akiben jóval több egoizmus, erökimélés és természetes önzés van, mint a társadalmi belátással biró felnőttben. A gyermeket tehát rá kell vezetni, hogy mivel tartozik felebarátainak. Rávezetni és nem megparancsolni neki. A helyes módszer itt az, hogy anélkül, hogy e kötelességekről szólnánk, a gyermek maga terelődjék arra a kérdésre: vájjon miként fejezzem ki a hálámat szüleimnek? A kötelessójfekre egyáltalában mint végső következtetésekre kell kilyukadni s nem ezekből kiindulni. Épen igy például a cselédkérdésnél is, nem az a helyes módszer, hogy a cselédek megbecsülését prédikáljuk. Hanem ugy kell föltenni egy sereg gyerekhez a kérdést: Vájjon miért rosszabb a cseléd helyzete, mint azé, akit kiszolgál. Ámde, mindez végső eredményben is csak: szó, szó, szó. És legjobb esetben is: csak megsejtése társadalmi kötelességeinknek. De maga a társadalmi kötelességek teljesítése épen ugy bizonyos mehanizmusf, gyakorlást igényel, mint valamely műszerrel, géppel, való bánni tudás. És kérdés, vájjon az iskola Esteli énekek. A mély és keskeny utcasor fölött Az ég egy kék szalag. A távol rengő párás messzeség Huz rá csak fátylakat. & a kék szalag ragyogva szélesül Az égnek hajlatán És messze, messze kék csokorba fut Ofélia haján. Az ut szeretnék lenni, melyen jársz, A lágy selyem, mely testedhez tapad, 8 a szó, amelyet hogyha megtalálsz Halkan csókolja meg az ajakad 8 ugy száll felém. A köny szeretnék lenni, mely szemed 8zögletjén, mint egy nagy gyémánt ragyog, 8 amely után, mikor már lepereg Csupán egy fáradt kézmozdulatot Küldesz felém. mai szervezetében egyáltalán elvégezheti-e ezt a feladatot? Amikor tehát a szociális kötelességekről van szó, másfajta nevelőt kell szerződtetnünk gyermekeink mellé, mint a botorkáló, röghöz kötött és egyoldalú könyvtudás. Magát a társadalmat s annak életét kell nevelőül fogadnunk. A társadalom az ő céljainak, lendületének, irányainak megfelolő jövendő polgárokat kiván, mi som természetesebb, minthogy magát ezt a társadalmat kell megkérnünk: tanítsa egy kissé gyermekeinket. Az első, aki a társadalmi erők mély lelki haladásait megérezte és az ember szellemi, erkölcsi, meg fizikai képzését rá akarta bizni, Rousseau volt. S az ő kérdésére támadt föl Pestalozziban annak a nagy kölcsönhatásnak érzése, mely az embert környezetéhez füzi. 0 már a közösséget kívánja nevelőül: a nemzeti és emberi közösséget. De az iskola rendeltetéséről még zavarosak és ellentmondók a fölfogásai. 0 a családi élet folytatásának tekinti az iskolát, ami sehogy sem vág össze egyéb törekvéseivel, melyek a gyermeket már a való élet, a nagy emberi céiok átélésére akarják képessé tenni. De megvolt a nagy gondolat, bele volt dobva a gyermeknevelésbe, mint eszmény, mint cél, mint tartalom, mely átizzitja az egész nevelést: a közösség gondolata. Mert mindaddig csak egyéniségekrői, a családhoz való tartozandóságról, a tökéletesedés fokairól és általános műveltségről volt szó, de a nevelés emberei nem jutottak tudatára az altruisztikus föladatoknak és csak a szociális gondolat fokról-fokra való erősödése tágította ki a szempontokat. Fichte hatalmas beszédei, melyeket a nemzeti iskola értékéről s a nemzetnek, mint az emberi erkölcsi kapcsolatnak erejéről tartott, hidak voltak, melyeken könnyű volt átjutnia szükkörü családból a nagy, kozmopolitikus érdekekhez. A romantika általános emberi ideálokért, klasszikus és benső emberszeretetért rajongott. Schiller ábrándos hősei fascinálták A sóhajok, miket tehozzád küldök Oly árvák, mint a fent kóborló szél, Melyet megtörnek tűzfalak és kürtök Esőszaguan, hogyha útra kél. Alázatos minden szavam és félénk, Mint elhagyottan szepegő gyerek Kinek lelkét az álmok már megtépték, Ki néha szól s nevét nem mondja meg. És minden bennem ugy hódol előtted Kitárt karokkal, mint a rengő ág, Melyet vihar ráz rémitő erővel S mely boldog, hogy meghajthatja magát. Köd ül a völgyön. Hajnali a náp. Ajtód előtt csúf álmok állanak. Remeg és reszket fönt a sápadt ég S te alszol még. Térdelő házak, apró púposak Bölcsen takarnak embersorsokat. Messze zenél egy hajnali harang, Ezüst harang. a gondolatvilágot és a nemzet akkor nem egy elhatárolt földterületet jelentett s azok összeségét, akik azon jogokkal élnek, hanem egy etikai közösséget, mely az első lépcső a világ és az egész emberiség tökéletesbitéséhez. És ha egy tekintetet vetünk arra a pedagógiai irodalomra, melyben ott forrnak, érlelődnek a kor eszméinek katlanában a nevelés céljai, lehetetlen • föl nem ismerni a két vezetőgondolatot, mely egymás mellett fejlődik: a családi és egyéni gondolatot egyfelől, a szociálist másfelől. Herbert és követői az egyént, annak erkölcsi ós értelmi fejlődését helyezik a nevelés homlokterébe s az iskolát meg a családot teszik meg a formális fejlődés szolgáltatóinak. Pestalozzi követői viszont az emberiség szociális tökéletesedósét teszik meg a nevelés céljának, a kulturát is csak a gazdasági haladás velejárójának tekintik és az államtól várják a nevelés minden eszközének a megteremtését. Az egyik irány a család békés és hívogató tűzhelyétől, a tanuló-iskola tökéletesebb módszereitől várja az egyén boldogulását, a másik az emberiség gazdasági megerősödésétől, nagy gyermekközösségektől, kertektől, internátusoktól és laboratoriumoktól. Az egyik független és minden szépre fogékony lelkeket kiván, a másik céloknak rendeli alá az életet, de a céloktól a testnek jólétet, a a léleknek harmóniát remél. Az egyik büszke álmodozókat, a másik reális termelőket és fogyasztókat kiván, az egyik a mult eszményein csügg, a másik a jövő radikalizmusán. Útjaik gyakran keresztezték egymást és nemes erényük, hogy mindig megbecsülték a másik irányt. De nem lehet elvitatni, hogy ma és a közel jövőben a szociális irányzat az, amely mindenfelé diadalmasan tör elő a nevelési gondolatok közt. Nem lehet tagadni, hogy korunkban, kivált a nagyvárosi nevelés a családi nevelés irányában gravitál. Az emberi érzések és az emberi kedólyvilág kibontakozásához valóA muzsikája bús és végtelen, Elcsuklik mégis alvó sziveden. S mig künn a sok csúf álom fölzokog, | Szived fölött fehéren nyílnak ki j Liliomok. S a szemed mélyén egy nagy s messze fény — Mint partokról az élet liivó lángja — Víg ujjongással integet felém, S nem látod, hogy a messze tengerek Hüs habján jön már az utolsó bárka, Amelyen holtan magam evezek. \ Mindig azok az ódon, álmos házak, Mindig az a szép, fáradt utcasor Ahonnan messze költözött az élet És elbujt valahol. És mindig az, hogy volt egyszer egy asszony, Itt járt e kopott, barna köveken — S hogy én még mindig, mindig látom ötét Elhúzó éjjéken . . . Majtényi György.