Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-18 / 64. szám

2 DELMAGYARORSZÁG 1911 március 18 A kormány üdvözlése. A szegedi nemzeti munkapárt a március 15-iki ünnepély alkalmából a miniszterelnökhöz a következő sürgönyt intézte: A március idusát ünneplő szegedi nemzeti munkapárt Ekszcellenciádat és a kormány többi tisztelt tagját melegen üdvözli és lelkes támogatásáról biztosítja. Erre az üdvözlésre a miniszterelnök a pártelnökségnek a következő sürgönynyel válaszolt: Őszintén köszönöm és melegen viszonzom a szives üdvözlést. ' Khuen-Héderváry Károly. Diplomások uralma. (Saját tudósítónktól.) Állandó a panasz a jogászi tulprodukció miatt. Épen lapunk tegnapi számában irtunk arról, hogy a temesvári ügyvédi kamara egy, a képviselőházhoz intézett memorandumában kifejti, hogy a kamara területén van öt község, amelynek mindegyikében /nyolc-kilenc ügyvéd a szó-szoros értelmében nyomorog. A pénzügyi bizottságban pedig Lukács miniszter az 1911. évi költségvetés tárgyalása alatt odanyilatkozott, hogy az államkormány hivatalnok-politikája egy középfajú hivatalnokosztály képzése, amely osztály a jogi szakműveltséget nem igénylő, ma mégis drága jogvégzett munkaerőkkel betöltött munkaköröket látná el. A jogászokat tehát csak ott használnák kizáróan, ahol igazán szükséges a jogi tudás. Ausztria kereskedelmi minisztere még tovább ment. Nemrég szigorú rendeletben eltiltotta, hogy a forgalomnál jogászokat alkalmazzanak, mert ez drága mulatság és a jogászok e munkakörben nem válnak be, mert nem az élet, a gyakorlat emberei! Olyan tünetek ezek, amelyek valójában szomorú jövőről beszélnek. És hogy ennyire jutottunk, abban nem az iskolázottság túlságos elterjedése az oka, hanem egyedül a mi közállapotaink. A kiegyezéstől kezdve napjainkig mindig a jogászság volt hazánkban a favorit. Jo— A törvény nevében! Különös zaj volt erre a válasz. Ideges szaladgálás, ide s tova futó léptek zaja, elszakított papiros sercegése, bútorok taszigálása . . . — Justin — szólt félhangon most Harmelin a szolgához, ki a lármára elősietett — adja ide a maga kulcsát, föl kell nyitnunk az ajtót, ugy látszik, Max ur beteg... De mikor az ajtót fölnyitottuk, csak pár perc múlva tudtunk belépni, mikor az ajtó elé torlaszolt bútorokat félretaszigáltuk. Valóságos barrikád volt épitve az ajtó elé . . . S a szoba üres, az ablak szélesre tárva, ruhák, fehérnemű a földön, a kályha mellett egy csomó eltépett, félig elégetett papirfoszlány . . . — Milyen rendetlenség! — kiáltá meglepve a szolga. — És miért szökött ki Max ur az ablakon? S kihajolt az utcára. — Bizony a nyakát törhette volna! Innen leugrani! Hogy is juthatott az eszébe! Harmeline kétszer is körüljárta a szobát, kezeit a zsebébe mélyesztve. — Nos? — kérdém. — Nos öregem, nem tehetünk okosabbat, minthogy aludni térünk. Még nem vagyok vizsgálóbíró, ugy-e? ... De igazam volt, láthatod! Ezzel a fiúval semmi módon nem lehet tréfálni . . . gász ül minden zsiros pozícióba, sőt vezető állást csakis jogász nyerhet el. A szakminisztériumokban a szakemberek csak kisegítő munkaerők, csak beosztottak, mig a döntő, határozó orgánumok egészségügyi, gazdászati, kereskedelmi szakkérdésekben — jogászok. És ha még igazi jogászok lennének! Csakhogy ép az a baj, hogy a joghoz nem igen értenek, mert az államtudományok terén szedték ismereteiket. így tehát odajutottunk, hogy telve vagyunk jogi tudás nélküli jogászokkal. Azért még egyre szaporítjuk erővel a jogászokat. De nemcsak egyetemi és jogakadémiai hallgatóink vannak, hanem még magánúton is képezi magát sok kisebbrangu hivatalnok, katonatiszt. Mindenki tör a jogi pálya felé, itt látja a boldogulás útját. Nincs olyan branche, hivatal, ahol ne lenne jogász és a vezető nem jogász lenne. Honnan e nagy hatalom !? A kvalifikácionális törvény, az 1883. évi I. törvénycikk eredményezi ezt, mely annyira privilégizálja a jogi végzettséget és a papiros, a diploma műveltséget teremtette meg. Ezért vagyunk mi ugy Magyarországon, hogy a diplomás emberek a nem diplomásak fölött akarnának lenni, lenézve azt, mihez ők mitse konyítanak: a gyakorlatiasságot. Pedig hiába, a száraz elmóletiség csak sorvaszt, virágfakasztó csak a gyakorlatiasság lehet. Nem a diplomák értékét akarjuk mi írásban csökkenteni, hanem arra akarunk rámutatni, hogy a kéz és ész, a tudomány és gyakorlat egyforma érdemes nemzeti munkát végez. Mégis ezt a jogászok nem akarják belátni. Egyre oly törvényeket hoznak, melyek privilegizálják a jogászt minden téren. S ha kérdjük, hogy miért van ez, más feleletet igazán nem adhatunk rá, mint azt, hogy a jogászok szövegezik a törvényeket. Az meg már csak egészen természetes, hogy holló nem vájja ki hollónak a szemét, jogász nem fog törni a jogászok ellen. Ha igy elgondolkodunk a jogászkérdésen, látjuk első pillanatra, hogy nem jól haladunk, de viszont semmiféle jó irányba való terelési szándék se látszik, bármennyire tisztában is vagyunk a jelen helyzet tarthatatlanságával. Szinte bűnös könnyelműségnek lehetne ezt nevezni. Mert ebből nem sokára szellemi krach keletkezik. Amerikában gyakorlat teszi a mestert, nincs diploma, csak tanulás. Hátha mi is rátérünk előbb vagy utóbb erre. Mert a kvalifikációnális törvény már igen elavult és ha megreformáljuk, azt csak ugy tehetjük, hogy a mai élet első követelményét: a gyakorlatiasságot is belevisszük abba. Mert elmúlt az az idő, mikor tizenhat évi kényelmes tanulás úrrá tett. Ma ez már nem elég. A dumából. Pétervárról jelentik: A duma kiküldött bizottságának tegnapi ülésén a chelmi külön kormányzóságnak Orosz-Lengyelország területéről való különválasztására vonatkozó törvényjavaslat első részét elfogadták. Eulogiusz püspök amellett foglalt állást, hogy az uj kormányzóság határainak megállapításánál az etnográfiai szempont legyen irányadó. Wojeikov javasolta, hogy a lublini ós siedlcei kormányzóságokat válaszszák külön Orosz - Lengyelországtól. A lengyel képviselők kijelentették, hogy Chelm kormányzóság különválasztásának eshetősége ellen nem emelnek kifogást, de csak azon föltétel alatt, ha Orosz-Lengyelországhoz való tartozósága megmarad. Dimsa képviselő a szavazás után kijelentette, hogy egyetlen lengyel ember sem fog a lengyel népen elkövetett erőszakkal kibékülni. Miután a nacionalisták rendkívül jelentőséget tulajdonítanak a törvényjavaslatnak, egy kilépett bizottsági tag helyébe Balasov, a nacionalista párt elnöke lépett be a bizottságba. A képviselőház ülése. — Folytatták a költségvetési tárgyalást. — (Saját tudósítónktól.) Három napos szünet után ma újra összeült a képviselőház. Szüneti hangulat uralkodott, mert a képviselők közül kevesen jelentek meg az ülésen. A költségvetési tárgyalást folytatták, kicsi érdeklődós segitségóvel. löldes Béla ugyan hosszú beszédet mondott, de az általa elmondott ismeretek sem keltettek semmi külön följegyezni valót. Megemlítjük, hogy Huszár Károly interpellált az ököritói ós a krassószörónyi segélykiosztás dolgában. Az interpellációt mint befejezett tényt tárgyalták le, mert hisz KhuenHéderváry miniszterelnök már a sajtó utján megnyugtatta az aggodalmaskodókat és meg is kezdették már a segítés muijkáját. Az ülést féltizenegykor nyitotta meg Berzeviczy Albert, aki megilletődött szavakban emlékezett meg a napokban elhunyt Horváth Lajos volt képviselő érdemeiről. A Ház elhatározta, hogy az elhunyt érdemeit jegyzőkönyvben örökíti meg. Fölolvasták az összeférhetetlenségi bizottság elnökének, Tisza István grófnak az elnökséghez intézett átiratát a Szmrecsányi György által Lévay Lajos báró ellen benyújtott összeférhetetlenségi bejelentés tárgyában. Szmrecsányi azt találta összeférhetetlennek, hogy Lévay Lajos báró, mint képviselő, jogtanácsosa az Adriának. A bizottság még nem határozhatott a dologban, mert a belügyminiszter a szükséges aktákat nem adhatta ki. Hegedűs Kálmán, az összeférhetetlenségi állandó bizottság előadója jelentést tett Serbán Miklós ügyében és javasolta, hogy Lázár Miklós grófot küldjék ki vizsgáló-biztosnak. A Ház igy határozott. Az elnök jelentette, hogy Pozsonyi Géza budapesti lakos összeférhetetlenségi bejelentést tett Solymossy Ödön báró képviselő ellen. Minthogy a bejelentés nélkülözi a házszabályokban előirt alaki kellékeket, a Ház elutasította. (Földes Béla beszéde.) Rátért ezután a Ház a napirendre, az 1911. évi költségvetés tárgyalására. A törvényjavaslathoz általánosságban Földes Béla szólt elsőnek, aki eleve kijelentette, hogy nem kiván a budgetvel politikai szempontból, csupán pénzügyileg foglalkozni. Konstatálni kivánta, hogy a katonai kiadások nem állanak arányban a budgot többi tóteleivel. A budget alakilag az 1869. évi költségvetés alapján áll, amely a bevételeket és kiadásokat tételenkint szembeállítja egymással. Hibáztatta, hogy a költségvetést nem készítik el idején s nem terjesztik idejekorán a Ház elé. (Helyeslés.) Az utolsó tizenöt évben legalább tízszer kért a kormány indemnitást. A mi költségvetésünkben nem viszik keresztül a bruttoköltségvetósi rendszert, amely pedig megvalósítandó. Helytelen elv az országnak improduktív kiadásokkal való megterhelése. A szellemi proletariátus orvossága csak a többi pálya életképességének növelése lehet. A hadügyi budgetről külön akar szólni. Az a törekvés, amely a haderőt csak ugy fejleszti, hogy minél többet költsünk reá, nem megfelelő. A honvédelmi miniszter is utalt már az etikai erőre, amely a hadseregnek igazi ereje. A magyar flu a hadsereg mai összetételében nem találja meg azt az erkölcsi alapot, amelyre szüksége van. Osztrák történetírók már megírták, hogy a königgrátzi vereséget is a belső fölbomlás okozta. A katonai kiadások annyira igénybe veszik az ország erejét béke idején is, hogy komoly háborúra már nem leszünk képesek. A bevételek növelése az az alap, amelyből a kormány növelni akarja ezeket a horribilis ki-