Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-17 / 63. szám

1911 II. évfolyam, 63. szám Péntek, március 17 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=3 Korona-utca 15. szám t=a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., «=i Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12negyedévre. R 6-— egy hónapra K 2'Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28'— félévre , . . K 14-— negyedévre. R V— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Tisztviselők országa. Nemcsak a politikai rendnek okáért örvendetes, hogy végre eljutottunk a költségvetés tárgyalásához. Jelentős ez azért is, mert némely doktrinér kérdésekről parlament és közvélemény ismét áttérhet azokra az elevenbe vágó gyakorlati kérdésekre, amelyek, sajnos, az úgynevezett „nagy kampányok" idején bele szoktak fulladni az elméleti szóáradatba. Hogy ezeknek a társadalmunkat, belső fejlődésünket szorosan érdeklő kérdéseknek megvitatása milyen lesz, arra izelitőt adnak azok a parlamenti tárgyalások, amelyek a munkapárt uralomra jutása óta ilyen gyakorlati kérdések körül folytak s amelyeknek tartalmassága, magas színvonala jóleső ellentét volt a közelmúlt parlamenti vitáival szemben. A költségvetési vitának mindjárt nyitánya egy ilyen jelentős problémát vetett föl: azt a megdöbbentő jelenséget, hogy az államtól függő ekszteztenciák száma nálunk, Európában sehol sem tapasztalt arányban növekedett. A jelenség nem uj keletű. Körülbelül tiz évvel ezelőtt néhai Neményi Ambrus, ugyancsak a pénzügyi bizottság előadója, nagyszabású tanulmányt terjesztett elő a tisztviselői létszám ok nélküli szaporodásáról s már akkor államháztartásunkra, valamintállamigazgatásunk munkaszolgáltatására nézve végzetes tünetnek mondotta ezt a jelenséget. Amikor tehát Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselő, a költségvetés alőadója újólag erre a veszedelmes jelenségre hivja föl a parlament, a kormány és a közvélemény figyelmét, akkor a magyar társadalomnak egy régi betegségére keres tulaj donképen orvoslást. A múlttal való kapcsolat, a kóros jelenség folytonosságának hangsúlyozása ugyan nem foglaltatik elég kiélezetten az előadói beszédben, de kétségtelen, hogy a régi baja társadalmunknak az, amelyről sző vagyon s amelynek roszszabbodását aggodalommal kell látnia mindenkinek, aki közügyekkel foglalkozik. A biztos állás áhitása, kerülése az egyéni vállalkozásnak, szinte páni rettegés az önállástól, a velejáró gondtól, de szabadságtól is, oly beteges tünet, amelyet a társadalom nevelésére hivatott tényezőknek előbb-utóbb meg kell gyógyitaniok. Az államhoz fordul itt boldog, boldogtalan. Tőle várja létének biztosítását, gondjainak könnyítését, vagy azt a fölösleget, amelyre szertelen igények kielégítése végett van szüksége. Innen van, hogy a magyar társadalomnak nincsen életképessége. Hogy valósággal elakad minden szerve, ha az államéletben a legkisebb zavar lesz úrrá. Ez a betegség annyira elharapódzott már, hogy nemcsak a természetüknél fogva is függő ekszisztenciákat jellemzi, hanem úrrá lett még az olyan foglalkozási ágakon is, amelyeknek alapja másutt mindenütt az önálló vállalkozás. Nálunk még az ipar, kereskedelem és mezőgazdaság is az államtól vár mindent és követel mindent, nemcsak azt, amit az államnak megadnia kötelessége az öszszeség iránt, hanem az állami föladaton messze túlmenő istápolást. Ez általános keretben mőltókép illeszkedik bele a tisztviselői létszám aránytalan és rohamos szaporodása. Amit a szociálizmus célul hirdet: a munkaalkalmak szaporítását, azt nálunk az államigazgatásban régóta gyakorolják. A munkaalkalmat szaporítják azzal, hogy nem végzik el a munkát, ugy, hogy a fönnakadás elkerülésére ujabb munkaerők beállítása válik szükségessé. A mindenfajta tisztviselők létszáma legalább egyharmaddal nagyobb a kelleténél, ami az államháztartásnak és vele az adófizető polgárság nagy többségének megokolatlan megterhelését és az intéző fórumok számával arányban az adminisztráció nehézkesebbé tótelét jelenti. Az adminisztráció egyszerűsítése, a kisebb létszám ellenőrizhetőbb és feleJó pajtások. Irta Alfréd of Hedenstjerna. Nem egykönnyen talál az ember ismerősei közül jóravalóbb és értelmesebb fiatalembert, mint Fumlin, a posta- és távirótiszt. Adósságai aligha rúgtak többre huszonöt őrrel annál, amennyit szükségképen ki kell tenniök, szolgálatai föltétlenül kifogástalanok voltak, kötelessége teljesítésében ernyedetlen, élete példásan rendes, még a szállásadó asszony szemében is s a legtöbb dologról jó és okos nézeteket vallott. A többiekről meg egyáltalában nem szokott elmélkedni, ami különben nagyon helyes. De harminc éves testében nem élt ám egy öreg ember lelke. Mint másoknak, ugy neki is voltak érzései és vágyai; de megvolt benne az a nagy erő is, hogy „kordában tudta tartani az eszét", ahogy apáink szokták mondani. Ezt az erőt a derék, tisztességes polgároktól ós erényes asszonyoktól sok nemzedéken át tartó leszármazás szüli és acélozza. Közülök az utolsó párt saját szüleiben látta, amint becsületes munkával, küzdés, nehézségek, nélkülözések közt keresik meg a mindennapi kenyeret. Magas eszménye volt a nőről, a szereimről, a házasságról, oly magas, hogy azt vélte, ha valaki élete legfontosabb lépésére szánja el magát, föltétlenül mentnek kell tennie az adósságoktól, kell, hogy gondoskodott légyen egy életbiztosításról s szerzett légyen bőséges ismereteket arról, hogyan kell egy házat vezetni. S mivel igy gondolkodott, a férjhezmenő fiatal hölgyekkel szemben tanúsított viselkedésén rajta volt a mély tisztelettel párosult óvatosság bélyege, annál is inkább, mivel legújabb minőségében, mint a hardeby-i táviró-állomás helyettes főnöke, hirtelen egy helyiségbe, egy világos, kellemes, de alig husz láb hosszú s nem épen irodajellegü szobába került két hölgygyei: a huszonkilenc éves, eleven, barna távirókisaszszonynyal, Betty Hansson-nal s a husz éves, magas, szőke és kedves távirógyakornokkal, Vivi Blom-mal. Olyan rendkívül csinos, takaros leánykák voltak, hogy Gösztának minden Wabad percében át kellett néznie a szolgálati szabályzatot, hogy meg ne feledkezzék magáról s ne essék velük egyre a társalgás tónusába. A harmadik napon olyan fölfedezést tett, amire eddig csak azért nem jött rá, mert megakadályozta nagyfokú rövidlátása: észrevette, hogyBetty Hannson karikagyűrűt hord. Egy sóhaj szabadult ki belőle, mely keveréke volt a belenyugvásnak s annak az érzésnek, hogy megszabadult valami veszélytől. S azon nyomban szabadabb lett a viselkedése a csinos Bettyvel szemben. De a félénk és óvatosan Vivi kisasszony oly csendesen és óvatosan tudott belesiklani a társalgásba, hogy veszedelmesnek látszott őt még jobban bátorítani, viszont durva és illetlen eljárás lett volna különbséget tenni közte és Betty közt s nagyképűsködni „a gyakornokkkal". Igy aztán Göszta igyekezett általában oly öregnek, komolynak és hivatalosképünek mutatkozni, amennyire csak épen lehetséges volt. Mikor Vivi kisasszony teljes három napon át nem tudta megakadályozni, hogy barátnője foksz-terrierje be-besurrant vele, egy kicsit szárazon megkérdezte tőle, „nem találja-e, hogy az ilyesmi zavarólag hat egy nyilvános helyiségben?" minekutána egész nap förtelmes gonosztévőnek érezte magát, mert Vivi annyira megrémült, hogy .Tackot rögtön kicipelte a nyakláncánál fogva a folyosóra. Eljött a tavasz és a virágok nyilása s a két fiatal leány, valahányszor a hivatalba lépett, hozott magával valamit a tavasz s a virágok illatából. — Megengedi, főnök ur, hogy itt tartsam ezt a gyöngy virág-csokrot ? — kérdezte egy nap Vivi s egy kicsit selymán húzódott félre az alsó ajaka. — Hogyne ! — mondta Göszta Fumlin, megfeledkezett magáról s meghajtotta magát. — De sok van ám belőle, nagyon erős az illatuk s talán nem is illő, ha itt tartom . . . egy nyilvános helyiségben. •— Oh, hála isten, én nem vagyok ideges, — felelte Göszta. — Az bizony szerencse, — mondta rá Betty Hansson. De egy héttel azután, hogy ezt a kissé csipős megjegyzést tette, Bettynek el kellett mulasztania a szolgálatot. Meghűlt, fülig be volt takarva, chinint szedett és kölcsönkönyvtári regényeket olvasott. A táviró ál-