Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-14 / 60. szám

1911 ii. évfolyam, 60. szám Kedd, március 14 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, ^ Korona-utca 15. szám ca Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., <=i Városház-utca 3. szám c=j ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . R 12'— negyedévre. R 61— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉREN egész évre. R 28— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 cra Uiadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telcíon-szima 128—12 Pártvezetési művészet. Most, amikor a bankjavaslat és az újoncok megszavazásával a közélet nyugvópontra jutott, érdemes dolog egy kicsit megvizsgálni a Khuen-Héderváry nagy politikai sikereinek a titkát, mert ebből biztos reményt merithetünk arra, hogy amikre a munkapárt vállalkozott, a jövőnek azokat a nagy föladait is biztosan tető alá hozzuk az ő vezérlete alatt. Egy politika párt vezetése nagy dolog mindenhol a kerek világon; de seholsem nehezebb és kényesebb föladat, mint nálunk, ahol a nemzeti jellem egyik fővonása, hogy vezettetni nem szívesen engedi magát. A többség vezére, ugylátszik, nagyon jól tudja, hogy finom, szinte láthatatlan szálakon kelt vezetni a magyart, nehogy megbokrosodjék. Sokszor irják és mondják róla, hogy nagyon is rózsaszínben látja a világot, hogy javíthatatlan optimista. Hát disztingváljunk. A miniszterelnök tényleg száz mértföldre van minden sötétenlátástól, és Schopenhauer vigasztalan bölcsészeti elméleteit aligha irta volna meg. Optimista, mint minden hadvezér, aki váratlanul nagy ütközeteket nyer meg. Optimista, mint minden nagy épitö, Egy gazdátlan csók története. Irta Szabó Mihály. — Igazad van fiacskám, nagyon, de nagyon szép az élet. A napsütés, a tavaszi eső, a virág, a zene, a parfüm és a minden szépek koronája a nő, ez mind szép, mind kellemes, mind örömet adó. Ámbár csak annak és addig ... Ej mit prédikálom én tele a te kis tizenhétesztendős fejecskédet szomorú igazságokkal. Meg se érted, vagy, ha megérted is, nem hiszed el. — De csak mondd, ugy szeretlek hallgatni. Mondom ha már nagyon akarod, de eI°bb kotorj elő a fiókomból egy ópiumos cigarettát. — Ugy, köszönöm. A kékes nehéz füst szállt, szállt, szeszélyes vonalakba és mint egy végtelen finom selyemfátyol borult a nagy, kuszált hajú emberre és kis barátnőjére. Ugy ültek egymás mellett, mint a sátán és az angyal, akik nagyon összebarátkoztak. A férfi szippantott cigarettájából s lágy bariton hangon mesélni kezdett: , ~ Figyelj ide kis bogaram. Bizony csak addig szép az élet, mig az ember azt nem érzi, hogy a napsugár kellemetlenül izzaszt, az eső utálatosan benedvesít mindent, a zene hántja az idegeket, a parfüm elbódítja az embert s a nő, nohát arról meg jobb nem js beszélni. , , — De hisz azelőtt te más voltál, kezdek félni tőled. akinek Messina romjaihoz hasonló politikairomokból kellett fölépíteni Magyarország- uj politikai rendjét. Optimista, mint minden cselekvő és alkotó erő, mert aki rombol, kritizál, erőtlenül tűnődik : a szónokló politikusok fajtája a valódi pesszimista. Azért mondják a vezérünket leginkább nagy optimistának, mert Magyarország regenerálására vállalkozott oly kritikus időben, amikor a nemzet legjobbjai kétségbeestek az ország sorsa fölött. De ez megint nem optimizmus ; ez a nagy kórismerőnek a csalhatatlan diagnózisa. Mások csak a lázakat, a lesoványodott és leromlott szervezet reménytelen erőtlenségét, a koaliciós váltóláz szörnyű pusztításait látták. Ő észrevette az életösztön megmozdulását. Fölismerte, hogy a nemzet élni akar, — tehát megmenthető. A nemzetnek ezt az élni akarását fölpiszkálni és minél nagyobb lángra lobbantani : ezt ismerte a miniszterelnök legsürgősebb és legfontosabb föladatának. A választások meglepő sikerét is a szerencséjének s az optimizmusának a számlájára irtálc némelyek. Pedig az csak természetes következménye volt a nemzet föllobbant életkedvének és életerejének. A nemzet élni, tehát dolgozni akart. Ellökte tehát útjából a politikusoknak azt a két fajtáját, amelyek a — Azelőtt, azelőtt, — hát azelőtt szép volt minden. De most . . . — Most már nem szép? — Nem ! A leány közelebb kuporodott a barátjához, fejét az ölébe hajtotta és mint egy eleven kérdőjel nézett föl a férfi sötét, mély tüzü, kék karikákkal övedzett szemeibe. — ügye azt akarod, hogy meséljem el, mióta fáj nekem minden? Jó, kis bogaram. Elmesélem annak a két esztendőnek a történetét, amióta nem láttál. A férfi hátra dőlt a pamlagon, a leány finom kezecskéjét tenyerébe temette és lehunyt szemmel beszélni kezdett. Olyan volt a hangja, mintha messze, sötét estén, gordonka szólna. — Ezelőtt két éve Páris egyik mellék utcájában bandukoltam. Szememre húzott kalapom alól, lestem a járó-kelőket, majd mint aki lopni megy, óvatosan benyitottam egy elhanyagolt külsejü, nagy szürke házba. Amilyen elhanyagolt volt kívülről, olyan pompás, raffináltan gondozott volt a belseje. Mi beavatottak ugy hívtuk ezt a helyet Sálon de Fortune, a szerencse szalónja. — A szerencse szalónja. — Igen, de ha épen akarod, hát a szerencsétlenség szalónja. Kábitóan elegáns volt ott minden. Ide jártak Páris pánzemberei, arisztokratai, meg sokan, sokan, kipróbálni a szerencséjüket. A leány fölkiálltott: — Ugy-e ez egy rejtett játékbank volt? — Eltaláltad, egy elrejtett játékbank volt. A nagy játékterem, mikor oda érkeztem, nemzet niunkavágyának az útjában állottak : azokat, akik dolgozni nem szerettek, csak másokat a dologban minden eszközzel megakadályozni és azokat, akik a nemzet jelenlegi erőit messzire túlhaladó munkát sürgettek, tehát reális erőgyiijtő munka helyett fölcsigázott képzelődéseket és ábrándokat. Alighogy a hatalmas többség elterjeszkedett a képviselőházi padok báromnegyed részében, az ellenzék visszakerült maradványai a tulerős pártnak belső meghasonlás^ban, felekezetekre szakadásában, mellékkormányok feltűnésében reménykedtek. Nem is irányult egyébre az országgyűlés megnyitása óta az ellenzéki taktika, csak a kártyakeverésre, viszályok elhintésére a többség kebelében, oly ellentétek fölidézésében és ügyes-kiélesitésében, amelyeknek csa; az ellenzéki politika vette volna hasznát. Ám mind e mesterkedések hátrafelé sültek el, mind e reménykedések korán befagytak. A többség vezére elsőrangú mesternek bizonyult nemcsak a többség megalkotásában, hanem annak szoros összetartásában is. Pártfegyelmet tud is, akar is tartani, de még sem a pártfegyelem külső abroncsaival tartotta össze a vezetéséré bízott pártot, hanem példaadásával, szellemi befolyásával, a nemes már ki volt világítva, már gurult a golyó. Az asztal körül nők, férfiak lesték a kis golyó, minden mozdulatát. Én nem akartam játszani, csak élvezni akartam a játék izgalmait. Ki is birtam egy darabig, de mikor láttam, milyen őrült módon szaporodik az arany a bankár előtt és ott hever garamadában előtte, valami őrült rablási vágy fogott el. Meg érted-e, mi az, mikor az ember előtt egy hatalmas csomó arany fekszik, egy hatalmas csomó arany, ami még senkié, ami még mindenkié, ott fekszik előtted, nem gurul, hanem várja, hogy utána nyúlj. Ez megőrjiti az embert. Leültem, játszottam. Nyerni akartam, hát vesztettem. Egy óra múlva már, más ült a helyemen. Bódultan hagytam ott a termet Ennyit még sohase vesztettem. Bántott a lelkiismeret. Akkor még lelkiismeretem is volt Fáradtan ténferegtem egyik teremből a másikba, álmosnak, törődöttnek éreztem magam. Aludni szerettem volna. Talán, ha valaki egy töltött pisztolyt nyomott volna a markomba, hát örökös jóéjszakát kívántam volna magamnak, ugy vágytam a pihenést. Egy homályos kis terembe értem. Ledőltem egy fotelbe. Olyan jól esett a pihenés, a félhomály, a csönd. Ugy éreztem, hogy a levegőben lógok és lágyan zökkenés nélkül sülyedek, sülyedek, mindenütt szürke semmi, és én csak folyton, egyenleteseri szállok lefelé. Behunyt szemmel, gondolat nélkül hevertem ott. Talán tiz percig, talán egy óráig heverhettem igy, mikor valami selyem suhogás féle hang ütötte meg a fülemet