Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-12 / 59. szám

1911 március 12 DELMAGYARORSZAG 5 tegyen közzé. Nagyon sok tagja él még a családomnak, akik ugyanazt a rangos vezetéknevet viselik, mint amelyet én. A családom élő tagjai iránti pietásból nem akarom, hogy a családom neve Madame Juliette-el kapcsolatban kerüljön nyilvánosságra. — Kérem. Én csak azt akartam kérdezni, hogy a családja nem törődött a sors szeszélyeivel? Pillanatnyi hallgatás. Majd beszélni kezdett : — Tulajdonképen nem is a sors olyan szeszélyes, mint az ember érzései. Tudja, van egy nagyon hatalmas érzés, ami keresztül szokott törni mindenen. Cimen, rangon, méltóságon. Hogy az az érzés nem tart örökké ós ha elmúlik, késő már minden — oz régi dolog. Olyan régi dolog, mint maga ez az érzés. De nem is ez a baj, hanem az, liogy arra mifelénk csak egyenranguakkal szemben szabad azt bizonyos örök érzést érezni ... De hagyjuk ezt. — A családjának a többi tagjai Magyarországon élnek valamennyien ? — Nem valamennyien. Egy hadtestparancsnok unokabátyám — aki az udvar budapesti tartózkodása alatt nemrég volt kihallgatáson a királynál — egyik Szegedhez közelfekvő városban él. A többiek szétszóródva. Egyik^Magyarországon, a másik Ausztriában és többen Németországban ... De ne felejtse el, hogy ön Madanne Juliette masaméd-boltjából akar impressziókat ... — szólt hirtelen fordulattal a bárónő. — Köszönöm, már teleszívtam magam a különböző divatokkal. — És hogy tetszenek a kalapjaim? — Gyönyörűek. És nem unta még meg a velük való bibelődést? — Távolról sem. Most már csak az üzletemnek akarok élni. Ez olyan kereskedői szakma, ahol valakinek az izlése a legjobban tud érvényesülni. Abból az álomvilágból pedig, amelyet ón a valóságban keresztülóltem, az Ízlésem az egyetlenegy hasznos dolog, ami megmaradt. . . A beszélgetés itt megszakadt. Elegáns hölgyek jöttek a boltba és Madame Juliette kifogástalan kereskedelmi udvariassággal üdvözölte őket: — Kezeit csókolom nagyságos asszonyom! — Jónapot, méltóságos asszony! — köszöntötte Madame Juliettet egy parfümös asszonyság. H. Gy, Kliuen a parlamenti programról. Egyik ujságiró megintervjuolta Khuen-Héderváry Károly miniszterelnököt, aki többek között ezeket mondotta: —" Májusban meg szeretném kezdetni a véderőreform tárgyalását. Magát, a véderőreform javaslatát, már április folyamán szándékozom beterjeszteni a Ház elé, hogy a bizottsági tárgyalás párhuzamosan folyhasson a költségvetési vitával. Ahoz a kívánsághoz, hogy a véderőreform és a választójogi reform között junktim létesüljön, nem járulhatok hozzá. Én már az őszi ülésszakban az első alkalmat megragadtam a magam álláspontjának kifejtésére ós az első pillanattól fogva hirdettem, hogy előbb a véderöveformot kivánom tárgyaltatni ós csak későbbi időpontban a választójogi reformot. Ha a költségvetési vita során esetleg nyilatkozattételre provokálnának, akkor is csak ezt jelenthetném ki, magáról, a választójogi reform tartalmának tervéről pedig egyelőre egy szóval sem mondhatnék többet, mint amit eddig mondtam. — Ismétlem — fejezte be nyilatkozatait a miniszterelnök — én a véderőreformot függetlenül minden mástól akarom tárgyaltaim s bár el vagyok készülve erős ellenzéki harcra: mégis hiszem, hogy a véderőreformban foglalt nagy szociális haladás, a kétéves katonai szolgálat, a javaslat javára fogja billenteni a közvélemény mérlegét, mert a Polgárság és a nép tízezrei igenis át fogják érezni annak a reformnak nagy kiható erejét, hogy fiaik ezentúl három év helyett csak két évig lesznek kénytelenek szolgálni. Három uj iskolát Szegednek. — Hangok a városházáról. — (Saját tudósitőnktól.) A Délmagyar ország szombati számában Scossa Dezső királyi tanfelügyelő előadása alapján szóvá tettük a Szegeden fölállítandó uj iskolák ügyét. Szóba került, hogy elsősorban is egy harmadik polgári fiúiskola fölállítására lenne szükség egy harmadik gimnázium helyett. Azért polgári iskolára, mert a két létező hasonló intézet a leglátogatottabb Szegeden és ebből a kettőből szorul ki legtömegesebben a Délvidék idegenajku diáksága. Mivel pedig Szegednek ós a magyarosító törekvéseknek érdeke az, hogy az idegen ajkú délvidéki diákság centruma Szegeden legyen, oda kell hatni, hogy a harmadik polgári fiúiskola mihamarabb fölépüljön. A szegedi iskolák ügyében érdeklődtünk a város illetékes hatóságánál, ahol azt az érdekes fölvilágosítást kaptuk, hogy Szegeden nem egy, hanem három uj iskolára lenne szükség, még pedig egy gimnáziumra, egy polgári fiúiskolára és egy második felső kereskedelmi iskolára. A város illetékes hatósága szerint valamennyi szegedi iskola túlzsúfolt és akármennyit építenének is, sohasem kellene tartani attól, hogy a létszámot nem tölti be a tanulóifjúság. A város egyik vezető embere tette ezt a nyilatkozatot ós megjegyezte, hogy minél több iskolát építenek Szegeden, annál tömegesebben tódul a vidéki diákság a városba. Anyagi szempontból meglepőnek tetszik, hogy a város egyszerre három uj iskola tervével foglalkozik. Ám ez semmiféle akadályt nem okoz, mert a három iskola költségvetése teljesen külön áll egymástól. Különböző iskolák céljaira külön-külön költségvetése van a minisztériumnak és egy harmadik polgári iskola épitóse nem hátráltatja egy harmadik gimnázium, e kettő pedig egy második felsőkereskedelmi iskola épitését: Az érdekes fölvilágositás egyébként, amelyet a város illetékes hatósága adott munkatársunknak, a következő: — Nemcsak egy harmadik polgári fiúiskolára, hanem egy harmadik gimnáziumra ós egy második felsőkereskedelmi iskolára is szükség van Szegeden. A két meglévő gimnázium tanulóinak a létszáma olyan magas, hogy három teljes intézetnek is elegendő volna. A harmadik gimnázium tehát ma már minden további fejlődéstől is eltekintve is föltétlenül biztosítva lenne. Hasonló az eset a polgári iskoláknál is. Amikor a második polgári fiúiskola nagyobbitására és ebből a célból uj épület emelésére tett a város előterjesztést, már akkor kérelmet intézett a minisztériumhoz, hogy egyelőre, a harmadik polgári iskola létesítéséig, engedje meg, hogy a Madách-utcai polgári iskolában tizenkét tantermet építhessünk ki. A minisztérium azonban csak nyolcat engedélyezett. Nem zárkózott el azonban attól, hogy a tárgyalások folyamán a harmadik polgári fiúiskola kérdése tárgyalás alá kerüljön. Sőt az uj, harmadik polgári iskoía helyére nézve is történt már megbeszélés, amelynek eredménye szerint ez az iskola Felsővárosra jutna. — Minden esetre fontos kérdés a második felsőkereskedelmi iskola és a harmadik gimnázium fölépítésének kérdése is. A harmadik gimnáziummal szemben ugyan azt a szempontot tartja a minisztérium illetékes ügyosztálya, hogy a gimnáziumok szaporítása általában nem kívánatos, inkább a gyakorlati élet számára kell előkészíteni a magyar ifjúságát. Ezt azonban Szegedre alkalmazni nem lehet, ez egyelőre a jövő zenéje. Az az egy kétségtelen, hogy iskolákra föltótlenül szükség lesz Szegeden. Mindig többre, amint az idő halad. Hogyha idővel elérkezik is az a helyzet, hogy a gimnáziumok népessége igen csekély lesz, akkor ahelyett okvetlenül szükség lesz akár a jövőbeli egységesközépiskolára, akár a kifejlesztett iskolákra, akár pedig egyéb iskolákra. Az a veszedelem tehát, hogy az idő változásával egy Szegeden fölállítandó harmadik gimnázium esetleg néptelen marad, egyáltalán nem fenyeget. Ha az emiitett három iskolát már a jövő tanévben megnyitnék, bizonyosra vehető, ha ugy a régebbieknek, mint az ujabbaknak a létszámát rögtön betöltenek a tanulók. Eddig szól a város illetékes hatóságától kapott nyilatkozat. A végső jelszó tehát, hogy Szegednek nem egy, hanem három uj iskolára van szüksége. Még pedig minél hamarabb. MEMOÁROK kevés eseménynyel, sok tanulsággal. (A C8iky-bankett.) Mindenkinek a gusztusától függ, hogy miként vélekedik és miként beszél egyes dolgokról. Vannak nők, akik fölszarvazzák azt a férjet, akit a világ legáldottabb lelkű, legjobb, becsülésre és hűségre leginkább méltó emberének mondanak. Vannak urak, akik dicshimnuszokat zengenek a selyembogarakról, miközben a világ minden eperfalevelét szivesen elpusztítanák. És vannak emberek, akik gyűlölnek bizonyos intézményeket, amelyeket dicsérni szeretnének ós aztán ugy dicsérik, hogy a sok magasztaló szó fénykéVéjéből a lenézés, a megvetés gyülölsége jobban árad szót, mintha két órán át mást se tennének, mint a szentelt vizet szednék le az emberekről. Ezek az urak a gyöngék, a rossz dobatterek, a megismerésre kiválóan jő, minden egyébre kiválóan rossz szónokok közül valók, akik — bizony ez baj — nagyon gyakran „szólják el magukat". Ilyen elszólás kavargott csütörtökön este a levegőben a Csiky-banketten, ahol — és melyik banketten nincs ez igy ? — fölös számmal akadtak szónokok. Amikor már agyba-főbe dicsérték jó néhányan Csiky Lászlót, Várnay Janka után — a naiva is szónoklott — fölállt Almássy Endre a művezető. Nem abban akarunk gáncsoskodni, hogy fölállt. Hát álljon föl, ha nagyon kell neki. Azért se haragszunk túlságosan, hogy beszólt. Beszéljen, ha még egy szerepkörre vágy. Csak aztán győzze a sok munkát. Az ellen sincs kifogásunk, amit mondott, végre mindenkinek a gusztusától függ. De itt már megtoldjuk egy kardhosszal, amit elkezdtünk: mindenkinek a tudásától, a közéleti rátermettségétől és érettségétől is függ, hogy micsoda véleményt hangoztat bizonyos dolgokról, intézményekről és emberekről. Mindenesetre etikusabb, ha a lelkiismeret találkozik a mondattal és igy ebben az esetben, véletlenül vagy szándékosan Almássy urnák sikerült fölötte etikusnak lennie. Ugy illik, hogy a banketten, akármelyiken, felköszöntőt mondjanak. Fogyni kell az italnak, különben fenét sem ér a lózung. El kell mondani a betanult beszédeket, különben mit ér a bankett, ha a sok fáradtságért nem hozza meg jutalmul a vacsorán kívül a közszereplés ujabb babérlevelét, borostyánját (ós itt senki se gondoljon pipára, amely ugy szép, ha megfüstölik). Milyen kár, hogy erre a fogalomra, amely annyira kedvelt, kedves és ugy közszájonforgó, még egy pár szinonima be nem iktatódott a magyar nyelv szótárába. Igy például: a siker spinótja, a dicsőség káposztalevele (babér- és borostyánlevél már úgyis van). Az ilyen szinonimák legalább találók lennének, mert hát a siker csak ugy siker, hogy a fene enné meg, ha másé, ha hoz valamit a konyhára is, már pedig a spinét és a káposzta a konyhára való. Mindebből következik, hogy Almássy okosan tette, hogy szónokolt. Mert voltak még, akiknek fölmagasztalásáról ezen a banketten elfeledkeztek szónokolni és akikről szónokolni egy ügyes színigazgatónak legalább