Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-26 / 47. szám

1911 II. évfolyam, 47. szám Vasárnap, február 26 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám e=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., i=i Városház-utca 3. szám c=i un—na i.i gaaBBMKaBMaanwesiff ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24*— félévre . . . R 12* negyedévre. K 6*— egy hónapra K 2* Egyes szám ára 10 fillér m ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 2Í— félévre . . . K 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2*40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség S35 i—> Riadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Komoly kormánymunka. A harcnak, sőt a kormánypolitikának azok a fegyverei, amelyek a mai ellenzéki pártok lomtárában rozsdásodnak, amik nem voltak, ugy nem is lesznek soha alkalmasak arra, hogy akár a magyar közéletben, akár az Ausztriával való viszonylatban konszolidált állapotokat teremtsenek. Ahogy a politikai élet minden harcvonalán milyen tartalommal, mennyire komolysággal és sulyadással kell az ügyeket lebonyolítani, annak bizonyságául a legutóbbi idők eseményeiből szinte kínálkozik egy példa. A reichsrat tárgyalásai során a tanácskozás retortájából olyan szöveg került ki, amelyik a magyar közjogot sérti. Egy délszláv képviselő indítványára a kormány által előterjesztett helyes közjogi szöveget olyképpen módosították, liogy benne horvát és magyar állampolgárságot stipulálnak, holott törvényeink külön horvát állampolgárságot nem ismernek. Mert a magyar szent korona országainak területén csak magyar állampolgárság van s polgárainknak egy része horvát országos illetőségű. A sérelmes osztrák meghatározást egy magyar képviselő szóba hozta a magyar parlamentben. A magyar miniszterelnök nem sokat meditált, hanem haladéktalanul cselekedett. Igen helyesen olyképpen vélekedett, hogy ő az osztrák parlamenttel vitába nem elegyedhetik. Még kevésbé releválhatja egyes osztrák képviselőknek Ízetlen kirohanásait. A magyar kormányelnöknek csak az osztrák miniszterelnökkel lehetett a kérdést elintéznie. Megállapította a tényállást és azután haladéktalanul jegyzékileg fordult az osztrák vezető államférfiuhoz. Megkönnyítette az elintézést, hogy az a szöveg, melyet az osztrák kormány megállapított, a közjogilag sérelmes terminológiát nem tartalmazta. A hibát tehát már eredetileg sem a kormány követte e', hanem a képviselőház, amelynek nyilván sejtelme sem volt róla, hogy egy más államot sértő meghatározást iktat törvénybe. Az osztrák kormányelnök a magyar miniszterelnöknek jegyzéke alapján azonban fölismerte, hogy hiba történt, amelyét reparálni kötelessége. Meglévén a jóakarat, meglelte a módját is a reparácziónak. A képviselőház által letárgyalt javaslat legközelebb az urakháza elé kerül. Ebben a testületben a kormány ragaszkodni fog az általa előterjesztett javaslat eredeti szövegéhez és alig lehet kétség aziránt, hogy az urakháza honorálni fogja a kormány óhaját. A javaslat ilyenképen vissza fog kerülni újból a reichsrath elé, mely értesülvén a semmiképen sem szándékolt sértésről, maga is bizonyára hozzájárul a helyes közjogi terminológiához. Az incidens tehát nem fog elmérgesedni és röviden közmegelégedésre el is lesz intézve. Rendkívül szimpatikus Héderváry gróf eljárása az incidens elsimításában. Nem handabandázott, nem fenegyerekeskedett, hanem — cselekedett. Azután odaállott a parlamentje elé és a maga cikornyátlan modorában, keresetelenül, egyszerű szavakban, a hangulatkeltés minden eszközét kerülve, előadta, miképen fogta föl a dolgot, minő lépéseket tett és mi volt az eredménye. Nem varrt magának himet a dologból, csak egyszerűen teljesítette a kötelességét. Nem sikerre pályázott, hanem a sérelemnek lehető feltűnés és a másik fél megalázása nélkül való reparálására. A másik megjegyzésünk az eset kapcsán az, hogy a Lajtán tul óvatosabban kellene kerülni az olyan incidensek fölidézését, amelyek a két állam jó viszonyát megháboríthatják. ReichsMegváltás. Irta Elsc Jerusalem.*) — Mária nővér! — Tetszik valami, uram ? — Kérem, kedves nővér . . . A beteg fölemelkedett és kinyújtotta a kezét. Az apáca gyorsan felkelt és az ágyhoz ment. — Mintha valami éneket hallottam volna? — suttogta a beteg félálomban ős visszahanyatlott a vánkosra. — Egy testvér halt meg, — válaszolta a nővér halkan. — Sokan halnak meg itt ebben a klastromban? — kérdezte a beteg közönyösen. — Gondolom, — mint mindenütt. — (3 nem, itt a halál isteni kegy, — mondotta irónikusan és lehunyta a szemeit. A nővér nem válaszolt erre, hanem lehorgasztott fejjel állott a beteg ágya mellett. A beteg pédig görcsösen szorította a nővér kezét, aki érezte a férfi forró és lázas ujjainak lüktető reszketését. A nővérnek ugy tetszett, mintha a beteg ismét álomba merült volna. A markáns vonású, sovány arc, mintha álmában erőltetetten mosolygott volna, üe hirtelen kinyitotta a szemeit és a nővérre tekintett. — Azt hiszi, kedves nővér, hogy én folyton alszom? Dehogy is alszom, csak fekszem itt, gondolkozóm és tépelődöm. Most épen Rómában voltam a kapuani-ut mögött, lenn a völgyben ültem ós dolgoztam. Nem *) Első Jeriísaleninek „Vénus a kereszten" cimü, Lipcsében 1899-ben megjelent novellás kötetéből közöljük első magyar fordításban ezt &z elbeszélést, hiszi, látom, hogy csodálkozik, igenis dolgoztam, az ön portróját festettem. Babérbokrok alatt feküdt ós aludt . . . Psiche.. . Nemde, a haja szőke, kedves nővér? A nővér a füle tövéig elpirult és gyöngéden, lassan kiszabadította a kezét a férfiéből. — Maga gyermek, — szólt a beteg iróniával — azt hiszi, hogy a férfi beszél most belőlem. Hát ilyenek errefelé a szerelmes lovagok, mint én? Hagyja szépen nálam a kezeit s inkább mondja meg, hol dolgozta agyon ezeket az apróságokat? Á beteg keze lehanyatlott, a feje féloldalra dőlt. Hallgatott. A nővér visszament az ablakhoz és anélkül, hogy az imakönyvét magához vette volna, belebámult a kéklő égbe, amely merev ivben olvadt össze a hegyek ormaival. A klastrom, amelybe idegeneket csak kivételes esetekben fogadtak be, Tirol és Olaszország határán, a Monté Ohristallo-csucs kopár nyergében épült, A Monté Cbristallo vadregényesen és darabosan nyúlik bele a tiroli határba. — Nővér, nyissa ki jobban az ablakot, a napot akarom látni . . • A nővér odanézett. — A napot? Hiszen a sugarai elég széles sávban vetődnek az ágyára. — És mégis. Minden olyan sötét és hideg . . . kedves nővér, — félek, mert ugy érzem, hogy a lelkem már a sirban fekszik. A nővér a fejét rázta. — Ellenkezőleg. Hamar itt lesz az idő, amikor ön Rómába mehet ismét és elfelejt mindent,—szólt szomorúan, azután hozzátette: — hallja, milyen szépen énekel Beppo pásztor csalogánya? Azt hiszem, ez is önnek szól . . . egy vándordal. Csakugyan fájdalmas, vágyakozó csicsergés hallattszott, amely olyan csodálatosan panaszos volt, mint a kalitkába zárt madáré szokott lenni, amikor érzi a tavasz közeledését. A beteg szemöldökei közé egy mélv ós bánatosan sötét barázda ékelődött — Milyen gyönyörű a zöld lomb,— folytatta a nővér, fejét a vasrácsos ablakhoz támasztva — Beppo juhai kapargatni kezdik már a kemény hóréteget, — tehát nemsokára tavasznak kell lenni . . . — Nővér, — szólt hirtelen a beteg és felütötte a fejét — ha meg fogok halni, ne engedje meg a papnak, hogy az ágyamhoz közelítsen . . . nagyon kérem rá . . . — Tágra nyitott szemeiben a merev, parancsoló akarat viaszkos fénye reszketett A nővér fölpattant: — Csönd, — szólt halkan és megnyugtatólag és a kezét a beteg homlokához szorította. — Azt hiszi nővér, hogy rémképeket látok? Arra kérem, legyen irántam azzal a kivételes kegygyei, hogy normálisnak tartson. Röviden akarok végezni. Talán ismét hazamehetek, talán újra megláthatom Rómát, az ón kedves . . . Itt félbeszakította a mondatot, de aztán nyugodtabb hangon folytatta: — Igen, talán mégis. Amikor lent, Szent Giovanniban összeroskadtam ós a jószivü parasztok ebbe az irgalmas klastromba hoztak, igen, láb magasságú hó födte a földet s nehéz munkát végeztek a derék parasztok, Ossza föl köztük, nővér, a vagyo«