Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-24 / 45. szám

is§y -.í'/IL nely a an. li. évfolyam, 45. szám Péntek, február 24 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, Korona-utca 15. szám <=u Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=j Városház-utca 3. szám <=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24-— félévre . . . ft 12-— negyedévre. R 6'— egy hónapra R 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . R 28-— félévre . . . R negyedévre. R V— egy hónapra R Egyes szám ára 10 KUér 14 — 2-40 TELEFON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=j Riadóhivatal 836 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Szegedért. Szeged szabad királyi város nevében küldött jelentés fekszik most a Khuenkormány előtt. Lapunk más helyén részletesen hozzuk a jelentés tartalmát. Itt csak hivatkozunk arra, hogy e jelentéshez országos érdek fűződik, hogy Szeged jelentése, kívánsága, bajt föltáró írása olyan, hogy a legtöbb vidéki város, a legtöbb sorát aláírja. De nemcsak aláírja, hanem kéri is Szeged jelentésének a kormány által való tuclomásvételót, a kívánság teljesítését. Szegedértés a magyar vidéki városokért való a fölterjesztés minden sora. Uj sirás is egyrészőben ez az irás. Nyilt, a legilletékesebb fórum előtt föltárása mindannak, ami minden hiányzik még ma a magyar vidéki városok életéből, vádja annak, hogy a Khuen-kormányig mennyi alkalmat elszalajtottak, hogy erősítsék a magyar városokat, hogy igazi, városos ország legyen végre Magyarország. Amit most Szeged kiván, olyan program, hogy a megvalósítása elé semmi leküzdhetetlen akadály nem gördülhet. E program megvalósítására igazán nem illik a napoleoni lehetetlen fogalma. Szeged, egyben a vidéki városok programja olyan, hogy az elől kitérni akkor se lehet, még ha a politikai, társadalmi és államéletünkben jegmindennapibb akadályra, a sok tekintetben való elmaradottságra és minden tekintetben való pénzetlenségre hivatkoznak is. Az ország bizonyára Jtapsol Szegednek ós sorompójába lép, amikor tudomásul veszi, mit követel a nemzeti főváros, mind az egész ország, de elsősorban a városai számára. Várja, kívánja a városi törvény megalkotását. Ez a törvény hivatott, hogy a szegény és emiatt tehetetlen magyar városok gazdaságilag uj idők elé lendüljenek át. Várja Szeged — de az ország is — az állami igazgatás megreformálását, még pedig olyan módon, hogy a közigazgatás államosítása felé tegyünk végre lépést. Ez a kérdés igazán megért már a reformálás számára! Csak dicséretes, nyilt kártyából való játszás, amikor Szeged követeli az intézkedést. E követelő kérésében természetesen ott ragyog Szeged szelleme, amely tudtul adja, hogy ő már megtette azt a lépést, hogy rámutathasson az állami igazgatás, a közigazgatás bénitó hiányaira, elavult, de mégis gyakorolt bajaira. Kéri Szeged a rendőri büntető eljárás, a tüzrendészeti törvény és az italmérési engedelmek helyes megváltoztatását. Kéri, hogy községi kötvényeket adó- és illetékmentesen bocsáthasson ki. Sürgeti a vidéki városokban statisztikai hivatal fölállítását, a zálogházak államosítását, a borfogyasztási adó eltörlését. Csupa olyan kérdés, amelyeknek megvalósítása országos érdek. Hónapok, évek óta szünet nélkül, az országnak hol nyugati, hol keleti vagy alföldi részén tűnnek föl különféle kitörésben, ezek a kérdések. Ma ezt, tegnap amazt kérték, de bizonyosak lehetünk, hogy holnap mindakettőt követelőkben kérik. A köztudatban mint általános igazság él már, hogy a magyar városokért ez ideig kétségbeejtően keveset tettek. A magyar városok legtöbbje, legtöbb tekintetben megmaradt napjainkig tipikus magyar falunak. A falunál egyik-másik város a városiasodással még rosszabbodott is, mert erőtlenebbé, arány talanabbul szegényebbé lett, kulturailag pedig nem fejlődött még úgyse, ahogy például szegényedett. A Khuen-koi'mány. elé eljuttatott jelentés tagadhatatlanul a magyar városok legégetőbb kívánságait kötötte csokorba. Bizalommal küldtük a kormány elé az orvoslás receptjét, hisz a Khuenkormány rövid kormányzása óta teljesen, gyönyörűen rászolgált erre a bizalomra. És csak örülnünk kell azon, hogy Szegednek, a nemzeti fővárosnak jutott az a szerencse, hogy a vidéki városok bajaira nyíltan rámutasson, hogy a városok közül ő, a magyar viMűvészet és esztétikai Irta Back Bernát. Ha művészettörténetről beszélünk, ugy a tudásnak két, egymástól élesen elválasztott terét kell megkülönböztetnünk. Egy pozitivet elsősorban, mely a művészetnek és fejlődésének tulajdonképeni történetét tartalmazza s melyet miivészek eletének és müveinek leírásával, azoknak egymással való összehasonlításával ábrázolunk és magyarázunk; másodszor az esztétikát, mely a művészetnek és a szépnek lényegével, céljaival és szándékaival foglalkozik. Az esztétika a műtörténészek dolgozataiban mind szélesebb teret foglal el, elannyira, hogy kísértésbe jöhetnénk túlbecsülni az esztétika értékét. De csakhamar meg fogjuk látni, hogy az esztétika szerepe távolról sem olyan döntő, mint amilyen első percre látszik. Csak egyetlen kérdést kell magunknak föltennünk: mennyiben vitte előre az esztétika évtizedek óta az ábrázoló művészeteket, mennyiben különbek a ma élő művészek munkái a legtöbb régi görög szobornál, vagy mennyiben múlják felül a reneszance remekeit? Ha az esztétika tényleg fölfedezte és tisztázta volna a szép törvényeit, akkor ma az ókoréit messze felülmúló müveket kellene alkotni tudnunk, mert hiszen e törvényeket követve, megszabott pályán, kötött fejlődésben haladna a művészet. De vájjon igy van-e? Nem-e inkább ugy, bogy évezredek óta minden művészi alkotásnál bizonytalan tapogatódzás és keresés után folyton visszatérünk a már kipróbálthoz és . ismerthez ? Evvel azonban kimondottuk az Ítéletet a művészet törvényeit kutató esztétikára. Ha pedig ezek után gondolkodunk a művészet fogalmáról, ugy azt találjuk, hogy ez a fogalom maga már eleve kizárja bármilyen, a művészetre vonatkozó törvények fölállítását Ezt az elméleti lehetetlenséget a következőkben fogom bebizonyítani: Mindenekelőtt közelebbről kell vizsgálnunk a művészet és a műélvezet fogalmát. Mi a művészet? A művészet a természet valamely rejtett törvényszerűségének érzése és ábrázolása. A művész a természet láttán a reá ható rejtett törvényszerűség által esztétikai gyönyörűséget, minden célzatosságtól megváltott örömet érez. A látottak célja közömbös, mert az esztétikai gyönyörűség nem ismer célt. Ha például a gazda kaszára érett hullámzó földeit nézi, ugy az az öröm, melyet érez — ha a várható bevételre gondol és azt számítgatja — semmiesetre sem mondható esztétikai örömnek. Ha ő azonban nézi ugyanezeket a földeket és gyönyörködik látásukon, színeikben és mozgásukban, ugy öröme esztétikai lesz. Ez az esztétikai gyönyörűség onnan van, hogy a mező színében, a szinek tükrözésében, a fényhatásokban, a mozgás ritmusában, a szélben titkos törvényszerűséget érez, melynek törvényeit nem ismeri, de amely örömet szerez neki. Ez a törvényszerűség, mely az esztétikai gyönyörűség alapja, rejtett kell, hogy legyen, mert abban a pillanatban, mikor a törvényszerűség ismertté válik, megszűnik a művészi érzés. Ezt példa teszi majd világossá. Alig gondolható vonal, mely nagyobb művészi örömet tudna okozni, mint a kör. üe csupán addig gyönyörködhetem a kör ábrázolásában, mig a kör törvényeit meg nem ismertem. Amint azonban ismeretessé vált a kör törvénye, -ugyanis, hogy a kör olyan vonal, melynek minden egyes pontja a középponttól egyenlő távolságra van, abban a pillanatban ^megszűnik művészi ábrázolása, művészi élvezése. Szabad kézzel tökéletes kört rajzolni, ügyesség lehet, de művészet soha többé. Még más példa a lelki folyamatok ábrázolása. Minden élmény a nézőre bizonyos hatással van, haragot, örömet, bánatot, kedvetlenséget okoz s ez indulatok bizonyos izmok bizonyos összehúzódásában nyilvánulnak. Ezeknek rejtett törvényszerűségét érzi meg és ábrázolja a művész. Ha mérésekkel meg tudnók állapítani e változásokat, például azt, hogy a fájdalom ezeket meg ezeket az izmokat hozván működésbe, ezáltal a fájdalmakat elszenvedő egyén szája annyi megannyi miliméterrel elhúzódik és szélesbedik, ugy indulatok ábrázolása, a művészi alkotásnak ez a ina kimeríthetetlen tere, elvesztene minden összefüggést a művészettel és mesterséggé sülyedne. De ezen a példán is láthatjuk, hogy rejtett törvényszerűségnek kell lennie, mert ha az