Délmagyarország, 1911. február (2. évfolyam, 26-48. szám)

1911-02-01 / 26. szám

m mmm -s^fc.mt—— 1911 II. évfolyam, 26. szám Szerda, február 1 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, <=> Korona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t=3 Városház-utca 3. szám 1=3 ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24— félévre . . . K 12 — negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN . évre . K 28'— félévre . . . R 14 — negyedévre. K V— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztőség 835 c=j Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Kötéltáncosok. Olyanok épen, mint a kötéltáncosok. Nyaktörő, avagy mulatságos játékkal három hete igyekszik az ad hoc egye­sült ellenzék meggyőzni az országot, hogy nem helyesen járt el, mikor a képviselőválasztásokon — oly jelen­tékeny többséggel — a külön bank ellen nyilatkozott. Mindenesetre különös látvány az országnak ez az utólagos kapacitálása. És amilyen különös, ép oly sikertelen. Minden más országban tiszteletben tartaná az ellenzék a nemzet Ítéletét. Csak nálunk nem háborgatják a kisebb­séget ily alkotmányos skrupulusok. Hisz a bank-kérdésben különösen világos volt a nemzet ítélete. Azt a pártot tizedelte meg legjobban, amelyik a külön magyar banknak a leghangosabb szószólója volt. A mostani, úgynevezett magas szín­vonalú vita tulajdonképen a nemzeti akarat fumigálása. Az ellenzék sajtója nem ismeri ezt be igy a maga mezí­telenségében; tetszetős ürügyet keres viselkedésének szépítésére. Ők a lefolyt választásokat nem is­merhetik el a nemzet valódi döntésének — irják. — Nemcsak a „bor", „pálinka", „tömeges vesztegetés", „hatósági erő­szak" és a többi miatt, de főleg azért, mert egy elavult választási törvény alapján estek meg a választások. Ál­talános, egyenlő, titkos: csak az ezen elvek szerint készült választási törvény alapján lehetne megtudni az ország valódi szándékát. Rá kell mutatnunk ez okoskodás ve­szedelmes voltára. Még csak nem is olyan régen, Bécsben is azt vetették az 1906-ik évi választásból kikerült több­ség ellen, hogy az csak osztályparla­ment, a jelenlegi „eltévelyedett" értel­miség érdekképviselete. Hiába jött ez a parlament a nemzeti politika jelszavai­val, a keresztény-szociálisták és szövet­ségeseik a koalíciós többséget el nem ismerték a magyar nép igazi komoly képviseletének. íme tehát: mikor az ellenzék Bécs­től ki szeretne csikarni valamit ; s Bécs némely politikai körei, mikor a magyar nemzet követeléseit agyonütni szeretnék, mind a ketten mint igaz biróra, az általános, egyenlő és titkos választási jog alapján összeülő parla­mentre hivatkoznak. E fölfogással szemben az az egy­szerű, természetes alkotmányos elv, hogy: amig az ország a törvényeit meg nem változtatja, életben lévő törvé­nyeinek magát mindenki alávetni tar­tozik. A radikális választójogot is ebben a parlamentben lehetne csak törvényerőre emelni. Mit szólna hozzá az ellenzék ama része, amely él-hal a radikális választójogért, ha e reform ellenségei azt mondanánk : nem fogadjuk el en­nek a parlamentnek a döntését. Ez a parlament nincs jogosítva megalkotni ily, századokra kiható erejű törvényt, mert a választók igen kis köre nyilat­kozhatott csak meg e kérdésben a vá­lasztásokon. Ezt a képtelen és tarthatatlan köz­jogi elméletet, hogy tudniillik nagyfon­tosságú kérdések eldöntésére nem a meglévő törvények szerint megválasz­tott parlament az illetékes, hanem csak az, amelyet egy még meg sem alkotott választói törvény alapján fognak majd valamikor megválasztani : — nem min­dig vallotta az ellenzék. Az 1905. és 1906. évi választásokat például — mert nekik adott többséget — a nemzeti akarat legtisztább kifo­lyásának tisztelték. És ugyancsak föl­jogosítva érezték magukat a nemzet anyagi életébe mélyen belevágó törvé­nyek megalkotására : a kiegyezés meg­kötésére, a kvóta fölemelésére, sőt a házszabályoknak — igaz, hogy csak házi használatra készült — szinte a szájkosár határán járó megszorítására. Ez az egy példa mutatja, hogy a legnagyobb alkotmányjogi képtelenség Az élet. Irta Gogoly. A puszta szegény fiának megjelent egy álom: Fekszik és kiterül a nagy Földközi tenger és három különböző oldalról néznek bele Afrika égő partjai, karcsú pálmákkal, a szi­Hai kopár puszták és a népes, a tengertől átmegjárt európai part. Az egyik sarokban ott áll a mozdulatlan tenger fölött a régi Egyiptom. Pirámis pirá­mis fölött; szürke szemekkel néznek a gráni­tok, szfinkszekké kifaragva emelkedik a meg­számlálhatatlan lépcsőfok. Ott áll fensége­sen, táplálva a nagy Nilustól, agyon, meg agyon ékesitve titokzatos jegyekkel és szent állatokkal. Áll és mozdulatlan, mintegy el­varázsolva, mint a múmia, rothadástól szét öem rombolva. Szétömlesztette szabad gyarmatait a vidám Görögország. Hemzsegnek a Földközi-tenge­r®n a szigetek, elbujtatva zöld ligetek közé; fahéj, szőlőfürtök, fügék himbálnak méztől átitatott ágaikkal; oszlopok, fehérek mint a szűz keble, emelkednek a pompás ligeti ho­dályban; a szenvedélyes márvány lélekzilc, felgyújtva egy csodás szobrásztól és szemér­desen tetszeleg az ő szép meztelenségében; szőlőkkel, lombokkal koszorúzva, galyakkal es csészékkel a kezében, zajos körtánccá fenódott a nép. A papnők, fiatalok és szé- 1 Pek, szétomló fürtökkel ihletetten mélyesz­tették be fekete szemeiket. A nádszál ki- I fúrva furulyának, a dobok, a zenei szerek fölvillannak, repkénynyel átfonva. A hajók ugy zsonganak, mint a legyek Rodusz és Korzika mellett, átadva a kéjesen meghajló zászlót a szél lehelletónek. Es minden ugy áll mozdulatlanul, mintegy megkövült nagy­szerűségben. Ott áll és terül el a vas Róma, kopja­erdőt szegezve előre és csillogva a kardok rettenetes acéljától, mindenre rászögezve irigykedő szemeit és kinyújtva előre az ő eres jobbját. Ámde ő is mozdulatlan, mint minden és nem mozdul az 6 sastagjaival. Az égi óceán egész levegője összeszorul­tan és fülledten függött alá. A nagy Föld­közi-tenger nem moccan meg — mintha csak a birodalmak mind oda állanának a rettenetes ítélet elé a világ végén. És beszél Egyiptom, karcsú pálmáival hin­tálva — síkságának ezek a lakói — és obe­liszkjeinek a tűit fölmeresztve: — Nemzetek, halljátok! Én egyedül ér­tem el és hatottam át az élet rejtélyét és az ember rejtélyét. Minden rothadás. Keve­set érnek a művészetek, szánalmasak az élvezetek, még szánalmasabbak a hirnév és a dicsőség. A halál, a halál uralkodik az ember fölött és a világ fölött. Mindent el­nyel a halál, minden a halálért él. Messze, messze van a föltámadás. És vájjon mikor lesz a föltámadás? El a vágyakkal és az élvezetekkel ! Magasabbra épitsd a pirámist, szegény ember, hogy legalább valamivel megnyújtsd a te nyomorúságos létezésedet. És beszél a görögök fényes világa, amely tiszta, mint az ég, mint a reggel, mint az ifjúság és ugy tetszett, mintha szavak helyett a fuvola lélegzete hallatszott volna. — Az élet az élet számára van teremtve. Fejleszd az életedet és és fejleszd vele együtt annak az élvezeteit is. Hozz meg néki mindent. Nézd, mily relief-szerü és szép minden a természetben és mint lehel minden, de minden egy összhangot. Minden a világon, minden, amivel csak birnak az istenek, minden benne van, tanuld meg megtalálni azt (az összhangot). Élvezz istenhez hasonló ós büszke ura a világnak, fond körül tölgygyei és babérral gyönyörű homlokod! Hajtsd a versenykocsit, ügyesen kormányozva a lovakat, a ragyogó játéko­kon. Félre érdek és kapzsiság a szabad ós büszke lélektől! A véső, az ecset és fuvola teremtvék arra, hogy a világ urai legyenek — és az ő urok viszont — a szépség. Övezd át repkénynyel és fürtökkel a te illatos fejed és a te szemérmes kedvesed szép fejét! Az élet az élet számára van teremtve, az élvezetekért, tanulj meg méltónak lenni az élvezetre. És beszél a vörös-övezte Róma, meg­rázva csillogó kopja-erdejót: — Én hatoltam bele az ember életének rejtélyébe. Nem méltó a nyugalom az ember­hez, megsemmisíti a tespedés őt önmagában. Kicsi a lélek számára a művészetek és az élvezetek mórtéke. Az élvezet a gigászi vá­gyakban van. Megvetésre méltó a népek és az emberek élete hangos nagytettek nélkül Dicsőséget, dicsőséget szomjazz ember! Ki'

Next

/
Oldalképek
Tartalom