Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-06 / 5. szám

1911 II. évfolyam, 5. szám Péntek, január 6 DÉLMAGYARORSZAG ISxpMtl mrkmtSUg H kladéhlvatal Szigtd, ca Roma-utca 15. tzám c=a •alapost! Ktrkuzt&ég la kiadóhivatal IV., cs Városház-utca 3. tzátn c=a ELŐFIZETÉSI Ml SZEGEDEN; sgte lm . I !«•— Mévre . .. K » • nvgysdim. K é'— agy hónapra H 2*Egyaa stim ára 10 fillér ELOFIZETES! Hl VlDERENt egész évra . R 28'— fólévro ...» 14'— negyedévre . R V- egy hónapra R 2'48 Egyes ezim ára 18 flllór TELEFON-SZANt Szerkesztőség 835 c=a RladóMnM 838 Interurbán 833 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 A kolorádói példa. Érdekes epilógot közölnek ma hivatalosan a kolorádói bányaszerencsétlenségről, melyben tavaly január végén mintegy száz munkás pusztult el, köztük néhány kivándorlott honfitársunk is. Alább kiadjuk a közleményt egész terjedelmében, itt pedig a tanulságaival foglalkozunk. Vajha tudomást vennének róla országszerte a hazai közönség legszélesebb rétegei ; főleg ott, ahol a kivándorlási láz bacilusaitól egész vidékek inficiálva vannak és e ragály terjesztői : az idegen ügynökök megtántorodott véreinkből egész hajórakományokat szállítanak egyre Amerikába. A kolorádói példa rettenetes intelem, hogy ne higyjenek a biztató Ígéreteknek, föl ne üljenek az ágensek kecsegtető szavainak. Amerika nem az a Kánaán többé, ami népünk képzelődésében ideig volt. A gazdasági válság ott is ránehezedik a vállalatokra, a létért való harc ádázzá, kegyetlenné vált ; a jövevényeket nagyon megrostálják ; a gyenge alkatuakat és földhöz ragadt szegényeket visszaküldik, ha nincs munkához szegődve, munkát pedig nem könnyű találni. Azt is milyet ! Ahová benszülött napszámos nem kapható, mert az utolsó íoglalkozásnak tartja és keserves kenyérnek : a bányatelepek fenekére, mélyen a föld alá küldik a bevándorolt idegent. Ott kell neki az örök éjszakában aknázni a tárnák rejtett kincsei után, j keresni a fekete gyémántot, kifejteni csákánynyal, földarabolni és vele fölrakodni. Szibéria ólombányáiban a deportált fegyenceknek van hasonló sorsuk, amilyen a kivándorlottakra a szénrétegzetek közt, a fojtó gázokkal mérgezett aknák boltozatai alatt vár. A yankeek általán lenézik e borzalmas munkára vállalkozó idegeneket és ugy is bánnak velük, mintha páriák volnának. A napszámon kivül, mely kijár nekik, semmiben nem részesülnek és még munkástörvény kedvezményeiben is, aliol csak lehetőség kínálkozik, az önző vállalkozóktól megrövidíttetnek. A kolorádói bányarobbanás áldozataival sem törődött a dúsgazdag részvénytársaság. A szénné égett halottakat elhantolták, de hogy hátrahagyottjaiknak kárpótlásra, segélyre volna igényük, mikor a kenyérkeresők elpusztultak, arról e rideg üzletemberek sokáig hallani sem akartak. Diplomáciánk beavatkozására volt szükség, hogy az érdekelt milliárdos cég emberséges kötelmeinek teljesítésére rászorittassék. Igy is közel egy évig elhúzódott az ügy ós csak most sikerült benne annyiban kedvező eredményt elérni, hogy a gyászoló családok egyezmény utján egyenkint ezernyolcszáz-ezerkilencszáz korona segítséghez, összesen harmincötezerkilencszázhatvannégy dollárnyi kárpótláshoz hozzájuthatnak. A hires Rockefeller- és Gould-ház, mint a tudósításból kitűnik, minden módon kibújni próbált kötelezettsége alól. A felelősséget a katasztrófáért ráhárította. a szerencsétlen áldozatokra, mintha maguk okozták volna vesztüket. Amikor pedig ezt bizonyítani nem volt képes, holmi alamizsnát ajánlott meg a kárvallott családok végső kielégítésére. Ahoz is föltételül kötötte ki, hogy monarchiánk külső képviselete a kérdésbe ne avatkozzék. De az osztrák-magyar diplomácia nem hagyta ennyiben a dolgot, konzulátusunk a helyszínén alapos vizsgálat alá vette a tényállást és aztán teljes erélylyel lépett föl, hogy kárvallott honfitársaink érdekei hathatósan megoltalmaztassanak. Az akció csaknem egy éven át tartott, mert a kolorádói részvényesek makacsul védték álláspontjukat és vonakodtak a pénztárat megnyitni. Közös diplomáciánk hathatós közbenjárása végre is rákésztette a vállalatot, hogy egyezményes útra lépjen és a kötés a gyászoló családok érdekében elég kedvező föltételek közt létre jött. Elismerés illeti ezért külső képviseletünket, mely ujabb bizonysággal szolgált, liogy a közös diplomácia oltalma magyar honfitársainkat hathatósan meg tudja védeni, mikor jogaik érvényesítésében erre külföldön rászorulnak. De szivelje meg e példát népünk a közérdek szempontjából is. Lássa meg benne a nyilvánvaló tanulságot, hogy a kivándorlás mennyi kockázattal és mennyi csalódással járhat. A kolorádói eset szolgáljon bizonyítékul minden Párls társadalma a forradalom előtt. Irta Jean Reibaeh. Ha a nagy forradalom előtt való idők társadalmi életét nézzük, elsősorban az idők asszonyai vonják magukra a figyelmünket. Az asszonyok fényűző szokásaikkal, életmódjukkal, pazarlásaikkal. A gőgös Toinette, a „szőke ausztriai", ahogy őt abban az időben a párisi camelotok nevezték, Franciaország királynéja már mint ifjú dauphine nagyszerűen értette a pazarlás módját. Hogy ebben Dubarry asszony, vagy Guimard táncosnő mintaképül szolgáltak-e neki — ki merné állítani? MáriaAntoniette rettenetes sorsa a forradalom történetének mindenkor a legszomorúbb és legmegkapóbb részlete marad. De senkisem vádolhatja ok nélkül azt a bámulatos pazarlási vágyát, amely a legborzalmasabb nyomor láttára sem tudott egyetlen badar kívánságáról lemondani. Madame Bertin a szép Toinette kalaposnője hercegi vagyonra tett szert, mig a nagy átalakulás őt is a tátongó örvénybe sodorta. Folytonos változásban éltek akkor. Ingadoztak a szentimentális szerénység és a raffinált lukszus között. A csipkefejkötők viselőinek arcáról az a fáradt, odaadó vonás tükröződött vissza, amelyet Mirabeau a nőknél annyira szeretett, mig a „chasseur" kalapok és tornyos frizurák alól merész arcok kandikáltak ki, melyekhez a félhold alakú monsche-ok elragadóan illették és az úgynevezett „rouge-lilas" nevű pirositó az arcnak bizonyos pikáns ingert kölcsönzött. Micsoda túlzás már a divatban is! A nők nem jelennek meg a széles abroncs szoknyákban, a szükszoknyát előnyben részesitik. Az urak is inkább kedvelik az egyszerűbb, de költséges ruhákat. A dandyk festett mellényt, skarlatvörös frakkot viseltek a nevezetesebbek arany ós emailba foglalt gombjaival. Broglie hercege, Lavayette marquis, a nap hősei. Mindenki, — még a legegyszerűbb polgár is, viseli a nagyok képeivel ellátott mellényt. Ha még olyan kemény ós elviselhetetlen a szegényebb néposztályoknak a tél, a nagyúri szórakozások nem érnek véget; a jótékonyság neve alatt királyi mulatságokat rendeznek. A Szajna vastagon befagyott, csak nehezen szállíthatók az élelmiszerek oda, ahol a szegényebb néposztály lakik. Fa és kenyér, a legszükségesebbek hiányoztak. Ifjú gavallérok — mulatozás után — fölgyújtják kertiházaikat, melyekből a bútorokat és játékszereket kihordták. A fagy — mely alatt a szegények reszketnek — elősegíti a fényes szánkirándulásokat. Fölállítják a szobrok galériáját, hófigurákat, amelyeket az első napsugár fölolvaszt. Mint napjainkban is, a léghajó-sport az uralkodó. Blauchard, Pilátre du Bosier, a nap hősei. Egész Franciaország repülni akar. | Lafayeite megalapítja a cincinnatus-társaságot, Ckartves hercege a későbbi „esernyőkirály" apja üzlettulajdonos lesz; Mercier nyilvánosságra hozza az „Én hálósipkám"-at, Mesmer még mindig az ő varázsló kádacskájával gazdálkodik. Artois gróf négy napra La Trappe-ba csukatja magát. A nagy opera pénztáránál naponta megismétlődnek a verekedések — mindenki hallani akarja Garat-ot az isteni tenoristát, — játszottak, táncoltak; a Sainte-Sulpice-i lelkész, — hogy konkurrenciát csináljon Bertin kisasszonynak divatáruházat létesít. A sekrestyében csipke kiállítást rendeznek. Így éltek a férfiak. És az asszonyok ? Próbáljuk meg ós egy akkori mondáin életébe képzeljük csak magunkat. Tizenegy óra felé ébred a szép nő — megiszsza csokoládéját, becézgeti kis ölebót, fölkel, bebújik aranyhímzésű papucskáiba, szagosított vizben megfürdik és a tükör előtt ülve átadja magát a gondos komornának. Végre elkészült napi öltözködése egyikével, a legelragadóbb csipkepongyolában gyakorolja szépünk a zongora vagy a hárfa játékot, utána — ha kedvez az idő — kilovagol egész lovas kíséretével Bois de Boulogneba. Milyen elragadóak ezek a lovasnők barna selyem ruháikban, zöld mellényben, lábaikon rózsaszínű cipőikkel, magas frizurájukon háromszögalaku kacér kalap trónol, fehér és zöld tollakkal. Ismét otthon : ebéd után legalább tiz szalonba látogatnak el, mindenütt csak negyedórácskát időzve, a Tuileria-kertben tett hosszú séta után, — színházba fejezik be a