Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-01 / 1. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 január 1 Portugáliából Angliába, üdagyülekezett a rógi royalista diplomáciai kar, a főnemesség és mindazok, akik csak fényes udvartartás pompájában tudnak érvényesülni. Közben az ifjú Mánuel király sem volt tétlen. Woodnorthonból hirtelen Londonban termett s ott találkozott híveivel. Odahaza Lisszabonban megrémült a köztársasági kormány s fühöz-fához kezdett kapkodni, hogy útját szegje a royalista-mozgalomnak. És most válik nyilvánvalóvá, liogy akiket az októberi katonai pucscs fölszinre vetett, nem elég erőskezüek, nincs meg bennük a szervező készség és az államférfiúi képesség, hogy szilárd alapokra fektessék a köztársaságot. Az ideiglenes kormány nem tesz egyebet, mint cáfol, meghazudtolja a világgá terjedt riasztó híreket, letagadja, hogy forradalmi a hangulat s nem tud úrrá lenni az általános fölfordulás közepetto, mert nem számithat a hadseregre. A cenzúra útját szegi a hiteles értesüléseknek, de ami hir nagy kerülő uton kiszivárog Lisszabonból, annak a jele, hogy Portugália uj forradalom előtt áll. Cáfol a külügyminiszter. Lisszabonból jelentik: A külügyminiszter hivatalosan fogadta a külföldi sajtó képviselőit ós közölte velük, hogy az egész országban nyugalom uralkodik. Az ország pénzügyi helyzete napról-napra javul, a hadseregben és a tengerészetben a fegyelem kifogástalan ós a vallási agitáció megszűnt. A köztársaság ellenségei által terjesztett híresztelésekkel szemben bizonyos, hogy a jövő évi választások rendben és a választók befolyásolása nélkül fognak lefolyni. A távirdaigazgatóság utasítást kapott, hogy a cenzúrát, csak a hamis információkra korlátozza. A londoni portugál Követségre az a hivatalos értesítés jött, hogy a rémhírek alaptalanok. A royalista mozgalom a kormánynak nem okoz gondot. A hadsereg megbízhatatlan. Közvetlenül Lisszabonból nem lehet megbízható liirt kapni. Madridból érkező jelentések arra vallanak, hogy Portugáliában általános a fölfordulás. A mozgalom élén Santos kapitány, a jakobinusok vezére áll, akihez ezrével csatlakoznak az ipari vidékek dologtalan ós ínséges munkásai. Nagy a veszedelem különösen azért, mert a szárazföldi hadsereg teljességgel megbízhatatlan. A vagyonos osztály, amely nem lát biztosítékot a kormányban, fölszedte a hazai pénzintézetekből minden letétjét s a külföldi bankokban siet elhelyezni. ságos uram, megakartam találni az anyámat, hogy felelősségre vonjam. Ezért jöttem én ide. És most megtaláltam. Be se akart ereszteni. Ugy kellett rátörnöm az ajtót. Minden keserűségem a fejembe szaladt és a két müveit, tanult, de haszontalan kezembe és megfojtottam. Megfojtottam az anyámat, nagyságos uram. önhöz jöttem védelemért. Nem is azért, talán, csak hogy bejelentsem ezt önnek .,. A fiatalember melléből hörögve gördült a hang, aztán leroskadt az asztalra a feje. A fiatal uraság értelmetlenül, bárgyún meredt rá, mindhárman összenéztek. A rossz ruháju ifjú az asztalra fordulva, csukló zokogással töltötte meg a korcsmaszagu kaszinót. Az uraság a döbbenetből felbámult s hidegen, de részvéttel ráütött a siró vállára: — Miket beszél maga össze? Kit fojtott meg? Ki a maga anyja? De csendőrök jöttek ketten. Mereven szalutálva, megálltak az ajtóban, a puskájukat lerántották a vállukról. Odaléptek a sirva könyökölő fiúhoz és gyöngén magukhoz rántották. Letartóztatták, vitték. Néhány parasztleány szaladgált az esteli porban és tompán kiáltották egymásnak: az uj tanítónő ... Bent az olvasókörben rémülten vibrált a levegő. A fiatal uraság térdeibe mázsás nehézség feküdt. A patikus viszolyogva mondogatta, hogy: nagyszerű, nagyszerű. A kántor még ivott egy mélységes kortyot, hangosan letette a poharat a zöldposztós hosszú asztalra, még annál is hangosabban odakiáltott a konyha nyitott ajtaja felé: repeta! és aztán halk hangon kimondta a szót: — Loncserics Vilma . . . Drágaság a — konyhában. — Ahogy a kistisztviselő él. — (Saját tudósítónktól.) Legalább ötesztendős az a mozgalom, amely a drágaság csökkentésére irányul. Öt esztendő alatt ennél kisebb jelentőségű kérdések is jelentőségre emelkednek az állandó napirendentartás következtében és közömbösen elnézni fölöttük senki se merhet. A drágaság problémája parancsolóan fontos volt az első perctől fogva és ha mégse tudták sikeresen megoldani öt év alatt, annak csak egy oka lehetett, az hogy a jómódúak optimizmusával nézték a szorongatott osztályok bajait. Egyszerűen nem hitték el, hogy a drágaság tényleg tűrhetetlen, mert nekik, a bő jövedelműeknek, nem volt tűrhetetlen. A tél küszöbén, az áremelkedések természetes periódusában, még kínosabb a drágaság. A fűtés ós ruházkodás elkerülhetetlen költségekkel terhelik meg a szegény háztartásokat, ami persze az élelmezés rovására esik. A garas ilyenkor, mikor a munkaalkalom is kevesebb, duplán számit ós ahány fiiérrel drágábban fizetik a kenyeret, annyival kevesebb jut a gyermekeknek. Talán a közönséges, különféle tisztviselők azok, akiknek az élet küzdelmével legkevesebbet foglalkoztak. Lassan, de biztosan és általánosan került a kistisztviselői kar mind lehetetlenebb, mind tűrhetetlenebb helyzetbe — nemcsak mindenütt az országban, de Szegeden is. Épen azért szükségesnek találjuk, hogy a Délmagyarország hasábjain beszámoljunk azzal, hogy mint él egy közönséges, kistisztviselő? Megjegyezzük azt, hogy az itt fölvonuló számok százezer magyar család nyomorát illusztrálják. A kishivatalnokok ós a munka egyéb kisjövedelmű emberei nem várhatnak ujabb esztendeig, hogy addig talán mégis csökkeni fog a drágaság. Addig elpusztulnak. Most kell nekik a segítség. (Látogatás egy kishivatalnoknál.) Eojtogató guny kiáltoz ebből a bevett szóból : kishivatalnok. És hány ezren vannak, hány százan lézengnek csak Szegeden, akik teljesen átélik mindazt, ami e mögé a nagyon rossz szó mögé szorult. Amikor munkatársunk körútra indult, hogy az egyes kishivatalnokok életéről, nyomorgásáról meggyőződést szex-ezzen, a legtöbb kishivatalnok felesége körülbelül ugyanezeket a szavakat mondotta : Kevesen érzik a drágaságot oly közvetlenül, kevesen szenvednek oly érzékenyen a súlya alatt, mint mi, kishivatalnokok feleségei. Az egyik tisztviselő felesége részletesen, teljes őszinteséggel mondotta el kérdésünkre ezeket: — Szívesen árulom el a titkomat, mert hiszem, hogy ha megismerik a nyomorúságunkat, gondoskodnak a helyzet megjavításáról. Ön a konyhám iránt érdeklődik, de természetes, hogy ki kell térni a háztartás más ágára is, hogy tisztán lássa a kishivatalnok életét. — Higyje el, hogy ez nem is élet. A férjem is, ón is dolgozunk egész nap csak azért, hogy éhen ne haljunk. Minden keresetünk, szórakozásunk, ruhám, kalapom a konyha takaróktűzhelyén ég el. (Mindenféle kiadásról.) — A férjem fizetése, a lakásbórt nem számítva, ezt a lakásért fizetjük ki, kétezer korona, egy hónapra kapunk százhatvan koronát, a fönnmaradó hat korona hatvan fillért adó ós más illetmény fejében levonják. Havi százhatvan koronát kellene beosztani, hogy tisztességesen élhessünk és ruházkodhassunk. Hat évvel ezelőtt százhúsz korona volt a férjem fizetése, a mellékjövedelme nyolcvan korona, összesen kétszáz korona. Most a férjem délután és este is dolgozik, a mellékjövedelme százhúsz korona, összes jövedelmünk kétszáznyolcvan korona. Engem elfoglal három gyermekem nevelése, rendben tartása, a háztartás ellátása, én nem segíthetem az uramat pénzkereső munkájában, rám nehezedik kis köztársaságunk kormányzása. — Mondhatom, nehéz dolog a mai viszonyokhoz képest. Összehasonlítom a maival a hat évvel ezelőtti helyzetet, hogy lássa milyen tűrhetetlen arányokban növekedett az emberi életet meggyilkoló drágaság. (Hat esztendő óta . . .) Hat évvel ezelőtt nem volt nap, hogy valami húsétel ne került volna az asztalunkx-a, legtöbbször friss vacsorát főztem és mégsem költöttem el többet egy napi élelexnre, mint két korona húsz fillért. Most alig eszünk hust, ebédmaradék a vacsora és mégis öt korona megy el kosztra. Hol van még a reggeli, a fűtés, a világítás, a lakás tisztántartási költsége, a gyermekeknek cipő, harisnya, ruha, fehérnemű, mosás, a férjem és a magam ruhája. — Itt azután álljunk meg. Többre nem telik. Antialkoholista életet élünk, szeszes ital nem kerül az asztalunkra, gyümölcsöt csak ünnepnap ehetünk, nyalánksághoz meg csak igy karácsonykor, meg húsvétkor juthatunk. Azelőtt néha szinházba is elmehettünk, egyszer-kétszer zenét is halgattunk kávéházban, pedig kevesebb volt a jövedelmünk. Most két éve, hogy nem voltunk színházban, kávéházban, egy évben egy uj ruhát varratok, régi kalapomat javítgatom, alakítgatom át divatossá, könyvre, újságra nem telik, azelőtt volt egy kis cselédem, most az sincs, ugy élünk, mint az igavonó állat, dolgozunk, hogy ennivalónk legyen. Ne gondolja, hogy túlságosan színezek. Adatokkal bizonyítom az állításaimat. (Bizonyító szántok.) — Hat évvel ezelőtt egy kiló leveshus kilencvenhat fillér — egy korona tizenhat fillér volt, most két korona — két korona negyven; pecsenyének való marhahús egy korona hatvan fillér — egy korona nyolcvan, most két korona liusz — három korona. A pörköltnek való borjúhús egy korona negyven — egy korona hatvan fillér volt, most két koi-ona — két korona hatvan fillér. Zsírnak való szalonna volt egy korona harminchat fillér, most egy korona nyolcvan fillér. A birkahús kilója volt hetvenkét fillér, most egy korona negyvenhat fillér. Amint láthatja, a hus árát megduplázták. Nem volna baj, ha csak a hus ára drágult volna, de minden háztartási cikk ára ugyanilyen arányban emelkedett, A szegény ember eledelei között első helyen áll a töpörtyü. Azelőtt tiztizenkót fillérért annyit adtak, hogy egész család jóllakott vele vacsora idején. Most egy kiló töpörtyü két korona. így vagyunk a pacallal is. Azelőtt egy kilóért huszonnégy fillért fizettünk, most nyolcvannyolc fillér — egy korona az ára. A máj nyolcvannyolc fillér volt, most két korona, egy tüdő ötvenhat fillér volt, most ugy mérik, mint a hust, azelőtt egy vesét velővel harminchat fillérért kaptunk, most nyolcvan fillér. Ugyanilyen arányban drágullak meg a hentesáruk. Husz fillérért egy szelet papírvékonyra vágott sonkát kapunk. — Azt mondhatják a viszonyokkal ismeretlenek, hogy együnk kevesebb hust ós több főzeléket. Hát uram, a főzelék, amelynek nem szabad, hogy néhány fillérnél többo kerüljön, most vetekszik a hus árával. A burgonya kilója négy fillérről tiz fillérre szökött, azelőtt egy darab kelkáposzta négy fillér volt, most tizenkét fillér. A hüvelyes ára tizenkét-husz fillérrel drágább. Ha tésztát főzök, ugyanannyit költök, mint a húsra. Egy kiló liszt huszonkét fillér volt, most harminchat fillér. A reávaló mák, dió, turó, káposzta stb. nyolc-husz fillérrel több. Hat éve hét tojás volt negyven fillér, most egy darab tiz-tizenkét fillér. A reggeli ára is megkétszereződött. Egy liter tejért fizettem husz fillért, most hax'minckét fillért fizetek. Öt kiló cukor ára három korona nyolcvan fillér volí, most négy korona hatvan fillér. Azelőtt nyolc zsemlyét kaptam husz fillérért. — Még hátra volna a tűzető, ami szintén a konyhához tartozik. Egy métermázsa fa két korona ötvenhat fillér volt, most három korona husz fillér, egy métermázsa szén ára három korona husz fillérről négy korona nyolcvan fillérre szökött föl. (Naponkint krumpli.) Ez összehasonlításból már láthatja mindenki, hogy a jövedelem emelkedésével nincs arányban az élelmiszerdrágulás. Azelőtt kevesebbet dolgoztunk, szórakoztunk is és jól táplálkoztunk. Most nem jut idő a pihenésre, nem szórakozunk és mégis alig jut élelemre. Meguntuk már az életünket, csupán gyermekeink sorsa köt az élethez. Sir a lelkünk, undorodik a gyomrunk, amikor napról-napra a krumpli képezi fő eledelünket. — Szándékosan nem beszéltem a baromfiról Hiszen azt csak hírből ismerjük. Hozzuk az igát, amig birjuk, azután összeroskadunk. Nem tudom, ki lesz ezért a bűnös. Majd azt mondják: a társadalom. Dehogy! Az, aki a drágaságot csinálja, mert nem természetes dolog ez, kérem. Akárhogy sírnak, lamentálnak a termelők, az ólelmiszerkereskedők, nincs igazuk. Mesterséges uton-módon emelik az élelmiszerek árait. Amig nyilt piac volt, sokkal olcsóbban jutottunk az élelmiszerekhez. Hossz termés idején drágább volt ugyan minden, de a következő évben már leszálot! régi árára. Nem a magas helypénz okozza a drágaságot, hanem az élelmiszerárusok kartellje.