Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-26 / 21. szám

1911 II. évfolyam, 21. szám Csütörtök, január 26 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1' C=1 Korona-utca 15. szám cn Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., •=! Városház-utca 3. szám C=J ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre ... R 12 — negyedévre. K 61— egy hónapra K 2-— Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI AR VIDÉKEN egész évre . K 28— félévre . . . K 14'— negyedévre. K V— egy hónapra K 2-40 Egyes szám ára 10 fillér 11 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 835 interurbán 835 ,, Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Milliók sóhaja a mílSiókról. Garasoskodó, küzködő polgáremberek, akik a milliókra csak messziről nézhetünk föl, amikor például azok a pénzintézeti mérlegekről mosolyognak le ránk, — lehet nekünk arról fogalmunk, hogy mennyi az a hatvan millió, hogy mit lehetne csinálni hatvan millióból? Csak némi fogalmunk, sejtelmünk lehet belőle. Hatvan millióból háromezer uj népiskolát lehetne építeni. Háromezer iskolával évente háromszázezerrel lehetne csökkenteni az analfabéták számát, háromszázezerrel több értelmes embert lehetne nevelni az országnak. Hatvan millióból harminc-negyven gyógyító házat lehetne építeni a tüdőbajosok megmentésére. Harminc gyógyitóház évente legalább négy-öt ezer embert adna vissza az életnek, az egészségnek, a munkának. Hatvan millióból meglehetne oldani a munkások aggkori ellátását, rokkantbiztositását. Ennyivel oldották meg a német Altersversorgungot, a Bismarck által kezdett szociális reformot. Kiszámítani hirtelen nehéz, de •elképzelni könnyebb: hány meg hány koldussal, züllöttel, a társadalom mennyi nyűgével lenne kevesebb ez által! Hatvan milliónak kamatával meg lehetne adni a felét azoknak a meddő vágyaknak, sóhajoknak, végét lehetne szakítani az elkeseredett panaszoknak és zúgolódásnak, amelyet a tanárok, tanitók, állami tisztviselők, megyei tisztviselők s egyéb foglalkozású emberek tömegéből fizetésemelésért hangzanak. Mennyivel több megelégedett, jókedvűen dolgozó, ambícióját visszanyert, pályájával megbékült emberrel lenne több ebben az elkeseredett országban ! Hány, a világ rendjére ható, uj kereseteket nyitó találmánynak lehetne alapja a hatvan millió. Mert a korszakos találmányok se születnek puszta ötletből. A föltaláld dicsősége még nem ösztönzi eléggé a nagy elméket, hogy éjüket, napjukat, éveiket az egész életüket olyan töprengésnek szenteljék, amelyből a technika uj csodái vajúdnak ki. De — hatvan millió ! Egy dandár csendőr, a közigazgatási emberek okos elővigyázata, a jó hazafiak minden rábeszélő ereje nem tudna annyi embert visszatartani a kivándorlástól, mint ez az összegecske. Ha a telepítésre, nincsetlen emberek földhöz kötésére használnák föl: három-négyezer család maradna itthon azok közül, akiket a népszaporodásból Amerika ellop. Hatvan millióval egyszerre ellehetne vágni a drágaságnak mindannyiunk nyaka köré fonódó hurokját. Gazdák a megmondhatói, micsoda állattenyésztést, micsoda uj termelést lehetne ebből csinálni ; hány olcsó lakást alapozna meg az állami segítség, amelyet a hatvan milliónak ily célokra való szétosztásával a legszegényebb néposztálynak nyújtanának. A pénz : a boldogság, a jólét, a megelégedettség, a béke. Hatvan millió bizonyára joggal nevezhető pénznek, annyinak, amelyből sok boldogságot és sok békét lehet teremteni. És ezt a hatvan milliót oda kell adni egy, egyetlenegy Deadnought építősére, amiből nem is egyet fog az osztrák-magyar monarchia építtetni. Mindegy : akár föllázadnak ez ellen, akár az ellenzéki beszédek agitáló anyagául használják, akár megnyugszanak benne, vagy csak a jámbor polgári sziv egyszerű ábrándjait fuvallják körülötte, ez igy van, ennek igy keli lenni, — ezen nem lehetne változtatni akkor se, ha Áchim András, a parasztpárt vezére lenne a tengerészeti miniszter. November. — Flaubert kiadatlan kézirataiból, — (3) A £ák lágy hajlatokban bókolnak meg a szélhimbálásra, a levelek — egyik a másikon — megreszketnek, mintha beszélnének, felhők suhannak és megnyitják az eget, amelyen a hold mosolyog, s bámulja magát tenan felülről a folyóban. Este ha sétál és lekaszált füvek illatát lélegzi, az erdőben a kakukot hallgatja, s a csillagokat nézi, helyek lehullanak: a szive, ugy-e tisztább, jobban járja a levegő, a világosság és a nyugodt horizon kékje, a horizonó, amelyen a feld csöndes csókkal érinti az eget Oh, hogy hlatoznak az asszonyi hajak, s a kezük bőre Milyen édes, s a tekintetük milyen áthatój j-to ezek már nemcsak a gyermekkorom első káprázatai, elmúlt éjszakák álmainak izgatott emlékei voltak. Ellenkezőleg, már betoptem egy reális életbe, amelyben [megvolt a magam helye, egy óriási harmóniába, toolyben a szivem himnuszt énekelt és fönségesen dobogott. Gyönyörűséggel ízleltem ezt a bájos kivirulást, s fölébredő érzékeim "övelték büszkeségemet. Mint az első teremtett ember, végre fölébredtem egy hoszsz" álomból, s megláttam magam mellett egy lényt, hozzám hasonlót, de olyan különbségekkel lévőt, amelyek részegítő vonzódást hoztak létre közöttünk, s ugyanakkor ** mánt az uj alak iránt uj érzést éreztem, melyre agyam büszke volt, mig a nap tisz^bban ragyogott, a virágok jobban illatoztak, mint valaha, s az árnyék édesebb és szerelnaesebb volt. Mindennap jobban éreztem az intelligenciám kifejlődését: együtt élt, közösen élt szivemmel. Nem tudom, a gondolataim nem voltak-e érzések, mert mindegyikben megvolt a szenvedélyek melege. Az intim öröm énemnek belsejéből kiáradt a világra és beillatozta a boldogság teljességével. Kezdtem hozzáérni a legfőbb kéjek ismeretéhez i mint egy férfi a kedvese ajtajánál, megáll tam tudatosan epedni, hogy megízleljek egy bizonyos reményt s azt mondjam : mindjárt a karomban fogom tartani, az enyém lesz, igen, az enyém, ez nem álom! Különös ellenmondás: futottam a nők társaságát s csodálatos gyönyörűséget éreztem közöttünk. Azt emlegettem, hogy nem szeretem őket, pedig ott éltem mindegyikben és szerettem volna mindnek a lényegébe hatolni, hogy szépségébe beleitassam magamt; az ajkuk már más csókra hívogatott, mint az anyai ; gondolatban már takaróztam a hajukkal és a mellükre feküdtem, elpusztulni egy isteni elfulladásban; szerettem volna a nyakékük lenni, mely a nyakukat csókolta, a vállukba harapó agráf s a ruha, amely egész testüket befödte. A ruha fölött nem láttam semmit ; alatta volt a szerelem végtelensége s én belévesztem a rágondolásba. Ezeket a szenvedélyeket, melyeket birni akartam, tanulmányoztam a könyvekben. Az emberi élet énnekem csak két-három eszmén, két-három szón mozgott, amik körül minden egyéb kerengett, miht a bolygó az ő csillagzata körül. Végtelenségemet benépesítettem aranyos napokkal, a szerelmi történetek agyamban ott ültek a szép forradalmak mellett s a szép szenvedélyek szemtől-szembe a nagy bűnökkel; egyszerre gondoltam a forró országok csillagos éjszakáira s a fölgyújtott városok hamubaomlására, a szűz erdőkre és az eltűnt országok pompájára, sírokra és bölcsőkre; hullámok locsogása, galambbugás a dúcon, myrtuszliget és aloéerdő, páncélokhoz verődő kardok zöreje, nyerítő lovak, ragyogó "arany, az élet csillogásai, kétségbeesettek halódása, mindezt bámész tekintettel szemléltem, mint egy hangyabolyt, mely a lábamnál nyüzsög. De ez alatt az éiet alatt, mely olyan mozgalmas volt a felületén s annyi kiáltástól visszhangzó, már felütötte fejét egy óriási keserűség, mely amannak szintézise és iróniája volt. Téli estéken megálltam a kivilágitott házak előtt, mikben táncoltak s,; elnéztem az árnyékokat, amint vörös függönyök mögött mozogtak, hallgattam a pompa zaját, poharak, üvegek csörrenését a tálcákon s az ezüstnemüét, mely megzörrent a tálakon s azt mondtam magamban, hogy csak rajtam áll résztvenni ezen az ünnepen, ahol mindenki mulat s az ebéden, ahol mind esznek; de vad büszkeségem eltávolított onnan, mert ugy véltem, a magánosságom megszépít s a szivem sokkal nagyobb, hogysem távol ne ne tudna maradni mindattól, ami az emberek öröme. S akkor folytattam az utamat, keresztül az üres utcákon, ahol a lámpák