Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-22 / 18. szám

18 DELMAGYARORSZAG 1911 január 22 sonló fájdalmaktól, hasonló lelki válságoktól, mig felnövekszik. És mindannyiszor egyedül fog állni, magára hagyottan. Az anya sohasem lesz mellette, mert hisz nem is tudja, mi megy végbe gyermeke lelkében. A kis Lilik tudják, hogy ami őket bántja, ami nekik fáj, arról az anyjuknak nem beszélhetnek, mert hisz az nem is érdeklődik iránta. Hasonló lelki krízissel okozzák aztán és vetik meg az első alapját annak, hogy a gyermek lassan, észrevétlenül eltávolodik az anyjától. Különösen tapasztalhatjuk ezt manapság a leánygyermekeknél. Néhány tisztelet- és becsülésre méltó kivételt leszámítva, általános jelenség, hogy az anya és a felserdült leány nem értik meg egymást. A leány az anyjával szemben bizalmatlan, zárkózott és titkolózó, mig a jóbarátnők teljes bizalmát birják. Azoknak tárja föl egész lelkét, melyhez elsősorban az anyának volna legszentebb joga. Az anya ezt csak későn veszi észre, (ha egyáltalán észreveszi). Csak későn döbben meg attól a tapasztalattól, hogy gyermeke lelki világa milyen ismeretlen terület előtte és hogy ők ketten voltaképpen milyen idegenül állnak egymással szemben. De az elválasztó ut anya ós leány közt akkor már olyan mély, hogy áthidalni többé nem lehet. Szomorú tény az, mely sok néma tragikumot rejt magában. Nem az volna-e a természetes, hogy az anya egyszersmind és elsősorban, barátnője is legyen gyermekének? Bizalmasa, lelkének hü visszhangja. Hisz csak akkor lehet anya és gyermek között ideális viszony, ha tökéletes közöttük a lelki harmónia is. Szilárd Irma. Vonalon. Akácok helyett germán tölgyek Maracloznak el jobbra-balra, Gyárkémények, dús, ápolt völgyek Kevélykednek a kelő napba — Most minden elmarad mögöttem. Száguldók, mert a muszáj kerget Gyors kerekeken, vad iramba, Ismeretlen tájak és lelkek Integetnek a virradatba — Most minden elmarad mögöttem. Higgadj le, lelkem szép salakja : Tétlen métázás, tunya álom A józanság és munka napja Vörösen kél a láthatáron — Es minden elmarad mögöttem. Newyork, december. Miklós Jutka. egyetlen drága magzatához: „Mi lelt, drága virágszálam ?" „Jaj! jaj-jaj-iaj! az egér, az egér!" s vitustáncot jár kínjában. Lefogják, levetkőztetik 6 kirázzák az ólire vasalt nadrág szárából a szegény egeret. A cica, aki épen ott ballag hosszan elnyúlt testtel, most hirtelen egy iramodással az egérnél terem s bekapja. Mégis Ferkő csak most, az egér láttára rámült meg igazán. Nem jajgatott már, elájult. Az anyai szeretet és a szolgálói kéz ecetesvizzel életre dörzsölte. De a vén kuruc halálig restelli, liogy a fia, hadverő hősök sarjadéka, majd halálra vált egy hitvány féregtől való ijedtében. S ami még szomorúbb, azóta folyvást fél az egértől. Szeret sokáig aludni reggelenkint. Régebben hiába énekelték az ágya mellett : Újesztendő, Lyukas kendő, Kelj föl, Ferkő, Ég az erdő. A fülebojtját sem mozdította. Bezzeg ha most valaki csak csöndesen mondogatja: „egér jár a párnádon," már ugrik, öltözködik. Ilyen korszakalkotó müveleteket vihet végbe egy szürke egér, mus musculus. TISZTVISELŐK. A tisztviselők városunk társadalmában. Irta Hauser Rezső Sándor. Tagadhatatlan, hogy a magyar társadalomban kiváló szerep jutott a tisztviselőknek. Erre a szerepre pedig a tisztviselőket a mai társadalmi viszonyaink mellett intellektualitásuk és állásuk egyenesen hivatottá is teszi. Fontos a tisztviselőknek ez a szerepe különösen vidéki városainkban, ahol az intelligens társadalmi osztálynak a zömét ők képezik. S hogy ezt a fontos szerepet a magyar tisztviselői kar kellőleg be is tölti s hivatásának ebben a tekintetben is megfelel, azt legjobban igazolja az a körülmény, hogy a magyar tisziviselőt mindenkor ott találjuk, ahol akár kulturális, akár társadalmi, avagy emberbaráti mozgalomról van szó. Lelkesedéssel és odaadással karol föl a magyar tisztviselő minden olyan törekvést, amely hivatva van kulturánkat előmozdítani, valamely társadalmi kérdést megoldani, avagy valamely nemes emberbaráti intézményt létesíteni. És ezekhez a mozgalmakhoz a magyar tisztviselő nemcsak munkaerejét ajánlja föl készséggel, hanem tehetségéhez képest anyagilag is szivesen áldoz a nemes közcélokért. Szeged város társadalmának is ma már jelentékeny részét képezi a tisztviselői osztály. Annyian vagyunk ma már tisztviselők Szegeden, hogy a társadalomnak velünk feltétlenül számolnia kell. Pedig számunk évről-évre még emelkedik is. Magával hozza ezt a város rohamos fejlődése, amelynek nyomában nemcsak a meglévő hivatalok kibővitóse, hanem ujabb ós ujabb hivatalok szervezése is jár. De meg a város is jól fölfogott társadalmi, kulturális és közgazdasági érdekében állandóan törekszik arra, hogy Szegeden minél több tisztviselő uj otthonra találjon. Hatóságunk egyetlen egy alkalmat sem mulaszt el, amidőn valamely központi hivatal decentralizálásáról, vagy valamely uj hivatalnak vidéki városban való szervezésről van szó, hogy abból Szegednek is jusson, illetve az uj hivatal Szegeden létesíttessék. S ez a hatalmas tisztviselői osztály, amely ma Szegeden hivatásának él, a város társadalmi viszonyaira sem lehet közömbös. Nem volt az a múltban sem, legkevésbé pedig az a jelenben. Aki figyelemmel kiséri városunk társadalmi viszonyait, tapasztalhatta, hogy azok, különösen az utolsó két évtized alatt, jelentékenyen megváltoztak. Ezt a változást pedig nem más, mint a tisztviselői osztály idézte elő. A Szegedre került tisztviselők ugyanis nem maradtak itt idegenek, nem zárkóztak el az itteni társadalomtól, hanem ellenkezőleg, beleolvadtak abba, azonosították magukat e város társadalmi és kulturális érdekeivel s az ezekre irányuló törekvésekből ki is veszik a maguk részét. Senki sem tagadhatja ma már, hogy az ország minden részéből ide kinevezett vagy helyezett tisztviselők nagy zöme együtt ne érezne e város közérdekeivel. S ezt annál kevésbé tagadhatja bárki is, mert hisz mi magunk is érezzük és nagyon jól tudjuk, hogy akkor, amidőn e város társadalmi és kulturális mozgalmaiban részt veszünk, a város érdekeivel együtt a mi érdekeinket is előmozdítjuk. S ha sorsunk esetleg végleg nem is köt e városhoz, mégis ismerjük kötelességünket, amelyeket társadalmi hivatásunk reánk ró. Meg vagyok róla győződve, hogy a szegedi tisztviselői osztályt ebből a szempontból nem is éri gáncs egyik oldalról sem, de nem is érheti. Mert ha körültekintünk városunk bárminő mozgalmaiban is, mindenütt ott találjuk a tisztviselőket is, még pedig nemcsak mint támogatókat, hanem akárhányszor mint fontos társadalmi mozgalmak megindítóit is. Számos egyesület ugy társadalmi, mint kulturális, valamint emberbaráti irányú, a tisztviselők köréből kapja tagjainak sokszor legnagyobb számát, nem egy esetben pedig vezetőit is. Elsősorban emlitem itt a Szegedi Tisztviselők Otthonát, amelyet a tisztviselők még 1895-ben saját anyagi és szellemi érdekük előmozdítására alakítottak ugyan, de amely ennek dacára, különösen ezelőtt, városunk társadalmában jelentékeny szerepet játszott. Ennek az egyesületnek a kebeléből indult ki az a mozgalom is, amely a Szegedi Képzőművészeti Egyesületet hozta létre. E szép és fontos társadalmi szervezet kiváló hivatását a művészet terén — azt hiszem — mindannyian csak méltányolni tudjuk. Nem lehet azonban célom, hogy ezen a helyen fölsoroljam mindazokat az egyesületeket, amelyeket e város tisztviselői osztálya létesített, vagy amelyeket a tisztviselői osztály hathatós támogatásának köszönhetik fönnállásukat, mert akkor városunk majdnem I minden számottevő egyesületét meg kellene említenem, mivel — kevés kivétellel — mindegyikben ott látjuk a tisztviselőket, mint a társadalmi mozgalmak lelkes támogatóit. De ott találjuk a tisztviselői osztály képviselőit a város köztörvényhatósági bizottságában is, ahol — legalább az ón tapasztalatom ós meggyőződésem szerint — mindannyiszor szivvel és lólekkel vesznek részt a város közügyeinek intézésében, annyagi és szellemi jólétének előmozdításában. E néhány sor sokkal szűkebb keret ahoz, semhogy a tisztviselői osztálynak városunk társadalmában való szerepót kellőleg föltárhatná. De talán fölösleges is erről a tárgyról terjedelmesebben szólni. Hisz a tisztviselői osztálynak e városhoz való ragaszkodását, a város társadalmába való beolvadását, nemkülönben társadalmi hivatásának ós kötelezettségének tudatát s ennek teljesítését a betűknél is jobban igazolják a tények, amelyekről mindenki, akit csak érdekel a dolog, könnyen meggyőződhetik. A Szegcdi Tisztviselők Otthona február negyedikén saját helyiségében hangversennyel egybekötött táncestélyt rendez. A hangversenyen Barkóczy Elza, Szmollény Ilonka, Dabranoszky Viktor, Szekerke Lajos dr, Salamon Gyula dr és Zucker Simon lépnek föl. A hangverseny után tánc lesz, a táncnál Erdélyi Kálmán zenekara muzsikál. Az estély iránt már most nagy az érdeklődés. A Szegedi Magántisztviselők Egyesületének alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta és az egyesület mór ki is nyomatta azokat. Az egyesület ez évi közgyűlése február első felében lesz. Vannak vonatok ... Vannak vonatok, amik meg nem állnak És őrülten vágtatnak tovább. Csupa izgalom minden percük . . . Egy szebb világ van messze odaát. . . Ahova száz vonat őrjöngve táncol, Ahova ezer ember rohan. Egyik sem tudja hova, merre: Ahol a végállomása van. Vannak vonatok, amik folyton megállnak, Minden öt perc egy másik állomás. Minden öt percben uj emberek jönnek, De egyiknek az élete se más. Ezer vonat megy lassan, döcögve, Sok millióé ez a nyugalom: Hiszen ők szépen, nyugodtan kiszállnak A közbeeső állomásokon. Paál Jób.