Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-22 / 18. szám

2at murim 1911 január 22 DÉLMAGYARORSZÁG 17 A gyermek lelki élete. A mai nevelési rendszer kiterjed a gyermek szellemi, erkölcsi és testi nevelésére. Bár, hogy ez utóbbi nálunk még mindig mennyire hiányos és felületes, arról is lehetne hasábokat irni. A gyermek lelkivilágával való foglalkozás azonban kivül esik a nevelési programon. Szomorú tény, hogy ma az általános haladás és fejlődés közepette a gyermeket általában még mindig ugy kezelik, mint valami kis állatott, mely csak ösztön- vagy bábéletet él, mig a gondolat- és érzésvilág csak fölserdült, vagy legfeljebb serdülő korában kezd kifejlődni. Kevesen tudják, mennyire reagál a gyermeklélek is a külső behatásokra s hogy — mondjuk — négy-öt éves gyermek is ismeri már a csalódás fájdalmát és a meg nem értettség keserűségét. Nagyon kevés még ama mélyérzésü, intelligens anyák száma, akik megfigyelték, liogy a gyermeknek is van érzósés gondolatvilága és rájöttek, hogy ezt a világot figyelemmel kell kisórniök, foglalkozni kell vele, épugy, mint a gyermek testi fejlődésével. Mert hiszen csak akkor érezheti magát az anya gyermekével igazán egynek, ha tud vele érezni és gondolkodni, vagyis ha megérti és követni tudja annak lelki életét. Hogy ez a megértés és törődés a gyermek szempontjából mennyire szükséges volna, azt a gyermekélet egyik megdöbbentő fünete, a mind ijesztőbb számban növekedő gyermeköngyilkosságok is bizonyítják. Vájjon mik okozzák a gyermeki lélek raeghasonlását, halálra való elszánását? Bizonyára °lyan fájdalmak és csalódások, melyeket a felnőtt legtöbbször megmosolyogna, de ámenek az érzékeny gyermeklelket halálosan megsebzik. A gyermek a szenvedést nehezebben viseli el, mint a felnőtt, mert látó és tapasztalati köre szük még, bíráló és következtetési képessége gyönge. Ha aztán lelkigyötrelmével magára hagyják, gyönge ellenálló képesöége megtörik, az elhagyottság érzése halálos keserűséggel tölti el, mely Ferkő. Irta: Versényi György. Ferkő egy nyurga kamasz, a hirtelen növéstől kissé meggörnyedt. Már fiatal embernek tartja magát s hogy annak tartsák mások is, cigarettá«ik veszekedettül. S nemcsak kriegsPartie-t játszik, bár ebben megesik, hogy olykor abba a csoportba kerül, amelyik nyer. IJe a labinót-ben mindig veszt. Soha sem történt meg vele, hogy bár harmincig lejátszotta Vo'na a rossz-ait, nemhogy a jó-ba belejutna. A paP und biró-t soha sem üti le, ám az alagera deszka mellé kételől odaállított bábuk közül legalább egyet okvetlenül lever. A makaó-ban pedig egy-kettőre sprengolják a hankját; ha pedig ő dob, soha még sláger-t nern csinált, se nagyot, se kicsit. De az mind! A fő az, hogy ő fiatal ember, mert lám, kuglizik. Különösen pedig ő is kiáll a déli, meg az ®steli korzón a Mátyás király-tér szegeletéro a Hltuz patikája elé. Gusztálja a sétáló asszonyokat, leányokat. A Pityóka-kisasszonyoknak ^é? utánuk is szól. Kedvelt helye ez a szege®t. Pedig itt ütötték ki az egyik szemfogát. lytelenkedtek, kis kavicsdarabokat dobáltak eSymásra 8 egyik olyan szerencsétlenül esett megérleli latát. Mennyi ilyen tragédiát gátolhatnának meg a nevelők, ha idejekorán észrevennék a gyermekeik lelkében végbemenő harcot és segítségükre sietnének, megnyugtatnák őket, bizalmat és reményt öntenének a sötét kétségbeeséssel teli gyermeki szivbe. Hisz a gyermekleiket ugy lehet hajlítani, idomítani, mint a tüzes vasat. Csakhogy ehez is sok melegség kell, odaadó szeretet és még több gondos megfigyelés és megértés. Hogy eltaláljuk a helyes hangot és formát, amelylyel a gyermeki lélekre hatni akarunk. A négyesztendős gyermek a szomszédék Pistikéjénél uj játékszert lát, amilyen neki nincs. Sirni kezd, mert ő is vágyik olyan játékra. Az anya csitítja és ha nem szűnik meg a sirás, megfenyíti. A legtöbb esetben azonban magyarázatképpen hozzáteszi: „Én nem vehetek neked olyan játékot, mert mi nem vagyunk olyan gazdagok." A gyermek nincs tisztában a szegénységgazdagság fogalmával, tehát nem értheti meg, miért ne lehetne neki is olyan játéka? De miután az anya nem gondol tovább vele, sőt esetleg veréssel fenyegeti, ha el nem hallgat, a gyermek végre elcsöndesedik, de az első keserűség, az első fájdalom már gyökeret vert lelkében. Nincs szomorúbb látvány, mint a koravén gyermek, ki már tisztában van azzal, hogy a létért küzdeni kell és hogy a világ főrnozgató ereje: a pénz. Az ilyen gyermeknek, kit már alig derengő értelmével megismertetnek az élet gondjaival, nincsen gondtalan, derűs gyermekélete, sem zavartalan, boldog ifjúsága. Mert e komoly, felnőtteknek való fogalmaknak már a zsenge korban való beoltása szétrombolja, megsemmisíti a gyermek lelkének legszebb és legártatlanabb illúzióit. Hisz minden megösmeréshez i'ejlődöttség ós érettség kell, különben rombolólag hat, sőt elég gyakran tragikus reakciót idéz elő. A gyermek értelmét ilyen fogalmakkal idő előtt megterhelni époly veszedelmes, mint amilyen káros lelkivilágát Ferkő erányába, hogy megcsorbitotta fehér fogazatát. S mégsem az fájt neki, hogy ugy elcsufult szépséges ábrázata, hanem az, hogy valamelyik szintén ott állingáló ősjogász azt jegyezte meg rá: A kicsi malacnak is kitörik a farkasfogát, hogy ne harapja meg az anyja mellit. De épen ott ment el egy oláh fáta, akire szemtelenül nézvén egyikük, a fáta rámordult. „Még morog !" — szólnak. S Ferkő kivágta a slágert, egy nagyszerű viccet: „Valóságos fata morgana." Ez a vicc, hogy ez tőle került ki, egészen megvigasztalta. Egyszer épen a déli korzóról mentek hazafelé. A másik szegele ten a Torda-utca sarkára értek. Már csak én is ugy mondom a régi nevén, mint a Ferkő apja, aki nem akar tudni az uj utcanevekről. Világért sem mondaná, a régi Beltorda-utcát Egyetem-utcának, legföljebb haragja tetőpontján: Egyetembegyet mtijomtjom-utca. Hát — mondom — amint odaérnek, szalad kifelé a Nyehó-kávéházból a takarítószolgáló seprűje elől két szegény kis megrémült egér. Meglátják az ott ácsorgó fiakkerkocsisok. Nosza, van nagy mulatság. Neki ostorokkal a két kis jószágnak I Egyiket szerencsésen ós hősiesen agyon is csapkodják. De a másik egy épen ott elhaladó kisasszony szoknyája alá menekül. Eltűnik. A kisasszony észre sem teljesen figyelmen kivül hagyni. A szülők azt hiszik, mindent megtettek a gyermek helyes fejlődésére nézve, ha gyermekeiket taníttatják, ruházzák és sétálni küldik. Pedig ma már számolni kell a gyermek lelkiérzékenysógével is, mely annyi szomorú eseménynek az okozója. Számolni kell ma már azzal, hogy a gyermeknek is vannak szükségletei, melyeket kielégíteni elsősorban az anya van hivatva. Ez a kielégítés eredményezné aztán azt az erős kapcsot, mely anyát és gyermeket szorosabban fűzné egymáshoz, mint bármi a világon. Ez az összefűző lelki kapocs azonban anya és gyermek között ma még nagyon laza. A tiz éves Lili az anyja élénk temperamentumát és vig kedélyét örökölte, amellett gyors felfogású, okos gyermek volt. Egy napon szokatlanul lehangolt és szótlan lett. Ez az állapot napokig tartott s a gyermek feltűnően sápadt ós nyugtalan lett. Az anya eleinte észre sem vette. Később azonban mégis föltűnt neki a gyermek sáppadtsága, akkor aztán kisütötte, hogy Lilike elrontotta a gyomrát, bizonyára sok halat evett és hogy diétára kell fogni mindaddig, mig jól nem érzi magát. Ezzel a dolog el volt intézve. Hogy a gyermeknek lelki szenvedése is lehet, azt az anya még csak nem is sejtette. Én aztán szeliden vallatóra fogtam a kis lányt. A gyermek ragaszkodott hozzám és bizalommal viseltetett irántam, nem kellett sokáig faggatnom. Szívszaggatóan sirni kezdett, aztán meggyónta fájdalmát, hogy az iskolában durva társai fölvilágosították a nemi életről. Hogy durván és nyersen, azt a gyermek gyötrődéséből következtetem, de hogy milyen megrázó hatással volt rá a dolog, bizonyítja a gyermek megdöbbentő kijelentése, hogy szeretne meghalni. Milyen szivetfacsaró mondás ez egy gyermek ajkáról 1 Mennyit kínlódhatott ez a kis teremtés, mig eljutott a megsemmisülés gondolatához 1 Önkéntelenül eszembe jutott, mennyit fog még e gyermek szenvedni haveszi. De észrevette Ferkő, rettenetesen kacag rajta. Jaj, ha fölmászik rajta, hogy megijed, hogy ájul el az utca közepén. Indítványozza, hogy térjenek vissza, ne szalasszák el ezt a fölséges jelenetet. Egyszerre azonban fehér lesz, mit a fal. Elnyújtva ordítja : Jaaj ! s aztán gyorsan : Jaj-jaj-jaj ! „Mi az isten csudája lelt ?" — kérdezik. „Jaj-jaj-jaj! az egér !" „Megbolondultál ?" „Jaaj! még nem. „Hol az egér?" „Jaj-jaj-jaj-jaj! rajtam mászkál." Beviszik egy kapu alá. Helyszini szemlót tartanak rajta. Sehol semmi egér. Tovább mennek. De legott újra elbődül, mint egy vadállat: Jajj! jajj! jaj! Összefut az utcanépsóg a komédiára. Ferkőt figyelmeztetik : Ne bőgj; azt hiszik, hogy verekedünk. Csak az hiányzik, hogy valaki elrikkantsa magát, mint a csikiek: Tálat a vérnek, tekenőt a bélnek! Szerencsére, már csak egy kőhajitásra van a lakásuk. Az udvaron még rémségesebben tör ki belőle a jajveszékelés. Apja, a főkuruc, aki mindig magyar ruhában jár, ott pöfékel barnapirosra szitt öblös tajtókpipájából. Mikor még csak hallja a jajgatást, azt gondolja: a rajkó becsipett fényes nappal. De ahogy meglátja fiát ilyen korságos állapotban, majd a kőre ejti a drága pipát nagy ámélkodásában. Az anyja ott hagyja a tepsiben a pánkót, rohan veszendőbe indult