Délmagyarország, 1911. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1911-01-11 / 8. szám

1911 II. évfolyam, 8. szám Szerda, január 11 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cn Korona-utca 15. szám t=) Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal ÍV., c=s Városház-Utca 3. szám 1=0 ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: évre . K 24-— félévre . . . K 12-— negyedévre. K 6'— egy hónapra K 2 — Egyes szám ára 10 fillér ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28'— félévre . . . K 14'— negyedévre . K 7'— egy hónapra K 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 ra Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 Husdrágaság és militárizmus. . Irta Lers Vilmos dr, miniszteri tanácsos. Az élelmicikkek árának — és köztük a hus árának — tagadhatatlan emelkedése mellett ez a téma a legutóbbi időben oly sokfelől és sokat tárgyaltátott hivatottak és hívatlanok részéről anketteken, szaklapokban, napi sajtóban, parlamentben, hogy rövid idő alatt a tömegszuggesztiónak érdekes — majdnem pathologikus — jelensége a „husdrágaság"-ból, „husinséget" és „hushiányt" csinált. Bárha immár a hushiánytól való megcsömörlés lehetősége sincs messze, mégis ezen az unalomig cáfolt témával rövidesen foglalkozom, de olyan oldaláról, melynek teljes méltánylását, kellő kiemelését eleddig nélkülöztem, noha a drágasági „speciálisták" helylyel-közzel a militárizmust is említették. Igy Polónyi Géza a székesfővárosnál tartott ankétben a két éves katonai szolgálatnak behozatala kapcsán várható (szerinte hetvennyolcezer főnyi) ujoncjutaIék improduktív szerepével foglalkozott; Fenyő dr a gyáriparosok szövetségében is közel járt a tárgyhoz, de épen — mint mondja is — pem annak a körülménynek gazdasági jelentőségére gondol, hogy a fegyveres készültség Európában több mint 4"5 millió embert von el a termeléstől, hanem a hadsereg költségeinek rapid emelkedésére ; Hegedűs Lóránt ugyanott tartott fölolvasásában megemlíti, hogy a közös hadügyminiszter élelmezési célokra 1910-re csaknem egy millió korona emelést kért, de előre bejelenti, hogy ebből sem tudja majd a legénységet eltartani. (Ezt pedig a hadügyminiszter az »uj vámtarifa hatásának" tulajdonítja.) Én már itt előrebocsátom e tételt, amelyet soraim végére kellene helyeznem. Nézetem szerint ugyanis a drágáig s nevezetesen a husdrágaság okai közt a militárizmus annyiban játszik elég- közvetlen és elég jelentékeny szerepet, hogy egyfelől rengeteg nagyszámú oly egyént tesz a szabványos katonai élelmezés révén husfogyasztóvá, aki rendes foglalkozási körében ezelőtt (Pl. épen a magyar paraszt) alig jöhet száinba mint husfogyasztó és másfelől a Mezőgazdasági munkától s nevezetesen az állattenyésztéstől, vagyis husI)rodukciótól igen nagy számban vonja az életerős, fiatal, munkabíró elemeket. De vegyük közelebbről e tételt számadatok világításában. Ausztriában és Magyarországon a közös hadsereg legénységének állománya 288.135, az osztrák honvédségi csapatoké 43.259, a magyar honvédség 28.281, a hadi tengerészeti 15.143 és a bosznia hercegovinai csapatoké 6747. Összesen 381.565. Mivelhogy nálunk Magyarországon (az anyaországban) a polgári népesség hetven százaléka lakik ötezer leieknél kisebb lakosságú községekben (Horvát-Szlavonországokban pedig kilencven százalék), nyilvánvaló, hogy az újoncozás provenienciájának kulcsát is ilyennek kell vennünk, vagyis hetven százalék, illetőleg kilencven százalék újonc oly helyekről ered, hol nem a városi (ipari) népesség életmódja folyik, vagyis, ahol az újonc alig volt rendszeres husfogyasztó. Hogy pedig az aktiv katona mennyivel nagyobb husfogyasztó, azt a városi (tehát husfogyasztó) lakosság husfogyasztási átlagszámával való összevetés illusztrálja. A magyar földmivelésügyi miniszter ur a képviselőház 1910. évi december tizenkilencediki ülésében adatokat hozott föl az iránt, hogy a inarhahusfogyasztás Budapesten huszonnyolc kilogramm, Bécsben negyvenöt kilogramm, Berlinben tizenhét kilogramm, Drezdában huszonkilenc kilogramm, Münchenben husz kilogramm fejenként. Persze ehez más állatfajok fogyasztása még hozzáveendő. Budapesten a sertéshúsfogyasztás öt kilogramm, Bécsben tizenkilenc kilogramm, Berlinben huszonöt kilogramm, Drezdában huszonöt kilogramm, Münchenben husz kilogramm. A szakavatottaknak kell átengednem azt a kérdést, vájjon nem lehetne-e célszerű, elég gyorsan foganatosítható reformmal a katonai élelmezést — a tápérték sérelme nélkül — kissé módosítani, dúsabbá, változatosabbá, sőt kellemesebbé tenni, bárha a huskvantum némi csökkentésével. Hogy e mellett a hadsereg élelmezése még olcsóbbá is talál válni, az ugyancsak nem akadály. Az egyes csapattestek dislokációja szerint némi különbségek is indokoltak lehetnek, kellő központi ellenőrzés mellett, de mindenesetre évszak, időjárás és elfoglaltság szerint is lehetne e sablonokból jobban engedni. Ha a kisérlet beválik, annál messzebb kiható jelentősége volna. Nálunk minden embernek naponkint százkilencven gramm marhahús jár, azonban tényleg kétszázhúsz grammot kap. Csak magában a közös hadsereg husszükséglete — eltekintve a kórházak és tanintézetek szükségletétől (de csak a katonai tanintézetekben, tengerészeti akadémiák nélkül is ötezerkilencszáznegyven növendék van) évenkint tizenkilencmilliónégyszázezer kilogramm és e mennyiség száznyolcezer marhának felel meg. Tehát a sokat emlegetett balkáni import-kontingensek (Szerbiából évi tizenötezer ökör, Romániábol successive 1917-ig: tiz—harmincötezer ökör), nem érik el még 1917-ben sem felét annak a marhahúsnak, melyet egymagában a közös hadsereg ma elfogyasztott békeidőben. Fentieknél persze csak a legénység szükségletét vettem számításba; és a huszonkétezernégyszázhuszonkét tiszt és hivatalnok kombináción kivül ifiaradt. Hogy minő áron szereztetnek be e husmennyiségek, arról összefoglaló és átlagos adatok nem állanak rendelkezésre. Az egyes csapattestek ugyanis autonóm módon maguk szerzik be a hust (sőt olykor egyes századok, esetleg szakaszok is, ha detachirozva vannak). Rendszerint egy évre szerződnek, de előfordul, hogy több évre is. Nem helytálló, vagy legalább is igen keveset mond tehát a panasz, mely a drágasági anketteken fölhangzott, hogy a husiparosoknalt igen hosszú szerződéseik vannak a katonasággal s a marhaárak emelkedéséből e szerződések révén rájuk eredő károkat rá kell háritaniok a polgári népesség mindennapos vevőlsözönségére. De lehet, hogy itt-ott még eképen is kihat a katonai beszerzések szerepe a husdrágaságra. Megjegyzem, hogy a katonasági husszükséglet csaknem kivétel nélkül marhahúsra irányul, olykor helyette birka, illetőleg ürühús is szerepel, nevezetesen az erdélyi részekben^ általában csak Magyarországon. Hasonló viszonyok s hatások szerepelnek más országokban is. A Németbirodalom szárazföldi békeállománya: legénység 515,321, altisztek 59.852, a tengerészeti legénység 41.126 és altisztek 12.228. A százazföldi hadsereg legénysége rendes körülmények közt fejenként száznyolcvan gramm nyers hust (csont nélkül) és ötven gramm vesezsirt (Nierenfett) kap, a tengerészeti legénységi kikötőkben összesen napi háromszáztiz grammot, tengeren hetenként nógy-ötször lehetőség szerint. A katonasági husszükséglet tehát még a miénknél is nagyobb — viszonylag is. A Németbirodalom azonban kissé könnyebben viseli el! A francia katona béke idején napi háromszázhúsz gramm hust kap (esetleg e helyett háromszáz gramm sózott ökörhust vagy kétszáznegyven gramm sózott sertéshúst, vagy kétszáz gramm húskonzervet). 1910. évi december utolsó napjaiban a francia napisajtót egy érdekes hir járta be. A francia hadügyminiszter félhivatalosan közzétette, hogy ez évi január elsejétől kezdve minden közembernek a hus fejében bizonyos esetekben adatni szokott pénzbeli élelmezési dijat kénytelen fölemelni, mert világosan parancsoló szabályok irják elő, hogy mekkora sulyu hus juttatandó mindenik katona javára ; kénytelen lesz tehát a húsárak emelkedése miatt a kamarától póthitelt kérni. A lapok ezt jobbadán ugy magyarázták, hogy a francia kormány könynyelmüen — vagy Németország iránti tulelőzókenységből — engedélyt, sőt könnyebbségeket adott a végből, hogy élőállatok Németországba és Ausztria-Magyarországba ekszportáltassanak. Ebből a marhakereske-