Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-23 / 179. szám

1910 I. évfolyam, 179. szám Péntek, december 23 DELMAGYARORSZÁG (tzponti izcrkeiztóség és kiadóhivatal Szeg«), v=s Korona-utca 15. szám •—• Badapostl ««rkesztöséfl ét kiadóhivatal IV., e=> Városház-utca 3. szám •—• 8LÖTOETÍS! AH SZEGEDEN: egén érrt. K 14*— f«ém . . . K 12-negyedévre. K 4-- egy hónapra H 2-Um óin ára 10 fillér ELŐFIZETEM IX VIDÉKÉN i egétz ém . H 28'— félévre . . . I 14 — negyedévre. K V— egy hónapra K 2*4« Egyes szám ára 1« fillér TEIEPON-SZM« SzerkesztJség >35 c=j KiadáUraM 1H Interurbán 835 Budapesti szerkesztffség telefon-szám 118—U A piacért. A húsáraknak évről-évre emelkedő iránya már régóta foglalkoztatja a gazdasági élet hivatásszerű megfigyelőit és a közvéleményt. Ez a foglalkozás azonban a legutóbbi időkig csak a pro et contra véleményeknek tárgyilagosságot nélkülöző harca volt, A legutóbbi év az, mely ebben a tekintetben igazi és helyes irányú cselekvést képes fölmutatni. Az igazi cselekvést nem vonatkoztatjuk sem az agráriusok, sem a merkantilisták népboldogító megoldási terveire, hanem tisztán csak azokra a csöndes számsorokra alapítjuk, melyek a földmivelésügyi tárca jövő évi költségvetésében húzódnak meg. Az 1911. évi költségvetési előirányzatban az 1910. évi költségvetéssel szemben körülbelül kétmillióhétszázezer korona többlet mutatkozik, melyből nem kevesebb, mint másfél millió a husdrágaság közvetlen és közvetett okainak megszüntetését van hivatva szolgálni. Egy kerek millió az állattenyésztésnek apa- és anyaállat-beszerzések utján való közvetlen előmozdítására, százezer korona az ujabb legelőfeljavitások kamatsegélyeire, négyszázezer korona pedig a városok élelmezésének feljavítására, nevezetesen piacberendezések, korszerű raktárak és hűtőkamrák fölállítására rendeltetett. Ezek a számadatok arra engednek következtetni, hogy a busdrágaság kérdésében, a városokban kelendő boulevard lapok antiagrárius kitöréseinek, gazdagyülések antimerkantilis harciaskodásának közepette, megtaláltuk végre azt az irányt, mely nem érdekcsoportok kielégítése, hanem az egészségtelen állapotok tényleges szanálása felé vezet. A földmivelésügyi miniszternek a Ház hétfői ülésén mondott beszéde világos kifejezése annak, amire a számok következtetni engednek. A husdrágaságot nemzetgazdasági szempontból mezőgazda országban, semmivel sem lehet gyökeresen orvosolni, csakis a belföldi állomány, a belföldi kínálat megerősítésével. Egyes sajtóorgánumoknak a szerb határ megnyitása és az argentínai liusbehozatal érdekében, tárgyilagosság hijjával írott cikkei közelebb állanak az osztály ellen való izgatáshoz, mint a közgazdasághoz és nem szabad, hogy közönségünket csak egy pillanatra is tévedésbe ejtsék. A külföldi kínálatnak piacainkra irányítása csak momentán változást eredményezhetne, melynek előnyei megszűnnének, mihelyt a külföld kedvezőbb konjunktúrákat találna, mihelyt az élvezeti cikk importjával kapcsolatos pénzekszport a belföldi pénzforgalmat elvértelenitené. Vámhatárok korlátlan megnyitását kívánni, ma már közgazdasági kuruzs lás volna, örökségnek egy tál lencséért való eladása, a miniszter szavai szerint: öngyilkosság. Ezt a fölfogást Vallja még az iparpártolás iránt igazi érzékkel biró német birodalmi politika is és a közelmúlt tapasztalatai, az élelmiszereknek világszerte (még a. Free trade-es Angliában és Amerikában is) való drágulása azok nem muló értékének legsúlyosabb bizonyítékai. Kétségtelen, hogy ily irányban tőkét gyűjteni elsőrendű nemzeti föladat és nagyobb hasznára van nemzeti vagyonúnknak, habár egy drágasági perióduson keresztül szaporítjuk élő tőkéjét, állatanyagát, mint hogyha egy olcsósági perióduson át devalváljuk és elkótyavetyéljük a már meglevő értékeket. A szerb és román marhabehozatal korlátozása lassan bár, de éreztetni kezdi hatását. Az a körülmény, hogy a borjuvágások mintegy ötven * százalékkal apadtak, nemcsak a száj- és körömfájás pusztítására enged következtetést, hanem egyszersmind arra is, hogy a húsárak emelkedése az állatnevelés rentabilitását kisgazdáinkkal is megértette. A költségvetés emiitett számadataiból megelégedéssel látjuk azt is, hogy a kormány az állattenyésztés propagálása mellett a földmivelésügyi miniszter beszédében nyilatkozó fölfogásnak megfelelőleg, az állattenyésztés védelme Karácsony előtt. Irta Tövökné Kovács Hermin. (A család az asztalnál ül. A papa rikító mohósággal eszik, mert világosan érzi, hogy valami veszedelem kóvályog a levegőben és olyanforma, bár — mint kitűnik — oktalan reményei vannak, hogy idejekorán kikerülheti a veszedelmet. Különben régi tapasztalatait is sorompóba állítja a siker érdekében, azaz felölti a lehető legzordabb és legkeményebb arckifejezést. A három gyerek, kellő fenyítés után csendben eszik, csak az asszony sóhajtoz.) A papa (villájára szúr egy darab sültet): Mondhatom, finoman néz ki ez az — izé. Régen elkergette volna a szakácsnéját, ha a gyomrom épségére adna valamit! De hát, persze, én csak az igavonó vagyok, aki nem érdemel különb figyelmet. A legutolsó paraszt-vendéglőben jobban csinálják az ilyesmit. Az asszony (ingerülten): Mari direkt ugy készítette,, amint te kívántad. Csakhogy ma megint harapós kedvedben vagy . . . (Az ember nem felel, mert nagyon meg van elégedve azzal, hogy az asszony már is konstatálta azt a tényt, mely így közvetlenül karácsony előtt, nagyon áldásthozó. Eszik tehát, csak a gyerekekre vet néhanéha haragos tekinteteket, akik ragyogó szemekkel néznek össze és kuncongnak.) A papa (rákiált a gyerekekre): Csend!.. . A mamm (sóhajt): Béla, ma sétálni voltam a gyerekekkel . . . (A papa hallgat.) A mama (erősebben): Hallod ? Sétálni voltam . . . A papa (zordan): Azt hiszem, ezt elég gyakran megcsinálod. A mama (félénken): igen . . . de ez . . hogy is mondjam — ez nem olyan séta volt. (Élénkebben.) Édes fiam, ha látnád, micsoda pompás kirakatok vannak mindenfelé . . . (A papa hallgat és eszik.) A mama: Különösen a belvárosban.Egész gyönyörűség. (Sóhajt.) Nem csoda, hiszen két nap még — és itt van karácsony. A papa (mérgesen) : Azt úgyis 'tudom, ha nem emlegeted folyton. Tegnapelőtt fosztottál ki ; odaadtam a l«gutolsó filléremet, már most hagyj bókén. Az asszony (gúnyosan) : Azt a nyomorult pár koronát ? Szép. Hát ez az egész ? Ebből akarsz te ajándékot mindenkinek: a szakácsnénak, szobaleánynak, a gyerekeknek, nekem — sőt talán — ami nem lehetetlen, csak mulatságos, — magadnak is ? A papa (ingerülten csapja le a villáját): Na, hát már nyugodtan nem is lehet ennem itthon. Legalább várhattál volna, amíg méreg nélkül nyelem le ezt a néhány falatot. Tehát csupán rongyos pár korona, amit keservesen kiizzadtam számotokra? (Kegyetlen gunynyal.) Nem méltóztatna parancsolni, asszonyom, a bőrömet is? (Dühösen.) Engem ne zaklass többé, egyetlen fillért se adok, ha mindjárt garmadával állana előttem a pénz. Erti? Egy fillért se. Ne vegyen a gyerekeknek hwsz forintos játékszereket... (A két nagyobb gyerek sokatmondóan löki meg egymást. A szemük összevillan.) ... és maga is beérhetné egyszerűbb karácsonyi meglepetésekkel. Az asszony (fájdalmasan): Csak beszélj. Ez illik hozzád. A családod neked semmi, jól tudom . . . (Sir.) A papa (levágja az asztalkendőjét): Na ez már sok. Az asszony (zokog): Tudom, sok . .. minden sok . . . A papa (meglágyul): Legyen eszed. Jól tudod, hogy ami csak telik tőlem, mindent szívesen teszek . . . Az asszony (fölragyogó szemekkel): Igazán ? (Megöleli.) 0, te kedves, jó fin ! Na, hát akkor gyere velem holnap, hogy megmutassam. amit a magam számára óhajtok. Gyönyörű darab, az bizonyos. Középen van egy nagy, sugárzó kő, körülötte apróbbak, mintha csillagok fognák körül a napot. Föl is próbáltam, mert tudtam, hogy úgyis megveszed. Hidd el, nagyszerűen emeli az arcomat, sokkal szebb, elegánsabb, intelligensebb fejem van vele. Majd meglátod. Ő Bélám, köszönöm, nagyon köszönöm . . . (Megcsókolja.) A papa (kétségbeesetten): Te szerencsétlen, — mire gondolsz? Az asszony (a függőjére mutat): Hiszen láthatod, hogy ezt a kis piszkot már nem hordhatom. Sajogóné — pedig micsoda az ura hozzád képest, — háromszor ekkora gyémántokat hord. Az egyik fiú (sunyi arccal figyeli az apját s minthogy a megtörésnek ezt a pillanatát a maga céljaira kiaknázandónak tart'a óvatosan, de vakmerően kockáztatja meg): Papa én egy hegedűt szeretnék, de nagyot, igazit