Délmagyarország, 1910. december (1. évfolyam, 161-185. szám)

1910-12-21 / 177. szám

2 DÉLMA6YAR0RSZA6 1910 december 21 azelőtt a husdrágaság egyik okául az egyoldalú marhahús-fogyasztást s általában táplálkozási viszonyaink egyoldalúságát jelölte meg: támadták érte, sőt a szegény emberek sorsa iránt való nagyúri közönyt vetették szemére. Hogy mennyire igaza volt, ennek bizonyítására statisztikát állíttatott össze Európa legnagyobb városainak húsfogyasztásáról. E statisztikából kiderül, hogy Bécs kivételével Európa egyetlen nagy s nálunk sokkal gazdagabb városában sem esznek oly sok marhahúst, mint Budapesten. Pedig a marhahús nem népfogyasztási cikk. A közfogyasztás bajainak gyógyítását a hússertések nagymértékű szaporításában kell keresni. Mert az nem lehet egészséges állapot, hogy oly sertéshusevő ország fővárosa, amilyen Magyarország, messzire elmarad az európai nagyvárosok sertéshúsfogyasztásának az átlaga mellett. A husdrágaság kérdését agrár- és merkantil - körök arra használják föl, hogy egymáson nagyot üssenek és a felelősséget a közélelmezés e nagy bajáért egymás nyakába varrják. A miniszter ellene van szive mélyéből e test vér harcnak. Miniszteri székében ülve, nem osztozik egyik fél elfogultságában sem. Szegény ország vagyunk. Aki nemzetét szolgálni akarja, nem egymás ellen kell uszítani a szemközt álló táborokat, hanem harmóniába kell hozni minden becsületes és hazafias erőt. E magas, államférfira valló meggyőződése meleg hangoztatásával végezte be nemeshangu, szép beszédét Serényi Béla gróf. A képviselőház egy nyilt, szókimondó, becsületes lélek igézete alatt állott, aki a politikában is olyan, mint az életben. Aki nem tudja megszorítani senki kezét, még politikai számításból sem, akit nem becsül. Aki nem tud egy meleg szót mondani, semmi politikai raison kedvéért, ha azt nem érzi. Aki a miniszterséget nem kereste; mindenki tudja, hogy — bár ez csodalene ; ennek az alapján pedig még nem ítélhették el. Eddig senkinek se jutott eszébe rá gyanakodni, de most, a faluban ez is, az is emlékezett gyanús cselekre, mindenki szerette volna, ha elitélik, örülve, hogy az egész falu megszabadul a tartós gyanútól. Sok tanút idéztek be, de bármint igyekeztek is, egyikük sem tudott terhelő' bizonyítékokat előállítani. Már az utolsó tanú kihallgatására került a sor. Morin, a vádlott, ellenszenves arcú, ravasz szemű paraszt, konokul összeszorított szájjal iilt helyén. — Igen, elnök ur — kezdé a tanú — ott dolgoztunk a mezőn, épen Sjmonneték határa mellett, a füzes mögött . . . azért nem láthattunk semmit ... De halottuk a sikoltozást, a kiáltást jól halottuk . . . S ekkor a vádlott egyszerre lángoló arccal fölugrott helyéről és fölháborodva kiáltá a tanú felé: — Hazudsz ! Nem kiáltottak ! Meg sem mukkantak! Zaj, lárma . . . Morin védőügyvédje hevesen integet neki, hogy üljön le. — Szerencsétlen, elveszett! — Nem bánom, — vág vissza magánkívül a gyilkos, — de nem tudom tűrni a hazugságot ! számba megy a mi szép országunkban — kötéllel kellett megfogni magas állására. Aki csak addig kiván ülni piros karszékében, ameddig egyetlen meggyőződését sem kell érte feláldoznia. Ilyen miniszter ritkaság-. S ha még fiatal is hozzá, annál jobban meg kell becsülni, mert a hozzá hasonló nemes férfiak még igen hosszú ideig s felette nagy szolgálatokat tehetnek nemzetünknek. Kinos vergődés. (Saját tudósítónktól.) Frappánsul nyilatkozik meg ismét az ellenzék kinos vergődése, amikor a bankprovizóriummal szemben nem tudnak állást foglalni. Ahányan vannak, annyiféle módot ajánlanak. Apponyi Albert gróf és vele a Kossuth-párt zöme tűrni hajlandók a bankprovizóriumot és inkább a végleges javaslat benyújtása alkalmával vonulnának föl a kormány ellen. A néppárt álláspontja is fedi Apponyi Albert nézetét és hivatalos szónokuk, Rakovsuky Béla úgynevezett mérsékelt beszédet fog mondani a javaslattal szemben a Házban. Csak arra szorítkozik, hogy megokolja, miért nem indítanak már most éles harcot a bankszabadalom meghosszabbítása miatt. Nem ugy azonban a Justh-párt, amely — ugy látszik — létérdekét látja veszedelemben forogni, ha bármely javaslattal kapcsolatosan, de különösen a bankprovizórium miatt a legélesebb harc megindítását be nem jelentené. De mindig kénytelenek Justhék is csak a bejelentésnél maradni, mert alig egy-két napi szófecsérlés után kitűnik, hogy azért beszélnek, hogy a kormánynak kellemetlenkedjenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak egyöntetű megállapodásra jutni a kormánynyal szemben való eljárásra nézve. Az utolsó percekben rendesen fölébred a legtöbb vezérférfiuban a lelkiismeret szava, amely a fülükbe kiáltja: Elég volt már a rombolásból, hagyjatok épiteni is! Héderváry Károly gróf miniszterelnök a pénzügyi bizottság hétfői ülésén részletesen kifejtette a kormány álláspontját nemcsak a bankprovizóriumot illetőleg, de nyilatkozott a készfizetések fölvételéről és általában a bankszabadalom meghosszabbításáról is. Teljes őszinteséggel föltárta a helyzetet és figyelmeztette az ellenzéket, hogy nagy kár háramlik az országra abból, ha a bankprovizóriumról szóló javaslat ez év végéig nem lesz törvény. Anélkül azonban, hogy akármelyik pártnak ebből valami haszna lenne. Ugyanekkor nyomatékosan visszautasította a miniszterelnök azt az utóbbi időben nagy előszeretettel fölkapott ellenzéki vádat is, hogy a készfizetésekkel a kormány kijátszotta, becsapta az országot. Különösen a Justh-párt az, amely mindenáron harcot akar, ami kitűnt a pénzügyi bizottság tegnapi ülésén is. Amig a Kossuth-párt és a néppárt a puszta tiltakozás álláspontjára helyezkedett, addig Holló Lajos, Földes Béla és Bakonyi Samu, tehát a Justh-párt főemberei a bankprovizóriumról szóló javaslat benyújtása miatt valóságos árulást igyekeztek rásütni a kormányra és a nemzeti munkapártra. Bizunk benne azonban, hogy ezek a talajvesztett urak mégis a jobbik eszükre fognak hallgatni és csupa kicsinyes boszuból és gáncsoskodásból nem kergetik az országot bank-ékssleksz-be. De ha ezt minden várakozás ellenére mégis megtennék, olyan szegénységi bizonyitványt állítanak ki magukról, hogy csak szánakozó mosolylyal nézi az ország a kinos vergődésüket. A delegációk Saszeliivása. A hivatalos lap mai száma és egyidőben a „Wiener Zeitung" is közli, hogy a király a delegációkat december huszonnyolcadikára összehivja. A magyar miniszterelnökhöz intézett királyi kézirat a következő : — Kedves gróf Khuen-Héderváry ! A közös ügyek tárgyalására az 1867. évi XII. törvénycikk értelmében, illetve az 1867. évi december huszonegyedikén kelt törvény alapján hivatott bizottságokat a részükre törvényileg meghatározott teendők elintézése végett folyó évi december huszonnyolcadikára Budapestre ezennel egybehívom. Midőn ehez képest egyúttal közös minisztériumaimat alkotmányszerü előterjesztéseik megtételére utasítom, megbízom Önt, hogy a magyar országgyűlés bizottsága tagjainak egybehivása iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1910. évi december tizenhetedikén. Ferenc József s. k., Khuen-Héderváry gróf s. k. Hasonló kéziratot kapott Aehrenthal és Bienerth i*. Nem lesz bejelentő hivatal. — Nem engedélyezi a belügyminiszter. — (Saját tudósítónktól.) Ami minden valamirevaló magyar városban van, az Szegeden nincs. Bejelentő hivatal nélkül alig lehet várost elképzelni és végre a szegedi törvényhatóság is belátta annak szükségességét, elhatározta az idei juniusi közgyűlésen, hogy rendőri bejelentő hivatalt szervez és annak költségeit is megszavazta. Somogyi Szilveszter dr főkapitány sürgette az uj rendőri hivatal létesitésót és most, mikor azt létesíteni akarták, a belügyminiszter közbeszólt és egyelőre nem engedi meg a bejelentő hivatal létesítését. A város tanácsa épenséggel nem elégedetlen a miniszter döntése miatt, mert nem tartja oly sürgősnek a bejelentő hivatal létesítését, mint a főkapitány. Az erre vonatkozólag a városhoz ma érkezett belügyminiszteri leirat a következő: 1910. évi junius hó 24-én kelt felterjesztésére, megfelelő további eljárás végett értesítem a város közönségét, hogy a rendőri bejelentési kötelezettségről alkotott szabályrendeletet, valamint a bejelentő hivatal személyzetének megállapítása tárgyában hozott határozatát jóváhagyhatótmk nem találtam, mert az 1879. XXVIII. törvénycikk 23. szakasza a • belügyminisztert hatalmazza fel arra, hogy az ezen törvényben körülírt bejelentési kötelezettséget esetről-esetre azon törvényhatósági joggal felruházott s más népesebb városokra is rendeleti uton a helyi viszonyoknak megfelelő módosításokkal kiterjeszthesse, melyekben annak szüksége mutatkozik, minek következtében a bejelentési kötelezettségnek szabályrendeleti uton való életbeléptetésének helye nincs ós a helyhatóságot csupán a bejelentési hivatal szervezetéről s ügykezeléséről szóló szabályrendelet alkotásának joga illeti meg. Fölhívom ennélfogva, hogy tegyen ide jelentést, hogy az emiitett törvényben körülirt bejelentési kötelezettséget Szeged szabad királyi városra a helyi viszonoknak megfelelő mily módositásokkal véli szükségesnek, megjegyezvén, hogy a módosítások az idézett törvény lényeges rendelkezéseivel ellentétben nem állhatnak. Budapest, 1910. évi december 17-én. A miniszter meghagyásából: Szabó s. k. miniszteri tanácsos. Sok remény semmisült meg ezzel a miniszteri döntéssel a szegedi városházán. Uj állások kreálását várták sokan; előremenetelt a bentlevő tisztviselők, ekszisztenciát sokan, akik a városhoz gravitálnak. Lázár György dr polgármester kijelentette a Bélmagyarország munkatársa előtt, hogy ez a miniszteri döntés csak elhalasztása akar lenni a bejelentő hivatal létesítésének, nem pedig a közgyűlés határozatának a megsemmisítése. A város törvényhatósági bizottsága a januári rendes közgyűlésből oly felterjesztést fog tenni a belügyminiszterhez a rendőri bejelentő hivatal létesítését illetőleg, hogy a miniszternek nem lesz az ellen kifogása. Ugy a polgármester, mint a főkapitány annak a nézetének adott kifejezést, hogy a bejelentő hivatalt 1911. évi julius elsején fel lehet állítani és rendeltetésének át lehet adni.