Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-04 / 138. szám

Í9Í0. I, évfolyam, 138. szám Péntek, november 4 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cs Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., e=3 Városház-utca 3. szám c=a ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN! egész évre . K 24'— iélévre . . . R 121­negyedévre. R 6'— egy hónapra H 2'­Egyes szám ára 10 fillér ELOFiZETESI ftR VIDEREN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R 7— egy hónapra S 2'49 Egyes szám ára 10 fillér TELEFÖN-SZAHs Szerkesztőség S35 n Kiadóhivatal 839 interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—19 Unionista többség. Állapitsuk meg- véglegesen a leg­utóbbi horvát választások mérlegét és sok érdekes tanulságra bukkanunk. Mindenekelőtt — de nehogy ebben a megállapításban valaki célzatosságot gyanítson —• a leadott szavazatok száma amellett bizonyít, hogy a leg­utóbb jelentékenyen kibővített válasz­tói létszám végeredményben nagyon összezsugorodik. Az összeirt választók negyven százaléka tartózkodott a sza­vazástól, pedig a koaliciós és más nacionalista csoportok vezérei épen a megszaporított szavazatoktól remélték terveik megvalósítását. A széles nép­rétegeknek ezt a feltűnő közömbös­ségét beavatott horvát politikusok arra az általános elkedvetienedésre vezetik vissza, amely a koaliciós politika ku­darcai és állhatatlansága következté­ben, mint reakciós tünet, jelentkezett. És e közömbösségnek nyomai elsősor­ban épen a koalíció főfészkében mu­tathatók ki. De a koalíció rovására esnek a le­folyt választási küzdelemnek egyéb szembeszökő eredményei is és ezek közt főképen a koalíciónak, mint ön­álló horvát uj pártnak, számban való megcsappanása. Az abszolút többség magaslatáról az egykor oly hatalmas párt lesülyedt egy országgyűlési cso­port színvonalára. A mult országgyű­lésen még ötvenhárom mandátummal rendelkezett, most harmincöt főből áll egész tábora. Ezek között is leg­alább tiz olyan politikus van, aki több­kevesebb nyíltsággal már a választá­sok előtt hirdette a bánnal való meg­egyezés és a reális politika útjára té­rés szükségét. A szerbek között a bán­nak ezenfelül öt föltétlen hive van s igy az egykor oly befolyásos Pribicse­vics-féle „Sx-bobran"-csoport pozíciója végképen megdőlt. A Lorkovies-cso­port meg épen két emberre oivadt össze; Lorkovics „vezér" pedig olyan módon került ki a választásból, hogy aligha merne ujabb harcra vállalkozni. Általában azt az összbenyomást kel­tették a lezajlott választások a horvát közviszonyok figyelőinél, hogy az ellen­zéki zászlók alatt megválasztott nép­boldogitók irtóznak legjobban egy ujabb választásnak a gondolatától s meg vannak győződve, hogy a soraikban most kezdődött tizedelés pár hét múlva valóságos istenítéletté növeked­nék meg. Furcsán járt a választásoknál az egykori Starcsevics-párt Frank-párti tö­redékeiből összeenyvezett uj klerikális párt is, amely keresztényszocíálista lobogó alatt — a zsidók támogatásával próbált szerencsét. Ebben az uj alaku­latban az egykori tiszta jogpárt mara­dékai egyesültek, amely, míg a horvát ideális közjogi aspirációkat képviselte, nagyon népszerű volt. Ez az irányzat sem birta ki a klerikális injekciót. A horvát nép rendkívül vallásos, de soha­sem volt kapható a politikai klerikáliz­musra. Egyház és klerikálizmus két különböző fogalom, amelyet politikai kártyakeverők gyakran összeboronál­nak. A horvátok azonban nem engedik magukat megtéveszteni s az egykori tiszta jogpárt tragikus sorsa ezen a ponton kezd beteljesedni. A tanulság itt az, hogy Horvátországban semmi­féle klerikális pártnak nincsen talaja. Az uj klerikális párt higgadt elemei máris nyiltan hangoztatják, hogy vissza kell állítani a tiszta jogpárt program­ját. Kissé megkéstek ezzel a vezeklés­sel, mert félő, hogy a klerikálisok halálos öleléséből többé föl nem ocsúd­nak. A horvát országgyűlés nyolcvan­nyolc mandátuma közül kerekszámban hatvan oly képviselő kezében van, aki a Magyarországgal való békés megértés hive. Az unionista irányzat tehát a sza­vazatok kétharmadával rendelkezik. Ezenfelül a kis parasztpárt is a kiegye­zés alapján áll és csak egyes gazdasági kérdésekben foglal el külön álláspontot. A lezajlott választás tehát, bár a sta­tisztika a be nem avatott szemnek kü­lönféle nagyságú csoportokat mutat a kis kormánypárti táborral szemközt, minden kétséget kizáróan meghozta az unionista irányzat győzelmét. Ami még hátra van, az tisztán takti­kai és párttechnikai kérdés. Száz jelből arra lehet következtetni, hogy a koali­A Mi Asszonyunk bohóca. Irta Anatole Francé. I. Lajos király idejében élt Franciaországban egy szegény bohóc; Compiégneben született és Barnabé volt a neve. Városról-városra járt, mindenütt ügyeskedett. Vásárok idején a piacon leterítette kopott, őcska szőnyegét s miután maga köré csábí­totta a gyerekeket és a csavargókat, min­denféle bohókás beszéddel, amit egy igen öreg eró'müvésztó'l tanult s amelyen soha­sem változtatott semmit, egy cintányért tett az orra hegyére. A tömeg eleinte közö­nyösen nézte. De amikor a kezén állva, a lábával a le­vegőbe dobált és elkapott hat csillogó réz­golyót, vagy amikor hátrahajlott, ugy, hogy a feje a sarkát érte s ebben a poziturában dobálózott tizenkét késsel, csodálkozó moraj kelt a nézők közt s záporként hullott a szőnyegre a sok aprópénz. Mégis, mint a tehetségükből élők legna­gyobb részének, a compiégnei Barnabénak is nagyon nehezére esett az élet. Homloka verejtékével keresve kenyerét, sokkal több jutott neki a nyomorúságból, mint amennyi Ádám apánk vétkéből ki­folyólag megillette volna. Aztán meg nem is dolgozhatott annyit, amennyit akart. Hogy bemutathassa szép művészetét, napfényre és melegre volt szük­sége, mint a fának, hogy virágozhassák és gyümölcsöt teremhessen. Télen olyan volt, mint valami lombjátvesztett fa, szinte halott. A fagyos föld kemény a bohócnak. És mint a mesebeli tücsök, fázott és éhezett a hó évszakán. De mivel egyszerű volt a szive, türelemmel viselte baját. Sohasem gondolkozott a gazdagságok ere­dete, vagy az emberi javak egyenlőtlensége fölött. Szilárdan hitte, hogyha ez a világ rossz, majd jobb lesz a másik és ez a re­mény tartotta. Nem utánozta a hitetlen és csavargó latrokat. Sohasem káromolta isten nevét; becsületben élt és ámbátor nem volt felesége, nem kívánta meg a szomszéd­jáét, mert az asszony ellensége az erős embereknek, ahogy a bibliai Sámson törté­netéből is kitűnik. Valóban, nem voltak érzéki vágyai és ne­hezebben tudott lemondani a pohárról, mint a hölgyekről. Mert — anélkül, hogy a mér­tékletesség ellen vétett volna — szeretett inni, ha meleg volt, Jó ember volt, istenfélő és igen nagy tisztelője a szent Szűznek. Ahányszor csak bement a templomba, nem mulasztotta el, hogy le ne térdeljen az isten anyja szobra elé s ezt az imádságot ne intézze hozzá: — Mi Asszonyunk, vigyázz az életemre addig, amig ugy nem tetszik istennek, hogy meghaljak s ha meghaltam, add, hogy ré­szem legyen a paradicsom gyönyörűségeiben. II. Egy este, esős nap után, hogy ment, men­degélt szomorúan, görnyedten, hóna alatt az ócska szőnyegbe csavart golyókkal és késekkel, keresve valami helyet, ahol alud­hassék, vacsora nélkül, meglátott az utón egy szerzetest; tiszteletteljesen köszön­tötte. Mivel egy uton mentek, beszélgetni kezdtek: — Útitárs — kérdezte a szerzetes — hogy van az, hogy zöld a ruhád? Talán a bolond szerepét játszod valami színda­rabban '? — Nem, atyám — felelt Barnabé. — Ugy, ahogy itt lát, Barnabé a nevem és foglal­kozásomra nézve bohóc vagyok. Ez volna a világon a legszebb foglalkozás, ha az ember minden nap ehetnék mellette. — Barnabé barátom •— szólta szerzetes —• figyelj arra, amit mondasz. Nincs szebb fog­lalkozás, mint a szerzeteseké. Istennek, a szent Szűznek és a szenteknek dicsősé­gét énekeljük mi és a szerzetes élete egy zsoltár. Barnabé felelt: — Atyám, megvallom, hogy ugy beszél­tem, mint valami tudatlan. A Kegyed fog­lalkozását össze sem lehet hasonlítani az enyémmel és ámbátor érdemes dolog, ha az ember az orrára állított bot végén egyen­súlyban tart egy dénárt és még táncol is hozzá, de ez az értelem nem is közelíti meg a Kegyedét. Szeretnék én is minden nap énekelni, mint Kegyed, atyám s különösen a szent Szűznek, aki iránt különös imádat­tal viseltetem. Szívesen lemondanék a mű­vészetemről, amelyet Soissonstól Beauvaisig mindenki ismer, több, mint hatszáz faluban és városban, hogy felölthessem a szerzetesi csuhát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom