Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-13 / 146. szám

1910 november 10 D£LMAGYARORSZAG 13 apadó, mindig dagályos, tul habzó tenger. Sez a tenger sohasem rombolt. Dagálya éa habzása jótékony, szelid ölelés volt, Selymes és lágy. Föiületén pedig a napsugár játszadozott. — Keresztül mentél az élet minden sanyaru­fágán és gyötrelmein, deajTe tiszta telkedről a létért való" keserű tusakodás nem tudta letö­rülni a költészet himporát, nem tudta kiölni az ábrándot a Te nagy szivedből, nem tudta lerontani a légvárakat, amiket zsenge ifjúkorod álmai építettek, gyermek maradtál játszi kedélylyel, naiv hittel, bízó lélekkel és ifjonti tűzzel; boldogan jártál az illúziók, a délibábos remények meseországában, abban a csalfa tündérvilágban, ahol minden hamis és lelked szent meggyőződésével hitted, hogy minden, ami fénylik: színarany, hogy minden, ami csil­log: drágakő. Minden ízében müvészlélek, költő és ihlet­szellem, tele erővel, mélységes érzéssel, fen­költ eszmékkel, szárnyaló fantáziával és gyön­géd poézissel, ez volt Makó Laios, aki tövissel szórt utján, soha sem kereste az anyagi érde­kek Virágait, akit a művészetnek anyagiasság­tólmentes imádata űzött, serkentett szerte az országban. E nemes város falai közül pergő idők, muló évek el-elsodorták. Küzdve, tanulva és tapasztalva járta az élet labirintusát, de delejtü nélkül is megtalálta újra meg újra ezt a visszasóvárgott, szűkebb h.száját, amelynek földje mély és meleg öleléssel zárta magába örök nyugovóra, — Szolid, mindenkit szerető jóság, a bölcsek türelmessége, az emberek gyarlóságait szánó elnézés, minden harcot kerülő, csöndes alkotni­vágyás, elleneinek való megbocsájtás, mindenek­fölött való nyugalmas, derűs béke honolt a te nagy szivedben. — S egy szürke, ködös novemberi éjszakán mégis a szived ölt meg. Azon az estén ebben a ragyogó csarnokban Magyarország nagy ura jajongott elvesztett becsületén s mögötte ár­nyékként sírt egy lerongyolt paraszt. Te vol­1ál az, szegény histrió, a nagy úrnak hűséges Tiborca. Kesergésedben megelevenedett a sa­r«yargó, éhező, elnyomatott magyar nép. Szived mély tengeréből évszázadok rejtett keserűsége szakadt föl zugó, mindent áttörő áradat­ként. Talán sohasem zokogott fájdalmad olyan Bzivettépően. A multak bajait panaszoltad, de mintha a jelennek szólt volna harsogó keserved. — Testamentumod vala ez. Egy harmonikus élet gyönyörű testamentuma. — Ha csodákban hinnék, azt mondanám: a mi nagy mártírunk, Katona József szellemének forró csókja szívta íöl lelkedet ezen az estén egy jobb világba. — Suttogó, fekete árnyék röppent keresztül ezen a eöt éjszakán a nagy magyar Alföldön, a szőke Tisza mentén, Erdély bércein és a Kárpátok völgyein. Bezörgetett mindenhová, ahol színész tanyázott: a nagy színházi palotákba s a fagy uggy ertyával világított virradattal az ezüst drachmán majd meg­vegyem a fuvolámat. És még sem vettem meg soha! . . . így lettem az az isteni Lais, kinek Korinthos népe szobrokat emel tem­plomaiban, az a hires Lais, akit egyedül Dorion nem szeret Fölállt, két keze közé fogta az ifjú fejét, gyöngéden hátra hajtotta s belemeritette a szemébe egész győzhetetlen szépségét. — Ne. hagyj ez éjszaka magamra. Maradj velem l Dorion pillái alatt felhők emelkedtek. Zavaros lett a tekintete s ő mégis nevetni akart: — Szép vagy! Fiatal vagy! ... — és el­indultak együtt a Lais aranyoszlupos háza felé. Adimanthos kertjeiben megszűntek egy pillanatra a hangok, a hymnuszok, a táncok. Hirtelen szorongás gyötörte meg a lombo­kat és virágokat, mintha a kertnek irigy­ségében elakadt volna a lélegzete. Lais ment el . . . s Dorionnal lassan haladt a cytherei rózsafák között, a csilla­gok alatt. Halkléptü rabszolgái üresen vitték hordagyát mögöttük. Elérték a házat. A küszöböt mirtuszok ta­karták. Az ajtó nyitva volt . . . . . . És mikor eljött a rózsaujjú hajnal, Lais ott ült a földön, nyugágyuk mellett. Aranyhaja, melyben a nap átvirrasztotta az éjszakát, kibomlott s szemében, mint két nedves ibolyában, alázatosan tükröződött egész nagy szerelme. Dorion azzal a diadalmas megvetéssel te­kintett le rá, melylyel a férfi arra az asz­odukba. És suttogása nyomán arcunkon a bánat keserű könyei pörögtek le. Meg­fagyasztotta a mi szivünket is a halál sulyo3 mementója, amely tenéked azon az éjszakán elvégeztetett mindörökre. — De most nem sírni jöttünk ide 'ékesszóló könynyel, nem keseregni nagypénteki gyászban. Ünnepelni jöttünk fölmagasztosult lélekkel. Áldozni a legfőbb jognak, a legfőbb igazságnak, a legfőbb természetességnek: a szeretetnek. Ez a néma kőszobor pedig, amelyről hulljon le, ime, a lepel, szinésztestvéreim, a szeretet oltára legyen mindig szemünkben s intője annak, hogy ott az erkölcsi rothadás kezdődik, ahol a sze­retet titkai végződnek. — Halál, hát hol van a te diadalmad ? Hiszen én még sohasem láttam testvéreim szemében azt a ragyogást, soha nem éreztem ilyen perzselöen azt a melegséget, amely együtt dobbanó szi­vünkből kiárad. Nem nő ezen a földön gyönyö­rűbb valami a nagy, erős szeretetnél : ez a föld legszebb virága, S ugy érezem, mintha a mi egyesülésünk e néma, hideg kőszobor körül, e közönséges emberi fölfogás szerint szomorú év­fordulón, egy nagy, illatos, napsugárban fürdő fehér rózsa volna. Minden levele e szép ország­nak más-más részéből szállott; de, mégis egy a színük : a világosság, egy az illatuk : a sze­retet, mert egy helyről fakadtak : ezernyi ma­gyar szinész lelkének mélységes hálájából. És ugy érezem, mintha az én gyönge hangomban ma ezernyi szív vágyakozása reszketne s ezernyi lélek áldástkérő imája egyesülne a szeretet himnuszává, Makó Lajos ! Néma, hides: másod a szeretet szimbóluma szemünkben. Halálodnak évfordulója pedig nekünk mindenha a szeretet örökkévalóságának és győzhetetlenségének ün­nepe lészen! (Akik a szoborért fáradoztak.) Janovics beszéde közben a lepel lehullott a szoborról. Néma megilletődéssel nézte a kö­zönség Makó Lajos kiválóan sikerült ércalak­ját. Elismeréssel kell adóznunk Csiky László­nak, aki legtöbbet fáradozott a szobor érde­kében. Munkájában segítette Békefi Lajos, Mezei Andor és Sümegi Ödön. A kitűnően sikerült ünnepély rendezésért is pusztán az emiitett négy színészt illeti az elismerés. Csiky László ezután rövid, de sikerült beszéd­ben fölkérte Lázár György dr polgármestert, hogy a szobrot vegye át a város. Ez meg is történt. Lázár György dr szép szavakkal vette át a város tulajdonába a szobrot, meg­ígérvén annak őrzését. (A koszorúk.) Most következett a szobor megkoszorúzása, Gaál Endre dr a szín ügyi bizottság, Faludi Jenő dr a Szinészegyesület, Zilahy Gyula a szonyra néz, kit szerelem nélkül ölelt, Összecsatolta vállán köpenyét s kegyetlen mozdulattal egy ezüst drachmát vetett a hetaira térdére: •— Lais, ezen a drachmán vedd végre meg a fuvoládat... Elment. Belélegezte a tenger hűvös fuvallatát, biztos lábbal tiport végig a harmatos földön. A nap átragyogta a világot; a kertekben Lais rabnői énekelték a virradat himnuszát s a völgyi utcából egy csapat aetiopiai közeledett az aranyoszlopos ház felé. A sziriai fejedelem birodalmakat érő ajándékait hozták Korinthos legszebb asszonyának. Dorion fiatalnak és erősnek érezte magát s elűzte az éji képeket. De aztán este, mikor az uj hold ráhajolt az Akrokorinthos ormára s fölcsillant a tengerparti város márványhomlokán és ezüs­töt öntött a kettős öböl vizébe, mikor el­hozta az éjszaka a Lais nagy óráját, az ifjú dalnok mint szárnyas erőt érezte visszatérni emlékeit. Ajkán megéledt a Lais ajka, szemében a pillantása s lüktető vérében kigyuladt a hetaira valamennyi csókja. Az arca elsápadt, szorongó vágy szállt föl benne. Torkát égette az éji láz, vad szomjúság gyötörte. Menekülni akart, futni a tulajdon vágyako­zása elől s lihegve érte el az aranyoszlopos házat. De az ajtó zárva volt, mintha soha többé nem nyilna ki; és odabent halkan sirdogált egy fuvola hangja ... • tj debreceni társulat, Almássy Endre a szegedi színtársulat és Evva Lajos, Szirmai Endre a Király- és Magyar-színházak, Szendrey Mihály az aradi, Szenles János a kecskeméti, Lenkei Zoltán a temesvári, Békefi Lajos a szegedi, Sümegi Ödön a pozsonyi, Csiky László a ko­lozsvári színtársulatok, Balassa Ármin dr a Dugonics-Társaság, Takács István a színház műszaki személyzete koszorúját helyezte el. Koszorút tett a szoborra még több színtársu­lat és a színház jegyszedőszemélyzete is. Ezután a szegedi színtársulat a Szózatot énekelte el B ezzel a szoboravató-ünnep vé­get ért. A szegedi városatya-választások — fi városi párt szózata. — (Saját tudósítónktól.) December tizennyolca­dikán lesznek Szegeden az általános városatya­választások, amelyekre már most serényen készül a polgárság. A szegedi városi párt, amely, politikamentesen, a város közügyeinek szolgá­latában áll, most erőteljesen szól bele a készülő választásokba és elmondván a maga program­ját, arra kéri a polgárságot, hogy a város ügyeit ismerő és azokat szolgáló férfiakat küld­jön a törvényhatóságba. Megszólal az alsótanyai gazdasági egyesület is és fölhívásában azt- a kívánságát hangoztatja, hogy a tanyát a tőr­vényhatósági bizottságban több tag képviselje» mint ezidő szerint, A városi párt szózata így hangzik: Polgártársak! A választott törvényhatósági bizottsági tagok felének megbízatása a folyó óv'végével lejár s a december tizennyolcadikán megejtendő választásokon az időközben meg­üresedett két tagsági helylyel együtt hetven­három bizottsági tag lesz választandó. Eddig a választások a politikai, vagy sze­mélyi harc jegyében folytak le, minden hatá­rozott program, vagy irány nélkül, ami azután sokszor oly eredményeket hozott, melyek a közügyek terén, meg a városi közgyűléseken való állásfoglalások alkalmával is kifejezést nyertek. A szegedi városi párt, mely a közügyek iránt való önzetlen ós tárgyilagos munkálkodás cél­jából alakult, ez alkalommal fokozottabb mér­tékben kívánja jóra irányuló törekvéseit érvé­nyesítem s ezért fölhívja a polgárok figyelmét, hogy csak oly jelölteket támogassanak szava­zatukkal, — foglalkozásra, politikai pártállásra s felekezetre'való tekintet nélkül, — akik a közügyek szorgalmas, önzetlen, odaadó, függet­len s befolyásolhatatlan munkásainak ígérkez­nek s akik képzettségük, rátermettségük és tapasztalataik alapján a közügyeknek számba­vehetö munkásai tudnak is lenni. Oly jelölte­ket támogasson a polgárság bizalma, akikről föltehető, hogy öntudatos megfontoltsággal akarják is, tudják is előbbrevinni ennek a vá­rosnak a fejlődését s támogatni a városi pol­gárság minden közérdekű igényeinek teljese­dését. A szegedi városi párt tagjai s mindazok, akik önzetlen munkálkodásukkal támogatják e párt törekvéseit, megállapodott programszerü­séggel kívánják előbbre vinni e város demo­kratikus alapon, liberális szellemben való hala­dásának ügyét s ezért e párt ha kell: irányit, ha kell: támogat, vagy ellenőriz minden köz­érdekű mozgaímat. Kezdeményezőleg lép föl a közgyűléseken, valahányszor azt a közjó s a polgárság érdeke ugy kívánja és ellentáíl min­den oly, bárhonnan jövö kísérletnek, mely a magánérdekek előtolásával próbálkozik meg a közjó rovására. Programjának irányában a következő főbb törekvések jelzik: I. A város jövedelmeinek gyarapítása. II. Részben az előbb említett törekvés elő­mozdítása céljából, főkép pedig a városi pol­gárság vagyoni erejének fokozása érdekében szükségesnek tartja a párt oly gazdaságpoli­tikai program megvalósítását, mely előmoz­dítja a mezőgazdasági és ipari termelés töké­letesedését, biztosítja a kereskedés szabad mozgását és fejlődését, előmozdítja az értékek fokozatos gyarapodását, hogy a városi polgár­ság legtöbb közterhet viselő ezen osztályai könnyebben boldogulhassanak. III. Fölkarolása és kezdeményezése mind­azon törekvéseknek, melyek a városi élet nálunk is mutatkozó általános bajainak orvos­lására irányulnak s ezek közt íőkép a lakás­ügy s közélelmezés érdekeinek gondozása, az

Next

/
Oldalképek
Tartalom