Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)
1910-11-13 / 146. szám
10 DELMAGYARORSZaq 1910 november 13 élelmiszer-tömegtermelés előmozdítása, a piaci forgalom egészséges fejlődésének biztosítása kínálkozik elsőrendű föladatul. IV. A város közegészségügyének, közrendészetének s kulturális fejlődésének a viszonyok által engedett módon való ist.ápolása és törekvés arra, bogy kitűnő közigazgatás álljon a közönség rendelkezésére, melynek szolgálatában elégedett tisztviselők ambícióval s rátermettséggel teljesítik kötelességüket. Polgártársak! Ezek a mi törekvéseink irányainak ismertetői. Csak azokra adjátok szavazatotokat, akik e program alapján állanak. Pártunk csaknem minden városi kerületben szervezkedik s lehetőleg egyetértő összhangban a különböző számításba jövő társadalmi szervezetekkel oly jelölteket támogat, akinek segítségére a polgárság érdekeit szolgáló programunk megvalósításában számithatunk. Ha velünk lesz a polgárságnak a választásoknál megnyilatkozó akarata, bizonyára nagygyá tehetjük szeretett városunkat, melynek igazi, modern fejlődése most követeli a legöntudatosabb s leglelkesebb munkát! Hazafias üdvözlettel, a szegedi városi párt 1910 november nyolcadiki közgyűlésének határozatából: Jedlicska Béla dr, elnök; Szmollény Nándor, titkár. Az alsótanyai gazdasági egyesület az alsótanyai választópolgárokhoz szintén intézett fölhívást, amelyben november huszadikán délelőtt tizenegy órára az alsóközponti gazdaság; egyesület házának dísztermébe hivják össze a városatya-választókat. flz angol válság. — Föloszlatják a parlamentet. — Angliában titokban hónapok óta erősödöt^ az elégedetlenség. Érdekszövetségek alakul" tak a mai kormány megbuktatására. A kor" mány tudott az ellene Irányuló tervekfői) de külpolitikával volt kénytelen foglalkozni, ugyszólván állandóan. Most, hogy még Németországgal is „ritkán volt jobb" a viszony — mert így hirdetik és bizonyítani próbálják, — a kormány hozzálát a rendteremtéshez, mégpedig az első dolga az lesz, hogy föloszlatja a parlamentet. Az angol válságról ezek a távirataink számolnak be: London, november 12. Asquith miniszterelnök tegnap elhagyta Londont ós Sandrighamba ment, ahol György király ezidő szerint tartózkodik. A miniszterelnök nagyszabású óvóintézkedéseket tett, hogy senk' se tudja meg elutazását. Sandrighamban több óra hosszáig tanácskozott a királylyal. A tanácskozás eredményét egyelőre titokban tartják. A Petit Párisién londoni munkatársa azt jelenti, hogy Asquith a király elé aláirás végett királyrendeletet terjesztett, amely a parlamentnek nyomban való föloszlatásáról intézkedik. Azt hiszik, hogy ezt a határozatot a legközelebbi minisztertanács után azonnal foganatosítani fogják. London, november 12. Asquith miniszterelnök utazása a királyhoz a legvalószínűbben azzal a szándékkal van kapcsolatban, hogy javaslatokat tegyen az uj peérek kineveztetésére vonatkozó királyi felségjoa- gyakorlása dolgában, hogy ily módon keresztülvigye a felsőház vétójogainak korlátozására vonatkozó kormányjavaslatok elfogadását, a felsőházban is. A kormány visszalépése vagy a Ház föloszlatása azután attól függ, mily álláspontot foglal el a többség a miniszterelnök tervével szemben. London, november 12. •PcíMíiMehadügyminiszter tegnap Warringtonban beszédet mondott, amelyben kijelentette, hogy a liberális párt csak egy kérdést tci" jeszthet a nemzet elé, azt, vájjon akarja-e, hogy az alsóháznak túlsúlya legyen. E kérdést csak általános választással lehet elintézni, amelyet a legrövidebb idő alatt meg kell tartani. Haldane tovább kifejtette, hogy Anglia viszonya Németországhoz ritkán volt jobb. A két nngy nemzet között, akiknek a földön elég nagy terük van iparuk és kereskedelmük foglalkoztatására, nem szabad vetélkedésnek lennie. Ezért Angliának nincs több joga, hogy Németországnak flottája kiépítése miatt szemrehányást tegyen, mint Németországnak arra, hogy Anglia eljárását bírálgassa, ha szárazföldi és tengeri hadierejét revíziónak veti aláKALEIDOSZKÓP Szeged, november 12. Szenzáció már az, amilyen kicsinyessé vált a battonyai botránypör a szegedi törvényszék előtt. Orákig-napokig vergődni annak a földerítésével, hogy mi is volt azzal a kibicpénzzel, hogy szokás-e az Battonyán, szokás bizonyosan a más kaszinókban is, aztán, hogy a főszolgabíró ur nagyobb dzsentlmén-e, mint amilyen úriember a táblabíró ur — és a többi: mindez olyan kicsinyes poranyag, mintha egy, napszám nélkül télnek élő napszámost állítanának bírák elé, amiért öfc pénz áru szenet eltulajdonított. Igaz, ugy van: hisz ez is poranyag. A főszolgabíró ur és táblabíró ur becsületes marakodása is poranyag, — mondják önök. Én pedig mondom, hogy a főszolgabíró és táblabíró harca poranyag volna még a törvényszék tárgyalása nélkül is. Ez a magyar szokás véletlenül csöppent csak a bíróság elé. Mert otthon, az ő falujokban.az ő vidékükön ugy szokás elintézni az ilyen magyar szokást, hogy összevesz a falu két úgynevezett vezetőembere, két táborra oszlik meg a falu úgynevezett intelligenciája, aztán küzd, szórakozik egymás ellen a két nagyérdemű tábor, naponkint vannak harcok, helyben, gyűléseznek, üléseznek, sziizdohányt szívnak és adót-kormányt emlegetnek, de legjobban mégis a helybeni harcnak izgulnak. Hisz — ugy sincs más magyar szórakozás. Aki mindezt nem hiszi ugyanígy el, az hallgassa végig a battonyai magyarok tanúvallomásait a főszolgabíró ur és a táblabíró ur tipikus pőrében. Semmi bünanyag, semmi nagyobbszerüség nincs éhben a pörben, csakis magyaros szokás, csakis két vezetőember és két táboruk egymás ellen való gyűlölete. Csakis magyar tájszokás az egész — és épen a szokás ereje szennyezi be az egész poranyagot. * Már fölfedtük közel húszezer ember sanyaruságát, már ismertettük, ami Szegedtől öt kilométerre történik, a meg nem közelíthető Kiskundorozsmán. Ez a nagyközség pedig, lám, már lázadozik, nemhiába hetek óta még elöljárósága sincsen. Legközelebb népgyűlést tartanak az elszigetelt polgárok, amelyen — igy akarják — fölírnak a kormányhoz, hogy rendezze már el az ő dolgukat, ne hagyják őket vasút nélkül, más városba vezető ut nélkül, minden nélkül, — csakis a kulturátlanságban, az elmaradottságban, a csudálatosan megnövő nyomoruságban. Táviratot küldenek tehát a kormányhoz Kislumdorozsma nagyközség nevében, elöljáróság nélkül,— hogy kérik, segítsen a kormány. Valami nagyszerű szatíra sugárzik szerte, egész országra kiterjedően ennek a nagyközségnek a kormányhoz címzett sürgönyéből. Egy ugykereszí.elt függetlenségi és negyvennyolcas magyar község, amelyet évtizedek óta csakis arra, de semmi egyébre neveltek, hogy mindig meghatódjon, ha a „függetlenségi" ésatöbbi jeligét kiejtette a tiszteit szónok, de mindig dühös legyen, hogyha ugyanő a „kormány" szót kiharsogta és kérte a magyarok nagy istenét, hogy satöbbi : győzzön a függetlenségi zászló, hadd lássa be végre a kormány — de hisz nem akarjuk most az ismeretlen szónokok ismert szónoklatait végig enniinni. Csak az az uj az egészben, hogy Kislumdorozsma nagyközség átélte, hogy nem segített már rajta az évtizedes politika, a függetlenségi és igy tovább igéje, nem segített rajta még a magyarok nagy istene se — és mindezek ellen, évtizedek politikája, bűne ellen kér segedelmet a kormánytói. A szatíra ? A tanulság ? De hisz most ne politizáljunk. Hisz — Kiskundorozsma is abbahagyta ma már. * Kezdem nagyon szentül hinni, hogy lázongó népek forradalmát se a politika robbantja erővé. Most, hogy Európán át Nyugattól Keletig uralkodóvá lett aránytalanul a legtöbb emberen a nyomor, az éhezés, ugytetszik: megszokottá vált a forrongás, a forradalom. Ki tudja, ma hol, holnap megint másutt tör ki az éhes világ, a világéhség. Már a legideálisabb köztársaságban, Franciaországban is, keserű harcok lappanganak. Már az első iparállam, Anglia, harcos katonákkal kénytelen fegyelmezni. Az orosz forrongásról immár idejét mult hireket hirdetni, amint ma már idejét mult a nyomorról irni szép dolgokat, rut eseteket. Holott napról-órára életaktualitássá erősödik mégis az ébség. És kénytelenek vagyunk beismerni a technika, a tudomány, a művészet győzelmes századában, hogy rajtuk is, mindenkin és mindenen diadalmaskodik az éhes gyomor. Ez pedig olyan tanulság, olyan igazság, amelyről tanulságos igazságokat fölösleges idézni vagy adni. Még — teli gyomorral is fölösleges. Szalay János. Egy cigaretta: egy korona. — Külföldi küldések szegedi cimekre. — (Saját tudósítónktól.) Érdekes följelentéseket panaszokat tesznek az utóbbi hetekben Szegeden. A panaszok szerint előttük ismeretlen külföldi cégek dohányküldeményeket adnak föl a címükre, a külföldi küldéseket azután annyira megvámolják, hogy egy közönséges, három-ötfilléres cigaretta egy-egy koronába is kerül a kiváltás után. Azok közül, akiket már becsaptak, megboszantottak ilyen külföldi küldeményekkel, többen igy mondják el a nem is büntethető csalást: — Egyik napon jön a postás és bejelenti, hogy csomagom van, de azért személyesen kell fölmennem. Fölmegyek. Tudomásomra adják, hogy külföldről — Münchenből, Drezdából — csomag érkezett a címemre. Csakhogy dohányáru amit küldtek, azt pedig meg kell a törvény értelmében vámolni. Meg is vámolták, igy fizet a csomagért — például — negyvenhat korona ötven fillért, — Szabad a küldő nevét megtudnom? — kérdezzük. — Igen. Megnézzük ós látjuk, hogy teljesen ismeretlen cég a küldő, vele soha, semmiféle összeköttetésben nem voltunk. Kiváltás után fölbontjuk a csomagot és látjuk, hogy a legközönségesebb cigaretta vagy szivar, esetleg mindkettő van abban. Könnyű számítás után látjuk, hogy egy-egy ilyen, olcsó cigaretta a vámolás miatt egy-egy koronába is kerül, egy-egy nyolc-tizenöt filléres szivar pedig százhúsz-százötven fillérbe. Mit csináljunk? A becsapás már megtörtént, vissza nem küldhetjük eredménynyel a külföldi cégnek a csomagot, mert csak van annyi esze, hogy ö nem fogadja azt vissza, nem fizeti a vámot ugy, ahogy mi. Tehát elszívjuk a komisz cigarettát, azzal a boldog tudattal, hogy egy kororá" fizettünk érte ... Persze, akad közöttünk olyan is, aki nem fogadja el a küldeményt. De mi elfogadtuk és azt hisszük, hogy a legtöbb eryber elfogadja. Nagyon szeretnénk, ha a Délmagyarország nyilvánosságra hozná ezt a csalást^ mert ez olyan visszaélés, amely ellen védekezni nagyon nebéz. Közöljük a panaszt. Tehát ez a legfrissebb megkörnyékezése a jóhiszemű közönségnek. Csupa ilyen esetek mindennapiak. Egyszer a hólapda vonul be egyes vidékekre, százával károsodnak aztán az egyszerű emberek. Aztán fércmunkákat, regényeket, rémhistóriákat erőszakolnak a közönségre, olcsó részletekre ós a végén kiderül, bogy tiz-husz koronákat kell lefizetni. Most pedig, amikor drágább a dohány, dohányt küldenek hiszékeny embereknek, már cigarettával, küldött szivarokkal is megkárosítják őket, . Csak azt jegyezzük még meg, hogy a közön-,