Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-10 / 143. szám

2 DELMAQYARORSZAG 1910 november 10 dasági élet fejlődésére való visszahatása szerencsére mindezideig elmaradt és adja isten, hogy a jövőben is elmaradjon. De ha a mi pénzviszonyaink feszültségét sem a nemzetközi viszonyokkal, sem az általános gazdasági helyzettel nem lehet teljesen megmagyarázni, fölmerül a kérdés, mi okozza mégis a jegybank státusának ezt a mindezideig példátlan megromlását ? Miért olyan óriási a váltótárca- és a bankjegyforgalom ? Ha sem az üzleti élet aránytalan és egészségtelen fejlődése, sem a nemzetközi viszonyok nem okai ennek a feszültségnek, mi tehát az elfogadható magyarázat ? A pénzszükségnek két főoka szokott lenni. Vagy a mozgatható tőkék és hitelek túlságos lekötöttsége, vagy a pénzforgalmi eszközök hiánya. Az előbbi ok gazdasági, az utóbbi valutatechnikai. Ezúttal ugy tetszik nekünk, hogy az utóbbi eset forog fönn. A forgalomnak nem áll annyi fizetőeszköz rendelkezésére, mint amennyire szüksége van. A bankok és a jegybanknál akreditált cégek, hogy pénzhez jussanak, kénytelenek váltókat benyújtani a jegybankhoz és ezáltal a bankjegyforgalmat szaporítani. És igy történik azután, hogy a jegybank érckészlete nem szaporodik, inkább csökken, ellenben bankjegyforgalma egyre emelkedik és státusa romlik. Sokat irnak és beszélnek a jegybank devize-politiká járói, amely általános vélekedés szerint kitűnően bevált. A banknak joga van a készfizetések fölvételéig hatvan millió korona értékű, külföldi ércben fizetendő váltót érckészletébe beszámítani. De a jegybank ezen az összegen felül is vásárol külföldi váltókat. Ezeket a váltókat esetről-esetre, amikor nagy kereslet van, eladja és ilyen módon igyekszik a deviza-árfolyamokat szabályozni. Ez • rrwr—™ ' '•••M»" J iMiiiniiwmiji».»iiiMB.i«i m<wniMW.mi Ml kiil kapcsolódik Debussyéknek, Delianak és például Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak zenéje. E két irány között nincs átmenet, nincs rokonság. Gyökértol kezdődő áthidalhatatlan különbség van köztük. Mind a kettő realizmus ugyan, melynek elve minden zenére váló mély lelki rendülést kifejezni, nem nézvén: kellemes-e, vagy sem. De az az irány, melynek máma Strauss Richárd a főképviselője, ez indulatok természetben való megnyilvánulásait kopirozza le a zenébe, válogatás nélkül. Ez a zene nem a kínt, hanem á jajkiáltást, nem a jókedvet, hanem a kacagást, nem a szomorúságot, hanem a zokogást ábrázolja. Ezek a zenészek elébb megvárják, míg a lélek indulatai a természetben megnyilvánultak, hogy aztán e megnyilvánulást erős realizmussal és brilliánsan kifejlett technikával ábrázolják. Ez az ut vezetett á programzenéig. Az utolsó kvartettek, a Bartók és Kodálv zongoradarabok realizmusa egészen más. Ők sem csak kellemes érzéseiket válogatják ki, de náluk a zene az első jajkiáltás. Az indulataik közvetlenül, kerülő nélkül zenében fejeződnek ki. Ők nem ábrázolják az emberi zokogást. Ez az ő fokozatuk. Ez pedig gyökértől kezdődő áthidalhatatlan különbség. Hogyan történhetett mégis, hogy Bartók zenéjéről szólván, olyan sokat emlegették Strauss Richárdot. Hiszen kétségtelen: az egyformán nemértés is valamilyen egyformaság. De nyilván mégis akadnak látszólagos hasonlóságok. Ez a dolog természetében van. Hiszen, hogy ugy mondjam, biológiai rokonság van az ordítás és azon zene közt, melyet a politika egyrészt nyereséges, mert a bank keres kamatokon és árfolyamon. Másrészt mindezideig kitűnő eszköznek bizonyult a váltóárfolyamok paritásának föntartására. Azonban egy hátránya mégis van és ez most különösen érezhető. A jegybank a aevizekért bankjegyet ad. De mert ezeket a devizeket nem számíthatja be az érckészletbe, státusa ezzel megromlik. Jelenleg százhúsz millió koronára tehető a jegybank devize-állománya. Ha ezeket eladná, százhúsz millió koronával javulna rögtön a státusa. Egy másik módja a pénzeszközök szaporításának az volna, ha a jegybank kamatmentes előlegekkel elősegítené az aranybehozatalt. Az idén az európai jegybankok, különösen az Angol Bank és a Német Birodalmi Bank, nagy versenyt fejtettek ki, hogy aranykészletüket kiegészítsék. Az OsztrákMagyar Bank azonban nem követte ezt a példát, részben, mert az aranybehozatalt üzleti szempontból nem tartja nyereségesnek, részben, mert azt hiszi, hogy devize-politikával eléggé ura marad a valuta-mozgalomnak. Ám a mostani események azt bizonyítják, hogy nemcsak valuta-árfolyamok paritásáról, hanem a pénzforgalmi eszközök szaporításáról is kell gondoskodni. Mert ha a pénzeszközök hiányoznak, a valuta-árfolyamokat sem lehet szabályozni és ezenfelül a gazdasági életnek még a pénzszükséggel és a magas kamatlábbal is kell küzdenie. Kedvezmény a tiszteknek. A katonatisztekre nézve a királynak fontos elhatározásáról ad hírt a Rendeleti Közlöny. Ennek érteimébén a király fölhatalmazta a hadügyminisztert, hogy az 1904 október 7-én kelt legfelsőbb rendelethez képest, a vezérkari főnökkel egyetértőleg, méltánylást érdemlő esetekben megengedhesse a korhatáron túllévő tiszteknek a hadiiskolába való fölvételt, a fölvételi vagy a fővizsga ismétlését. Ugyancsak a hadügyminiszterhez intézendő a folyamodvány abban az esetben is, ha házas tiszt kéri a fölvételt. ugyan az az indulat teremtett, hogy legyen kifejezője. És igy az ordítás hü kopirozása hasonlíthat látszólag utóbbi muzsikához. De azt mondom, még ha véletlenül hangjegy szerint ugyan egyformák volnának is e produktumok, akkor is ellenkező pólus felől indultak és gyökértől kezdődő áthidalhatatlan különbség van köztük. Hogy a kettő-közül melyik az értékes? Csak azt jegyezzük meg, hogy a Straussék iránya roppant sziik körré szoritkozhatik csupán, mivelhogy nem ábrázolhat a lélekből egyebet, mint ami más, nem zenei hangban már megnyilatkozott. Ott fejthet ki bravúrt. De elkerülhetetlenül triviális lesz rögtön, mikor közvetlen, programtalan zenébe hajlik. De nemcsak, hogy szűk a területe, hanem ez a területe a léleknek nem a specifikus muzsika területe, mert nem az, melyet épen csak zenével és semmi mással, még ordítással és zokogással sem lehet kifejezni. Már pedig minden alkotásnak egyetlen föltétlen létjogosultsága,hogyamitmond, csak ugy mondható, ahogy mondja és sehogyan máskép ; hogy nem kopirozása, hanem öntudatra keltése és bővítése a világnak. Bizonyára akadnak, akik e fejtegetéseket ellenszenvvel hallgatják, mert a modern zene elterjedésén és immár kétségtelen diadalra jutásán a tiszta klasszicizmust siratják. Kedvükért meg lehetne vizsgálni kissé a klasszicizmus fogalmát és megjósolni, hogy lesz idő, mikor Bartók és Kodály lesznek a képviselői. De inkább egy már bekövetkezett jelenséggel vigasztaljuk őket. Ez első hallásra paradoksznak tetszhetik. A vallásvédelem történeti fejlődése. Irta Ferjéssy Mihály dr, táblabiró. III. A boszorkánypörök és az ezzel járó visszaélések komolyabb megszorítására az első eredményesebb intézkedést III. Károly tetté, egy, Szeged városához 1728. október huszonnyolcadikán intézett leiratában, majd Mária Terézia 1758-ban elrendelte, hogy az eljárás a legnagyobb óvatossággal történjék és a hozott Ítéletek kihirdetésük és végrehajtásuk előtt a királyi helytartótanács utján légfelsőbb helyre terjesztessenek, majd 1758-ban azt rendelte, hogy a vádlottak letartóztatása után a bűnvádi eljárás megkezdése előtt legfelsőbb helyre fölterjesztés történjék, végül 1768-ban azt, hogy csakis a legkétségtelenebb bizonyítékok és más kapcsolatos büntettek esetében kezdessék meg a vizsgálat. Ez ismételt rendeletek folytán, miután még két nőt, mint boszorkányt, Nagykárolyban 1745-ben megégettek, a boszorkánypörök megszűntek. Azóta ós ma is a bübájosság vagy varázslás mint a megtévesztés eszköze, tekintetik és szándékos károsítás esetén mint csalás, különben mint kihágás büntettetik. Régebbi törvényeink, így az 1635. évi, az anabaptistákat, kik az idősebbeket újra keresztelték, ötszáz tallérnyi, az 1647. évi a templomok, iskolák, plébániák elfoglalását más vallásúak számára hatszáz forintnyi birsággal, az 1791. évi pedig a katolikusok csábítását az evangélikus vallásra, a cselédek akadályoztatását hitök és vallásuk gyakorlatában, mint közvétségeket a biró belátásától függő büntetéssel sújtották. # Jelenleg érvényes büntetötörvénykönyvünk az akkori modern, különösen a német birodalmi büntetőtörvénykönyv mintájára a vallásvédelem kör két szempont alapján határozta meg: 1. hogy az állam által elismert minden vallás szabad gyakorlatát a tettleges megzavarástól, illetőleg az erőszakos megakadályozástól biztosítani kell ; 2. hogy az elismert vallások szertartásait a botrányos megtámadtatástól még kell védeni. Ekét szempont figyelembevételével és azon közvetlen érdekből határozta még e bűncselekmények körét, hogy azok a megsértett felekezetbeiiéket lázas ingerültségbe hozva, a közrend veszélyeztetésének okaivá válnak s igy állami beavatkozást igényelnek. E bűncselekmények e szerint a fönnálló állami és társadalmi rendet veszélyeztetik. E fölfogás alapulvétele mellett büntetőtörvényünk is a vallás elleni bűncselekmények körének és minősítésének megállapításánál abból az először a „Gode penal" által hangsúlyozott s Az a modern zene, mely a léleknek minden nehéz és sötét indulatától is terhes, teremtette meg szükségképen az átlátszó nyugalmit klasszikus előadómüvészetet. Ez a pódiumon álló virtuóz dramatikus helyzetéből következett. Az, hogy valaki kiáll ezer ember elé, ott énekelni, muzsikálni kezdvén, az a közönség öntudatában, de kivált a művészében egy indulatbeli, szenvedéiybeli indokoltságot kiván. Az, hogy valaki a legliraibb megnyilvánulással pódiumra lép, az drámailag nem plauzibilis másképen, minthogy ott olyan indulatok fakadnak ki belőle, melyek érthető módon kényszeritették erre, mert lázongóak és visszafojthatatlanok voltak, mint a zokogás. De a régi, kellemes, nyugalmas klasszicitásu zene ezt az indokolást nem adta meg. És nvivel elsikkasztani azt nem lehetett, hogy vannak sodró, ellenállhatatlanul kitörő indulatok, az előadó — épen a java — lihegéssel, hörgéssel vagy a szerszámon játszott egyéb trükkökkel igyekezett pótolni, ami hiányzott a zenéből. Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjénél például ez az előadásmód lehetetlen. Nincs többé célja, de tere sem. Ez a zene a lélek minden kifejezhető indulatát zenei formákba szivta . föl és az előadónak nem maradhat más dolga, mint azt a közönség lelkébe facsarni, mint tele szivacsot, csak arra vigyázzon, hogy bent ne hagyja a javát. Hozzátennie itt: igazán nem kell. Így történt aztán, hogy Bartók és Kodály temperamentumtól, szenvedélytől, indulattól reszkető zenéje vetette fölszinre az olyan átlátszó nyugalmu, klasszikus kamara-muzsikust, mint Waldbauer Imre.