Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-10 / 143. szám

J910. évfolyam, 143, szám Csütörtök, november 10 ÍBzponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, ,—i Korona-utca 15. szám c=i fiodapcstl szerkesztőség és kiadóhivatal IV., A—i Városház-utca 3. szám 1=3 ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12'— negyedévre. R 6'— egy hónapra tt 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDEREN: évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 835 c=> Riadóhivatal 838 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—19 A milliók beszélnek. . . Nem elég az általános, elviselhetlen drágaság, nem elég, hogy a kinos helyzetet most már a száj- és köröm­fájás járványa is fokozta, még ezek­nek a betetőzéséül az kellett csupán, hogy a pénz is megdráguljon. Meg is drágult; szinte az 1907-ik évi válságra emlékeztet bennünket az öt százalékos bankráta, amely nagy zavarokat okoz most az ország közgazdasági éle­tében. Az 1907-ik esztendő második fele a legsúlyosabb pénzügyi válság je­gyében folyt le az egész világon. Az őszszel már nem is pénzszükség, ha­nem valóságos pénzinség uralkodott. Az Angol Bank és a Német Biro­dalmi Bank hét százalékra emelték a kamatlábat, az Osztrák-Magyar Bank hat százalékos rátával dolgozott. A uagy bankok megszorították vagy meg­vonták a hiteleket, a börzén, a keres­kedelemben, az iparban a legszoron­góbb bizonytalanság uralkodott. Sen­kiben sem biztak, senki sem tudta, hogy mit hoz a holnap. Ez a krizis nálunk október 31-én érte el tetőpont­ját. Az Osztrák-Magyar Bank ez alka­lommal mutatta ki fönnállása óta a legnagyobb váltótárcát : 862'5 millió koronával. Ugyanakkor érte el a leg­nagyobb adóköteles bankjegyforgalmat, négyszázötvennégy millió koronát. Az idei októberi ultimó ezeket a rekordszámokat sokszorosan felülmúlja. A jegybank váltótárcája kilencszázhet­vennyolc millió korona, tehát megkö­zelíti a milliárdot. Az adóköteles bank­jegyek forgalma ötszázharminchét mil­lió korona, tehát majdnem száz millió koronával nagyobb, mint az 1907-iki válságos esztendő tetőpontján. A bank­kimutatás eme kedvezőtlen adatai fog­lalkoztatják most a pénzügyi világot. A börzéken a vállalkozási kedv hirte­len lelohadt, a spekulációt a bizonyta­lanság szorongó érzése foglalta el. Mit jelentenek ezek a számok ? Visszatér­nek talán az 1907-ik óv válságos je­lenségei, amelyeket pedig alig hogy kihevertünk ? Vagy csak átmeneti fe­szültségről van szó, amelyet a gazda­sági élet gyorsan kihever? Az 1907-iki válság, tudjuk, Ameri­kából indult ki, Rooseveltnek a trösztök ellen indított háborújából. Az ameri­kai spekuláció Londonból igyekezett pénzt szerezni és az Angol Bank egy héten kétszer is megszorította a kamatláb-csavart, hogy a newyorki fináncváltók beözönlése ellen véde­kezzék. A pénz- és hitelszükség így terjedt tovább az európai kontinen­sen. Most is nemzetközi jellege van a pénzszükségnek. Londonban és Ber­linben szintén öt százalékos a ka­matláb. De 1907-ben az Osztrák­Magyar Bank helyzete aránylag ked­vezőbb volt a londoni és berlini jegy­bank státusánál, annyira, hogy képes volt husz millió aranyat küldeni Londonba és Berlinbe. A bécsi la­pok akkor ezt az aranyszállitást ugy ünnepelték, mint egy hatalmas mentő­akciót, holott a valóságban csak arról volt szó, hogy a jegybank a nem gyümölcsöző aranyért jól kama­tozó külföldi váltókat kapott. Most azonban az Osztrák-Magyar Bank hely­zete jóval kedvezőtlenebb, mint akár a londoni, akár a berlini jegybanké. Berlinből és Londonból már a pénz­viszonyok könnyebbülését jelentik. Ellenben nálunk az ultimó után is jelentékeny váitóbenyujtások folynak a jegybanknál ós a pénzszükség nem­csak nem enyhül, hanem egyre foko­zódik. Még egy másik nevezetes különb­ség van az 1907-iki és a mostani ál­lapotok között. Mindeddig nyoma sincs azoknak a válságos, pánikszerű tüne­teknek, amelyek az 1907-iki évet szo­morúan emlékezetessé tették. Sem a börzéken, sem az ipari és kereske­delmi életben nem látjuk a konjunktú­rának azt a rohamos bomlását, a hi­telviszonyokban azt a kinos bizalmat­lanságot és bizonytalanságot, mint akkor. Rendkívül vigasztaló, hogy a mai feszültség csak a jegybank státu­sában és legföljebb még az emelkedő kamattételekben nyilvánul, de a gaz­A zenei szépség evolúciójáról. Irta Balázs Béla. Nagyjából háromféle módja van a zenéről való beszélósnek. Először — elsőnek, mert legkomolyabbnak veszszük — a szakszerű fejtegetés. Ez szükségos és komoly valami, ele nem a zenéről van benne szó. Szó van a zenei elemek leiró akusztikájáról és tör­ténetéről. Ez a módja a zeneelméletnek ná­lunk nem szokásos, mert a közönség unja és mert kritikusaink édeskevesen vállalkoz­hatnának szakszerű fejtegetésre. Nálunk egy másik módja divik a zene­kritikának. Nálunk a zenedarabokat hason­latokkal, költői képekkel, valamennyi más művészetből vett analógiákkal „leírják", jel­lemzik. Elmondják, hogy a zene hallgatása közben mi minden jutott esziikbo — ami nem tartozik a zenéhez. Az ilyen „fejtege­tések" értékéről csak azt jegyezzük meg, hogy semmiről föl nem világosithatnak. Hiszen minden ember associaciói mások és legjobb esetben az iró érdekes lirai egyéni­ségét mutatják meg. Aztán meg, leirván a zenét, mi célhoz érhetnek'? Az ideális eset­ben pótolhatnák. De minek pótolják? Ne­künk zene kell és esetleg néhány eligazító szó, mely csak akkor csengjen, ha tár­gyát üti. Van egy harmadik módja is a zenérőlbe­szélésnek. Például a Schopenhaueré. Ezt pszichológiai és filozófiai zeneelméletnek ne­vezhetnők. A lényege az, hogy a zenéről általában mint életmegnyilvánulásról és mint lelkicselekvésről szól. Például azt kér­dezi, hogy e lelkicselekvésnek mi oka és mi szándéka lehet? Mi is álljunk meg mindjárt e kérdéseknél. Mi oka, szándéka lehet a léleknek a zené­vel ?' Kétségtelenül mulattatás, érzékgyö­nyörködtetés és tagadhatatlan, hogy komoly művészi fokon a kifejezés is. Lelki élmények kifejezése a szándék minta nyelvvel és mint minden más művészettel. És ezt megálla­pítva, problémánkra térhetünk. Ha lelki ese­mények kifejezése a cél, megmaradhat ak­kor komoly és konzekvens művészet a „kellemes" határain belül? Összeeshetik-e akkor a teljesen komoly művészet eszté­tikájában a szép fogalma a kellemesével? Mindig bájosak-e, andalitóak-e egy mély lé­lek mély kifejezést kívánó élményei V Volt idő, mikor a festészetben és irodalomban is csak azt vallották szépnek, ami kellemes is volt. Ez a tíreuse-ék és Kaufmann Angelikáék bájos­arcu, limonádéizü képeinek idejében volt. Ez akkor volt, mikor a pásztorok is selyem harisnyában jelentek meg a színpadon és meghalni a kulisszák mögé vonultak vissza. Azt hiszem, hogy a zene most éli azt az átalakulást, melyet a többi művészet a tizen­nyolcadik században élt, hogy minden igaz és mély lelkiélmény becsületes kifejezheté­séért széttöri a kellemes korlátait, mivel­hogy épen a legmélyebb rendülések nem igen sorozhatok ebbe a kategóriába. Min­den komoly művészet le kell hogy rázza ezt a követelést magáról elébb vagy utóbb. Hát a régi nagy mesterek, Bach, Mozart, Beethoven, nem voltak komoly művészek? Dehogy nem. Goethe is nagyon komoly mű­vész volt. mégis majdnem elcsapott egy színésznőt, mert tűzből menekültet ábrázol" ván, tépett ruhában jelent meg a közönség előtt. Ugy-e, ebben mégsem volt igaza? Viszont a Faustban csöppet sem maradt meg a kellemes és finom határain belül. De Bach sem. Mozartnak temperamentuma, lelke volt bájos, kellemes indulatokkal tele. Belőle a legkíméletlenebb realizmus is többnyire andalító harmóniákat válthatott volna ki csak. De ime, mégis nagyon elszántan lépte tnl gyakran a kellemes határait, kivált az operáiban, ahol a dráma alakjai, nem voltak hozzá hasonlóan könnyű kedvűek. És Beetho­ven ? Az utolsó kvartettek, diszharmóniák és formabontások dolgában alig is valami­vel vannak hátrább legmodernebb zeneszer­zőink legkiátkozottabb darabjainál. Beetho­ven művészete mélyülésével egyre jobban dobta félre a „kellemesen szép" föltételeit, a kifejezően mély kedvéért. Hogy evvel kora határait is túllépte, annak bizonysága, hogy utána Mendelsohn visszalépett az „an­dalító" zenébe, Brahms pedig a formaliz­musba. A zenei realizmus, (így nevezhető az az irány, melynek egyetlen törvénye az él­mény mélysége és a kifejezés kíméletlen igazsága) a zenei realizmus nem mai dolog. A zenetörténetből nagyon régenről lehetne példákat hozni-rá. Hanem első modern nagy megnyilvánulása: Beethoven utolsó kvar­tettjei. A zenei realizmusnak azonban azóta két­féle iránya és evvel kétféle értelmezése alakult ki. Az egyik a Wagner—Liszt—Ber­lioz— Strauss fejlődési ut, a másik pedig az, amelynek elején az utolsó kvartettek állnak és melyekhez szinte közbenső nél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom