Délmagyarország, 1910. november (1. évfolyam, 136-160. szám)

1910-11-09 / 142. szám

1910 november 9 DELMAGYARORSZAO elkövetett súlyos bűncselekményekként fenyíttettek mint az eretnekség, hithagyás stb., nem büntettetnek többé; egyesek pedig teljesen elveszítik egyházi vonatkozasukat, mint a hamis eskü, a templomrablás, a hullákon levő táigyak ellopása stb. Előbbiek azért nem minősíttettek többé valláselleni bűncselekményeknek mert a különféle érvényes vallásfelekezetek'közül helytelen és nehéz lett volna eldönteni, melyik az igazán egyedül üdvözítő hitvallás amelytől való elszakadás eszerint világi büntetéssel sújtandó. Utóbbiak azért különittettek el a valláselleni bűncselekményektől mert ezek a vallás háborítatlan gyakorlásának megzavarásával nem járnak, inkább az általános bűncselekmények jellegét viselik magukon és amennyiben a vallásos érzület a vallás iránti tisztelet csorbításával is járna, annyiban legfölebb a többi hasonló bűncselekményeknél szigorúbban büntetendő. - .• * Ezen általános történelmi áttekintés után lássuk a vallásvédelem fejlődését hazánkban. A régi magyar törvények annak a kornak a . fölfogását mutatják a vailásvédelem terén is, amelyben hozattak. így a legrégibb időben azon általános fölfogás alapján, hogy nemcsak a vallásgyakorlat szándékos zavarása büntetendő, hanem mindaz, amit a vallás tilt; a vallást, mint a lelkiismeret tárgyát is az állami közhatalom körébe vonták. E szempont által vezéreltetve, nemcsak az istenkáromlást, a vallásháboritást, az egyházi személyek és tárgyak megsértését, de az eretnekséget, hitszakadást, a bübájosságot is a vallás elleni bűncselekmények közé sorozták; sőt ide osztották be eleinte azokat a bűncselekményeket is, melyek a vallásvédelem körébe nem tartoznak, de amelyek a vallással összefüggésben vannak, mert fontos erkölcsi elvekbe ütkeznek, milyenek a hamis eskü, kettős házasság, házasságtörés és a szemérem elleni különféle cselekmények. Az istenkáromlásról (blasphemia) régi törvényeink közül legelőbb az 1563. évi törvény negyvenkettedik fejezete intézkedik. „Isteni felségbántás"-nak nevezi azt s tényálladékát abban találja, hogy „valaki az istent gyalázó szavakra, vagy tettekre sértő szándékkal fakad", eszerint már e törvény is megkívánta az istensértő szándékot, mig a nyelv puszta csuszamlásait, a meggondolatlan, bár szitkozódó szavakat nem vonta az istenkáromlás körébe, emellett nemcsak magának az istennek, hanem a szentségeknek, a boldogságos szűz Máriának és a szenteknek, sőt az emberi léleknek káromlását is az istenkáromlások közé sorozta. E törvény szerint, melyet a későbbi törvények is föntartottak, az istenkáromló első ízben nyilvános megvesszőzéssel, másodízben megpálcázással, harmadízben ugy, mint valami gyilkos, vagy másféle gonosztevő, fejvesztéssel büntettetett. Sőt azok is, kik az istenkáromlót föl nem adták, három nehéz gira büntetéssel sujttattak. Jellegzetes, hogy ugy e, valamint az ezen törvényt megerősítő későbbi törvények (1723: száztizedik törvénycikk) csak a keresztény vallás tiszteleti tárgyainak meggyalázását tekintették istenkáromlásnak. A halálbüntetést pallossal vagy kövezéssel hajtották végre. Erdélyben az Approbatak szerint az istenkáromlás büntetése sokkal enyhébb volt, a nemesekre csupán pénzbüntetést, a nem nemesekre kalodát alkalmaztak. Az ideiglenes törvénykezési szabályok (1861. és az 1871: ötvenkettedik törvénycikk) a testi fenyítéseket megszüntetvén, a biró belátása ezerint meghatározandó szabadságvesztés-büntetéssel sújtották az istenkáromlást, egészen addig, amig most is érvényben levő Büntetőtörvénykönyvünk életbe nem léptettetett. Régi törvényeink az eretnekséget (haeresis) és hittől való elszakadást (apostasia) is szigorúan büntették. Az eretnekség alatt olyan hitvallásnak terjesztését, vagy nyilvános gyakorlatát értették, amely hazánkban akkor még sem teljes polgári, sem türelmi jogot nem nyert, tehát a keresztény hittől való elpártolást, "amikor tudniillik valaki keresztényből zsidó, török, pogány vagy atheista lett. A hittől való elszakadás alatt pedig a római katolikus hitről más hitre, a törvényes mód megtartása nélkül való áttérést értették. ki eretnekséget a régi törvények hűtlenségnek tekintették, élet- és jószágvesztéssel büntették. Tényálladékához azonban megkívánták, hogy a bűnös az egyház és ország törvényei által kárhoztatott eretnekséghez nyilván ragaszkodjék, mert csak ez esetben tekinthetni tettel az ország biztosságát zavaró hűtlenségnek, — mondja Pauler. A római katolikus hittől való elszakadást tiltották ugyan, az illetőt tiszti, sőt bűnvádi kereset alá is fogták, de a tilalom áthágóira mérendő büntetés, István 1. könyve 15. cikke kivételével, amely a hitszegőt kézveszitéssel büntette — meghatározva nem volt. A büntetést, ugylátszik, később a biróra bizták s azt legfelsőbb engedély nélkül nem volt szabad elengedni. A helytartótanács 1783ban a törvényes föltételek megtartása nélkül a római katolikus vallásról más hitre való áttérés miatt a büntetőeljárás megindítását megtiltotta. Az egyházsértés vagy egyháztörés (violatio ecclesiae) az egyházak erőszakos megtámadásában, betörésében és földulásában állott. E bűncselekményre nézve a Korvin Mátyás törvényeiben találjuk az első rendelkezést, amely szerint azok a katonák, kik az egyházakat megtámadás, feltörés és rablás által megsértik, ha birtokosok volnának, örök jószágvesztéssel, ha nem nemesek, eleven megégetéssel büntettettek, az ezt követő 1595. évi törvény pedig e bűncselekményre különbség nélkül fej- és jószágvesztést szabott. Az ideiglénés törvénykezési szabályok életbelépte után e büntetés helyett is, amely tulajdonkép csak a katonákra lett volna alkalmazható, de más erőszakoskodókra is alkalmaztatott, a bűncselekményben megnyilvánuló erőszakhoz vagy az azzal összefüggő más büntettek súlyához képest a biró belátása szerinti büntetés alkalmaztatott. Az 1849. éii tizennyolcadik törvénycikk a vallás és lelkészek elleni kisebb vétségekről is rendelkezik, kimondván, hogy „aki a nyilvános köz- és vallásos erkölcsiségből s a tisztességes erkölcsökbői sajtó utján csúfot üz, egy évig terjedhető fogsággal és négyszáz forintig emelkedhető pénzbirsággal büntettetik." Régi jogunk szerint a bübájosság (erimen magiae) is a valláselleni bűncselekmények közé tartozott, ez alatt az ördöggel való oly. szövetkezést értettek, amely által valaki csodálatos és szokatlan tünemények eszközlésével mások kárára valamely változásokat eszközölt. Minthogy ez az akkori fölfogás szerint isten megtagadásával, a lelki üdv elvesztésével járt, súlyos beszámítási bűnnek tartották, amely soha el nem évült. A bűbájosok közé sorozták a jóslókat, varázslókat, igézőket, sorsvetöket, kantaneseket, szemfényvesztőket,, boszorkányokat, lidérceket stb. A boszorkányokban való hit az egész föld kerekségén el volt terjedve, igy hazánkban is már az első királyok, István, László törvényei szerint is büntették a boszorkányokat és pedig fejvesztéssel, illetve ha az kártétellel járt, eleven megégetéssel. Hazánkban különben, a régi magyar jog szerint, a boszorkányoknak két csoportjáról rendelkeztek a törvények. Az éjjeli boszorkányokról (strigák), tudniillik azokról a nőkről, akik a sátánnal beisö viszonyban éltek s oly hatalommal voltak fölruházva, hogy tetszésük szerint csodákat művelhettek, mindig a levegőben repültek, hogy a sátánnak átnyújtsák hódolatukat és a büvölőkröl (malefici), akik a Szent István törvénye szerint hamuból merítik jóslataikat. István törvényei szerint „a Boszorkány, ha találtatik, vezettessék a templomba s a papnak adassék át böjtölés és tanulás végett. Ha másodszor találtatik ugyanazon bűnben, előbb böjt alá vettessék s azután a templom megtüzesített kulcsával mellén, homlokán és lapockái között keresztalakban bélyegeztessék meg, harmadízben pedig a bíráknak adassék át és ha valaki büvöléssel valakit elméiében megháborít, vagy megöl, adassék az eként megsértettnek vagy rokonainak kezébe, hogy tetszés szerint büntessék. Ha pedig valaki olyféle büvölést, babonát cselekednék, minőt a hamuban és másként is szokás űzni, a püspök által ostoroztassák meg". Utóbb is Kálmán hiressé lett törvénye dacára.: „de strigis, quae non sünt, nulla questio fiat" (A boszorkányok ellen, amelyek nincsenek — kereset nem indítható) — és dacára a későbbi, 1527., 1636. évi hasonszellemü törvényeknek, a boszorkánypörök nagyszámban fordultak elő s bizony még ezután is sokat végeztek ki hazánkban tűzhalál lal. A bűvölök létezését különben Kálmán is elismerte és büntetendőknek mondotta, de leginkább egyházi vagy vegyesbiróság elé utalta őket. Szent László és Kálmán idejében a bűbájosok ellen a hidegvizpróbát alkalmazták s vádlott kezoit s lábait, összekötve, a folyóba vagy tóba vetették, azt tartvan, hogy a bűbájosok, testük természetes súlyát elvesztik s azért, ha a víz színén fönnmaradtak, bűnösöknek tartották, ha elmerültek, ártatlanok voltak (Folytatjuk.) A banktái'ffyaliísok befejezése. A két kormány szakelőadói, Pcipp és Téleszky államtitkárok, valamint Wimmer osztályfőnök és lovag Thaa udvari tanácsos, ma is folytatták tárgyalásaikat a bankszabadalom meghosszabbítása és a készfizetések fölvétele dolgában. Az eddigi tárgyalások a két kormány előzéte3 megállapodása alapján simán folytak s a két pénzügyminiszter ujabb beavatkozása nem vált, szükségessé. A tárgyalások előreláthatólag ma vagy holnap befejeződnek és ezután megtörténik a megegyezésnek az Osztrák-Magyar Bankkal való véglegesítése. Löw Tivadar temetése. — Részlet a jogtudós egyik munkájából. — (Saját tudósítónktól.) Osztatlan részvéttel fogadták Szegeden is Löm Tivadar dr halálátA kiváló jogtudós Szegeden nevelkedett, igy személyesen is sokan ismerték, sokan voltak barátai, ismerősei. Az 1848. évben született. 1872-ben szerezte meg az ügyvédi diplomát, Budapesten nyitott irodát. Amint mára megírtuk, a fővárosi ügyvédi, karnak egyik legtekintélyesebb tagja volt L9W Tivadar. A fővárosi lapok ugy emlékeznek meg róla, hogy „a főváros közéletének kedvelt és ismert alakja volt, aki nemcsak kiváló jogi tudásának köszönhette, hogy a legnevesebb ügyvédek között emlegették, de rokonszenves modora, humánus gondolkodása voltak ama kiváló tulajdonságai, amelyek a legszélesebb1 körben szereztek neki becsülést és tiszteletet." ; Irodája rövid idő alatt a főváros egyik legr keresettebb ügyvédi irodája lett. Abban az; időben alakult ipari vállalkozások igyekeztek megnyerni jogi tanácsadójuknak Löw Tivadart és 1875-ben az Országos Központi Takarók" pénztár választotta jogtanácsosává. Tagja volt a főváros törvényhatóságának, az ügyvédi kamara az ügyvédvizsgáló-bizottság tagjává tette meg, több ipari vállalat igazgatóságának volt tagja ós alelnöke a Magyar általános kőszénbánya-és a nyugotmagyarországi kőszénbánya-részvénytársaságnak, A főváros politikai mozgalmaiban is élénk részt vett Löm Tivadar. Országgyűlési képviselővé akarták tenni azok, akik fölismerték kvalitásait. Többször ajánlottak neki képviselőséget, de kitért még a jelölés elől is. Halálát négy fia, hajadon leánya .és kiterjedt rokonság gyászolja. A felesége, Vajda Ernesztin, néhány év előtt halt meg. A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete tegnap este választmányi ülést tartott amelynek egyedüli tárgya az egyesület elhunyt jogtanácsosa, Löm Tivadar emlékezetének volt szentelve. Az egyesület Madarassy-Beck Gyula báró elnök indítványára elhatározta, hogy az elhunytnak az egyesület körül szerzett érdemeit jegyzőkönyvileg megörökíti, a családhoz részvétiratot intéz, a temetésen testületileg képviselteti magát és ravatalára koszorút helyez, érdemeit pedig az egyesület alelnöke, Stein Emil dp fogja a végtisztességen gyászbeszédben méltatni. Szerdán délelőtt tiz órakor temetik el Löw Tivadart a rákoskeresztúri temető halottas házából. Lörv Immánuel és családján kivül Szegedről többen Budapestre utaztak a temetésre, írhatjuk, hogy Löw Tivadar halála mélyen megrendítette a főváros társadalmi, kereskedői és jogászköreit, ahol páratlan népszerűséggel és szeretettel vették körül. • ' Ismeretessé vált Löm Tivadar kiváló jogi tudása az egész magyar jogászvilágban. Elismert szaktekintély lett. Különösen a kereskedelmi jog terén szerzett érdemeket. De ifjabb korában különösen, a büntetőjoggal is alaposan foglalkozott, eredeti fölfogást tanúsított. Kevesen tudják róla például azt, hogy a magyar büntetötörvénykönyvet— versekbeszedte össze, hogy az ügyvédek és jogászemberek könnyen megjegyezhessék az egyes törvénycikkeket és paragrafusokat. A versekbe szedett magyar büntetőtörvénykönyvet ki is adta Doktor Deodatus név alatt. Békéi Nándor dr szegedi ügyvéd rendelkezésünkre bocsátotta Löw Tivadarnak ezt a könyvét, amelyből leközöljük azt a részt, amely „Az ember élete