Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-07 / 115. szám

1910 október 7 OELMAQYARORS2AQ 7 voltam, Újpest város tanácsa szabadságolt. Amikor visszajöttem, Haverda Mária az mondta, hogy nem maradhatok tovább Újpesten, mert derogálna neki az én ottani állásom és lehe­tetlen volna Újpesten együtt élnünk. Keressek magamnak más foglalkozást. Ekkor azt az ajánlatot tették nekem, menjek Rákospalotára, ahol jó állást kaphatok. Miután Újpesten nem mondtam föl, hanem fölmondás néikül egysze­rűen nem tértem vissza oda, lemondottnak tekintettek. Haverda Máriával laktunk is­mét együtt és arra számítottunk, hogy ha engem Rákospalotán megválasztanak, három­ezer forint jövedelmem lesz, Haverda Máriának pedjg ekkor folyt édesanyjával az örökösödési pöre és ennek befejezése után is számítottunk akkora összegre, amelynek kamataiból tisztes­ségesen fölnevelhetjük a kis gyermeket. Több­ször hallottam említést tenni Haverda Mária családi körülményeire. Mindenki kegyetlen, szívtelen, rosszlelkü nőnek festette anyját, aki zsugori és leányának a köteles rész nem akarja kiadni. (Klein Tál Lipót.) — Volt arról szó, hogy Haverda Máriát atyja végrendeletileg kitagadta? — Igen. Ezt Haverda Mária nekem meg­mondta ismeretségünk után talán a második hónapban ; de zsenánt dolognak tartottam, hogy anyagi viszonyai iránt tőle közvetlenül érdek­lődjem. Haverda Mária ha önként elárult egyet­mást, én nem kérdeztem semmit, azt sem tud­tam, hogy mennyi a havi jövedelme. Tudtam, hogy valami jogügylete van Klein Pál Lipóttal, de hogy mennyit kap és milyen részletekben, az után nem is érdeklődtem, csak később, mi­kor együtt laktunk, akkor tudtam meg. Abban az időben nem is emiitette anyját. Rónayék ismerték és olykor-olykor hoztak hirt anyjáról, de ilyenkor Haverda Mária rendszerint inge­rült lett. — Mikor Rónayéknél lakott, tartott-e még a viszonya azzal a bankhivatalnokkal? — Én meg voltam győződve, hogy akkor Haverda Máriának nem állott fönn a viszonya és csak később tudtam meg Rónayéktól, hogy tévedtem. Ugyancsak Rónayéktól tudtatti meg, hogy az a bankhivatalnok egy házmesternél lakott és Haverda Máiúa üt-öt forintokat kül­dött neki és hogy folyton panaszkodott nekik, hogy mennyire tönkre tette őt, különösen most, amikor alig várja, hogy megnyerje a pőrét, de módot fog találni, hogy megszabaduljon ettől a tehertől. — Miután felesége elhagyta, akkor Haverdá­val közös háztartásban éltek ? („Boldog családi élet".) — Igen. Haverda Mária ekkor kifogástalanul viselkedett velem szemben és tökéletes bol­dorságot nyújtott, békés, boldog családi életet éltünk. Nem mentünk sehova, csak néha a Royalba, oda is csak azért, hogy megkapja a napi járandóságát- Társaságba egyáltalán nem jártunk. Hogy hogyan éltünk, arra vonatkozó­iag az iratok közt levő bevételi és kiadási könyvecske nvujt fölvilágosítást. — Haverda Mária akkor elmondta önnek, hogy milyen viszonyban volt Kiéin Pál Lipóttal? — Igen, Haverda Mária Klein Pál Lipóttal három évre ezernyolcszáz forintos járadékot kötött. — Szóval, tudta, hogy összeköttetésben volt Klein Pál Lipóttal? Volt-e önnek akkor állása? — Igen, Rákospalotán. — Mennyi volt a jövedelme ? — Ötven forint, azonkívül tizenöt százalék drágasági pótlék és a mellékjövedelem fölment körülbelül harminc-negyven forintra. Ugy, hogy minden hónapban legalább nyolcvan-kilencven forintnyi jövedelmem volt, legtöbb, ha száz. — Az egész.összeget Haverda Máriának adta? — Minden garasomat. — Előzetesen kapta a fizetést? — Tulajdonképen utólag járt volna, de ki­eszközöltem, hogy előre kapjam. Rákospalotá­ról való hazajövetelem alkalmával azonnal át­adtam neki. — Dé mikor tudta, hogy Klein Pál Lipóttól kap havi részleteket, miért adta át az egészet és egyszerre? — Mert nekem semmi magánkiadásotn nem rolt, ő gondoskodott az élelmezésünkről, ami megmaradt, abból Haverda Mária saját szük­ségleteit fedezte. . . — Hol kosztoltak? Vendéglőben? — Ritkán és akkor sem került többe hár­munknak az ebéd hatvan forintnál. — Nem igen lehet hatvan forintból három­nak ebédelni. — Marhahúst és tésztát ettünk. Ami meg­maradt, azt Haverda Mária elköltötte, ruháza­tára körülbelül harminc-negyven forint kellett havonta. — Cselédjük volt? — Nem, csak bejárónő. — Ott laktak a Török-utca 8. szám alatt, kö­zös háztartásban ? — Igen. — Mondja meg nekem, mikor bukkant föl önöknek ebben az életközösségében Vojtha? (Vojtha.) — Körülbelül ugy szeptember-októberben le­hetett, én Haverda Máriával a Rákóczí-uti Hauer-cukrászdában voltam uzsonnázni, a kis Jenő is velünk volt. Haverda Mária azt mondta, hogy itt van a cukrászdában egy rokona, fizessünk és menjünk. Kérdeztem, hogy kicsoda, azt felelte, hogy volt katonatiszt és már sok­féle állást viselt, nem akar vele találkozni. Fizettünk és elmentünk. Erre körülbelül két hétre Haverda Mária egy ajánlott levelet ka­pott Vojthától, amelyben arról értesiti, hogy Haverda pőrében idézést kapott a VIII. kerü­leti elöljáróság elé ós kéri, hogy adjon alkal­mat a tlaálkozásra, szeretne vele beszélni. Haverda Mária válaszolt. Vojtha el is jött, ón nem voltam otthon, mert ebben az időben sétálni szoktam. — Ez körülbelül 1908. október hő elején volt? — Igen, akkoriban lehetett, őszszel. Vojthá­val nem akartam megismerkedni, bár Maris azt mondta, hogy érdekemben áll, hogy jó­viszonyban legyek vele, mert pőrében tanú­vallomást tehet. Mikor Vojtha a lakásunkra jött, nem voltam otthon, este kilencig kóborol­tam az utcán. Akkor hazamentem, Vójthát még ott találtam ós igy kénytelen-kelletlen meg­ismerkedtem vele. Az első napokban, sőt hetek­ben elég szimpatikus volt előttem, szerényen viselkedett. Anyjáról nem esett szó, nem is akartam a dolgot forszírozni, csak mikor Vojtha kezdett hozzánk járni, ő hozott hireket anyjáról és többi rokonairól, akikkel gyakran érintkezett. — Vojtha ekkor a postatanfolyam hallgatója volt? — Igen. Vojtha mindig hozott valami hirt anyjáról vagy rokonairól és ilyenkor Haverda Mária rendszerint sírt, jajgatott. Azután Vojtha azzal is izgatta, hogy a pőrét el fogja veszteni. — Nem mondta-e Haverda Mária azelőtt azt is, hogy édesatyjától apanázst kapott? — De igen, mondta. — Vojtha gyakran járt el? — Minden nap, bár ón gondoltam, hogy ez a mi viszonyunk rovására fog esni és nem lá­tom be ennek a gyakori látogatásnak az okát és célját. Sőt Haverda Mária előtt is nyilvání­tottam azt a véleményemet, hogy nem bánom, ha idejön minden hírom-négy napban, de hogy egész nap itt legyen, ez nem tetszik nekem. Miire Haverda Mária azt mondta, hogy unoka­fivérét nem utasíthatja vissza, annál is inkább, mert ügyében tanúvallomást fog: tenni. — Vojtha a tanúvallomást 1909 januárban le is tette? — Igen, letette és én észrevettem, hogy Vojtha túlhaladja azt a rokoni határt és hogy neki bizonyos szándéka van unokanővérévei, amit megmagyarázni nem tudtam, féltékeny­ségi jeleneteket rögtönöztem. Mig végre Ha­verda Mária azt mondta, hogy Vojthának pénz kell, ötezer forint, abban az esetben, ha a pört megnyeri és ezért az ötezer forintért esküdött meg hamisan. — Ezt Haverda Mária mondta? — Igen. De később Vojtha is beismerte. — A tanúvallomás után megszűnt önök kö­zött az érintkezés? — Nem. Kérdezősködéseimre azt válaszolta Haverda Mária, hogy azért kell 'érintkeznie Vojthával, mert erre az emberre még szük­sége van. De én láttam, hogy a viszony köz­tük mindig bizalmasabb lesz. — Ezalatt az idő alatt történt, hogy Vojtha felesége meglátogatta? — Igen. Januártól fogva Pesten volt ós néha meglátogatott bennünket. Látszólag jóviszony volt a két asszony között, de később Vojtháné féltékenykedni kezdett, talán észrevett vala­mit. Akkor azután jelenetek fejlődtek ki, a két asszony összeveszett. — Önöknél? — Igen. — Már most tessék folytatni, mintán Vojtháné elutazott. Én azt gondoltam, hogy ezek után meg fog szűnni a jóbarátság és végtelenül bántott, mikor észrevettem, hogy Haverda Mariska ügyeit Vojtha intézi. Velem nagyon kurtán bánt. Aztán azt is észrevettem, hogy Vojtha lekicsinyel engem. Mikor Haverda Máriától kérdezősködtem, beismerte, hogy előtte is folyton lekicsinyel engem és Mária nekem min­dig visszamondta. Vojtha közben Szabadkán járt és hireket hozott a pörről is és ugy gon­dolta, hogy rosszul fog végződni. Klein Mátyás feljött Pestre és Haverda Mariskát és engem Klein Pál Lipóthoz hivtak. — Mit mondott Klein Mátyás a pör sorsáról? — Kilátásba helyezte, hogy a pört megfogja nyerni, hogy legalább a köteles részt föltétlenül meg fogja kapni. — Ezután megnyugodott Haverda Mária? — Bizonyos időben igen, némelykor azonban nyughatatlan lett és azt mondta, hogy nem bi­zik Klein Mátyásban, más ügyvéd után kell nézni. Ezalatt Vojtha mindjobban közeledett Haver­dához. Egyszer, a Royal éttermében, Haverda Vojtha jelenlétében hazugnak is nevezett. Én fölvettem a kabátomat és távoztam. Egyik kávéházból a másikba mentem, reggél elmesél­tem a hivatalban Pál jegyzőnek, aki rábeszélt, hogy szakítsam meg e viszonyt. Én ezt meg is ígértem Pál jegyzőnek. Hazamentem, ahol a ház­mesternétől megtudtam, hogy Vojtha ott töltötte az éjszakát. Nekem ugyan kulcsom volt, de Vojtha belülről beriglizte az ajtót, hogyha haza jövök, ne tudjak bejönni. '— Nem sejtette ön, hogy itt már nemcsak unokatestvéri viszonyról van szó? — Haverda mindig hangoztatta, hogy közöt­tük nemi viszonyról sző sem lehet; és én ezt elhittem. Egy izben kinyitottam a kofferjét és láttam az ott talált levelezéséből, hogy egy bankhivatalnokkal van viszonya. Ékkor ismét szakítani akartam, de az asszony annyira belém tudta szuggerálni az ő akaratát, hogy elhittem neki, hogy ártatlan és vele maradtam továbbra is. Haverda Mária ekkoriban sokat szidta az anyját ós annyira belém szuggerálta, hogy az anyja roszszivü, hogy én kijelentettem: annyira szeretem Máriát, hogy : („Képes volnék érte az anyját megölni!") — Márián egy időben nagy változást láttam. Azelőtt jókedvű volt,, színházba, társaságba is járt, most magába zárkózott, szomorú volt. Én, hogy földerítsem, jókedvre hozzam, tettem ezt a kijelentést. — Mikor? — Vojtha elutazása után, március harma­dikán. Nem tervszerű kijelentés volt ez; csak kicsúszott a számon. Március hatodikán reggel Haverda Mária azzal lepett meg, hogy rémes álma volt. Azt álmodta, hogy ketten meggyil­koltuk az anyját és elrejtettük véres tetemét. Azután kijelentette, hogy nem is a vagyonért örülne a gyilkosságnak, Csak azért, hogy már nem ól többé az a rossz asszony. Én mondtam, hogy e tervvel határozottan nem foglalkoztam, de megkérdeztük Vojthát este, ő volt detektív is, adjon hát tanácsokat. Hárman voltunk ott; Haverda előadta az álmát és megkérdezte: meglehet-e tenni, anélkül, hogy rájöjjenek? Vojtha azt felelte: ennél mi sem könnyebb, ő detektív volt s tudja, hogy a tervszerű bűnök elkövetőinek kilenctizedrészére sem jönnek rá. Különben sem gyanakodnék senki a minden­kitől kedvelt Haverda Máriára. A lakásunkra mentünk azután és tizenegy órától éjfélig be­széltünk a terv részleteiről. — Mit beszélgethettek igy hármasban? — Részletesen nem emlékszem rá. Csak azt tudom, hogy azt tanácsolták, hogy a tettet a „szőlők" közt kövessem el. Én kijelentettem, hogy katonai térképet kéne venni, hogy kiismer­jem ott magam. —A térképet Haverda és ón ren­deltük, azt hiszem, hatvan krajcárért, egy Doroty­tya-utcai könyvkereskedésben. A rendelőlap alá ezt a nevet irtam : Kovács Géza, pusztán vélet­lenségből. A vizsgálat alatt kitűnt, hogy van egy ilyennevü hadnagy. A térképet hazavittük, de nem tudtunk rajta eligazodni. Vojtha már­cius huszadikán elutazott Hódmezővásárhelyre, valami pénzért. Haverda ekkor azt mondta : „most kedvező az alkalom arra, hogy megmu­tassa a szabadkai szőlőt, ahová anyám jár." Huszonhatodikán a reggeli gyorsvonattal utaz­tam és megállapodásunk értelmében a pálya­udvaron találkoztam Vojthával, aki Vásárhely­ről jött. Délelőtt megmutatta, hol a szőlő és az az alagút, melyen az öreg Haverda Boldi­zsárné le szokott járni. Ez tizenkét óra táj­ban lehetett; ekkor a városba indultunk. Be­mentünk a Park-kávéházba ós vártuk, hogy arra jöjjön Haverda Boldizsárné, akit én nem ismertem. De az öregasszony nem jött. Aznap este visszautaztunk Budapestre. Az étkező­kocsiban ültünk; két család vplt ott rajtunk kivül, az egyik ismerőseink. Én kijelentettem, hogy nem hiszem, hogy Haverda Mária méltá­nyolni tudná az én tettemet, ha megölném az anyját. Vojtha jelezte, hogy igazam lehet, mert ö is megverekedett hadnagy korában Haver­dáért és semmit sem kapott érte. Budapesten a pályaudvaron várt bennünket Haverda Mária; Vojtha nemsokára elvált tőlünk, mi ketten pe­dig villamosra szálltunk. Ekkor megmagyarázta I nekem Haverda, hogy néz ki az anyja és meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom