Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-07 / 115. szám

% DÉL M AQYÁrt Cfft S I AÖ lírio október 7 lehet ismerni arról, hogy az egyik szemét behunyva tartja. — Kérdezte öntöl Haverda, mit végeztek Szabadkán ?_ — Igen. Én pedig elmondtam. — Hová lett a térkép ? — Azt elszakítottuk. Haverda Mária azután azt mondta, legjobb lesz visszautazni Szabadkára, hogy megismerkedjem az anyjával. Én visszautaztam, a pénzt az útra Mariska adta. Igénybe vettem a Vojtha féláru utazásra jogosító igazolványát. — Hiszen arcképes igazolvány volt, hogy utazhatott vele? — Nem nézték az arcképet, méltóságos uram. Szabadkára érve, ismét Kovács Géza névre szálltam meg. Másnap elmentem a Haverda-ház udvarára ós a házba koholt kifogással betérve, megláttam Haverda Boldizsárnét. En ebben az időben nagyon izgatott voltam.Kiilönösen fölizgatott az, hogy Haverda Mariskának akkor nem volt pénze fürdőre menni és nem tudtuk kifizetni a lakásunkat se. Jánossy, aki elbeszélésének vége felé töredezetten, akadozva beszélt, itt annyira kimerült, hogy az elnök tíz perc szünetet adott neki, hogy magát kipihenje. Jánossy két börtönőr közt kiment a folyosóra, ahol körülvették a bámész érdeklődők. Ki a védő? A tárgyalás elején érdekes intermezzó kel" tette föl a jogászok figyelmét. Az elnök ugyanis megkérdezte Jánossytól: — Ismeri Szegheő Gábor dr-t. — Sohase láttam — felelte Jánossy. Sokan nem értették ennek a kérdésnek a jelentőségét, de szünet közben kiderült az oka a tárgyalás anyagához egyáltalában nem tartozó kérdésnek; Jánossy védője, Bt'sy Géza dr ugyanis bejelentette helyetteséül Szegheő Gábort, de az elnök nem fogadta el ezt a bejelentést. Erre Szegheő, aki az ügy iratait akarta elkérni az elnöktől, tegnap egy meghatalmazást mutatott föl, melyben Jánossy őt is megbízza képviseletével. Erre vonatkozott az elnök kérdése. Szünet után. (Haverda — a fölbujtó.) Negyed egykor folytatták a tárgyalást. Jánossy elmondja, hogy a revolvert egy régiségkereskedőnél vette. — Arra emlékszem — úgymond — hogy Haverda Máriával arról vitatkoztunk, hogy kinél vegyük a revolvert. Ő ellenezte, hogy egy régiségkereskedőnél, mert egy régi pisztoly a döntő' pillanatban csütörtököt mondhat. A fegyvert Vojthával próbáltuk ki a Hűvösvölgyben. Elutazásom előtt arra kért Mária, hogy azt is agyonlőjjem, aki anyját kisérni fogjet, nehogy az magához vehesse az öreg asszony értéktárgyait. Április másodikán részletesen megbeszéltük az alibit és másnap leutaztam Szabadkára. — Mennyi pénze volt? — Tizenöt forint. Csúnya, hideg, esős idő volt. Eredménytelenül jöttem vissza és azonnal beszámoltam utamról Vojthának és Haverda Mariskának, akik már vártak. Másnap, április harmadikán újból találkám volt Vojthával az Otthon-ban. Vojtha jött és elküldte az asztalunktól Mariskát, hogy zavartalanul tanácskozhassunk. Halk hangon elmondotta tervét, hogy én utazzam le két-három hétre Szabadkára és egy alkalmas pillanatban lőjjem agyon Haverda Boldizsárnét. Nekem ez a terv nem tetszett és most már tudom is, mi volt vele a szándéka: addig is szabadon akart maradni Mariakával. Különben is észrevettem, hogy Vojtha folyton kisebbíteni akart Mariska előtt. Azt mondta folyton, hazudok, csak minden tizedik szavam igaz és hogy az érettségi bizonyítványomat is hamisítottam. Összevesztünk. En rendreutasítottam a lakásunkon, viselje magát tisztességesen, nincs odahaza. — Te sem vagy otthon, — vágott vissza. — Haverda Mariskánál vagy. Ezzel otthagyott bennünket, de távozás előtt kijelentette: — Azért csak hajtsátok végre a tervet, bennem bizhattok. — Vojtha eltávozása után egy kétségbeejtő helyzet előtt állottam. Állásom nem volt, Haverda Mariskától nem akartam pénzt elfogadni, mert ez a viszonyunkat bolygatta volna meg ée sértette volna önérzetemet is. Mariska egyre panaszkodott: nincs ruhája, nincs toalettje ós fürdőre szeretne utazni. Egyszer Haverda Mariska azzal lépett elém, hogy ő szólni fog Klein Pál Lipótnak, legyen alibi-tanu Vojtha helyett. Én lebeszéltem erről, Haverda Mariska, — legalább ahogy nekem mondta, — mégis beszélt Klein Pállal, aki kijelentette, hogy egy hisztérikus asszony terveinek tartja az egészet és nem vállalkozik. így került a sor Popperre. Haverda Mariska fölkereste Poppert és hosszasan beszélt vele. Mariska a beszélgetés után azzal jött hozzám, hogy Popper kész vállalkozni a szerepre, ő lesz az egyik alibi-tanu. Popper azonban később nem vállalta a szerepet. — Most térjen arra rá, hogy miután a Popper-féle alibi-terv nem sikerült, mi történt ? — Április tizennyolcadikán, vasárnap, a Városligetben voltunk. Diabolóztunk a kis fiúval. Haverda Mariska megint fölujitotta a gyilkosság tervét. Közeledik — mondotta — május elseje, végre kell hajtani a tervet, kíilönben,el kell válnunk. Nagyon kedves volt hozzám. Általában, mióta Vojthától elváltunk, nagyon barátságos volt. Később idegesen megjegyezte: — Legjobb volna talán az egész tervet elejteni. — Erre én magam voltam az, aki az ellenkezőről igyekeztem meggyőzni. — Hát menjen —' mondotta Mariska. — Utazzék Szabadkára és ölje meg az anyámat. De minél előbb. (A palicsi szőlőben.) — Adott magának pénzt Haverda Mariska? — kérdezte az elnök. — Igen. Tizenöt forintot adott az útra. A keleti pályaudvar helyett a ferencvárosi pályaudvarról utaztam Szabadkára. Egyenesen a Haverda Boldizsárné háza elé mentem. Az ajtó nyitva volt. Roppant izgatott voltam, de mégse hittem, hogy a gyilkosságot el tudom követni. Azt hittem, valami rendkívüli dolog jön közbe. Délután öt óra felé villamoson a szőlőkbe ment Haverdáné egy növel. Én vártam egy vendéglőben, míg visszajönnek. Nem volt türelmem. Sétáltam, cigarettáztam. Már este volt, mikor nagy felhők jöttek, szél fujt és az arcom porral lett tele. Az ut hajlásánál egy zsellérház eresze alá akartam állni. Körülnézek. Azt hittem, Haverdáné a vihar elől már haza ment. Néztem az órát, elindulhatok-e még az es.i vonattal Pest felé. Egyszerre hangokat hallottam. Sötét volt, csak az alakokat lebetett kivenni. Három nőt láttam magam előtt. Egy testes nőt és két soványabbat. Elhatároztam, ha Haverdáné lesz ez aszszony, aki oka minden szerencsétlenségünknek, agyonlövöm. Ugy véltem, ő az. Kivettem a revolvert és lőttem. Jajgatást hallottam, mire elfutottam. A vasúti állomáshoz mentem, ahol megváltottam a jegyemet és Szegeden át Budapestre utaztam. Irtózatos félelem fogott el. Megrebbentem a legkisebb ok miatt is. Budapesten a Török-utca 8. szám alatti lakásra mentem, de azt zárva találtam. Kérdezősködéseimre a házmesterné ijedt arccal kérdezte, tudom-e, hogy mi történt az éjszaka. Elmondta, hogy Haverda Mária Klein Páléknálvan. Odasiettem. Haverda Mariskával itt találkoztam először a gyilkosság után. Mikor kezet fogott velem, szemrehányást tett, hogy az anyja kísérőit nem lőttem agyon. — Miben állapodtak meg Mariskával az alibi részleteit illetőleg? — Azokban, amiket a védekezésnél már elmondtam. — Milyen ruhában ment Szabadkára április tizennyolcadikán ? — Zakóruhában, fekete sportsapkával. Az elnök fölmutatja a bűnjel-sapkát. — Ez volt az? — Igen. A gyilkosság helyszínét csak akkor néztem meg, amikor a rendőrség vitt ki oda. — A revolver ravasza föl volt húzva a zsebében? — Igen. Mindig ugy hordtam magammal, hogy a kellő pillanatban lőhessek. — Hová irányozta a lövést? — Egyszerűen ráirányoztam, de nem határozott helyre. — Futás közben mit csinált? — Eldobtam a revolvert. — Tudta-e ön, hogy Haverdáné szeptember tizennyolcadikán érkezett haza Újvidékről? — Nem tudtam. — Hát Haverda Mária tudta-e? — Telefonon esetleg megtudhatta. — Ezt a cselekményt, amelyet elkövetett, megbánta? Itt zokogva borul Jánossy az előtte levő székre és halk, szakgatott hangon szól: — Méltóságos uram, az életemet adnám oda, ha azt a szerencsétlen Haverdánét föltámaszthatnám sírjából. — Miért nem tett Szabadkán és Szegeden ilyen töredelmes vallomást ? •— Haverda Mariskát nagyon szerettem. Én nem azért tagadtam, mintha nem lett volna meg bennem a kellő erkölcsi erö a bün beismerésére, de Mariskát akartam menteni Meg kell jegyeznem, semmit se tudtam Haverda Mária és Vojtha viszonyáról. (A szekrényjelenet.) — Beismerő vallomásomnak ez a története: Leveleztünk és ezt megtudta az ügyész. Az ügyész elé vittek, két napi sötét zárkára ítélt. — Nézze Jánossy — mondta — sajnálom magát, maga egy megcsalt ember, márciusban is tizennyolcszor csalta meg magát Mariska Vojthával. Ismeri maga Mariska írását? Ez az? — kérdezte, egy levelet mutatva. — Igen, — mondtam — Mariska irása. — Majd fölolvasom magának, hogy mit írt Mariska Vojthának: Csak vallj Kovács Berci ellen, akkor mi kiszabadulunk és külföldre utazunk, Jánossy pedig itt maracl. Ezt az utolsó részt az ügyész csak hozzáköltötte. — Jánossy — mondta az ügyész — én nem játszhatok a szavakkal. Becsületemre mondom hogy Mariska ezt irja. Különben majd fölhozatom a fogházból és a saját füleivel hallhatja hogy megcsalta magát. Maga addig ebben a szekrényben rejtőzhetik. Előbb valljon. Erre lediktáltam vallomásomat. — Kértem az ügyészt, hogy hozassa föl Mariskát. Meg is történt. Én a szekrényben voltam. — Hogy van, Mariska? — kérdezte az ügyész. Nem hallottam mit válaszolt. — Mondja, mikor volt viszonya Vojthával ? — Nem volt az viszony, — mondta Mariska, aki azt a benyomást tette reá, mint egy utolsó cseléd. Néhány lényegtelen kérdés után az ügyész visszavezettette Mariskát. — így folyt le a szekrényjelenet. Szabadkán és Szegeden azért nem vallottam Mariska ellen, mert még mindig szerettem és ezer mentőkörülményt találtam javára. A mostani vallomásom az igaz. Az elnök ezután a tárgyalást négy óráig felfüggesztette. A délutáni tárgyalás. Védők — Jánossy ellen. Délután négy órakor íolytatták a tárgyalást és néhány jelentéktelenebb kérdéssel befejezték Jánossy kihallgatását. Gál Jenő dr : Kifogást emel az ellen, hogy Jánossyt a törvényszék fogházából a gyűjtő" fogházba vitték és ott ápolták, avval, hogy a vádlott súlyos beteg. Kérdi, mért részesült kivételben, mikor ez áz ember egészséges? Sajnálatos dolog ez, hiszen tudvalevő, hogy Jánossy egy cigarettáért képes megváltoztatni vallomását. Elnök: Egyszersmindenkorra megtiltom, hogy a védő ur itt bárkit is gyanúsítson. Désy Géza, Jánossy védője : Igenis, Jánossy súlyos beteg volt, tüdőcsucshurutban szenvedett és föltétlenül rászorult a kezelésre. Ügyész: Tiltakozik az ellen, hogy Vojtha védője itt gyanúsítson, mert erre nincs joga Kéri az elnököt, hogy sújtsa a védőt rendbirsággal. Gál: Senkit sem akart gyanúsítani. Sajnálatos, hogy erről a helyről mindent gyanúsításnak tekintenek. Konstatálja, hogy Jánossy ma egészséges és ha csakugyan beteg volt, helyes, hogy ápolták. De a kiváltságosság nem indokolt, mert a törvényszék fogházában még száz Jánossyhoz hasonló beteg van. Elnök: Ismételten figyelmezteti a védőt, hogy ne személyeskedjék, mert meg fogja tőle vonni a szót. Gál: Azt kívánja, hogy Jánossy maradjon a törvényszék fogházában. Elnök: Itt van és itt is marad. Balassa védő: Egyetért védőtársával. A védőnek és ügyésznek, tudtával, egyenlő jogai vannak. Méltóztassék konstatálni, miért kezelték Jánossyt a gyűjtőfogházban? Minnich dr törvényszéki szakértő: ő nem nyilatkozhatik, mert a fogházorvos intézkedett s csak a fogházorvosnak van joga intézkedni. (Haverda Mariska tagad.) A meglehetősen izgalmas vitatkozás után az elnök elrendelte Haverda Mariska kihallgatását. Balassa védő: Azt az előterjesztést teszi, hogy olvassák föl Jánossy nagy memoárjait.