Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-07 / 115. szám

<5 DÉLMAGYARORSZAO 1910 űklóber 7 szabadkai törvényszék vádtanácsa ezen kifogások következtében Jánossy Aladárt mint tettest a gyilkosság bűntettében, Haverda Máriát és Vojtha Antalt pedig mint bűnsegédeket helyezte vád alá a Büntetőtörvénykönyv 69. szakaszának 2. bekezdése alapján. Az elnök fölszólitására Nagy Béla dr királyi ügyész bejelenti, hogy a szegedi királyi ügyészség által elfoglalt minősítés alapján vádolja most Jánossy Aladárt mint tettest, Haverda Máriát mint fölbujtót és Vojtha Antalt mint bűnsegédet a gyilkosság bűntettében. Balassa Ármin dr védő semmiségi panaszt jelent be, mert a törvényszék a Büntetöpörrendtartás 304. §. ellenére a szabadkai királyi ügyészség vádiratát is fölolvastatta, holott ezt nem kellett volna tennie, mert vádhatározat hozatott ebben az ügyben. Elnök : De fölolvastattam az ügyészi vádiratot is a vádhatározat mellett. A fölbujtás megjelölése a kérdésekben nyer kifejezést. Balassa Ármin dr védő: Kérnem kell az ügyész urat, hogy védencemre, Haverda Máriára vonatkozólag jelölje meg mindazokat a körülményeket, amelyekkel a fölbujtás tényét bizonyíthatónak látja. Szükségesnek tartom ezt azért, mert védencem tudja legalább, hogy védekezését mily irányban terjeszthesse elő. A bejelentett semmiségi panaszt az elnök jegyzőkönyvbe vétetni rendeli. • Most az elnök Jánossyt szólította föl. — Ön védőjéül Dési Géza dr ügyvéd urat nevezte meg. — Igen. — Beszélt ön valaha Szegheő Gábor dr ügyvéd úrral ? — Nem. _ — Haverda Mária, önnek a védője Balassa Ármin dr és Klein Mátyás dr szabadkai ügyvéd. — Igen. — Klein Mátyás dr megjelent ? — Nem. — Vojtha Antal, önnek a részére neje Gál Jenő dr ügyvéd urat kérte föl védőül. Az iratok között be van jelentve védőjéül Pleszkovícs' Lukács dr szabadkai ügyvéd is, de ez, amint értesültem, nem jelent meg. Még egy megjegyzést kivánok tenni. Miután az ember gondolatának, indulatának elrejtöje maga az emberi lélek, ennek megnyilatkozása pedig mi reánk nézve az igazság keresésénél rendkívül fontos, ennélfogva, miután ugy látom, hogy bennünket e tevékenységünkben bizonyos körülmények gátolhatnának és ilyen különösen az a kalap, amelyet Haverda Mária visel, fölhívom, hogy a következő tárgyalásokra kalap nélkül legyen szives megjelenni, a fogházfelügy elő arat pedig utasítom, hogy e rendelkezésnek eleget tegyen. Az elnök ezután Haverda Máriát és Vojtha Antalt a fogházba visszakísérni rendelte, mert elsősorban Jánossy Aladárt hallgatta ki. Jánossy Aladár kihallgatása. Elnök: Figyelmeztetem önt, szálljon töredelmesen magába és a való igazságot mondja el. Hajlandó vallomást tenni? Jánossy: Igen. — Megértette a vádat, amivel a királyi ügyészség vádolja? — Megértettem. — Bűnösnek érzi magát? — Bűnösnek. — Kivái1 a bűncselekményre vonatkozólag kijelentéseket tenni ? — Méltóztassék kérdéseket intézni hozzám és én felelek. .— Mondja meg, kérem, hol született? — Pozsonyban. — A becsatolt keresztlevél szerint 1872. május hatodikán, neve Alfréd, Viktor. Szülei Jánossy Gyula és Gallik Mária. Mondja meg, kérem, hol nevelkedett föl ? — Tiz éves koromig, apám haláláig, Pozsonyban nevelkedtem. Ekkor tért vissza nagyatyám huszonkét évi távollét után Amerikából s ezután nála laktam. — Hány iskolát végzett? — Három gimnáziumot elvégeztem, a negyedikben megbuktam és nem ismételtem. — Amikor ezzel végzett, hogy került abba a bizonyos helyzetbe ? — Méltóságos uram, ilyen távolra bajosan tudok visszaemlékezni, bár nagy nyomot hagyott egész életemben. — Ha nem kiván vallomást tenni, nem muszáj. — Méltóságos uram, kivánok vallomást tenni. A szülői ház melegét én sohasem éreztem. Anyám sajátságos ellenszenvvel volt mindig irányomban. Sem akkor, sem pedig később, férfikoromban, nem tudtam megérteni. Igaz, egyrészt az is lehetett ennek az oka, hogy csintalanabb gyerek voltam, temperamentumosabb és talán erősebb férfikezekre lett volna szüksége anyámnak. Egy gyerekcsiny . . . — Mondja el, mi volt az a gyerekcsiny? (A gyerekcsiny.) — A gimnáziumban történt. Egyszer az utcán találkoztam két hasonlókorú iskolatársammal, akik elhívtak egy könyvkereskedésbe, ahol épen árverést tartottak. Talán tizennégy-tizenöt éves fiuk voltunk akkor és egy nagy állványra ültünk föl, amely mögött szintén egy állvány volt, tele könyvekkel. Az egyik iskolatársam egy kis kötet noteszt, öt füzetből állt az egész és talán huszonöt krajcár értéket képviselt, eltulajdonított. Amikor kijöttünk onnan, eldicsekedett vele és megosztozkodtunk rajta. Elbeszélte tettét az iskolában is s azután csöndesen eltávolitották az intézetbői. Édesanyám ettől fogva még kevesebbet törődött velem és kadétiskolába akart beadni. Folyamodott is ez iránt, de ugylátszik, a kérvényt elutasították. Egy izben összetalálkoztam egy hasonlókorú barátommal, aki roppantul rajongott a színészetért, szinész akart mindenáron lenni, azóta a kolozsvári színház elsőrendű művésze és oly rajongással beszélt a pályáról, hogy én is színházba kezdtem járni. Ő ezután elcsent száz forintot az apjától és beállt kóristának. Én is elcsentem anyámtól száz forintot és beálltam Miskolcon színésznek, persze fizetést nem kaptam. Teljesen tapasztalatlan voltam és azt gondoltam, hogy a száz forint talán örökké tart. Körülbelül két hét alatt elfogyott a száz forint és ott álltam egy krajcár nélkül. Kétségbeesett levelet irtam édesanyámnak, hogy felejtse el könnyelműségemet és adjon módot arra, hogy valahol bevégezzem tanulmányaimat. Bérmaapámhoz mentem ezután, aki a lengyel határon gyógyszerész és őt akartam fölkérni arra, hogy közvetítse anyám és én közöttem a békét és tegye lehetővé, hogy folytassam tanulmányaimat. Ezután arra utasítottak, hogy Körmöcbányára menjek apai nagyapámhoz és ott várjam be a további intézkedést. Itt körülbelül öt-hat hónapig voltam. Levélbeli érintkezésbe is léptem édesanyámmal, de eredmény nélkül. Miután édesanyám nem akarta kezébe venni a sorsomat, azt mondta, hogy neki van Besztercebányán egy pénzügyigazgató jóbarátja, azzal beszélni fog és bejuttat a pénzügyigazgatósághoz pénzügyőrnek. Ez egy olyan állás, amelyen szorgalommal kvalifikáció nélkül is lehet boldogulni. Amig az újság ingerével hatott rám ez a pálya, addig megvoltam, de később ambícióm magasabbra tört. Besztercebányán találkoztam később nagynéném fitestvérével, aki csodálkozott azou, hogy engem oly rossz helyzetben talál. Megígérte, hogy édesanyámnál közbenjár tanulmányaim folytathatása érdekében. Ez még jobban fölcsigázta ambíciómat és amikor áthelyezték, teljesen egyedül maradtam kétségbeesett helyzetemben. Kértem édesanyámat, hogy teljesen el ne hagyjanak. Szegény öcsém ekkor igazán testvéri szeretettel, (itt hangja elcsuklik, majd könyezik) hogy helyzetemen könnyítsen, egy hamisított nyolcadik osztályú bizonyítványt szerzett nekem. — Az ön nevéről van kiállítva ez a bizonyítvány ? — Az én nevemről. Azt hittem, ezzel a bizonyítvánnyal a kezemben van a boldogulás utja. Segédjegyző lettem és az volt a szándékom, hogy meg is maradok a jegyzői pályán. Nemsokára azonban idézést kaptam a besztercebányai vizsgálóbírótól. Amikor elmentem oda, értesültem, hogy tizenhét forint ötven krajcár sorsjegypénz elsikkasztásával vádolnak. Emlékeztem arra a dologra, hogy egyszer beszedtem ezt a pénzt és nyugtát állítottam ki róla. Sikkasztással vádolva kerültem a vádlottak padjára és a főtárgyaláson még több sikkasztással is vádoltak. Hogy a további zaklatástól megmeneküljek, elismertem, hogy elsikkasztottam ezeket az összegeket. Később Budapestre kerültem, ahol két évig ügyvédi irodában dolgoztam. Ez azonban nem volt ekszisztencia a számomra, a jegyzői pályára akartam lépni. Először Tarcalon voltam a jegyzőségnél, de ambícióm nagyobb körjegyzőséghez hajtott, Balatonfüredre kerültem és innen egy zalamegyei községbe. — Mint körjegyző, azután meg is nősült. — Már mint járási tiszt. — A jegyzőségről lemondva, hová került Budapesten? — Mikor Budapestre kerültem, egy évig az államrendörségnél voltam mint napidíjas és az újpesti kapitánysághoz osztottak be. Amikor a községi főjegyzővel megismerkedtem és látta képességeimet, hivott, hogy menjek át hozzájuk. Amikor a község rendezett tanácsú várossá alakult, alkalmazást is nyertem ott és a polgármester mellé kerültem. 1907 december 2-án a közgyűlés meg is választott számtisztnek. Jánossy ezután egy pohár vizet kért, amit az elnök hozatott is a részére. — Jarmatzky Sándorral, aki helyettes főjegyzőként került a városhoz, dolgoztam egy osztályban és meglehetős rokonszenv fejlődött ki közöttünk. Jarmatzky elmesélte nekem minden családi dolgát, anélkül, hogy én azok iránt érdeklődtem volna. Elmondta, hogy válófélben van a feleségétől és hogy egy kis fia van. (Ismerkedés Mariskával.) — Ön akkor már nős ember volt? — Igen, már nős voltam és feleségemmel éltem együtt Újpesten. Haverda Mária 1907 végén, vagy 1908 januárjában Bécsbe utazott ós a kis fiút addig az apa gondjaira bizta. Bejárt ezután a fiu apja hivatalába, ahol megismert engem. Eszes, életrevaló kis fiu volt és nagyon megszeretett engem. Jarmatzky azután influenzába esett és nehogy a kis fiu is megkapja tőle a bajt, megkért engem, hogy az időközben visszaérkezett feleségéhez vigyem el fiát. így ismerkedtem meg Haverda Máriával. — Az első találkozás után mi történt Ön és Haverda Mária között? Hogy kapcsolódott és fűződött tovább a viszony ? — Haverda Mária az első látogatásom alkalmával is mély benyomást tett reám. Kiváló uriasszonynak hittem, akinek öltözködése és megjelenése lebilincselt, anélkül azonban, hogy csak gondoltam volna is arra, hogy benső viszonyt fogok vele kötni, annyival inkább, mert részint Jarmatzky tói, részint másoktól tudtam, hogy komolyabb viszonya van valakivel és semmi okom sem volt arra és célom sem lehetett, hogy a viszonyt Haverda Mária és az illető között szétszakítsam. Magam is nős ember voltam és habár családi életem nem is volt boldognak mondható, de boldogtalannak sem. Az első találkozás után két-három hétig ugy találkoztam Haverda Máriával, hogy hol a kis fiút vittem az apjához, hol meg az anyjához vittem vissza. Mintegy két hónapra rá ő bátorított fel, hogy gyakrabban járjak hozzá. Az asszonyt őszintén és igazán megszerettem. — Mikor tett neki szerelmi vallomást? — Szerelmi vallomást nem tettem neki akkor, amikor ő szinte kiforszirozta azt belőlem. Olyan asszonynak gondoltam, akihez én nem is közelithetek szerelmi ajánlatokkal. Sokkal szerényebb igényű ember voltam, szerény viszonyok között is éltem és tudtam, hogy egy bankhivatalnokkal van benső viszonya. — Akkor is tartott az a benső viszony, amikor ön gyakrabban találkozott vele? (A divathölgy.) — Akkor is. Sőt, mint utólag meggyőződtem, még akkor is tartott ez a viszony, amikor az enyém kezdődött vele. Haverda Mária anyagilag is támogatta az illetőt. Elég az hozzá, hogy mindig jobban és jobban megszerettem Haverda Máriát, olyan mértékben, ahogyan összehasonlítást tettem ő és az én szegény feleségem között. Az én feleségem sokkal szerényebb, egyszerűbb, igénytelenebb asszony volt, nem volt divathölgy és épen nem lehn+ett ő hozzá hasonlítani. Feleségem egy közönséges nőnek tűnt föl előttem, elvesztettem vele szemben teljesen az illúziót. Amikor pokollá lett családi életünk, feleségem maga ajánlotta, hogy eltávozik és visszamegy anyjához. Nyolc évi házasság után elhagyva feleségemet, Haverda Máriával mentem együtt lakni. — Ez 1908. május elsején történt. — Valami régebbi ismeretség fűzte Rónayt Haverda Mária családjához és ezért azt az ajánlatot tette, hogy menjünk ő hozzá lakni. Én féltem, hogy ezáltal kompromittálom az asszonyt, de ő azt mondta, hogy nem t-örődik az egész világgal, csak menjek. Haverda Mária nem tudott leszokni nagyravágyó szokásairól és minduntalan hangoztatta, hogy szűkös anyagi viszonyok között nem tud és nem akar élni. Ekkor legnagyobbrészt én szereztem a megélhetésünkhöz szükséges költségeket, de éreztem, hogy ha ez az életmód sokáig tart, kénytelen leszek vagy a bűn útjára lépni, vagy pedig katasztrófa fog bekövetkezni. Rövid idő alatt öt-hatszáz forintot költöttünk el. Amikor a polgármester látta, hogy kötelességeimet nem teljesítem oly pontosan, mint előbb, más ügyosztályba helyezett át, ahol kevesebb volt a jövedelmem, ugy, hogy nem voltam képes Haverda Mária igényeit kellőkép kielégíteni. Arra is gondoltam ekkor, hogy visszatérek feleségemhez, aki mégis bocsátott nekem mindent. Miután Haverda Máriának sok pénz kellett, nem akartam, hogy a züllés útjára térjen és a rossz életre adja magát, bizonyos felelősséget is éreztem, mert nem akartam, hogy én legyek oka az asszony elzüllésének, de meg szerettem is, ismét bucsut mondtam szegény feleségemnek és visszatértem hozzá. Megíesjvzem méffi hosv amikor Balatonfüreden