Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-23 / 129. szám

8 DÉLMAQYARORSZAG 1910 október 144 Amaonyiben a szakreferensek további tárgya­Usa a bank és készfizetés kérdésében elvi megegyezésre vezetne, az ezt követő tárgya­lásba be fogják vonni az Osztrák és Magyar Bank vezetőit is, hogy a tárgyalás alatt lévő kérdést érintő bank- ós valutatechnikai szak­véleményüket megadják. A lőndvarnagy a miniszterelnöknél. Héeeből jelentik: *Festetics Tasziló gróf főudvar­mester ma délelőtt meglátogatta Héclerváry gróf miniszterelnököt és hosszasabban tanács­kozott vele. E tanácskozás a zalamegyei főis­páni állás betöltésével van összefüggésben. A megye főispánjának kinevezése legközelebb megtörténik. 5ZEZÖM Temetők poézise. Milano, október hóban. Most hervadnak a temetők. Az életerők visszakívánkoznak a földbe. Meleg van ott és jól lehet aludni a virágoknak, fáknak, meg­kínozott embersziveknek. Van valami a lelkemben a temetők hangulatá­ból, mintha sok szép szomorúság aludna benne. Nem tudom, mióta kisérnek e csöndes, kedves bánatok, de érzem, hogy eljönnek velem mind­végig, amíg kékködü halovány őszszel, rám hul­lanak a szomszéd sírra ültetett, lepergő aká­cok. A temetők hangulatáról mesélek. Ott szeret­tem meg őket a kőszénporos kis falumban. Az első iskolám udvara egy régi temető volt. Nem értettem meg, de már megéreztem azt a nagy, méla szomorúságot, mely átleng a temetők fölött. Később, ébredező lélekkel, odajártam ál­modozni és sohase visz el az utam az akác­virágos kicsiny falusi temetők mellett, hogy a lelkemben föl ne támadjon egy régi dal és ne fájjon az álom. Szinte érzi itt az ember, hogy milyen kis keretek között zajlott le a nyugo­vók élete. Az élet nagyobbstiiü örömei és nyomorúságai a békés kis falvakban ismeretlenek. A temetők hangulata is más ott, Csak a végcél egyforma mindenütt. Ugy tudom, a világ egyik első temetője a milánói is. Hatálséjtelmeknek, fájdalmas hangu­latoknak nem otthona ez a krematóriummal kapcsolatos márványvilág. Olyan itt minden, mint egy kertészeti, szobrászati fényes mü_ kiállitás. Ragyog a fény, a mód, az izlés, a tudás a széles parkok közt, a nyílegyenes fa­sorok mentén. Sohasem hittem volna, hogy ércben, márvány­ban, holt anyagban ennyi eszmét, ennyi meleg, séget, mélységet, életet lehessen kifejezni, mint amennyi itt ragyog felénk. Ehez a mélyen érző művészethez talán csak az olasz ért és nem versenyezhet a Mediciek hazájával a világ Semmiféle népe. Évezredek öröksége itt, a mü_ vészetek rajongó szeretete. A szépségek kul­tusza átment a nép vérébe. Az iparos, a mes­terember is bizonyos mértékben művész. így van, mert hiszen Itáliában se dolgoztat­hat mindenki művészekkel. Már pedig ott any­nyi művészi emlék állit meg lépten-nyomon, élő bizonyságául annak, hogy itt az iparos, sírkőfaragó mesterember kezemunkáján is ott remeg az izlés. Talán azzal a költséggel, melylyel mi egy­szerű márványtömböt állítunk temetőinkben, jtália gyermeke oly emléket állit halottjának, mely eszmei tartalmával művészi értékűvé emelkedik. A milanói temető egyik nevezetessége a ha­lottégető kemence. Erről máskor szólok. Most egy pár síremléket említek föl. Érdekes, hogy nem össze-vissza temetik a halottakat, Külön sorakoznak a gyermeksirok. Micsoda poétikus, bájos emlékek vannak itt! Aztán jönnek a gyászoló özvegyek, szomorú édesanyák sirjai. Néhol egy-egy emlék nem nagyobb félméter­nél, mégis érezzük, hogy örökre emlékezni fo­gunk rá. Néhol azonban kis, liáznagyságu mo­numentális dolgok állítanak meg szinte gració­zus finomságukkal. Az én finomlelkü, halványarcu, kevésszavú útitársam fényképfölvételeket tesz. Segitek neki, válogatjuk az emlékeket. Sietnünk kell nem járhatjuk be az allészerü utakat.~Azt rögl zitjük meg, ami utunkban van. íme: a sirhalom, nem halom. Lapos négyszögű tábla, mintha rét volna. A zöld pázsiton mindenféle mezei füvek, virágok nyílnak. A közepén három-négy éves leányka ül. Ha olyan fehér nem volna a már­vány, azt hinném, hogy él. Szinte látszik, hogy aranyszőke a haja, kék a szeme, mint fölötte az olasz ég. Harisnyácskája a régi rózsaleveles mintával van kötve. Oly hiven mutatja a min­tát, hogy le lehetne kötni. Félcipőjét amoda messzebb dobta a leányka, a harisnyáját félig legyűrte a lábán, félig ledült testtartással vi­rágot szed félkezével. Kell-e bájosabb emlék egy gyermeknek? Amott egy nő. Szépséges arcú, boldog anya. Gyönyörű alakja még hajlik, finom ruházata csudás redőkbe hull, félkezével uszályát fogja; a másikkal egy címeres, drága müvü bölcső fölé hajolva föllebbenti a velencei csípketaka­rót és rámosolyog a benn alvó babára, kinek csak fél arcocskája néz felénk. Micsoda frappáns, fenséges hatása van egy ily fehérmárvány-emléknek. Alig hisszük el, hogy az omlós, selymes szövetek, Iehelletfinom csipkék márványból valók. Az alakok életnagy­ságnak. Ott van egy másik. Kis lányka ül a földön. Mellette szétdobálva mindenféle játék. Belép a halálangyal. A gyermek után hajlik és húzza a kezét. Rémült arcot mutat a lányka és föl­emelkedő testtartása ellentállást jelez, míg fél­kezével a földön nyugvó kócos bábu után kap. Túloldalon egy gyászfekete márványasszony lép be. Szinte halljuk a kétségbeesett síkoltást, amint az angyalra néz az anya. Az angyal maga se nézheti s elfordított arcán aláperdül a köny. Hát nem egy tragédia ez a mii ? Mindent meg­ért az idegen ős megtelik a szemünk könynyel. Szinte lábujjhegyen suhanunk tova. Ott egy nő borult a zöld halomra. Mély gyász födi tes­tét. Arcát a természetes fűbe temeti, félkarjá­val átöleli a hantot. Ruhája nem áll festői re­dőkben, csak ugy, ide-oda csavarodva, húzódva ahogyan állhat, mikor fájdalmában a feleség' arccal lebukva, a férj sírjára omlik. Csak hátán és alakján látjuk, hogy vonaglik a fájdalomtól. Igazán remek emlékek, amikről legjobb nem beszélni. A szó eldurvítja a márványcsipkék puhaságát, a temetők költészetét. Ki mondja meg, melyik szebb : a kis falum temetőjének sirhalmai-e, ahová csak a szom­széd sírra ültetett fehér akác hullatja most a sárga levelét, vagy szebb-e a temető akkor, ha a kegyelet a művészet jegyében virraszt az aluvók fölött V Nem tudom, melyik a szebb, csak azt tudom, hogy jól lehet aludni odalenn. Ádám Éva. OGAK Lukács Imre fogmiiíerme a berlini fogtechnikán oki. képesítve MmUco 1. Szöclienyi-íör sorúK, Prasiiiíz-íiái. illlüllillil^lll Crippent halálra ítélték. Késő éjszaka Londonból érkezett távirat jelenti, hogy a biróság a feleséggyilkos Crippen doktort halálra itélte. A tárgyalást vezető elnök azt is tudtára adta Crippen­nek, hogy kegyelemre nem számithat, tehát nyugodjék bele sorsába. Crippen félőrülten hallgatta a biróság Ítéletét. Ennyit mond a londoni távirat, anélkül, hogy Le Neve bün­tetéséről hirt adna, A tárgyalás tegnapi, utolsó előtti napján ismét óriási volt a közönség érdeklődése. Erre a tár­gyalásra a fogházból elővezették miss Le Nevet is. A leány sürü fátyollal takarta le arcát s a törvényszéki teremben ugy ült, hogy a közön­ség ne láthassa. Utolsónak maradt a három orvosszakértő vé­leményének előterjesztése, azután következett a nap szenzációja: Bobin védőnek, a londoni ügyvédi kar egyik legjelesebb tagjának, beszéde. Három órán át cáfolta a vádiratot és fejtege­tése valóságos mestermü volt. Bevezetőül figyel­meztette az esküdteket, hogy ne engedjék magukat befolyásoltatni. Crippenről minden tanú azt vallotta, hogy becsületes, jószívű, csön­des természetű ember. Mi indíthatta oly várat­lanul ilyen ördögi cselekedetre ? Ha szegényes viszonyok közé jutott is, nyomasztó adósságok nem kínozták, tehát pénzvágyból nem gyilkolt. Maradna a második föltevés, az, hogy el akarta tenni láb alól feleségét, mert az volt a célja, hogy a kedvesét feleségül vehesse. De hiszen nem vette feleségül, pedig az asszony már nem volt útjában. Az is be van bizonyítva, hogy diákkora óta nem foglalkozott anatómiával, nem operált, boncoló-eszközei nem voltak. És képzellietö-e egy ilyen jámbor természetű em­berről, hogy földarabolta felesége holttestét s aztán nyugodtan ment dolgai után, ugyan­abban a házban lakott tovább, amelynek pin­céjébe elásta a holttestet és szelid viselkedésén semmi változás nem látszik. Ha kedvese volt Crippennek miss Le Neve és ha csakugyan ő követte el a gyilkosságot, lehetetlen elhinni, hogy ugyanabban a házban marad és a holt­test fölött szerelmesen éldeleg szeretőjével. A védő beszéde mély benyomást tett az es­küdtekre. De a tárgyalás érdekessége akkor ért tetőpontjára, mikor a törvényszék elnöke a tanuk sorompója elé citálta magát a vádlót­tat. Elegáns szalonruha volt Crippenen, aki erőteljes hangon mondta el az esküt. Azón kezdte vallomását, hogy az anatómiát Csak könyvekből tanulta, maga sohasem boncolt, 1904-ben, mikor visszatért Amerikából, felesége egészen megváltozott irányában. Attól fogva, mindennaposak voltak a civódások és egyházi pörpatvar után az asszony cinikusan meg mondta neki, hogy szeretője Bruce-Miller dal­csarnoki énekesnek. Ettől a pillanattól fogva megszűnt közöttük a házastársi élet, de meg­állapodtak egymással, hogy a botrány elkerü­lése céljából barátaik előtt titkolni fogják a változást. Felesége sokszor fenyegette, hogy faképnél fogja hagyni. A méregről azt vallotta Crippen, hogy hyescint irt elő asztmatikus betegeinek. Január 19-én vásárolt utolszor hyescint s ezt receptekre föl is használta. Január 31-én ujabb összetűzése volt feleségével. Ugy történt a dolog, hogy mr. Martinetti volt náluk látogatóban s mikor el­köszönt, ö nem kísérte ki. Ezért felesége össze­szidta és azt mondta, hogyha nem viselkedik ugy, mint gentlemanek szoktak, akkor otthagyja' Másnap eltűnt. Bevallja, hogy amit a rokonok­nak és ismerősöknek felesége eltűnéséről mon­dott, mind hazugság volt, de jámbor hazugság, mert nem akarta, hogy botrány legyen a do­logból. Ma aztán az ügyész keresztkérdések alá fogta Crippent. Nagyon nyugodtan felelt s megmaradt amellett, hogy meggyőződése szerint­felesége ma is életben van s bizonyára Ameri­kában rejtőzködik. A kritikus napon éjjel kéfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom