Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-20 / 126. szám

1910 október 18 DELMAGYARORSZÁG 5 Légyottról a lébolydába. (Saját tudósítónktól.) Kislaka község daliás nótáriusa, Takács János, eleinte általánosan népszerű volt, mert eltérően a régi jegyzőktől) ingyen intézte el a parasztok ügyes-bajos dolgait. Csak később jöttek rá, hogy drágán fizették meg a nótáriussal kötött barátságukat, aki a falusi házakba bejutva, minden szemrevaló szép asszonynak, leánynak elforgatta a ^ejét. A csélcsap nótárius szerelmi kalandjai hamar kitudódtak és a féltékeny férjek vasvillával verték ki a faluból. Elbizakodottá tette szerencséje Takács Jánost és elhatározta, hogy a rideg jegyzői pálya helyett a sokkal kellemesebb szerelmi pályára lép. Ezzel az elhatározással Budapestre utazott. Csakhamar rájött azonban, hogy a falusi jegyzői cim nem imponál a budapesti asszonyoknak. Ugy segített hát magán, hogy Csáky Jenő gróf néven mutatkozott be mindenütt. A megnyerő külsejü álgróf utoljára egy dúsgazdag grófnőnek udvarolt, akivel sürün együtt látták a fővárosi színházakban, hangversenyeken és éttermekben. Egyszer a Margitszigeten, amikor a vacsora kifizetésére került a sor, az állítólagos Csáky gróf a mágnásasszonytól kért ezer koronát, azzal az indokolással, hogy otthonfelejtette az erszényét. A grófnő gyanutlanul átnyújtotta neki az ezrest. Ebben a pillanatban azonban a szélhámos álgrófot az ott lesben álló detektív letartóztatta, A légyottján megzavart jegyző a rendőrségen tombolni kezdett. Fenyegette a rendőröket, hogy ö nem is gróf, hanem Oclescalchi herceg, a király barátja. Halállal lakol az, aki útjába áll. Előhívták erre a rendőrorvost, aki beható vizsgálat után megállapította a nagyzási mániát. Az álherceget elszállították a Lipótmezőre. Nagyon nélkülözhette a szerelmes természetű jegyző uj otthonában a kalandokat, mert ezóv tavaszán megszökött Lipótmezőről. Egy hét múlva fogták el egy pécsi garni-szállóban, újra megzavarták a légyottját és beszállították a pécsi elmegyógyintézetbe. Onnan is megszökött a mult hó huszonegyedikén Budapestre. Újra Odescalchi herceg néven szerepelt és pezsgőt fogyasztott épen egy budapesti vendéglőben, amikor fölismerték. Visszavittek a pécsi tébolydába. TÁVIRATOK Az angol flotta-költség. London, október 19. Mac Kenna, az admiralitás első lordja, tegnap beszédet mondott, amelyben a többi között a következőket fejtette ki: Nem engedhetjük, hogy flottánk és haderőnk fejlesztésével elmaradjunk. Tudom, hogy egy százmilliós kölcsön követelését nagyszámú tiszt, tábornok és tengernagy aláirja. E követeléshez nem járulok hozzá. Szükségleteinket a rendes évi bevételek keretében kell ezentúl is kielégítenünk. A hanyatlás első jele lesz, ha flottánkat nem tarthatjuk fönn többé rendes évi bevételeinkből. Perzsia fölosztása. London, október 19. Teheráni lapjelentés szerint az angol kormány értesítette a perzsa kormányt, hogy abban az esetben, ha Perzsia a jegyzékben a közlekedési utak állapotára vonatkozólag tett föltételeket nem teljesíti, Anglia a Pusir—Sirasz—Iszpahanttton a rend föntartásáért maga fogja vállalni a felelősséget. Kétszázötven milliós uj román kölcsön. Bukarest, október 19. A Romániái Industríala cimü szaklap kitűnő forrásból veszi azt a hírt, hogy a kormány kétszázötven milliós kölcsönt tervez. Az uj kölcsön kizárólag a hadsereg és haditengerészet céljaira szolgálna. A kairói sztrájk. Áairó, október 19. A vasúti alkalmazottak sztrájkja megszűnt. SZÍNHÁZ, MŰVÉSZET Színházi műsor. Október 20, csütörtök: A kard becsülete. (Páros Vs-os bérlet.) „ 21, péntek; Trűubadour, opera. (Páratlan 3/3-os bérlét.) „ 22, szombat: Troubadour. (Páros Va"os bérlet.) „ 23, vasárnap d. u.: A baba. „ 23, „ este: A csikós, (Páratlan 2;3-os bérlet.) A kard becsülete. — Kazaiiczky Antal színmüve. — Nem különb semmivel sem a kard becsülete a kalapácsénál, a tollénál s általában a a munka eszközeiénél — ha ezt bizonygatná Kazaiiczky Antal, akkor talán érdemes lett volna a szinmüvét megírnia, Ha a világirodalom annyi modern, kiváló darabja az egyenruha szenvedőit és félszegeit nem hozná elénk, ha nagyszerű szatírák evvel a témával elégszer nem foglalkoztak volna, ez a szimpla színmű talán tudna is érdeklődést kelteni. így azonban olyan a hatása, mintha az ember Verlaine után vizenyős és lanyha verset olvasna a holdvilágról. Mert eredetiség és probléma és invenció nincs benne, csupán technikai készség, ami, ime : még csak arra sem volt elegendő, hogy a szerzője pályadijat nyerjen. Ha Kazaiiczky szinmüvét szegény Thury Zoltán Katonák cimü gyönyörű munkájával vagy akár a Földes Imre katona-drámájával összemérjük, bizony Kazaliczkyre nézve balul végződik ez az összehasonlítás. Bizony elmondhatjuk, lehet valaki ügyes szinész, de minek annak okvetlenül „társadalmi" színművet irnia? Ez a társaság, amely A kard becsületében fölvonni, ez, kérem, nem „társadalom", ennek a színműnek a levegője Dumas-levegő, hazug, avult, élet nélkül való. És micsoda igazságszolgáltatás. Manapság már nem olyan nemes gondolkodásúak a pisztolygolyók, hogy pont az intrikus szivébe szaladjanak. Kazaiiczky ugyanis akként intéz el egy egész rémes rágalmazási ügyet, hogy megöli a rágalmazót. A legnagyobb lelketlenség és hálátlanság. Hiszen ha Rozgonyi Ernő földbirtokos ur, az ezredes feleségének a szeretője, nem keveri pletykába Vilma kisasszonyt, akkor a színmüvet meg sem lehetett volna irni. De Rozgonyi megtette ezt a tiszteletreméltó uríleánynyal. Emiatt történik, hogy mikor a kitűnő famíliából való Vilmát eljegyzi a szerelmese, Hertelendy főhadnagy, a szereplő huszártisztikar nem járul hozzá a Hertelendy házasságához szükséges engedélyhez. Erre azután jön a második és a harmadik fölvonás, amiknek során kiderül, hogy Vilma olyan ártatlan, hogy az szinte lehetetlen, amiknek során az ezredes megtudja felesége őnagyságának nyári szerelmét a Rozgonyival s végül a kard becsületéért, immár a negyedik fölvonásban, két párbaj esik. Rozgonyi belelő az ezredesbe, az egyik tiszt agyonlövi Rozgonyit, az ezredesné egy agg pap karján valószínűen zárdába vonul és evvel vége. Szinte csodálatos, hogy tartalmatlan témáját mennyi leleményességgel tudta földolgozni Kazaiiczky. Mindig várja az ember, hogy bejöjjön valaki s aztán van mit néznie. Mozgalom és elevenség A kard becsületéhen bőven akad. A harmadik fölvonás eleje volt unalmas csupán, de általában a darab le tudja kötni a figyelmet. Csak a befejezése után marad olyan érzésünk, hogy minden, amit láttunk, távol Van tőlünk, nem a miénk. A mi izgalmaink és szenvedéseink egészen másók. Pedig, hiába, a hibát az iró követte el, hiszen mi tudjuk, hogy a kard becsülete épen olyan, mint — a becsület. Az igazság kedvéért irjuk meg, hogy a szegedi színház mai premiére-jén Kazaiiczky darabja mégis tetszett a közönségnek. Ebben sok érdeme van a drámai személyzetnek is. Mindannyian ambiciőval játszottak s végre ez is sokat jelent. Fodor Ella . „az alap nélkül meggyanusitott menyasszony Szerepét kreálta. Közvetlen és megrázó drámai hatásokat tudott elérni, az érzések művészi kifejezéseit láthattuk ma újra tőle. Hasonlót írhatunk Tóvölgyi Margitról is. Altnássy Endre Hertelendy szerepében kitűnő föladathoz jutott és meg is oldotta nagyszerű sikerrel. Ismét elvitathatatlanulmeggyőzte arról a közönséget, hogy modern, kiváló művész. Több jelenetben igazán becseset produkált s a fölvonások végén nagy ünneplésben volt része. Jutott ebből az ovációból bőven Csiky Lászlónak is. Játszottak még többek között Lugossy, Oláh, Mihó, Sümegi, Baróthy és Révész. Nem volna teljes ez a tudósítás, ha Oláh Ferencről külön meg nem emlékeznénk. Ebben a darabban ugyanis a szereplők, a szerző hibája miatt, kénytelenek egyforma hangon egyformán silány frázisokat elmondani. Oláh annyi meglepő erővel és készséggel tudta ezt az irodalmi értéktelenséget ellensúlyozni és annyira eredeti volt, hogy meg kell róla állapítani: talentumos szinész. Fehér Árpád. Blahánéról. — Fájdalmas emlékek. — Anyagi gondok. — Eladja az emléktárgyait. — I. Az előszobában- már ki volt készítve a gyöngyös pruszlik, a virágos kötény, a szalagos ingváll, ezerfodru szoknya: — Török Zsófi ruhája, Ebben gyönyörködtette Blaháné ma este, ki tudja, hányadszor, az érte rajongó,' az ö páratlan művészetét imádó közönséget. Azt a közönséget, amelynél ez a név: Blaháné, fogalom lett; fogalom, amely a megkristályosodott művészetet és még hozzá a nemzeti művészetet jelenti. Blaháné... és már száz meg száz édes-bus, vagy pattogó magyar nóta dobogtatja meg szivünket és föltámad előttünk annyi szivünkhöz nőtt kedves színpadi alak ... diadalmas, forró esték emléke ... És hiszszük mi is, amit hisznek és annyian, hogy a magyar nóta csak azért született, írók agya csak azért lopta meg a természetet, szive csak azért érzett a magyar nép örömével, bánatával, életével, — hogy Blaháné dalolhasson, hogy Blaháné játszhasson .. . Tartottam tőle, hogy talán nem fogad. Művésznők, ha este nagy szerepet játszanak, szeretnek délután magukra maradni. Aggodalmam azonban alaptalan volt. Néhány perc múlva már a képekkel, szobrokkal díszített fogadószobában voltam és ott ültem a kedvesen mosolygó Blaháné előtt. — Nos, mi jót hozott, kedves jó barátom? — kérdezte az ő meleg hangján. — Vinni szeretnék, méltóságos asszonyom, vinni jó, megnyugtató hirt állapotáról. — Valahogy csak megvagyok, bár az influenza még mindig hü hozzám. Pedig azt igazán nem bánnám, ha hűtlenkednék. Ezzel a szerepére mutatott, amely a kezében volt. — Látja, olvasgattam a szerepemet. Játszottam már vagy kétszázszor, de azért ilyenkor bele-belenézek. Ugyanebből a szerepből tanultam akkor, amikor vagy harminc s néhány óv előtt először készültünk „A piros bugyelláris"-ra. Elég szép ideje, ugy-e? ... — Hála istennek, hogy a mai nemzedék ia gyönyörködhetik játékában .. . — Hallgasson! No nézze meg az ember! Én bizony nem örülök neki! Nem nekem való az már, kedves barátom, a színpadon a „csingilingi"-t járnom. Jobb szeretnék én már pihenni Elég volt. Hiszen mikor tizennégy éves koromban kilöktek a színpadra, — a pénz kellett szüleimnek és azóta mindig dolgozom, küzködörn, veszekszem az élettel. Pedig igazán nem vagyok veszekedő természet. És ez, barátom, nagyon rosszul esik nekem. Szeretnék visszavonulni a színpadtól, mielőtt még roskadozó rohi vagyok, mielőtt a mult kedvéért, csak tiszteletből néz meg a közönség és csak kegyeletből nem bánt a sajtó. De hát hiába, a kegyelet, a tisztélet, — ott a tükör és az goromba őszinteséggel beszél. Aztán mosolyogva hajtja felém fejét. — Nézzen ide 1 Még ránc sincs, aztán ahol egy kis hiba kell, hát egy kis festékkel megcsaljuk a világot, de magamat még sem tudom már megcsalni. Nem sokáig birom már, de addig, ameddig birom, — addig kell játszanom. Aztán . . ,