Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-16 / 123. szám

lfc OÉLMAGYARORSZAG 1910 október 16 „Amennyiben gyönge és gyakorlatlan tollam­tól telik, barátaim ismételt unszolására megkí­sérlem azon tragikus esemény elmondását, melynek szinhelye a mi házunk volt; megkísér­lem tehetségemhez képest ecsetelni a véres dráma utolsó jeleneteit, melyek szabadság­harcunknak oly váratlanul véget vetettek. Gyakorlottabb toll bizonyára tökéletesebb képet tudna összeállítani az alábbi adatokból, ame­lyeket több mint két év óta emlékezetemben őrizek. Az 1849. év julius havának utolsó napjaiban nyugtalanító hírek érkeznek elvesztett csaták­ról, hogy az oroszok előnyomulnak, a magyar csapatok pedig a mi környékünk irányában vonulnak vissza. Rá néhány nap múlva beiga­zolódik az a hir, hogy Aradon Kossuth és mi­nisztériuma számára lakást béreltek. Augusztus másodikán bementem a városba, hogy meglátogassam Damjanichot, aki már négy hónap óta, mint békóba vert oroszlán, beteg­ágyra volt kárhoztatva. Szemén még a győzhe­tetlen bajnok büszke öntudata csillog keresz­tül; de már ő is ugy nyilatkozik, hogy nem taartja lehetetlennek az ellenséges csapatok bevonulását, pedig még néhány nappal ezelőtt hihetetlennek tartotta. Ez esetben — mondá —- visszavonul az aradi várba, melyért utolsó csepp véréig kész küzdeni s inkább a vár rom­jai alatt lelje sirját, mintsem élve szolgáltassa ki magát az ellenségnek. Ámde a Gondviselés könyvébe más volt meg­írva ! Két hónap múlva a leggyalázatosabb halállal kellett kimúlnia az újkor e győzhetetlen had­vezérének. Midőn augusztus ötödikén az erdélyi határok felé tett kirándulásomból (ahol az aradi ifjúság „Védőcsapat" néven szerepelt s az úgynevezett gyilkos mócok ellen voltak fölállítva), vissza­tértem, a csöndes és gyászos éjszakán egész sereg menekülttel találkoztam, akiknek ingó­ságai össze-vissza tarkaságban voltak fölraktá­rozva, ők pedig a rossz szekereken valósággal összezsúfolva. Ezt látva, bizonyosra vettük, hogy mire hazaérünk, a mi házunkat is vendé­gek lepik el. Ugy is volt. Az egész ház ki volt ugyan világítva, mégis oly sajátságos, titokza­tos csönd honolt körülötte, hogy a késő éjszaka is kivilágított termeinkbe szinte szivdobogva mertünk belépni. Sejtelmünk nem csalt. A világi és katonai előkelőségeknek egész kis táborával találkoztunk itt, akiket nem is tudnék elősorolni. A váratlan dolgok hatása teljesen hatalmába ejtett. Alig voltam képes teljesíteni a háziasszonyi tisztet. Kossuth édes­anyja, nőtestvérei, ezek férjei és kilenc gyer­mek a középpontja annak a reményvesztett csoportnak, mely az ebédlő nagy térképe előtt összeseregelve áll. Mindnyájan azon tanakod­tak, hogy merre vegyék utjukat másnap, mint­hogy egyoldali az oroszok, másoldalt az osz­trákok, Erdély felöl pedig a mócok előnyomu­lása a menekülés lehetőségét úgyszólván ki­zárja. Az elaggott tisztes matróna szánalmas álla­potban van. Fia ezer veszedelemtől körülvéve, unokái idegen kezekben; ő pedig oly beteg, oly kimerült, hogy amidőn másnap reggel tartóz­tattam, megtörten, lemondással válaszolá, hogy néhány nap múlva úgyis megtalálja örök nyu­galmát, melyben addig alig volt része. Az augusztus öt-tizenkettedike közti hét folytonos izgalmak közt telik el. Mindennap jönnek-mennek uj, menekülő vendégek, akik azután heteken át a közeli erdőkben rejtőztek el, mignem egyiknek-másiknak sikerült a ha­táron túlra jutni. Sokan még vérmes remény­ben ringatóznak, hogy Magyarországra kedvező fordulat állhat be, amit békés kiegyezés kere­tén belül lehetségesnek tartanak. Bezerédy és Bartal, a két kiküldött, akik e két izgalmas hetet Világoson töltötték, Kossuth szavára augusztus tizenegyedikén reggel lovaspostával Arádra indulnak, abban a meggyőződésben, hogy meg fog adatni utja-módja annak, hogy a vér­ontás megszűnjék. Mi, akik B.-nek, családunk ezen optimista barátjának közlése nyomán szebb jövőbe vetett hitben ringatóztunk, az egész napot feszült vá­rakozásban töltöttük. Késő este jött vissza a két ur egészen leverten. Bezerédy fájdalmas hangon mondá: „Mint hajó büszkén feszülő vi­torlákkal, indultunk el s mint hajóroncs térünk vissza! Görgey leteszi a fegyvert és megadja magát. Hol és hogyan V Bizonytalan." A han­gulat, melyet e hir minden jelenvoltra tett, vigasztalan volt. Ekként testileg és lelkileg kimerülten tértünk nyugalomra, nem sejtve, mily szomorú eseményre ébredünk holnap. Mi­vel a házban és körülötte egész éjjel minden nyugtalan volt, még napfölkelte előtt talpon voltam. Midőn a tornácra léptem, egy egész tábort láttam magam körül. Sok, különféle csa­pat vonult el a ház előtt^az'"" országúton "leg­szebb rendben, csöndesen és ünnepélyesen a városon kiviil fekvő vásártér, felé, hol e napon táboroztak. Egy óra múlva több törzstiszt jött föl, kik Görgey után tudakozódtak. Ő azonban még nem érkezett volt meg. Ekkor tudtam meg, hogy Világos pihenő helynek van e perc­ben kiszemelve. Nemsokára négy ifjú futár jött a hegyen át a kertbe ; követte őket egy né­gyesfogatu kis nyitott kocsi és egy eliez ha­sonló négyesfogatu üvegeshintó. Az elsőből magas, karcsú tiszt ugrott ki honvéd-egyen­ruhában: feje tarka foulard-kendővel bekötve s miután engem futólag üdvözölt, rögtön az üvegeshintó ajtajához sietett s gyöngéd gon­dossággal egy öreg, görnyedt alakot emelt ki abból. Ingadozó lépteit a tornácig támogatá, hol gyorsan elkészített reggeli asztalok álltak, melyek körül pár perc alatt a magyar hadse­reg majdnem egész fényes táborkara foglalt helyet s falatozott jóizüen a hirtelen készített lakomából. Csányi volt az akkori közlekedési miniszter, kit pár héttel rá fölakasztottak. Látszott rajta, hogy életfonala oly foszlott már, hogy természetes uton is nemsoká jobb­létre szenderült volna. Mialatt a aok gyötrő­déstől kimerült férfiak a kávét és bort élvez­ték, Görgey egyik futára, Pásztory, aki nekem unokaöcsém, elmondá, hogy el van rá készülve, hogy a mai napot itt tölti s bevárja azon kö­veteket, kik előző éjszakán Rüdiger tábornok­hoz az orosz táborba küldettek. Görgey kész­akarva e pontot választotta ki a fegyver­letételre. Itt ugyanis az oroszoktól volt körül­kerítve, kiknek azért akarta magát megadni, mivel meggyőződése szerint ezek győzték le s így csak ezek előtt akarta a fegyvert letenni. Augusztus tizenkettedikén, délfelé volt, mi­kor az első oroszok bevonultak Világosra. Nagy csődület előzte meg őket, mert az elvakított oláhság azt hitte, az oroszok azért jöttek, hogy őket jogaikhoz segítsék s az urak jószá­gait köztük elosszák. Frohlof tábornok néhány kozáktiszttől, nagy­számú kozáklegénységtől és hatalmas néptö­megtől kisérve jött fel hozzánk. Görgey eléje ment és bekísérte szobájába a tábornokot, ahol aztán aláírták a fegyverletéte'li szerződést. A többi tábornok és tiszt várakozással néztek sorsuk elé; de én azt hiszem, hogy erre vo­natkozólag még Görgey sem tudott semmi bi­zonyosat. « A szabadságharc után, mint jótékony angyalé^ jelenik meg ismét a Boliusné-Szögyény Antónia alakja. Gyűjtést indit a börtönbe vetett ma­gyar rabok érdekében, könyörög, dolgozik a fölsegithetésükért s bár az első gyűjtése csak százhuszonnégy pengő forint volt, a második már háromezernégyszáztizenkét forintot ered­ményez. A következő évben, 1850-ben, százöt­ven fogoly tiszt albumot nyújt át neki, mely­ben a rajongó szeretet hangján szólanak jótevő nagyasszonyukról. Az albumnak ez a fölirata: BOHUSNÉ-SZÖGYÉNY ANTÓNIA úrnőnek, hálaérzetül, az aradvári foglyok. Nemsokára azután ismét Pesten látjuk, ahol szalonjában fordulnak meg a legnevesebb kül­földi és magyar müvésznagyságok, mint Scho­delné, a világhírű énekesnő, Hollósy Kornélia és mások. A pesti nőegyesület, a bölcsőház s a vakok intézete ekkor jönnek létre az ő lan­kadatlan buzgalma révén. A szabadságharc után csaknem négy évtize­den át munkálkodott még a nemesielkü úr­asszony, aki 1890. január ötödikén hunyt el' Emlékezetét magasztos emberbaráti tettein ki vül most már a világosi emlék is őrzi. Mohos Ágoston, A helyzet Ausztriában. Innsbruckból jelen­tik: Az Innsbrucker Nachrichten bécsi értesülése szerint ezidő szerint szó sem lehet a kormány rekonstruálásáról. A kabinet tagjai teljesen szolidárisak és Bilinszki pénzügyminiszter le­mondásáról már csak a Magyarországgal való tárgyalás miatt sem lehet szó. — Prágából jelentik: A Tageblatt jó forrásból arról értesült, hogy a nemzeti politikai bizottság tárgyalására való tekintettel el fogják halasztani a biro­dalmi tanács ülésszakának megnyitását, hogy a cseh tartománygyülésnek módot nyújtsanak munkájának befejezésére. A birodalmi tanácsot csak november második felében fogják össze­hívni. Szegedi orvos párisi tanulmányai. — Hollós József ösztöndíja. — (Saját tudósítónktól.) A város tanácsa elöttf egy kedves embernek, nagyképzettségü és ke­resett orvosnak, lelkes és önfeláldozó ember­barátnak, Hollós József dr közkórházi prorek­tornak a folyamodása fekszik, amelyben a> vá­rostól egy évi szabadságot kér. Jól tudjuk, hogy ez a kérés szokatlan, föltétlen jogosságát és teljesítését megindokol­ják azonban azok a szokatlan, ránk, szege­diekre fényt és tiszteletet árasztó körülmé­nyek, amelyek a kórháznak nagyszorgalmu, munkás orvosát arra késztették, hogy folya­modásával a hatóságok elé járuljon. Hollós dr ugyanis körülbelül félévvel ezelőtt A gümokóros intoxicatiok cimen tudományos könyvet adott ki, amely nemrég egy előkelő párisi cég kiadásában francia nyelven is meg­jelent. A könyvnek nagy és eredeti tudomá­nyos értékéről nálunk csak kevesen vettek tu­domást, Poncét lyoni professzor azonban föl­ismerte a Hollós könyvében rejlő nagy zse­niálítást és a francia akadémiában előadást tartott A gümokóros intoxicatiok-vól. Ennek nyomán, tehát a zseniális francia kezdésre, amely féltékenységből és törpeségből sosem nyom el uj és merész úttörőket, aa először magyar nyelven megjelent tudományos mun­káról kezdtek nálunk is tudomást vennf. Ek­kor jelentek meg az első cikkek ugy a fővá­rosi, mint a vidéki lapokban a szegedi orvos­nak, Hollós József dr-nak tudományos sike­reiről. A legtöbb nagy magyar tudományos karrier a külföldről indul meg. így történt ez Hollóssal is, aki most már egy nagy tudományos mun­káját szeretné megirni. Praktizálás és kórházi elfoglaltság mellett azonban ez lehetetlen. Ép azért júniusban a közoktatásügyi miniszterhez folyamodott Hollós, hogy külföldi tanulmányútra állami ösztöndíjban részesítse a kormány. A folya­modásra meglepően rövid idő alatt jött meg a válasz, hiszen ez a kormány komolyan akar támogatni minden komoly kulturális munkás­ságot, meg aztán Hollós eddig elért sikereiről olyan elismert és nagyhirü orvostudós, mint Pertik egyetemi tanár, nyilatkozott a legna­gyobb elismerés hangján. Négy hónappal azután, hogy Hollós az állami ösztöndíjért folyamodott, megjött a miniszter döntése, amely szerint Hollós József dr külföldi tanulmányut céljaira kétezer korona állami ösztöndíjat kapott. Hollós ugy tervezi^ hogy január elsején utazik ki Párisba és egy teljes évet tölt ott. A szabadságra és az állami ösztöndijra azért van szüksége, mert szegedi nagy elfoglaltsága mellett nagy tudományos munkájával el nem készülhet, azonkívül itthon nem áll rendelkezésére olyan laboratórium, amilyenre munkája elkészítésénél szükség van. Hollós Párisban a Pasteur-intézet laboratóriumá­ban fog dolgozni. Ilyen magaslatok felé haladó tudományos munkásságnak nem állhat útjába a város^ amikor annak eddigi sikereit is elismerték tudósok és elismerte a közoktatásügyi minisz. tcr azzal, hogy állami ösztöndijjal küldi Párisba Hollóst. Szegedi embernek ilyen céljait támo, gatni kell, annyival is inkább, mert Hollós szegedi lakos marad, egy év múlva Szegedre jön vissza, itt folytatja prakszisát és igy ránk js háramlik valami abból a fényből és dicső­ségből, ami a kiváló orvos további tudományos munkássága nyomán támad. Nom is kételke­dünk egy pillanatig sem abban, hogy kiváló polgármesterüuk és tanácsunk egyenesen egyea­getni fogja Hollós dr útját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom