Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)
1910-10-11 / 118. szám
DELMAGYARORSZAO 1910 október 11 ÜZLETHELYISÉGÜNK KIADÓ. Mélyen leszállított árban vásárolhat férfi fehérnemüeket, zsebkendőket, nyakkendőket, kalapokat, ernyőket, férfi-, női- és gyermekharisnyákat stb. TERAI és KOCSIS SS SZEGED,DUGONICS-TÉRI. SZ. EGYESÜLETI ÉLET A szegedi gyorsíró-egyesület közgyűlése. A szegedi gyorsíró-egyesület vasárnap délután félnégy órakor tartotta kilencedik tisztújító rendes közgyűlését a városháza nagytermében, Dobat/ Gyula dr elnöklete mellett. A gyűlésnek különös jelentőséget tulajdonított az a körülmény, hogy a vidéki gyorsirókörök közül többen képviseltették magukat és Bárdos György dr, a Budapesti Gyorsirási Társaskör elnöke tartott nagyobbszabásu előadást a gyorsírásról. — A gyűlést Dobay Gyula dr elnök nyitotta meg, lelkes beszéddel üdvözölte a megjelent vendégeket, köszönetet mondott Szeged városának hatékony erkölcsi ós anyagi támogatásáért, a sajtónak nz egyesület iránt tanúsított meleg érdeklődéséért és rokonszenvéért. — Az elnöki megnyitó után a tiszteletbeli tagok választása került sorra. Ezek Fuchs Róbert dr szász királyi kormánytanácsos, a drezdai királyi gyorsiróintézet elnöke, Eisenstadter Róbert szegedi nagykereskedő és Teleky László állami polgári leányiskolái igazgató lettek. — Ezután bemutatta az elnök Bódogh János alapitó-levelét, melyben az gyorsirási müveinek írói jogát és az utánna járandó irói tiszteletdijait halála utánra az egyesületre ruházta. A közgyűlés az alapítványt örömmel fogadta és a szegedi gyorsírók lelkes támogatójának, Bódogh Jánosnak, jegyzőkönyvileg fejezte ki háláját és köszönetét. — Az elnöki előterjesztések során tudomásul vették, hogy az egyeslet könyvtára és muzeuma hazaérkezett és a könyvtár már rendezés alatt áll és nemsokára használatba is lesz hozható. — Czigány János tízezer koronás alapítványáról az alapító oklevelet az egyesület elkészítette és azt Szeged szabad királyi város közgyűlése utján a belügyminiszterhez jóváhagyás végett még a mult évben fölterjesztette, amely még ezidö szerint is elintézés alatt áll. — Ezután Bárdos György dr tartotta meg előadását Gyorsírásunk helyzetéről cimen. — Katona Dávid dr főtitkár az egyesület működéséről tett évi jelentést. Peck Ferenc pénztárnok beterjesztette a Szeged szabad királyi város számvevősége által is átvizsgált zárószámadásokat, Donath Jakab felügyelő-bizottsági tag kérte a fölmentvény megadását. A közgyűlés a fölmentvényt megadta. — Ezután az 1909—1911. évi költségelőirányzatot állapította meg a közgyűlés, mely után a tisztujitáshoz fogtak. A tisztujitás eredménye a következő: Elnök Dobay Gyula dr, alelnökök Szász Hugó dr és Körösi Lajos, ügyvezetőigazgató Kertész Zsigmond dr, főtitkár Katona Dávid dr, titkár Verő Leó dr, ügyész Komis Béla dr, főjegyző Torma Károly, jegyző Grünfeld Arnold, pénztáros Peck Ferenc, ellenőr Weil Ignác, könyvtáros Országh József, háznagy Holló Samu dr, felelős szerkesztő Katona Dávid dr, társszerkesztő Pulitzer Sándor. A tanfolyam előadói dr Katona Dávidné, Katona Dávid dr, Peck Ferenc, Donath Jakab és Weil Ignác. A felügyelő-bizottság tagjai : Lippay György dr elnök, Donath Jakab, Fehér János, Müllcr Rózsika, Szilbcr Rezső. A választmány tagjai: Bárdos György dr Budapest, Becsey Károly dr, Fülöp Zsigmond dr, Gönczi Elek, Holló Jenő, Kállai Emil, Kertész János, Kovács Margit, Kozma Bernát Budapest, Lélay Etelka Budapest, Pulitzer Rózsika, Polgár György Ödön dr Arad, Ractb Izsó, Reitzer Lipót, Simkó Elemér dr, Singer Gyula Szabadka, Szegellethy János, Szmollény Nándor, Vermes í/sigmond^ Wihnalek Ferencné. Negyedszázad. Ezzel a címmel vaskos kötetben most jelent meg a ,Torontálmegyei Magyar Közművelődési Egyesület" emlékkönyve,amelyet negyedszázados évfordulója alkalmából adott ki. A könyv, amelyet Somfai János, a „Torontál" felelős szerkesztője s az egyesület titkára szerkesztett, gazdag, változatos tartalommal tárja elénk Torontál vármegye kulturéletét, amely az utolsó esztendőkben igazán magas színvonalon mozog. Az emlékkönyvet az egyesület negyedszázados történetének tömören összefoglalt ismertetése vezeti be, amelyet szintén Somfai János irt. Ez a negyedszázados mult hü képét nyújtja az egyesület erőteljes, céltudatos és évről-évre eredményesebb munkásságának, amelynek különösen az utolsó öt esztendőben Vinczehidy Ernő dr megyei főjegyző, ügyvezetőigazgató vezetésével olyan kiváló szép eredményei vannak, amelyek a legnagyobb kufturegyesiiletnek is diszére válhatnak. Az egyesület például munkásgímnáziumot tart fönn Nagybecskereken, ugyancsak itt, továbbá Nagykikindán, Zsombolyán és Törökbecsén szabadlíceumot, Nagybecskereken ingyenes olvasóhelyisége és közkönyvtára van s számos községben népkönyvtárt létesített. Az egyesület óvenkínt idegenajku gyermekeket telepitett a nyári szünidőben magyar vidékekre magyar szóra, a felnőtt analfabéták számára tanfolyamokat rendez, a vármegye községeiben minden télen négy hónapig tartó ismétlőtanfolyamokat tart a nép számára. A nagyobb községekben a a magyar irodalom és művészet népszerűsítésére estélyeket tart, a magyar nyelv sikeres tanításáért évente több tanítót s a magyar nyelvben tanúsított sikeres előmenetelért több száz tanulót jutalmaz, a színtársulatokkal népszerű művészi előadásokat rendeztet a munkások számára, hazafias ünnepélyeket rendez s egyáltalán mozgatja ós irányítja a vármegye kulturális életének minden részletét. Ezt a gazdag munkásságot behatóan ismerteti az emlékkönyvben ugy az egyesület története, mint az egyesület évi jelentése. Az emlékkönyvben találjuk az egyesület negyedszázados jubiláris ünnepének és díszközgyűlésének részletes leírását, majd számos értékes, tudományos, ismeretterjesztő s az egyesület magasságával kapcsolatos cikk következik. Ezeket Rákosi Jenő Nagybecskerekről irott szép cikke vezeti be, majd hosszabb-rövidebb közleményeket írtak Dellimanics Lajos főispán, az egyesület ,elnöke, Nákó Sándor gróf, Tallián Béla, Jankó Ágoston alispán, az egyesület alelnöke, Czirbusz Géza dr főgimnáziumi tanár, Apáthy István dr egyetemi tanár, Gerliczy Ferenc báró, Csávossy Béla, Vinczehidy Ernő dr, Magyary Pál, Lux Terka, Knyaskó Lajos, Králik László, Brájjer La.'os dr, Farkas Gejza dr és még mások. A közei kétszáz oldalas, ügyesen szerkesztett, Ízléses kiállítású kötetet az egyesület tagjai ingyen kapják. Szegediek sikere a budapesti versenyiráson. Az Országos Diák-Gyorsíró Szövetség által hirdetett országos verseny eredményét most tette közzé az egyesület vezetősége. A jelentésből kiemeljük a szegedieket érdeklő részt. A vita-irási pályázaton első dijat nyert Szabó József felsőkereskedelmi iskolai tanuló, második dijat Böhm Dezső felsőkereskedelmi és Achim Albert, Gönczy Zoltán és Grünfeld Arnold állami főgimnáziumi tanulók, harmadik dijat Benkö András egyesületi tanfolyam-hallgató. Dicséretben részesültek Csury Béla kereskedelmi iskolai és Bach Imre állami főgimnáziumi tanulók. A levelezó'-irási pályázaton, első lett Csury Bcla felsőkereskedelmi és Aclám Albert állami főgimnáziumi tanulók munkálata. Első díj fejében oklevelet kapnak Gádor Miklós, Bach Imre, Gönczy Zoltán állami főgimnáziumi tanulók, második díjat Popper Rezső, Lobstcin Imre felsőkereskedelmi és Benkö András tanfolyam-hallgatók, harmadik dijat Szabó József, Weinberger Jenő, Richart Bálint és Pölich Károly felsőkereskedelmi és Nagy László állami főgimnáziumi tanulók, dicséretben részesültek Mihály István, Löffler Andor, Strausz József, Milch József, Kerekes Ferenc, Szűcs Lajos, Götter Imre, Weitzenfelcl Imre, Holländer Leó, Várcidi Sándor felsőkereskedelmi iskolai tanulók. A hölgypályázók közül második dijat nyert Fürst Sarolta női kereskedelmi tanfolyamhallgató. Az ötvenegy sikerült pályamunka nagyobb felerészét a szegedi gyorsírók nyerték. A Vcrseei Magyar Közművelődési Egyesület alapításának negyedszázados évfordulóját október hó huszonkettedikén és huszonharmadikán jubileumi irodalmi és művészeti estével, díszközgyűléssel és közös lakomával fogja megünnepelni. Versecen ekkor fogják fölavatni a nyilvános könyvtárt ós a muzeumot, a „Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület" pedig ugyanakkor Versecen tartja meg hetedik rendes évi közgyűlését. Az ünnepségeksorrendje a következő: Szombaton. Este nyolc órakor a Vigadó nagytermében jubileumi irodalmi és művészi estély, amelynek műsora ez: Szózat. Énekli a Verseci Férfi-Dalegyesület. Költemények. Irta és fölolvassa Jörg Endrénó született Draskóczy Ilma urnő. Magyar dalok. Énekli Kern Olga kisasszony, zongorán kiséri Ferch Vilmos. A Verseci Magyar Dalkör vegyeskarának énekei. Révfy dalai. Szabolcska Mihály fölolvasása. Zongora-előadás. FerchVIImos. Himnusz. Énekli a Verseci Iparosok Dalegyesülete. Vasárnap. A „Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület" igazgatósági gyűlése a VMKE. egyesületi helyiségében, a „Verseci Magyar Közművelődési Egyesület" jubileumi díszközgyűlése a városháza nagytermében, a verseci nyilvános könyvtár és muzeum uj épületének fölavatása, a DMKE. rendes évi hetedik közgyűlése a városháza tanácstermében. Délután egy órakor ünnepi lakoma a Vigadó nagytermében. SPORT íff A szegedi tornaegyesület közgyűlése. Vasárnap délután négy órakor tartotta a szegedi tornaegyesület rendkívüli közgyűlését az állami főreáliskola tornatermében. A szép számban megjelent tagokat Lövész Antal elnök üdvözölte és vázolta ama okokat, amelyek az immár elavult alapszabályok módosítását elkerülhetetlenné teszik. Az alapszabálytervezetet Borosnyay Károly alelnök referálása után a közgyűlés elfogadta. Az uj alapszabályok felölelik a testedzés minden ágát, lehetővé teszik azt, hogy ugy a férfiak, mint a nők az egyesület keretében rendszeres testgyakorlásban részesülhessenek. Ifjúsági csapatot szervez és gondoskodik arról, hogy mindkét nembeli ifjúság különórákban tartandó tanfolyamokon résztvehessen. A közgyűlés a rendes tagok évi tagdiját tizen nyolc koronában, a pártoló tagokét tizenkét koronában állapította meg. Újjászervezte az egyesület vezetőségét ós a különböző testedzési ágak müvelésére szakbizottságokat állit föl. Kiilön pontban szól az építési alapról és biztosítja azt, hogy ez alap, mely ma a tízezer koronát meghaladja, csakis közgyűlési határozattal csak állandó csarnok és sporttelep építésére legyen fölhasználható. Az uj alapszabályok csak a belügyminiszteri jóváhagyás után, valószínűleg 1911 januárjában fognak életbelépni. ¡jutalékra alkalmazást —— nyerhetnek. === Eredményes munka után FIX FIZETÉS. Cim a kiadóhivatalban Ára 1 és 2 kor. HA ŐSZÜL A HAJA használja a FRANKL-fóle HAJIFJITOT Ara 1 és 2 kor. VISSI9. Kopható FRANKL ANTAL Felsőváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. v'V IP wtp f •BHHH t'y 0szájpadlás nélküli fogak és fogsorok amerikai módszer szerint készülnek, úgyszintén aranykoronák is. ¡lois) (íoottnite) Menyi-fér Ifi. u.