Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-10 / 92. szám

4 DÉLM AQYARORSZAQ 1910 szeptember 10 és Kulik Anna személyében sikerült a banda tagjait letartóztatni. A banda legügyesebb tagját, Barthusek Gézát is letartóztatták, de ez vizsgálati fogsága tartama alatt meghalt. A tetteseknek elfogatásukkor tömérdek, a kasszafuráshoz alkalmas eszközöket találtak. Be is ismerték bűnüket, később azonban a szokott recipe szerint visszavonták beismerő vallomásukat, azt állítva, hegy azt a detektívek kínzással vették ki belőlük. A mai tárgyaláson Weisz Ödön dr, Klug Emil dr, Elszász Oszkár dr és Kiss Ferenc dr védték a vádlottakat, ítélet csak holnap lesz. Véresre vert ügyvéd. — Botrány egy foglalásnál. — (Saját tudósítónktól.) Kaposvárott kinos botrányba fuladt egy végrehajtás. Tatár Gusztáv, a Korona-szálloda bérlője, véresre verte Szűcs Andor dr debreceni ügyvédet, aki végrehajtást akart nála foganatosítani. Kaposvárról a csúnya afférrói a következő részleteket jelentik: Tatár Gusztáv, a verekedő vendéglős, ismert és rettegett alakja Kaposvárnak és botrányos dolgával már többször foglalkoztak az odavaló lapok. — Nem félek én sem embertől, sem törvénytől!... Amig pénzem van, ütök és pofozok!... — szokta mondogatni. A végrehajtás előzménye különben az, hogy Tatár Gusztáv nyolc évvel ezelőtt óriási adósságok hátrahagyásával távozott el Debrecenből. A hitelezők Kaposváron nem juthattak pénzükhöz, mert a Korona-szállót a tulajdonos Ester. házy Miklós hercegtől nem Tatár Gusztáv hanem egy kaposvári társaság birta bérbe, akiknek, forma szerint, Tatár Gusztáv alkalmazottja volt. Csak egy óv óta Tatár Gusztáv közvetlen bérlője a Korona-szállónak. Amikor debreceni hitelezői tudomást szereztek erről, tömegesen pörrel támadták meg Tatár Gusztávot. Egyik debreceni hitelezője huszonegyezer koronával volt érdekelve. A hitelező a végrehajtás foganatosítását kérte a bíróságtól. Tatár Gusztáv ekkor azzal a kéréssel fordult hitelezőjéhez, hogy költségkímélésből ne eszközöltessen nála végrehajtást, tartozását egy összegben ki fogja fizetni. Válasz helyett Szűcs Andor dr debreceni ügyvéd érkezett Kaposvárra, hogy a vógrehaj" tást foganatosítsa. Szűcs dr délután négy órakor Babocsai Gyula dr ügyvédjelölt és Rácz István bírósági végrehajtó társaságában jelent meg a Korona-szállóban. Tatárnak az ügyvéd értésére adta, hogy fele nem hajlandó tovább várni, hanem a huszonegyezer koronás követelés erejéig végrehajtást eszközöltet. — Ez rablás ! Disznóság ! Gazság ! — ordi" totta kikelt ábrázattal Tatár Gusztáv. A másik pillanatban már vad dühvel torkonragadta Szűcs Andor dr ügyvédet és elkezdte pofozni. Súlyos ökölcsapások zuhantak le a gyanútlan ügyvéd fejére. Rácz István végrehajtó és Babocsai Gyula dr ügyvédjelölt akadályozta meg a verekedéseket. Az ügyvéd véres nyakkal, kalap nélkül, rohanva szaladt ki a szálló irodahelyiségéből és egy üzletbe menekült be. Babocsai dr átsietett a rendőrségre és rendőri segítséget kért a végrehajtás foganatosításához. Csakhamar jött négy rendőr és Szües dr most már ezek kíséretében tért vissza a Korona-szállóba. Ekkor Tatár megjuhászodott. Kinyitotta a pénztárát ós leolvasta az ügyvéd" nek az előre elkészített huszonegyezer koronát, agy, hogy a végrehajtás foganatosítása most már fölöslegessé vált. Szűcs dr rendőrök fedezete alatt hagyta el a szállót és visszautazott Debrecenbe. Szűcs az ügyészségnél följelentést tett a brutális támadó ellen. Tatár azt híreszteli, hogy a huszonegyezer koronás váltó hamis, de ez természetesen nem Igaz. Kaposvárott ellenben mozgalom indult meg, hogy bojkottálják a Korona-kávéházat, melynek tulajdonosa ilyen botrányt provokált. A szóbanforgó váltó és követelés ma Fenyő Sándor tulajdonát képezi, aki Debrecenben nagyvagyonu ember. A követelés és az annak alapját képező váltó valódisága és fönnállása a folyamatban lévő váltópörben okmányszerüleg igazolva volt. BUDIPESTI MOZGÓKÉPEK. Kártyások. Molnár Ferenc, ez a jeles fiatal író, aki mindent máskép lát, mint az emberek tömege, de mindenkinél eredetibben és érdekesebben lát mindent, — a legutóbbi vasárnapi krónikájában azt írja, hogy a hazánkban széltében dühöngő kártyajáték nem egyéb, mint narcoticum. Az emberek, különösen a középosztálybeliek, nem találják meg nálunk azokat az életörömöket, amelyekre minden műveltebb ember joggal tart igényt, kimerülnek a súlyos életküzdelemben, — hát a kártyához menekülnek, mint a desperátus ember az italhofc és a kártya izgalmai mellett akarják elfelejteni az élet súlyos gondjait. Hát lehet, hogy ebben is van valami és az a húszezer ember, aki éjszakánként Budapesten bakkozik, innentul majd avval fog argumentálni, amikor őt jóval éjfél után a felesége megtámadja, de hát — mint a büntető bíró mondaná — ez lehet magyarázat, ez lehet enyhítő, de semmi esetben sem mentő körülmény. Mikor egy-egy pisztolydörrenés, — mint legutóbb a fiatal Oblath nevű játékos esetében történt — ráveti fényét a kártyajáték elfajulására és tragikus esélyeire, — akkor egy-egy pillanatra fölzudul a sajtó és ennek révén a közvélemény, hogy itt az idő, tenni kellene már valamit az átkos, egyének és családok ekszisztenciáját veszélyeztető játékszenvedély megfékezése iránt . . . hol a törvényhozás, hol a kormány és hol a rendőrség?! Azután klubokban, kávéházban és kaszinókban bakkoznak tovább az emberek. Magától az államtól ne várjunk semmit. Az állam és annak legfőbb szerve, „a magas királyi kincstár", maga a legfőbb calefactor, a legnagyobb orgazda. Az emberek mulatozásaiból és szenvedélyéből ő épen ugy gyarapszik, mint a korcsmáros, aki a pinkát tartja, a kártyapénzt szedi. Hiszen nem kisebb és nem kevésbé veszélyes szenvedély az iszákosság se. És mit tesz az állam? Évről-évre drágítja, emeli a szeszadót és nincs az a fináncminiszterünk, aki erről a pompás adóalapról le tudna etikai szempont, ból mondani. így szed adót a lóversenyjátók és főleg a kártya után is, — ő valósággal bűntársa az ¡szakosoknak és a játékosoknak. De különben is, nem is lehet a játékszenve. délyt sohase megfékezni, — annyira gyámság alá nem lehet helyezni az emberiséget. Ugy, ahogy nem parancsol senkinek az állam abban, ha valaki a saját életét akarja magától eldobni, még kevésbé van joga azt megakadályozni, ha valakinek kedve, vagy hajlandósága van arra, hogy játék utján kockáztassa, vagy verje el a vagyonát. De nincs is mód a játékszenvedély megfékezésére, mert ha ezt megkisérlené az állam, akkor az emberek ezer más módot találnának ki arra, hogy a saját pénzük kockáztatásával hogyan lehessen a más pénzére pályázni. Egyszer a régi időkben az történt Orosházán, hogy, hogy-hogy nem, az egész nagy faluban — valószínűleg az előző nagy konzum folytán, — aranyért se lehetett egyetlen pakli kártyát is kapni. Nyári idő volt. Négy kaszinói tag ugy segített magán, hogy letettek a kasszába tiz-tiz forintokat, kiki maga elébe tett egy-egy kocka fehér cukrot és a kasszát az húzta ki5 akinek a cukordarabjára legelőször szállt rá egy légy. (NB. Hamis játék cimén kizárták a kaszinóból Sebestyén Pistát, aki a szája szögletéből ráfujt a szomszéd kockacukorára, épen akkori amikor egy légy közeledett arrafelé.) Hogy a játékot és hazárdirozást mennyire nem lehet megakadályozni, erre szabadjon egy régen hallott adomát elmondani. Egyik angol lovasezredben szolgált egy fiatal hadnagy, névszerint Earl of Bacon sokszoros milliomos másodszülött fia, Harry. Ennek a fiatal hadnagynak őrült szenvedélye volt a fogadás, ami Angliában nagyon is szokásos. Harry ur a legképtelenebb és óriási összegekre menő fogadásokba ugratta be a tiszttársait, úgyannyira, hogy az ezred tisztikarát csaknem teljesen ruinálta. Utoljára is büntetésből áthelyezték őt egy indiai ezredhez, amelynek ezredese, mikor nála jelentkezett, a fiatal hadnagyot szörnyen lehordta őrült fogadási szenvedélyéért, figyelmeztetvén őt, hogy uj állomáshelyén ezt az őrületet ne folytassa. — Megjavulok, ezredes ur, — mondá Harry hadnagy — csak egyetlen, utolsó kérésem lenne még az ezredes úrhoz. — ? ? ? ? — Fogadjunk, ezredes ur, ötezer font sterlingben, hogy az ön altestének egyik kényes pontján — azon a részen, amely a nyereggel a legalaposabban érintkezik — egy óriási, csaknem tenyérnyi nagyságú, fekete bőrfolt van. — Micsoda beszéd az, hadnagy ur, hogy mer ön . . . és mennyit is mondott? . . . ötezer fontot ... de hogy mer ön fogadni egy olyan dologba, aminek az ellenkezőjét én biztosan tudom ... és pláne ilyen őrült nagy summában . . . mennyit is mondott ön? — Ötezer, szóval is ötezer fontot. — Hát jól van, de jegyezze meg magának fiatalember, hogy csak azért, hogy önt meg» büntessem, hogy okuljon . . . (Az ezredes vetköződött) ... no lássa! Ugye, beismeri, hogy a fogadást elvesztette és most keservesen lakolni fog . . . ugye, hogy belátja esztelen szénvedélyét ? — Itt a csekk, ezredes ur, az ötezer forintról, de ne tessék sajnálni engem, mert a régi ezredem tisztikarával épen a dupláidban fogadtam, hogy az első napon le fogom vetkőztetni az ezredes urat. Szekánt. A szécsényi dráma főtárgyalása. (Saját tudósítónktól.) A szécsényi családi dráma közeledik az utolsó stációjához, a főtárgyalás felé. A jövő héten, szeptember tizennegyedikén és tizenötödikén tárgyalja a balassagyarmati esküdtbíróság az érdekes bűnügyet. Az ügyészség, mint a vádhatóság képviselője, rendkívüli szigorúsággal kezeli a bünpört, a vádirata valóságos regény, amelyből mindenáron azt akarja kibogozni, hogy SzóTce Jenő dr ügyvéd nem nemes és érthető elkeseredésből végzett házasélete megrontójával, hanem gonosz indulatu orgyilkosság törtónt. Az ügyészség azt állítja, hogy a tragikus reggelen Szőke azzal a szándékkal ment el hazulról, hogy Reök Istvánt fölkeresi a lakásán és agyonlövi. — Soha életében nem hordott revolvert Miért vitte ezt épen akkor magával? Hogy gyilkoljon. Ámde — mondja a vádirat, — Szőke nagyon jól tudta, hogy Reök nálánál hatalmasabb erejű ember. Ép ezért nem mert vele szembe kerülni, hanem &z utcán leste meg és orozva lelőtte. Erre a vádra alaposan rácáfolt a védelem. Szőke, a védők szerint, azért akart találkozni felesége csábitójával, hogy arra kényszerítse, hogy tegye jóvá bűnét és vezesse az anyakönyvvezető elé az elcsábított asszonyt. Tudta jól Szőke, — mondják a védők — hogy Reök