Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-04 / 88. szám

J9lO, I. évfolyam, 88. szám. Vasárnap, szeptember 4 Pzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca IS. szám e=j Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV.. c=a Városház-utca 3. szám •—• ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN; egész évre . R 24— félévre . .. R 12' negyedévre . K 6-— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOF1ZETESI AR VIDEREN: egész évre . K 28'— félévre . . . R 14-— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztőség 835 c=i Kiadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—12 fiz iskolák reformja. Hogy copfos fegyelem jármát nyögni vonul az ifjúság az iskolákba, a beiratások szeptemberi napjain újra megindul a vitatkozás a magyar közoktatás immár égetően fontos, megoldásra megérett kérdése körül. A haladás ebben a dologban kétségkívül megtörtént. Konstatálhatjuk, hogy a közéletünk konzervatív faktorai is beismerik az iskolák megreformálásának szükségességét. A tanítók és tanárok szintén az ujitások mellett vannak, hiszen ők tapasztalják a legközvetlenebbül, hogy az iskoláink mai állapota sem szellemben, sem formában nem kielégítő. Ebben a tekintetben is súlyos, beláthatatlan horderejű föladatok várnak a munka kabinetjére és a parlamentre. Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter eddigi rövid miiködőse idején is ismételten tanújelét adta modern államférfiúi gondolkodásának, reményünk lehet tehát arra, hogy nem pusztába kiáltó szó az, amely az iskolák reformját kívánja. Csak az elmúlt napokban történt: az ország tanítóságának hivatalos testülete állástfoglalt az iskolák államosítása mellett. Érzik a nemzet szegény, rosszul fizetett napszámosai, hogy az államosítás, eltekintve kulturális hasznaitól, az ő sorsukon is segítene. Ebben A gépmester. Irta Lovászi/ Károly. A hatalmas, uj bérkaszárnya udvarára beállított egy teljesen idegen ember. Kék sapka volt a fején. A szemei kékek voltak. A zubbonya kék volt, az inge kék volt, a nadrágja kék volt. Mindene kék volt, csak az arca, a bajusza, a keze és a lábán a cipő nem. Nevezzük tehát ezt a bérkaszárnya udvarára beállító és teljesen idegen embert egyelőre egyszerűen csak kék embernek. A házmester, aki az ajtajában állt és ötös szivart szítt, menten észrevette a kék embert. — Vájjon mit akarhat ez a kék ember? — gondolta magában és elhatározta, hogy szigoruan meg fogja kérdezni tőle. A kék ember pedig csak nézte, nézte az emeletek ablakait fölülről lefelé, alulról fölfelé és még a pinceablakokon is bepislantott. A házmester szigorú arcot csinált, olyan szigorút, mint a német császár szokott csinálni a német vicclapokban ós zordonan ráüvöltött a kék emberre: — Mit keres? Kit keres? A kék ember összerezzent és félénken odament a házmesterhez. — Mondja csak, izé, hogy hát, hogy is mondjam csak, izé, van-e itt valami gyár? — Itt, ebben a házban, valami gyár, az nincs, — felelte a házmester. — Hát akkor izé, hogy is mondjam csak? — Mondja csak egyszerűen ugy, hogy házfelügyelő ur. a tekintetben ki tudja hány ezredik ismétlésbe bocsátkoznánk, ha leírnánk a siralmas állapotokat. Hiszen köztudomású dolog, hogy egyes vidékeken napijáróföldekre sincs elemi iskola és ha van, nyomorúságosan dotált tanítója éhhalállal küzd. Nem mondjuk azért, hogy hirtelen, máról-liolnapra kell államosítani az elemi iskolákat. A fokozatosság, az átmenet itt is szükséges. Ha a felekezetek politikai okokból ellene is szegülnek némileg az államosításnak, anyagi tekintetben nagy terhektől szabadulnak meg. Ez pedig még a felekezetek életében is fontos kérdés és azért remélhetjük, hogy az államosítás nem fog nagyobb társadalmi harcokat fölidézni. A középiskoláknál a legfontosabb a tananyag reformja. Különösen a gimnáziumok, a latinos műveltség csarnokai avultak el. A gimnáziumba járó ifjúság óriási fáradtsággal rengeteg olyan dolgot kénytelen megtanulni, aminek később parányi hasznát sem veszi, viszont arról szó sincs, hogy praktikus tudásra és praktikus gondolkodásra oktatnák. A mindjobban elszaporodó szellemi proletáriátust nagyrészt a gimnáziumok ósdi tananyagának köszönheti az ország. Ámbár a hajlamot nem lehet korlátozni és elképzelhetetlen egy numera clausus behozatala, szinte arra gondol az ember : — Hát akkor mondja csak házfelügyelő ur, van-e itt valami gépműhely? — Itt, ebben a házban,valami gépműhely? Az nincs. — Hát akkor mondja csak, házfelügyelő ur, van-e valakinek automobilja. — Itt ? Ebben a házban ? Valakinek automobilja ? Az nincs. — Hát akkor mi van ? — Hát akkor semmi sincs, — szólt a házmester, miközben meggyújtotta a félig elszívott ötöst, mely időközben elaludt. — Hát akkor mondja csak házfelügyelő ur, tud-e valamit arról, hogy ebbe a házba gépmester kerestetik ? — Ebbe a házba gépmester nem kerestetik. — De kerestetik. •— De nem kerestetik! — De igenis kerestetik. Én gépmester vagyok és én tudom, hogy kerestetik. — Maga lehet nekem huszonötször gépmester, mégse kerestetik. — De én olvastam, hogy kerestetik. — Hol olvasta? — Az újságban. — Kinél kerestetik? — Fritz Kázmérnál kerestetik. — Ja, a Fritz Kázmérnál kerestetik? Hát mért nem mondta maga mindjárt azt, hogy a Fritz Kázmér. A 'Fritz Kázmér fönn lakik az első emelet tizenhat alatt. — Első emelet tizenhat? — Igen, — felelte a házmester, mire a kékruháju gépmester fölrohant a lépcsőkön és becsöngetett a tizenhat alatt. Fritz Kázmér maga nyitott ajtót. — Mi tetszik ? — kérdezte a kék embertől. helyes volna, ha áz ifjúságnak a gimnáziumokba való özönlését az állani valamely módon megakadályozná. Mái a reáliskolák némileg közelebb állnak a praktikus élet követelményeihez, de szintén számos nézőpontból hiányosan készítik elő növendékeiket. Talán csupán a felsőkereskedelmi iskolák felelnek meg többé-kevésbé kitűzött céljaiknak. A polgári iskolákra már alig van szükség. Akik a négy polgári osztály elvégzése után az életbe kikerülnek, álmiivelt, féltudásu, vagy csak negyedtudásu emberek. Általában egész közoktatásunknak a legsúlyosabb hibája az, hogy merkantilis szellem helyett a lateiner szellem dominálja. A latinnak pedig vajmi kevés hasznát veszi a huszadik század embere. A modern embernek nem arra van szüksége, hogy Homerost vagy Cicerót könyv nélkül tudja, hanem az angol, a német és francia nyelvre. Nem árt, sőt a műveltséghez tartozik a klasszikus irodalom ismerete, ám praktikusság, kenyérkereset szempontjából fontosabb a kereskedelmi törvény paragrafusaiban való járatosság. Már pedig hozzávetőlegesen megállapíthatjuk, hogy az iskolákat elhagyó fiatal nemzedék nyolcvan százaléka az élet forgatagába belejutva, tudatlanul és félszegen áll, helyét betölteni alig tudja és a tanulás a számára tulaj donképen csak akkor — Kérem szépen, én a Fritz Kázmér urat keresem és olvastam egy hirdetést, hogy a Fritz Kázmér ur ügyes gépmestert keres. Én vagyok a gépmester. — En vagyok a Fritz Kázmér. Jöjjön, kerüljön beljebb, mindjárt megbeszéljük a föltételeket., Fritz Kázmér a gépmestert a dolgozószobájába vezette. Fritz Kázmér dolgozószobája nagyon szép volt. Volt benne egy nagy amerikai íróasztal nagy karosszékkel. Volt benne egy pamlag, fehér medvebőrrel. Volt egy könyvállvány piroskötésü regényekkel. A falon pikáns képek lógtak. Egyiken egy nő, aki a fűben fekszik mezítelen testtel. A másikon egy nő, aki fürdik. A harmadikon egy nő, aki most kel föl az ágyból. A negyediken egy nő, aki most fekszik le és még egy csomó nő. Fritz Kázmér hagyta, hogy a gépmester körülnézzen, majd leültette őt és igy szólt hozzá: — Ön most bizonyára csodálkozik, hogy itt, e szobában nem lát gépeket. Sőt még képeket sem lát, amelyeken gépek lennének. Ez, lássa, azért van, mert én mindezideig undorodtam a gépektől. Most azonban látom, hogy a gépeknek igen fontos szerepük van az életben. Gépek mozgatják a világot, gépek teszik az embert, gépek nélkül élni képtelenség ós mig géptolen volt e világ, addig nem volt kultura, nem volt műveltség és most már ott állunk, hogy az ember maga is eg.v betiltott gép. Érti? — Értem, hiszen gépmester vagyok. — No, most ide figyeljen. Miután én beláttam, hogy igy állunk a gépekkel, elhatároz-