Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-30 / 109. szám

1910 szeptember 30 3 zös előterjesztések tárgyalására kiküldendö bizottságot, valamint a birodalmi tanács által az 1867. évi december hó huszonegyedikén kelt tőrvény alapján ugyanazon célból megválasztott bizottságot a részökre törvényileg meghatározott teendők elintézése végett folyó évi október hó tizenkettedikére Bécsbe ezennel egybehívom. Midőn ehez képest egyúttal közös minisztériumaimat alkotmányszerü előterjesztéseik megtételére utasítom, megbízom Önt, hogy a magyar országgyűlés bizottságának kiküldése s e bizottság tagjainak egybehivása iránt intézkedjék. Kelt Bécsben, 1910. évi szeptember hó 26-án. Ferenc József s. k. Khuen-Héderváry Károly gróf s. k. Zichy Jánosné temetése — Az udvar részvéte. — (Saját tudósítónktól:) Impozáns és rendkívüli részvét mellett ment végbe tegnap Pécsen idősebb gróf Zichy Jánosné temetése. Az elhunyt grófné halála nemcsak az országban, hanem az udvar körében is a legnagyobb részvéttel találkozott. Őfelsége már tegnap kifejezte Zichy János grófnak a gyászeset alkalmából részvétét, ma pedig Ferenc Ferdinánd trónörökös kondoleált táviratában, mely igy szól:. „A nagy veszteség fölött, mely nagyrnéltógágodat érte, legmelegebb és legőszintébb részvétemet fejezem ki". A temetésről pécsi tudósítónk a következőket táviratozza: Szerdán délután két órakor folyt le Pécsett idősb Zichy Jánosné grófné, született Rédern Mária grófnő,: 'Zichy János gróf, a kultuszminiszter édesanyja temetési szertartásának első része. A megboldogult grófnő ravatalát fiának, Zichy Gyula gróf pécsi püspöknek rezidenciájában állították föl, ahol a grófnő elhunyt. A gyászszertartáson a pécsiek nagy számmal vettek részt. A rokonság tagjai közül is sokan Pécsre érkeztek, hogy résztvegyenek a kegyeletes aktuson. A ravatalt teljesen elborították a koszorúk. Az elhunyt gyermekeinek koszorúján kivül a ravatalon voltak még a következő föliratú koszorúk: Mime Jenöné, János,. .Géza, Pál, Gyuri, János és Mari, a püspöki uradalom tisztikara, Náray-Szabó Sándor kultuszminiszteri államtitkár, özvegy Litkey Jözseíné, a budapesti belvárosi katolikus kör és az Országos Katolikus Szövetség koszorúi. A gyászszertartást megelőzőleg délelőtt tíz órakor a székesegyházban Zichy Gyula gróf pécsi püspök, az elhunyt fia gyászmisét tartott, amelyen melyik- erős osztály gyönge főnökével sem. Egyenesen a kormány egyik legnagyobb és legerősebb oszlopához fordult s kijelentette neki. hogy zsiros hivatalra volna szüksége Simlában. Ez a furcsa szemtelenség mulattatta a hatalmas oszlopot s mivel abban a percben más dolga nem volt, végighallgatta a bőbeszédű Tarrion ajánlatait. — Remélem, hogy ami előterjesztett igényeit illeti, az önbizalom adományán kivül egyéb kellékekkel is rendelkezik? — szólt a hatalmas oszlop. — Ezt, uram, legyen szives önmaga megítélni, — felelt Tarrion. S jó emlékezőtehetsége lévén, belekezdett a széljegyzetek elmondásába, lassan, egymásután mondta el őket, mint mikor az ember chlorodint csepegtet egy pohárba. Mikor a határozott parancshoz ért, — volt ilyen is közte —a hatalmas oszlop nyugtalankodni kezdett. Tarrion igy végezte beszédét: „S azt hiszem, hogy eféle ismeretek legalább is annyit érnek egy hivatalban, mondjuk a külügyi osztályban, mint az, hogy valaki egy.magasrangu tiszt nejének az unokaöcscse." Ez a csípés a hatalmas oszlopnak szólt, ¡•nert a legutóbbi üresedést a külügyi osztályban ép ilyen protekció következtében töltötték be « ő maga is belejátszott a kinevezésbe, . '. . — Majd meglátom, mit tehetek önért, — szólt a hatalmas oszlop. — Fogadja leghálásabb köszönetemet, — felelt Tarrion és eltávozott. A hatalmas oszlop pedig nekilátott, hogy hivatalt találjon számára. résztvett a rokonság és a helyi hatóságok képviselői. Féltizenkét órakor gyülekezett a gyászoló közönség a temetésre. A rokonság részéről ott voltak : Zichy János gróf kultuszminiszter, Zichy Gyula pécsi püspök, Majláth László gróf, Zichy Nándor gróf, őrgróf Pallavicini Edéné született Majláth Etelka és Alberti grófné. A kultuszminisztérium képviseletében Molnár Viktor és Náray-Szabó Sándor államtitkárok jelentek meg. Ott voltak továbbá a pécsi királyi Ítélőtábla tagjai Balog Károly elnök vezetésével, a törvényszék tagjai Hary Sándor vezetésével, a járásbíróság tisztikara, a helyőrség tagjai báró Nagy ezredes és Bay József huszárezredes vezetésével, a pécsi jótékony nőegyesület, a pécsi Patronázs-Egyesület, az Oltáregyesület, továbbá a hatóságok fejei és számos intézet küldöttségei. Pontban két órakor volt a beszentelési szertartás, amelyet Hani Gábor pápai prelátus, apátkanonok végzett fényes segédlettel.« A szertartás alatt a kispapok kórusa gyászdalokat adott elő. A gyászoló család tagjai a halott fejénél helyezkedtek el. Mögöttük apácák vontak sorfalat, mig odébb, a, papság mögött, a küldöttségek foglaltak helyet. A szertartás után a ravatal a püspöki rezidenciában maradt este hét óráig, amikor a koporsót a vasútra szállitották. A vasútról a koporsót Nagylángra vitték este féltizenegy órakor és Nagylángon helyezik el a családi sírboltban őrök nyugalomra. Nagylángon holnap délelőtt tíz órakor gyászmise lesz, amelyet Prohászka Ottokár püspök celebrál. A mise után délelőtt tizenegy órakor a koporsót a kápolna alatt léyő sírboltban helyezik el. Zichy János gróf kultuszminiszterhez és a gyászoló család többi tagjaihoz az egész nap folyamén rengeteg részvéttávirat érkezett az ország minden részéből, sőt • a külföldről is. Kondoleáltak; őfelsége a király, Ferenc Ferdinánd trónörökös, Izabella főhercegnő, Klotild főhercegnő, József főherceg, Frigyes főherceg, Hohenberg hercegnő, Hohenlohe Károly, KhuenHéderváry Károly gróf miniszterelnök, Aehrenthal-Lexa Lajos külügyminiszter, Hohenlohe Clodvig Sarolta hercegnő, Vaszary Kolos hercegprímás, Lukács László, Berzeviczy Albert, Széli Kálmán, Bornemissza Tibor és Párvi püspökök, Majthényi Anna: udvarhölgy, Pécs város megbízásából a polgármester, Gulyás Ferenc dr királyi tanfelügyelő, Vojnits István főispán és neje, Perczel: Dezső, Apponyi Géza, Zichy István, Hajdú Tibor főispán, Zsolnai Miklós, Darányi Ferenc, Szapáry György gróf, Lányi József püspök, Lichtenstein Alajos herceg, Esterházy Berta grófnő, _Pongrácz Rudolf, Zichy Nándor gróf, Timon Ákos udvari tanácsos, Barkóczy Sándor báró miniszteri tanácsos, Szüsz Jenő alispán, Darányi Ignác, RudnyáDszky József báró, Széchényi Viktor, Szegedi Maszák udvari Tizenegy napi szünet következett, tele dörgéssel, villámlással és sürgönyök tömegével. A hivatal nem volt nagyfontosságú s havonként alig hozott többet ötszáz-liétszáz rúpiánál. De, mint az alkirály kijelentette, a diplomáciái titoktartás elvét tiszteletben kellett tartani s önkényt értetődött, hogy olyan ember, akinek ily alapos magánértesülései vannak, méltó az előléptetésre. Hamar elő is léptették. Ugylátszik, állandóan gyanakodtak rá, bár ő maga tiltakozott az ellen a föltevés ellen, mintha értesüléseit valami sajátságos, különös tehetségnek köszönhette volna. A történet egyéb apró részleteit, beleértve az elveszett boríték sorsát is,. az olvasó maga is kitalálhatja, mert sok oka van annak, amiért én meg nem írhatom. De ha az olvasó nem ismeri az állapotokat ott fönn, akkor sohasem fogia kitalálni s be fogja vallani, hogy erre képtelen. Mit szólt az alkirály Tarrionnak, mikor bemutatták őt neki? „Ugy, ez az az ifjú, aki ajtóstul rohant be az indiai kormányzatba, ez az? Jegyezze meg magának, uram, hogy ilyesmi másodszor meg nem történhetik." Ugylátszik, mégis megtudott valamit. Mit szólt Hauksbeené asszony, mikor Tarrion csaknem könybe borult szemmel hálálkodott neki? — Hiszen megmondtam önnek, S azután hozzátette, mintegy magához beszélve : „Milyen bolondok a férfiak !" tanácsos, Egri Béla országgyűlési képviselő, Molnár Viktor államtitkár, Pallavicini György őrgróf, az Országos Katolikus Szövetség, a Corda Fratres, a Mensa Académica, a Budapesti Katolikus Kör, Szily Tamás baranyai főispán, Eszterházy Miklós Móricz, Náray-Szabó Sándor kultuszminiszteri államtitkár, Kazy József, Bezerédj Viktor, Csekonics Sándor gróf, a Nemzeti Színház művészgárdája, Tóth Imre igazgató és mások. A buckái karcos. * (B. H.) Ezen a néven ismerték husz-harmlne év előtt a homoki bort, mely nagyszerényen húzódott meg előkelő rokona, a hegyi bor, mindenféle 'fajtája mögött. <3 volt a borfajták közt a hamupipőke, a pária, a lenézett szegény paraszt. Csúfolták „bicskanyitónak" is, azt állították róla, hogy vágni lehet, mert bizony nem valami nagy gonddal kezelték, -gyakran zavaros, nyúlós volt. Meg aztán az ö pincéje — ha ugyan pincének lehet nevezni az odujá^ — nem volt oly hűvös, levegős, mint a hegyi boré. Nem is igen ismertek az Alföldön kivü1 és a bor-arisztokráciának, a Sashegyinek, az egri Bikavérnek, a Ménesinek, a Neszmélyinék, a Szekszárdinak, vagy őfenségének, a Tokaji. Aszúnak kisebb gondja is nagyobb volt annál,, hogy féljen a lenézett, jámbor alföldi kolléga versenyétől. Manapság el sem tudom már képzelni, hogy egy, az ősiség vastag pókhálójával bevont vén mágnás, amilyen például a negyven-ötven esztendős palack Somlai, ugy az ötvenes-hatvanas években mily rosszul érezhette magát egy pohos üveg buckái társaságában. Ha ugyan észrevette. Mert valószínűen elnézett annak a kurta nyakán pihenő kis gombafeje fölött» mint ahogy a torony néz el a vakondturás fölött. Mikor először Szegeden jártam, még senki sem dicsekedett ott azzal, hogy ő „alföldi szőlősgazda". Az olykép hangzott volna, mintha valaki azt állítja magáról, hogy ö „szárazföldi tengerész", vagy „hegymászó a Szaharában". Hiszen volt már akkor is sok embernek szőleje a tanyán, de azzal csak ugy mellékesen foglalkozott, főleg azért, hogy legyen egy kis szőlőlevéllel, szőlőgerezddel mosolygó, gyümölcsfától árnyékos pihenő helye, ahová barátait szüretelni kivihesse. No meg főleg, hogy az istenverte futóhomokot, melyen a „király-dinnye" nevü tövisnél egyéb meg nem terem, megkösse; mert semmivel oly jól meg nem lehetett marasztalni a puszta homokját, melyet a szél ültetvényestül együtt néha a harmadik határba sodort magával, a szőlőnél. Ahol az ember szőlőtelepet ért a fenyértöl pirosló, vagy széktől fehérlő pusztán, mintha valami sivatagból egy oázisba gördülne be a kocsija. Mély, hüs utak, — szinte utcák a szőlős-tanyák és kunyhók szépen sorakozó rendjében; mindenütt lomb, virág, madárdal, lenn az ezüstös--fehér homokbarázdák fölött zöld levélözönben baj" dosodó sötét szőlőfürtök, fönn a fák sátrában pirosló és kéklő gyümölcs. S mikor kocsid rúdja kibukkant ebből a nevető kis szigetből, oly különösen érintett az eléd terpeszkedő határtalan laposság az .ő egyhangú, üres képével, melyen csak imitt-amott ágaskodott néhány jegenyenyár és fehérlett valami keskeny zöld árnyékkal koszorúzott pici tanyaház. Hát, mondom, az alföldi ember régebben is ültetett szőlőt és termelt bort, hiszen a szegedi uriosztály gyermekkora óta őrzi lelkében a szatymazi kedves nyár és hangos ősz emlékétSzatymaz volt régtől fogva az ő Svábhegye és Sashsgye egyben, ott nyaralt, pihent és szüretelt régtől fogva s ilyen szép őszi napokon és estéken Szatymaz vendégszerető tanyáin lökte le magáról a gond kölönceit. Az alföldi vendéglőkben is régen polgárjogot nyert a buckái karcos és Csűri uram magafözte halpaprikása és turóslepénye legjobban a buckaira csúszott Szerette az alföldi ember a savanykás ízéért, | könnyű természetéért, becsületes voltáért. (Mert