Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-30 / 109. szám

12 OÊLM AQ YARORSZACS 1910 szeptember 30 ki az ördög hamisította volna a karcost ?) Akárhány társasvacsorán tolódott félre a karcsú palackban aranyló és pirosló hegyi bor és jelent meg helyében alázatos csoszogással a parádi vizzel összeházasított buckái, mert a lokálpatriotizmus rászomjazott a borok parasztjára. Akkorjában homoki bor néven nem is értettek egyebet annál a könnyű, savanykás ízű italnál, melyet mindenki egyformán kezelt és mért. Emlegettek ugyan két-három uri embert, aki a homoki bor avatottabb és finomabb kezelésé, vei valóságos csodát müveit, aki a homokból a ménesit és bordóit is lepipáló borfajtákat varázsolt elö, de ezt inkább kuriózumnak vették. Hogy a homoki bor valaha versengeni fog a finom hegyi borral és az alföldi szőlősgazdák (most már azok!) valaha országos kongreszszusra fognak gyűlni, melyen a kormány és az előkelő gazdaközönség képviselve lesz, arról bizony akkor sem álmodtak, mikor a buckái karcos bokorugrós szoknyáju tündére már nagyon is dévajan hintette szét a kedvet és a mámort. Jött azonban a fillokszera, meg a sok egyéb istencsapása, mely a hegyaljai sátorhegyek és a borággal koszorús lankások fejéről letépte a vidámság, a boldogság és dicsőség lobogó fátyolát. Elhalt a dal és elnémult a durrogó pisztoly a visszhangos hegyoldalakban. Kopaszan, szomorúan gubbasztottak a szőlőhegyek: termésüket megette a csúf bogár. Es akkor fölvirult a homokbuckának: ráfanyalodott az Alföldön kivfll élő világ is. Mind több homokot kötöttek meg szőlővel és az alföldi városok versengve nemesitették bortermésüket. S ime; a borok parasztjáról kisült, hogy lelkében százféle tüzet, szint, zamatot rejt, melyet csak ügyes, gyakorlott ujjal érinteni kell, hogy feltörjön, mint a gyöngy a nemes itallal tele kristálykehely fenekéről. Felöltötte a régi bormágnások arany- és biborköntösét és illett neki is. A homoki szőlőből nemes bort teremtenek s az alföldi szőlősgazda olyan gondolattal nézheti immár nevető szőlőtőkéit, hogy arról Berlinben, Londonban fognak rubintot és aranyat töltögetni a pohárba. Mert az alföldi bor épen ugy utat tört magának külföldre, mint az alföldi gyümölcs. A „Neszörjhegyen" (szegedi buckás terület) vigan szűrik már a bort és nemcsak a szegedi Próféta-vendéglő asztalára. Vasárnap és hétfőn pedig Szegeden a homoki szőlősgazdák kongresszust tartottak borkiállítás kapcsában, amelyen akárhány olyan borfajtát mutattak be, amelynek száz korona a hektoliterje. Volt ott husz esztendős homoki bor is, jeléül, hogy az alföldi ezüstlepedő termése épen ugy megöregedik kor, zamat, erő dolgában, mint a hegyek bora. Szóval, az egykori paraszt már kezd arisztokratává vénülni. A kongresszus a bor kezelésének és nemesítésének problémáival foglalkozott és — azzal a komoly kérdéssel, hogy nem kellene-e valamiképen korlátozni az uj homoki szőlőtelepek létesítését, nehogy a tulprodukcíó ártson a hazai szőlőgazdaságnak. Semmi sem bizonyítja jobban az egykori hamupipőkének, a buckái karcosnak diadalmas pályafutását, annál, hogy már — félnek tőle. S talán nincs messze az az idő, amikor a modern Anakreonok, kupát emelvén, nemcsak a „hegy levéről", hanem a „homok tüzes levéröl" fognak zengeni. Barabás nyilt levele. Az a körülmény, hogy október hatodikán az aradi vesztőhelynél Tissa István gróf tartja a gyászbeszédet, országszerte nagy örömet és lelkesedést keltett. Csupán az aradi függetlenségi párt duzzog ós jónak látta Barabás Bélát megkérdezni, hogy minő álláspontra helyezkedjék Tisza Istvánnal szemben. Barabás a kérdésre nyilt levélben válaszolt és pedig igen békés hangon. Az ünnep jelentőségén — irja Barabás — nem változtat az, hogy ki van jelen az ünnepen és ki van távol. Tisza ezen az ünnepen nem mint pártBmber, hanem mint a nemzet képviselője fog beszédet mondani. Erről meg vagyok győződve. Csak hadd terjedjen, hadd áradjon szét messze vidékeken s a magyar nemzet fiainak szivében s különösen a nemzet sorsát intéző férfiaknak lelkében a vértanuk kultusza. Jóleső érzéssé1 vegyük ezt mindannyian tudomásul s hiszek és bizom abban, hogy a nemzeti kegyeletnek a terjedő szelleme akkor fogja igazán beragyogni a vértanuk dicsőségét, ha azon a szobron ott fogjuk találni — I. Ferenc József koszorúját. Ne aggodalmaskodjék tehát senki sem, hogy a nemzőt nagy ünnepén ki lesz ott, ki mond beszédet, — hanem magyar érzésünk és hazánkat szerető szivünk melegségével vegyük ki mindannyian részünket e nemzeti ünnepből. Zsarolás nagyban. — Winter és társai. — (Saját tudósítónktól) A budapesti rendőrség tudvalevően zsarolás miatt letartóztatott egy négytagú zsarolóbandát, melynek élén egy Winter Gaszton nevü huszonhárom éves fiatalember áll. Egy malomtisztviselö tett ellenük följelentést és amikor Wintert bekísérték a rendőrségre, kiderült, hogy más zsarolásokért is keresik. Winter a legvakmerőbb módon zsarolt. Néhány hónap előtt megszólított az utcán egy malomfőtisztviselőt, akit nem is ismert. — Ha nem ad tiz forintot — mondta neki — rögtön botrányt csinálok és leleplezem magát, hogy beteges ösztönei vannak. A főtisztviselő megijedt. Átadta a pénzt Winternek, aki rájött, hogy ez nagyszerű üzlet és azóta állandóan zsarolta a malomhivatalnokot. Utána járt a hivatalába, a lakására, kávéházakba s a megszeppent ember — hogy állását el ne veszítse s társadalmilag tönkre ne tegye magát — mindig fizetett. Utóbb már valósággal üldözött vadként menekült a zsaroló előí, aki erre mindennap fölment a főtisztviselő lakására s ott várta áldozatát. A lakásadónönek föltűnt a sürü látogatás, megkérdezte a tisztviselőt, ki ez a fiatalember és mikor megtudta, hogy zsaroló, ö birta rá lakóját, hogy Winter ellen följelentést tegyen. A főtisztviselő igy is tett, mire detektívek mentek a lakására s ott elbújva várták Winter trasztont. Ez megjelent, pénzt követelt, mire a detektívek rajtaütöttek ós bevitték a rendőrségre. Itt a dolognak ujabb fordulata ¡támadt. Mig kihallgatásra kerülhetett a sor, Wintert a detektívek szobájában helyezték el. Alig ült itt néhány percig, mikor az egyik detektív fölkiáltott : — Nini, hisz ez a Winter, akit régen keresek ! Tudniillik Winternek más zsarolás is nyomja a lelkét: egy vidéki földbirtokos kifosztására szövetkezett három züllött emberrel. Hegyi András urasági inassal, Lukács Imre volt villamos-kalauzzal, Rajkó János cipészszel. A banda egyik tagja, Hegyi András egy nyári éjszakán megszólította a korzón a földbirtokost, aki őt egy ismerős családnál látta. — Ha érdekes pikantériát akar látni, jöjjön a lakásomra: Baross-utca 104. szám alá — mondta a földbirtokosnak, aki egy átmulatott éjszakától kábultan, belement Hegyi ajánlatába. Elmentek a Baross-utcába, itt azonban egy sötét szobában, az érdekes pikantéria helyett a banda másik három tagja várta a földbirtokost, akik Hegyivel együtt rutul elverték és az utolsó fillérig kirabolták kábult áldozatukat. A földbirtokos, félve a botránytól, nem mert följelentést tenni, mire a zsarolók vakmerőbbek lettek és néhány nap múlva egyenkint meglátogatták a lakásán és megzsarolták. Husz és száz korona közti összegeket zsaroltak ki tőle, mig végül a földbirtokos megunta a folytonos hajszát és egyezséget ajánlott. Winternek ötszáz, Lukácsnak kétszáz koronát adott és nyugtát vett töltik erről az összegről. A zsarolók olyan vakmerőek voltak, hogy Lukács ilyen nyugtát adott: . . . Ezennel elismerem, hogy X. úrtól kétszáz koronát kizsaroltam. A földbirtokos, a nyugták birtokában, följelentést tett a továbbra is telhetetlen zsarolók ellen, akiket erre letartóztattak Winter nyomravezetóse alapján. Winter csinos megjelenésű fiatalember, nagyon szívesen álliirlapiróskodott. Lopásért és csalásért már büntetve volt, bár igen jócsaládból származik, lévén az apja egyidőben a nyunyoti pályaudvar állomásfőnöke. Fiatalabb korában fogtechnikus volt. Egy dr H. nevü fogorvoshoz lépett be fogtechnikusnak és itt lett áldozata a beteges hajlandóságoknak, amelyeket utóbb aztán zsarolásra használt föl. A véres berlini sztrájk. — Ujabb utcai harcok. — (Saját tudósítónktól.) A berlini véres utcai harcok szerda éjjel megismétlődtek. Este tiz óra után mintegy kétezer főnyi tömeg gyűlt össze a Turnstrassen, szidta a rendőröket és éltette a sztrájkolókat. A hangulat mindinkább veszedelmessé vált, mikor a Rostock-Strasse felől nagy csapat lovas- és gyalogosrendőr támadt a tüntetők ellen. A rendőrség fölszólította a tömeget a távozásra, mikor pedig a néptömeg nem akart mozdulni, a rendőrök kivont karddal nekirohantak, leszorították a kocsiutra és ott hajszolták két utcán keresztül. Óriási pánik támadt. Éjféli tizenkét órakor vagy ötven sebesültet vittek el a rendőrök és a mentők a Moabita-kórházba. Ekkor rövid időre csönd állott be, de tizenkét óra után megismétlődtek a zavargások. Jagow berlini rendőrfőnök egy nagy csapat rendőr élén maga lova. golt ki a tüntetők ellen ós rohamot vezényelt. A kardlapozás azonban nem volt elegendő a zavargás elnyomására. Jagow sortüzet vezé" nyelt. Valóságos csata keletkezett, melynek újból igen sok sebesültje volt. Az éjjeli harcban több külföldi hírlapíró is megsebesült. A berlini újságírók, akik már ismerik a berlini rendőrség harcmodorát, gondosan távolról szemlélték a háborúságot, a külföldi hírlapírók azonban gyanutlanul a harc színhelyére mentek. Egy automobilban ültek a Reuter-ügynökségnek, a Daily Mail, a Daily News és a Nemyork Sun levelezői. A rendőrség reájuk támadt, karddal agyba-főbe verte őket. A Reuter-ügynökség berlini levelezője, Lawrence, jobbkezén és fején súlyos sérüléseket szenvedett és a többi újságíró is megsérült. Egy másik automobilt, amelyen szintén külföldi újságírók ültek, hasonlóképen megtámadtak a rendőrök. Az újságírók ép bőrrel menekültek, de a soffőr fején megsebesült. Az újságírók most a berlini angol és amerikai nagykövetséghez fordultak a sérelem miatt. Sebesülések, letartóztatások. Berlin, szeptember 29. A sztrájkzavargások a múlt éjjel is megujultak. Körülbelül ezer rendőr vonult ki, hogy a rendet föntartsa. A rendőrség fölszólitására, hogy oszoljanak szót, a tüntetők ködobáiással feleltek, mire a rendőrség fegyverrel járt e1 ellenük. A zavargók közül sokan a közeli pályaudvarra menekültek ós a városi vasút egy ép akkor odarobogó vonatára ültek. Ott azonban a menetjegyet kérték tőlük és azokat» kik nem tudtak jegyet fölmutatni, a rendőrség kivont karddal lekergette a vonatról. A rendőrség eközben több mint száz embert le* tartóztatott. Egyidejűleg a Reformáció-templomnál is öszszeütközés támadt. A házakból kőzáport zudi" tottak a rendőrökre. Amikor a tömeget a rendőrség később újból megtámadta, a tömeg revolverlövésekkel válaszolt. Tiz óra felé a rendőrség több száz fiatal suhanccal ütközött össze, kik a rendőrséget provokálták. A rendőrök erre kivont karddal rohantak a tüntetők tömegére. A rendőrök kíméletlenül vagdalták a tüntetüket és több embert súlyosan megsebesítettek. Az ' utcán patakzott a vér. A rendőrség eljárására jellemző, hogy egy tizennégy éves fiút is, aki ép a bérmálásról tért vissza, megvagdaltak. Berlin, szeptember 29. A zavargás a késő éjjeli órákig folyt. A rendőrség a legkíméletlenebbül járt el. A sebesültek száma nem olyan nagy, mint tegnap, mert a zavargás sem volt olyan méretű, de a sebesülések nagyrésze súlyosabb természetű. A tömeg izgatottságára jellemző, hogy még a háztetőkről is köveket dobáltak a rendőrökre.