Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)
1910-09-28 / 107. szám
1910 szeptember 28 DÉL MAGYARORSZÁG 7 hogy Törökországgal való viszonyunk a lehető íegjobb és Haki basának Bukarestben és Szina*ában tett látogatása ezt a viszonyt még melegebbé és szívesebbé tette. Izvolszki párisi nagykövet. Paris, szeptember 27. Izvolszki orosz külügyminiszter jövő héten ideérkezik, állítólag azért, hogy Nelidov volt orosz nagykövet özvegyét meglátogassa és hogy Brianddal és Piehonnal a keleti viszonyokról tárgyaljon. Valósággal azonban Izvolszki látogatásának az a célja, hogy a francia kormányt arról értesítse, hogy a párisi nagyköveti állást elfogadta. Roosevelt körútja. Saratoga, szeptember 27. Roosevelt volt elnököt, aki ideérkezett, hogy résztvegyen Newyork állam republikánus konventjének ülésén, illetve az állam hivatalnokainak és kormányzójának jelölésén, ma a pályaudvaron nagy néptömeg lelkesen fogadta és szállójába kisérte. Egy laptudósitónak Roosevelt kijelentette, hogy holnap a régi gárdát teljesen meg fogja verni. A demokraták már a múlt héten Rochesterben megtartották kon" ventjüket. A kormányzói állásra Gaynor polgármester van kiszemelve. A nápolyi kivándorlás. Róma, szeptember 27. A minisztertanács foglalkozott a miniszterelnöknek és a külügyminiszternek a nápolyi kikötőből való kivándorlás ós az ezen kikötőbe való bevándorlás rendezésére vonatkozó javaslatával és e javaslatot összhangzásba hozta különösen az Egyesült-Államokra tekintettel levő intézkedésekkel, amelyekért a nápolyi amerikai konzul örömét és megelégedését fejezte kí. A koleraueszedelem. — Szegeden a mohácsi hajó. —(Saját tudósítónktól.) A kolera veszedelmesen terjed az egész országban. Különösen nagy veszedelem fenyegeti a fővárost, mert a Duna vize már eddig is igen sok embert megfertőzött. Mohács pedig valósággal a katasztrófa előtt áll, mert rohamosan emelkednek az élelmiszerek árai és Budapest és Mohács között a hajójáratot is beszüntették. Szegeden a rendőrség minden óvóintézkedést megtett. Somogyi Szilveszter dr főkapitány egy Mohácsról érkezett hajót nem engedett be, de a belügyminiszter ma utasította a polgármestert, hogy a hajót bocsássa útra. Budapest veszedelme. Tegnap óta három ember halt meg ázsiai kolerában. Ezenkívül kilenc beteget ápolnak a Gellért-kórházban. Ezek között . vannak epilepsziások, tüdővészesek stb., csak ép kole" rás nincs közöttük. Meghalt Kökény József napszámos, akit a Budafoki-ut 23. számú házból vittek be a Szent Gellértbe. Egyébként Kökény megbetegedése előtt vidékről jött. Meghalt Gulyás József is, aki Füzesabonyból ment Kelenföldre. Ott lett rosszul; végül meghalt Novot József ¡s, aki Rácalmásról jött föl a fővárosba; a Szabolcs-utca 13. szám alatt lakott és onnan vitték be a Szent Gellértbe. Ezeken, kétséget kizárólag, megállapították a kolerát. Bevittek a Szent Gellértbe kilenc beteget, de ezek nem kolerásak. Egy beteget a Szigetvári-utca 14. számú házból, egyet a Ferenc József-rakpartról; beszállítottak egy hajléktalant, aki Nagykátáról jött a fővárosba; egyet az alföldi-utcai menedékházból; egy kocsist a fővárosi fuvartelepről; egyet a Dugonics-utca 7. számú házból és egy epileptikust, aki Zágrábból jött gyalog Pestre és amikor ideért, elfogta a hányás Persze, mindent és mindenütt fertőtlenítettek és a legmesszebbmenő óvóintézkedóseket megtették. A rendőrséget a következő esetekről értesítették : A mohácsi hajóállomáson összeesett Potincza Iván husz éves hajóslegény. A Teleki-téren rosszul lett Kiss Verona huszonhat éves cselédieány. A Pozsonyi-ut második szám alatt levő fatelep mögött van Gyarmati István kordélyfuvaros deszkabódéja, melyben a kocsisok laknak, itten koleragyanus tünetek között megbetegedett Bazsik János ötven éves kocsis. Az Üllői-ut és Ludoviceum-utca sarkán összeesett Schtdtheisz József husz éves kádársegéd, aki Újpestről jött be Budapestre. Újpesten a Nyár-utca harmincas szám alatt lakott. Az 548. számú közúti kocsin, a Krisztinatéren, rosszul lett egy hét éves kis leány. Erős hányás fogta el és eszméletét elveszítette. Ebben a pillanatban az összes utasok lerohantak a kocsiról, a szegény gyermek magára maradt a vezetővel és a kalauzzal. Hogy forgalmi akadály ne legyen, miután a gyermeket a fertőtlenitő-intézet kocsiján elszállították, a kocsit, melyre fölszállni senkit sem engedtek, behozták a Kálvin-térre, ahol félreállították és fertőtlenítették. Érdekes, hogy a kalauz állítása szerint a koleragyanus tünetek .között megbetegedett gyermBk kisérő társaságában jött a kocsira és a kísérő váltotta meg a jegyet is. Amikor a gyermek rosszul lett, a kisérő a többi utasokkal együtt megugrott. Ebből is látható, hogy a kolerától való félelem Budapesten mind nagyobbodik. A mohácsi hajó. Megírtuk, hogy Adán, a Dunán vesztegel a Dunagőzhajózási-Társaságnak egy teherszállító hajója, amelynek szénrakományát a kolerajárvány föllépése xdáni időben indították útnak Mohácsról Back Bernát és Fia szegedi gőzmalom cég részére. Épen ezért néhány nappal ezelőtt Somogyi Szilveszter dr főkapitány ugy intézkedett, hogy a hajót Szegedre bebocsátani nem szabad, annak ellenére, hogy az orvosi vizsgálat egészségesnek nyilvánította a hajó személyzetét. Mert, a főkapitány helyes fölfogása szerint, nem lehet tudni, vájjon a szénrakomány nincs-e kolerabacillusoktó! inficiálva. A mai napon Lázár György dr polgármesterhez rendelet érkezett a belügyminisztériumból, hogy a hajót bocsássák be Szegedre. A rendelet a következő: 137199/1910. szám. Polgármester Szeged. Az Adán föltartóztatott 6513. számú szénszállüó-hajó utrabocsátását elrendeltem, a szénrakomány szabad helyen tizennégy napig őrizet alatt tartandó. — A rakodómunkások öt napig orvosi megfigyelés alatt maradnak, a hajószemélyzet partraszállása eltiltandó. Budapest, 1910. szeptember huszonhetedikén. Belügyminiszter. liégu torontáli utas. A Szeged-állomáson tegnap négy Torontálmegyéből érkező utast vizsgáltak meg orvosilag, a Szeged-Rókus állomáson pedig hat megvizsgált utas közül kettőt fertőtlenítettek is. Ezek Bajáról, tehát olyan helyről jöttek, ahol már volt koleraeset s öt napig megfigyelés alatt maradnak. A Dunáról tegnap nem érkezett egy hajó sem. Lázár György dr polgármester arra az időre, ameddig a vasúti állomásokon külön orvosi vizsgálatot kell teljesiteni, Mogán Béla dr gyakorlóorvost szerződtette, aki most a Szeged-Rókus állomáson vizsgálja meg a gyanús vidékekről érkező utasokat. Tilos a Dunaviz. Budapesten ma reggel a következő tartalmú plakátok jelentek meg a házak falain: Minthogy az országban előfordult koleramegbetegedéseket tekintve, közelfekvő az a gyanú, hogy a jelenleg föllépett kolerát a Duna terjeszti, vagy hajóival közvetíti, figyelmeztetem a székesfőváros lakosságát, hogy a Duna vize ivásra, mosásra, főzésre, avagy fürdőre való használata veszélyes. Ennek folytán aDunaviz által okozható fertőzés elkerülése és ez alapon a kolera terjedésének megakadályozása érdekében a magyar királyi belügyminiszter ur 1910 szeptember huszonharmadikán kelt 135922—VH/a. számú körrendelete alapján a székesfőváros lakosságát a Dunaviz használatától, ha kell, karhatalommal is eltiltom. Ugyancsak a fertőzés megakadályozása végett figyelmeztetem a főváros lakosságát azon törvényes kötelezettségére, hogy minden gyanús megbetegedést a kerületi elöljáróságon azonnal bejelenteni tartozik, mert ezen kötelezettségének elmulasztása esetén a malaszté ellen az 1876 : XIV. törvénycikk rendelkezései értelmében a legszigorúbb megtorló intézkedések fognak folyamatba tétetni. Budapest, 1910. szeptember huszonhatodikán. Rózsavölgyi Gyula, e. k. helyettes polgármester. Ijedelem Kolozsvárott. Az este a szamosmenti munkásnegyedben heves rosszullét fogta el Dózsa István napszámost. Török Béla városi orvos koleragyanusnak találta, beszállittatta a járványkórházba, a telepet pedig dezinficiáltatta. Az éj folyamán valamennyi városi orvos kiment a kórházba» ahol Dózsa feküdt és megállapította, hogy muló rosszullét fogta csak el, koleráról szó sincs. Most már nyugodt a megriadt Kolozsvár. A mohácsi gyász. A kolera ma már demokratikus alapon pusztít, a társadalom minden rétegéből, válogatás nélkül, szedi áldozatait. A lakosság kétségbeesése leírhatatlan, ész nélkül menekül mindenki, amig lehet, mielőtt ma, vagy holnap ki nem hirdetik a zárlatot és ott nem rekednek a végveszedelem mindenkit egyformán elérő csápjaiban. A két utolsó napon még kiméletIenebbül öldös a járvány, hol a belső, hol a külső területen bukkan föl és ragadja magával az embereket. Elemi csapásként zudul a városra a járvány. Tönkreteszi az ipart, a kereskedelmet, családföntartó szorgalmas kezek egész évi munkája semmisül meg, óriási károk hosszú esztendőkig fogják föntartani a kolera emlékét. A környékbeli vásárokat beszüntették, a mohácsi iparosok, akármilyen óvóintézkedésnek is vetik alá magukat, nem mehetnek el a távolabbi vásárokra. Az egészségügyi felügyelő vezetésével vállvetve dolgoznak az orvosok éjjel-nappal. Vida dr főorvos a városházára helyezte át a helyiségét, nála jelentik be az eseteket. A betegek, bármelyik orvosnál is jelentkeznek, a hatóságnál való bejelentés nélkül, közvetlenül kerülnek be a járványkórházba. A széntelepen mintha teljesen kiölték volna a kolerát. Öt ?nap óta egyetlen gyanús eset sem fordult elő. A Budapest—Mohács közti hajóforgalmat beszüntették, illetve a hajók Budapest és Baja között közlekednek. Paks: A Pakson szombaton koleragyanus tünetek között meghalt Tálig Józsefné leánya, Richter Mihálynéjharmincöt éves asszony, aki anyját ápolta és a csendőrök által őrzött házban öt napi megfigyelés alatt állott, ma szintén megbetegedett és pedig az ázsiai kolera összes jeleivel s annyira rosszul van, hogy halálát minden pillanatban várják. A hatóság megtette a legszigorúbb óvóintézkedéseket a kolera lokalizálására, mivel a járvány kitörése kétségtelennek látszik. A közönség körében nagy megütközést kelt, hogy Mohácsról kétszáznyolc van zsák liszt érkezett Paksra, amit a keresk dők árusítanak. A bécsi kolera. Tegnap ujabb négy koleramegbetegedés tőrtént. A második kerületben kettő, közülük egy dunai matróz, a kilencedik és tizedik kerületben pedig egy-egy. A külföldön. Róma: Minthogy a hatóságok nem engedÍK meg, hogy a nápolyi egészségügyi viszonyokról táviratokat küldjenek el, a lapoknak arra kell szoritkozniok, hogy azt a hatósági értesítést közöljék, hogy Nápolyban csak a vérhas terjed és hogy az egészségügyi állapot egyébként kitűnő. Nem vonulnak be az újoncok. A Délmagyarország adta elsőnek hirül, hogy a Duna mentén lakó újoncok októberben nem vonulnak be. Erről a hadügyminiszteri rendelkezésről most az alábbiakat jelentik-