Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-03 / 87. szám

1910 szeptember 1 DELMAGYARORSZÁG 3 gyakran hosszú hónapokig is elnyúltak és egyáltalán nem bizonyultak kényelmes, fájdalommentes és tiszta kezelésnek, addig az Ehrlichszer révén ez a kezelés igen rövid idő alatt, hatásosan és diszkrécióval vihető keresztül. Ennek azután az lesz a következménye, hogy azok is, kik eddig álszeméremből, szégyenből, vagy társadalmi okoknál fogva beható kezeltetéstől tartózkodtak, most idejében vetik magukat alá az uj, életadó kúrának. Nem lényegtelen e gyógymód olcsósága sem. Az uj gyógymód nemcsak, hogy aránylag sokkal kisebb pénzáldozatot kövétfii, de a rövididejű kezelés óriási módon fog a kórházak és betegsegélyző-pénztárak terhein könnyíteni. Hogy ezt helyesén méltányoljuk, gondoljuk csak meg, hogy hány százezer szifilitikus beteg sínylődik Magyarországon és hogy a szifilisz az ő mellékbetegségeivel, a tüdővész és rák mellett, a korán beálló munkaképtelenség főkontingensét nyújtja. A szifiliszt követő bajok legveszedelmesebbjei, mint tudjuk, a hátgerincsorvadás (tabes) és az agylágyulás (paralizis), amihez még egész serege társul a különböző ideg- és szervi betegségeknek. Alt becslése szerint csak agylágyulásban is mintegy , háromezer ember hal meg nálunk évenkint, ha csak az intézetekben és: kórházakban elhelyezett embereket számítjuk. A teljes szám lényegesen' magasabb e számnál. Világos tehát, hogy a - tébolydák is, ugy az állami, városi, mint a magán-intézeteV, a jövőben: lényegesen kevesebb lakóra számítanak. Magától érthetődik, hogy az uj gyógymód alkalmazásával lényegében inkább az agylágyulás megakadályozása, mint a már meglevő paralizis gyógyítása érhető el. Ha agylágyulási folyamat által az egész idegrendszer lényegében elpusztult, ezt már az „Ehrlich-Hata" sem tudja természetesen újból fölépíteni, azonban a legjobb esetben a pusztulás tovaterjedését megakadályozhatja a ber tegséget okozó anyag megsemmisítése révén. Ez esetben természetesen azon fordul. meg minden, hogy az agylágyulás a jövőben máiévek előtt jelentkező, de csak rendkívül nehezen fölismerhető állapotában legyen fölismerhető. E.z a mai napig csak ritka esetben volt lehetséges. Ami valójában az agylágyulás (paralizis) első megnyilvánulása, az ma még számtalan esetben neurasténia, hypochondria stb. néven céltalanul csak a szanatóriumok tulajdonosainak zsebeit tölti meg. A jövőben minden szanatórium-vendég kivétel nélkül a szifilis vérpróbájának és esetleg kúrájának vetendő alá; ennek következménye azután a táppénzek óriási megtakarítása volná és ilymódon a népvagyon növelése. Mindezekből könnyen beláthatók az uj terápiának áldásthozó következményei az államra és családra egyaránt. Ahol az államnak kellett közbelépnie, ahol az egész család fentartóját elvesztve, a legnagyobb nyomorba jutott, az idejében alkalmazott kezelés egészen más mértékben foig.^ itt mentöleg hatni, miként eddig. Különösa mértékben fogják az állam és községek alkalmazottaik, hadseregük személyében Ehrlich- munkájának áldásthozó gyümölcseit élvezni. Hiszen épen a hadseregben szedi áldozatait a legnagyobb mértékben^ ijesztő módon a szifilisz. Hiszen épen a hivatalnoki karban, a szellemi munkával foglalkozó osztályok között dühöng tudvalevőleg leginkább a paralizis. A nyugdíjpénztárak jelentései erre nézve a legjobb bizonyítékok. Minél inkább közvagyonná válik Ehrlich preparátuma és minél hosszabb ideig fogják alkalmazni, annál inkább kitűnik majd áldásthozó hatása. Mindezen óriási előnyökkel mégis, látszólag, bizonyos gazdasági hátrányok állanak szemben, amennyiben bizonyos foglalkozási osztályok az „Ehrlich 606" által létérdeküket veszélyeztetve látják ; azok a foglalkozási körök, amelyek az eddigi nehézkes és igen gyakran a gyógyulás minden kilátása nélkül is a szifilitikusok gyógyításával keresték napi kenyerüket,-vagy azok kezelésében találták jövedelmük főforrását. Számtalan orvos, betegápoló, szanatórium, sőt egész gyógy- vagy fürdötelepek élnek e szerencsétlenek krónikus betegségéből. Ezért — sajnálatos ugyan — de emberileg mégis érthető, ha az „Ehrlich 606" nem csupán örömteljes, de egyúttal kimondott" ellenséges érzelmeket szerzett egyes körökben. Sőt akadtak egyes községekben, ahol az összes orvosok látszólagos kétkedése e szerrel szemben csupán a fenti körülményre vezethető vissza. Aki az eredményt tényleg látni akarja, az nem zárkózhatik el ma már az eddig elért fényes sikerek elől. Egyébként ezen ellenségeskedés, amiként azt egyes ellenséges indulatu lapokból kivehető, — eltekintve azok elvetendő erkölcsi magatartásától, — már azért is alaptalan, mert hiszen a bizonyos körök által annyira féltett anyagi veszteség bizonyára kiegyenlítődik a gyógyítás folyamatának egyszerűsítése által, az odaözönlő betegek növekedő számával, akiknek nagyrésze eddig a fenti okoknál fogva a gyógykezeléstől tartózkodott, vagy — hiszen igen kevesen (? 1) tudják, milyen számmal — a kuruzslók kezelésére bizta magát igen könnyelműen. Eközben a zseniális föltaláló nem pihen. Talán néhány nap múlva ismét meglep bennünket csodaszerének ujabb alkalmazhatóságával. Ugyan, ki a megmondhatója, hogy a jövőnek ez a csodaszere mily tökéletességet fog a közel jövőben elérni. Hohenau grófot körözik. — Hitelezési csalások miatt. — (Saját tudósítónktól.) Hohenau gróf, az. egykori Schónberger Béla bárónénak, a viharosmultu Wallenstein Rózának férje, akit még mindig a szegedi kórházban ápolnak, tudtán kivül nagy bajban van. Ellene és ismeretlen helyen tartózkodó hires felesége ellen egész csomó följelentést tettek a németországi hatóságoknál hitelezési csalások miatt és ennek folytán a hatóságok elrendelték a házaspár körözését. Ugylehet tehát, hogyha a körözőlevél a szegedi rendőrséghez megérkezik, a grófot az itteni kórházban le fogják tartóztatni. Mint Berlinből jelentik, a följelentések nagyobbrészt polgári panaszok, de van közöttük több bűnügyi Jföljelentés is. Különösen a gróf ellen, akit elsősorban azért keres a berlini rendőrség, mert nevének és családi összeköttetéseinek fölhasználásával igen sok embert, főleg kereskedőket és szállótulajdonosokat, jelentékenyen megkárosított. Wallenstein Róza mostani férje ugyanis nem egészen jogosan viseli a Hohenau grófi cimet. Pontos neve sternaui és hohenai Beutzél Hugó gróf és csak távoli rokona a gazdag Hohenau grófi családnak, amely viszont a német császári családdal áll rokonságban. Anyja született Hohenlohe hercegnő. Testvérei, akik a gróf Beutzel nevet használják, kitagadták. Elverte minden pénzét és a berlini lapok azt is írták róla — Hogyan kérem ? — Ugy, hogy megvenném önt annyiért, amennyit ér, és eladnám annyiért, amenynyire tartja magát. Jóidéig nem hallottam semmit Leső Jánosról, akit egyáltalán nem ismert az a kollégám, akire hivatkozott. De nemsokára kezdtem benne mégbotolgatni. Akart á fiu, erősen akart és ez egyengette az útját. Csakhogy a mi mesterségünknél nem elég az akarat, tudni is kell. Hogy pedig nem tud, fényesen bebizonyította. Addig-addig próbálkozott, szállított mindenféle hirt, amit itt-ott megtudott, vitt egy-két fordított apróságot, mig bejött egy laphoz „volontőr"-nek. Ez, hogy is mondjam csak, ez olyan ujságiró-inasféle. Kipróbálják mindenféleképen és ha beválik, fölszabadul, segéd lesz belőle. Nem vált be. A próbaszolgálat nem sikerült. Egyik remekét, amely miatt szépen megkérték, hogy hagyja abba a próbálkozást, egyidőben sürün idézték az újságírók körében, ha nevetni akartak. Pedig nagyon szomorú alkalomból készült ez a remekmű. Meghalt egy hires zeneszerző és Leső Jánost küldték ki, írjon tudósítást a temetésről. Valami nagyon szépet, gyönyörűt akart alkotni, és ezt irta a többi közt: „Pompás volt a temetés, igazán megfelelt az elhunyt nagy mester intencióinak. Elől mentek a papok, utánuk nagy gyászolóközönség, ezt követtea koporsó,a koporsót pedig a néppel tarkított intelligencia. így értünk a temetőbe. A magyar vigadni is sírva vigad. No már itt a temetőbon aztán nem maradt szárazon egy szem som." Nem hiába mondta a pincér, hogy Leső János szerkesztő ur jó vicces ember. A szerkesztőségből tehát kikerült, de ezt csak hasznára fordította. Névjegyet nyomatott, jó nagyot: Leső János hírlapíró, és használta, osztogatta akkor is, amikor nem volt rá föltétlenül szükség. Bárhol megfordult, ujságiró mivoltával kérkedett; hangosan beszélt és határozottan; a villamoskocsiban ő kivánta a legjobb helyet, a korcsmában a legjobb falatot, a kávéházban a legjobb italt; mindenbe beleavatkozott, amihez semmi köze sem volt és ha bármi bárhol nem ment a kedve szerint, haragosan fölpattant: — No, várjanak csak! Majd megmutatom én maguknak ! Megírom az újságba, tudom, nem teszik az ablakukba! Volontőr-korában szerzett ismeretségét jól kihasználta és értékesítette. Mint a kullancs belekapaszkodott, amikor, csak lehetett, egyegy újságíróba ; jegyet kért tőlük szinházba, kiállításra, szoborlélepllzésre, mindenüvé befurakodott, izgett-mozgott, ugrált, érdeklődött, véleményt nyilvánított. így lett belőle szerkesztő ur, ujságiró, aki soha egy sort sem irt és aki éfql gondosan kitértek az újságírók, akik ismerték. A szerkesztőségekkel folyton föntartotta az összeköttetést. A bankhivatalát,: szerencséjére, nem hagyta ott és hivatal végeztével akárhányszor karonfogta egy-ocy 1)b*;itajnoktársát: — Gyere, barátom, kisérj el a szerkesztőségbe! Hamar végzek, csak egy cikkemnek a levonatát néwm át. Megmondta az újság nevét, ahová készülődött és a kapu előtt biztatgatta társát: — Csak sétálj föl s alá, öt porc múlva itt vagyok. Fölment és megkérdezte, nem mondhatnák-e pontosan, mikor fogad a belügyminiszter; vagy mikor kezdődik KerekegyházMalomszalókon a sorozás; vagy megkérte a szerkesztőséget, engedjék meg, hogy átnézhesse . az 1902.. évfolyam juniusi kötetét, mert abban egy őt közelről érintő amerikai örökség hírét szeretné kikeresni és leírni; vagy keresett valakit, akinek soha hirét sem hallották, de aki állítólag a szerkesztőségbe kérette őt. Hiszen annyiféle okon, oly sok cimen keresik föl az újságokat. Lenn pedig sétálva várta a társa, akinek büszkén mondta : — Nagyszerűen kiszedték a cikkemet, alig volt benne sajtóhiba. Holnap megjelenik. — Miről ittál? — Majd megmutatom holnap, elolvashatod. Holnap benne lesz az újságban. És benne is volt. Persze, hogy benne volt, hiszen mindennap jelennek meg cikkek név nélkül és ezek közül a legjobbakat mindig Leső János irta. * A takaritóné kémlelve nézegette már néhányszor, hány vendég van még a kávéházban. A billiárdasztalokat leterítették, az egyik sarokban kezdték az asztalokra állítani a székeket. Hohó! még kisöpörnek bonnnnkot. Az utcáról behallatszott a vásárcsarnokba tartó zöldséges kocsik csengője. — Fizetek! Amikor elhaladtam a szerkesztő urak asztala mellett, Leső János épen akkor simította végig a homlokát: — Fáj a fejem, fiuk, ma három cikket irtam! És amilyen kitűnő iró, holnap mindhárom benne is lesz az újságban!..,