Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-18 / 99. szám

10 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 szeptember 18 — Rendőri krónika. Csollér Adol! vaseszter­gályos legény ma délelőtt öngyilkossági szándékból a Tiszába ugrott. A hajósok, akik az esetet látták, rögtön mentéshez akartak fogni, Csollár azonban ek­kor meggondolta a dolgot és szépen, tempóban a túlsó partra úszott. Mindössze egy kis náthát kapott. — Dócni György tanyai legény, aki a múlt öszszel vonult be katonának, megszökött a századból. Az éj­jel a Lechner-tér bokrai között fogták el a rendSrök. — Schweiger Simon és fia péküzletét cukrász-luk szuszsütődével bővítette ki, miáltal özemét teljesen ugy rendezte be, mint bármely elsőrangú fővárosi pékség. Olvasóink figyelmét fölhívjuk lapunk mai számában megjelent hir­detésére. — Az őszi idény beálltával minden úr­hölgy azon töprenkedik, miképen oldia meg a toalette-kérdést. Most már fölöslegessé vált külföldön, vagy Budapesten annak meg­oldását keresni, mert azt helyben jutányo­sabban, a legkényesebb igényeknek megfe­lelően nyújtja a jó hírnévnek örvendő Gráner Róza utóda cég, melynek tulajdonosa, kül­földi tanulmányútján szerzett tapasztalatai­tól serkentve, áldozat árán is oly vezető munkaszemélyzettel gyarapította műtermét, ugy a francia, mint az angol osztályban, hogy a jelen divatmenetnek a legmodernebb szisztém szerint előállított és eredeti párisi modellek utóm készült toalette-remekeivel örvendeztesse meg vevőit és a hölgyközön­séget. — Kolozsvárt szigorlatozni akarók, mielőtt jogi szemináriumot vennének igénybe, szerez­zenek információt Kertész dr Jogi Előkészítőről Bartha Miklós-utca 22. sz.) Legújabb díjmentes tájékoztatóját megküldi. — Olcsó brüliáns ékszerek, müipari tárgyak jutányosán csakis Fischer Testvé­reknél Szeged, Kárász-utca, szerezhetők be. TŐZSDE Budapesti gabonatőzsde. A délelőtti gabcna-határidőiizlet irányzata gyöngült. Félkét órakor a következők voltak a záróárfoíyamok: Buza októberre 9.90— 9.91 Buza áprilisra 10.26—10.27 Rozs októberre 7.29— 7.30 Rozs áprilisra 7.76— 7.77 Zab októberre 7.90— 7.91 Zab áprilisra 8.29— 8.30 Tengeri szeptemberre . . . 5.90— 5.91 Tengeri májusra 5.73— 5.74 Készáru-üzlet: Változatlan áron elkelt 25.000 mé­termázsa, buza. Rozs szilárdabb. Minden egyéb válto­zatlan. 'Fölmondták' 3000 métermázsa tengerit e hó­nap 22-én leendő átvételre. Budapesti értéktőzsde. Az előtőzsde iránya gyönge volt, bár külföldről javult jelentés érkezett, de a spekuláció nagy tétel­ben realizálta a magyar hitelrészvényt, mely 4—5 koronával hanyatlott. A többi értékeket — a rima­murányi kivételével — 1—2 koronával olcsóbban bocsátották áruba. A városi villamos részvény azon­ban élénk kereslet mellett ismét néhány koronával emelkedett. A kászárupiac nyugodt. Köttetett: Osztrák-hitel 663.75—664,— Magyar hitel ...... 846.50—851,— Leszámítoló bank ..... 602.50—604.50 Jolzálogbank 482. 483.75 Rimamurányi 702. 702.50 Osztrák-magyar államvasút . 756.50—757.25 Déli vasút 117.25—118,— Városi villamos 396.50—400.50 Közúti vasút 755.50—757.50 Magyar bank ...... 751.25—749.— Iparbank . . ..... 453. 454.— Lipótvárosi takarékpénztár 211. —.— Gummi részvény ..... 469.—— —.— Északmagyarországi .... 352. 353,— Danubius 501.——5Ö4.— Atlantika 312. .— Délben nyugodt volt a vezetőpiac iránya, mert a berlini jelentés nem buzdított. A forgalomba került értékek ara helyi fedezés nyomán kissé javult és tartottan í.árult. A készárupiac csöndes volt, a járadékpiac változatlan. — Köttetett: Osztrák hitel ...... 664. 664.25 Magyar hitel ...... 847. 849,— 'Koronajáradék 91.90— 91.85 Leszámitöló bank .... 603.50—604.75 Jelzálogbank 483. 483.50 Rimamurányi Osztrák-magyar államvasút. Városi villamos Közúti vasút Hazai bank Magyar bankrészvény . . . Izzó, uj Iparbank Lipótvárosi takarékp.-r. . . Ganz-gyár • Drasche-téglagyár részvény. Salgótarjáni kőszénb.-r. . . Tégla elsőrendű ..... Nicholson Athenaeum Újlaki téglagyár Danubius hajógyár részvény. Vasúti forgalmi részvény. . Aszfalt Ruggyanta részvény . . . Beocsini Atlantika Vasúti forgalmi 702. .— 75.7. 767.50 399.75—401.25 756. 756.50 315. .— 750,—750.25 342. .— 455. .— 641. 324. 324.50 470. .— 689. .— 311. 312,— 474. .­A dijbiztositásért fizettek: A hitelrészvényért hol­napra 3—4 korona, 8 napra 6—8 korona, szeptember végére 12—14 korona. Gabonatőzsde-zárlat. Októberi buza 9.90. Áprilisi buza 10.26. Októberi rozs 7.29. Áprilisi rozs 7.72. Októberi zab 7.90. Áprilisi zab 8.27. Augusztusi tengeri —.—. Májusi tengeri 5.73. Áprilisi repce—.—.. . Értéktőzsde-zárlat. Osztrák hitel 664,—. Magyar hitel 844.—. Osztrák-ma­f yar államvasút 754.—. Jelzálog —.—. Leszámítoló 03.—. Rimamurányi 702.—. Közúti villamos 756.25. Városi villamos 397.75. Koronajáradék —.—. Bécsi börze. A mai értéktőzsdén a kötések a következők voltak: Osztrák hitelrészvény . . Magyar hitelrészvény . . Anglo-bank ...... Bankverein . . . , Únio-bank ."". . . . . Länderbank Osztrák-magyar államvasút Déli vasút Rimamurányi vasmű . . Alpesi bányarészvény . . Májusi járadék .... Magyar koronajáradék . . Török sorsjegy Márka készpénzért . , . Uítimóra Orosz járadék Osztrák aranyjáradék . . 664.50 847.50 316.50 55.1 — 616.50 527.75 757.50 117.50, 701,— 769.50 9L70 256.75 117.52 117.58 Lukács Imre fogmüíerme a berlini fogtechnikán oki. kópesitve (Monits-utca 1. Síéclrenyi-lér sarok. ProsüiMi. Az orvosi tudomány föladata az emberi test beteg­ségeinek leküzdése. Ez legbiztosabban elérhető egy uj gyógymóddal. Ezen gyógymóddal való kezeléssel a legrégibb betegségben szenvedő is egészségét vissza­nyerheti. Ernst Márk, az amerikai magyar orvos 40 éven át ugy bel-, mint külföldön folytatott tanulmányozásai és e téren szerzett tapasztalatai alapján ezen uj gyógy­móddal, — egyedül csak az általa szerves anyagokból előállított gyógyszerekkel, — a legnagyobb sikerrel gyógyít mindennemű külső és belső betegséget. Rövid idő alatt bámulatos eredmény tapasz­talható. Asthma, tüdővésznél, a szív, ideg, gyomor, máj, vesebajnál, elhízásnál, vérszegénység, sápkór, sárgaság, angolkór, vizkórnál, csuz és köszvénynél, valamint fájdalmas és szabálytalan havi bajnál, min­dennemű szembetegség, nemi betegség és ennek kö­vetkezményei eseteiben; Orvosi tanácskozás ingyen. — Gyógyhelyiséy: Szeged, Báró Jósika-utca, 43. szám alatti, saját házában. — Rendelési idő: délelőtt 9—11-ig, délután 3—5-íg. — Ingyen rendelés szegényeknek: d. e. 11—12-ig. Hegedűs Gyula, a Vígszínház kitűnő művésze, aki a mult héten vendégszerepelt a szegedi színházban, elevenítette föl az alábbi apró­ságokat :''';. * t .(Kinek az órája ütött nagyobbat.) Szerdahelyi valósággal szenvedélylyel űzte másoknak kivic­celését, de csudálatos, hogy viszont igen zokon vette, ha öt viccelték meg. Egyszer Párisból hazatérve, nagy diadallal mutatja Újházinak az uj aranyóráját. — Nézze csak, micsoda órát vettem. Kiüti a fertályokat is. — Az semmi — mondja Újházi, — Az én órám még nagyobbat tud ütni. — No már azt magam is szeretném látni. Erre ódatártja a'-tűiét az órához. Újházi e pillanatban gyöngén fejbebólintotta régi ezüst „hagymájával". Szerdahelyi oly dühre fakadt emiatt, hogy a Rókusig kergette a bot­jával Újházit. Újházi pedig épen Szerdahelyiéknél kosztolt. Ebédközben egy szót sem szóltak, mig végre Prielle Kornélia törte meg a csöndet: — De édesem, hiszen talán nem fáj valami nagyon ? — Az ütés nem, de a vicc igen I — felelte Szerdahelyi morózusan. ; i >: ' '. * • (Milyen sovány volt Prielle Kornélia?) Szerdahelyi valósággal imádta feleségét, Prielle Kornéliát, ám de viccelődő szenvedélye még őt sem kimólte meg. Prielle ' tudvalevőleg sovány testalkatú volt, amit Szerdahelyi egy alkalom­mai igy jellemezett: — Az én feleségem olyan sovány, hogy, ha ráül egy kétgarasosra, még mindig kilátszik alóla — egy garas, * ' (Nyolcszáz percent.) Még Szigligeti nemzeti színházi igazgatósága alatt történt. Valami francia vígjátékot adtak -S: Újházinak himfcÖít sapkában kellett " megjelennie a színpadon­Takarékosságból nem vásároltak himzett sap­kát, csak béreltek egyet, nem bíztak a darab sikerében. Fizettek pedig a sapkáért esténkint egy forintot. A darab azonban várakozáson fölül sikerült s szezón végéig húszszor játszották. A szezon végén megjelenik a kalapos-mester a számlával Szigligetinél. — Mi ez ? — rivalt rá az igazgató, látva a husz forintos számlát. — Ez, kérem, a sapkaszámla. — Husz forint ? — Annyi. — És hogy adta volna ezt a sapkát, ha meg akartuk volna venni? — Odaadtam volna két forintért. — Hát — mondja Szigligeti — nem fizetem ki a számlát, hanem megveszem a sapkát. A kalapos azonban mosolygott: — Azt nem. Ezt a sapkát én el nem adom; Ez befektetésnek jó. Képzelje el igazgató ur... nyolcszáz percentet hoz, — És hiába volt minden kapacitálás, behaj­totta a színházon a husz forintot. Használt ön már BflBÉR-SÓSBORSZESZT? Szegeden a főraktár Mérey-utca 3. sz. a. van Serfőzde Részvénytársaság Temesvár, az ország egyik legelőkelőbb sörgyára. Gyárt: Ászok, udvari, márciusi, dupla márciusi, korona, bajor, szent Erzsébet és más­fajta Sörökéi kiváló minőségben, s A sörök rendkívül jóízűek, zamatosak és ezért több kitüntetést is nyertek

Next

/
Oldalképek
Tartalom